17. rész - Gyerekek

Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád?
----
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád!
----
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
Savi:Kezdd csak el.
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Savi lesüti szemeit majd lehajtja a fejét.)
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
(Savi egy végtelen nagyságúnak tűnő sötét teremben ül. Az asztal, aminél elhelyezkedik vaskos, tömör és barna színű. Vele szemben Eric foglal helyet. Mindketten feszülten figyelik egymást mire hirtelen különböző papírok jelennek meg előttük az asztalon heverve. Savi egyszer csak felkiált hirtelenjében)
Savannah:Feladtam mindent, amit kértél tőlem! Elvettél mindent amim volt! Mégis mi a francot akarsz még tőlem?
(Eric ekkor mindkét kezével az asztal szélére támaszkodik. Teste felemelkedik majd sátáni arckifejezése körbeveszi Savi egész lényét. A következő pillanatban Eric felüvölt, átugrik az asztalon és nekiesik Savi-nek)
Eric:A véredet!
(Savi hirtelen felriad álmából majd beleszagol a levegőbe és érzi, hogy valami sül. Ugyanakkor hallja a földszintről az olaj sercegését)
(Savi kikel az ágyból, kibotorkál a szobaajtón; kócos hajjal, pizsiben, kialvatlan arccal, lépcsőzik le a konyhába s mikor leér a konyhapultnál, a főzőlap előtt Hilda-t pillantja meg, aki egy serpenyővel a kezében végez akrobatikus csuklómozdulatokat. Hilda észreveszi a zombi módjára közlekedő Savi-t, amint az megcélozza a konyhát és odaköszön neki)
Hilda:Szia.
Savi:Jó reggelt. Te meg mit csinálsz?
(Savi megáll a lépcső aljában majd kezével hátrafésüli a haját)
Hilda:Jó reggelt? Délután fél kettő van.
Savi:Micsoda?
Hilda:Amúgy meg palacsintát sütök. Kérsz te is?
Savi:Nem. Nem kérek semmit. Most csak legszívesebben hánynék egy jót.
Hilda:Te jó ég, miért?
Savi:Nem tudom. Kavarog a gyomrom és borzalmas szájízem van. Emellett még rosszat is álmodtam.
(Savi odasétál a konyhapulthoz majd kihúz egy széket és leül. Könyökével a pultra támaszkodik)
Hilda:Mit álmodtál?
Savi:Eric-ről.
Hilda:Ó, már megint. Újra visszafogadott téged?
Savi:Nem, ez most teljesen más volt. Ez az Eric sokkal sötétebb és démonibb volt.
Hilda:Á, szóval még mindig nem fogadott vissza téged.
Savi:A véremet akarta.
Hilda:Mi van?
Savi:Azt mondta, hogy a véremet akarja és aztán megtámadott.
Hilda:Jesszus. Ne egyél túl sok szemetet esténként. Nekem például mindig a csípős ételektől szokott rémálmom lenni.
(Savi fancsali képet vág)
Savi:El sem hiszem, hogy Eric el akarja adni a fejem felől a házat.
Hilda:De hát nem adhatja csak úgy el. A fele a tiéd, nem?
Savi:Igen. Ha beleegyezek az eladásba akkor az érte fizetett összeg fele az én markomat üti majd.
Hilda:Na hát ez tök jó.
Savi:De szeretem ezt a házat.
Hilda:Akkor ne menj bele.
(Savi reménytelen arckifejezéssel túrja össze a haját)
Hilda:Előbb vagy utóbb úgy is el kell döntened, hogy mit akarsz. Vagy más nem Eric kierőszakolja belőled, hogy belemenj az eladásba.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Szerinted képes lenne rá?
Hilda:Szerintem tutira.
(Savi nagy levegőt fúj ki)
Savi:Bárcsak ne feküdtem volna le Dr. Daniel-lel. Akkor most nem tartanék itt.
Hilda:Késő bánat, eb gondolat.
Savi:Megbántam.
Hilda:Szerintem egy jó dugást soha nem szabad megbánni. Én sem bántam meg mikor a főnökömmel dugtam az irodájában.
(Savi savanyú képet vág)
Savi:Ez piszkos.
Hilda:Annyira nem volt az. És a farka is pont jó méretű volt.
Savi:Kösz az infót.
(Hilda jóízűen beleszagol a levegőbe aztán fordít egyet a serpenyőben sülő palacsintán végül örömtelien felsóhajt)
Hilda:Ó, mennyire imádom a jó keféléseket meg a farkakat.
(Savi erőltetetten elmosolyodik)
Savi:Jó neked.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Az ajtó becsapódik majd Jonathan lép be a konyhába miközben felesége a tűzhelynél ügyködik)
Jonathan:Megjöttem.
Clara:Hála az égnek.
Jonathan:Mi van ebéd?
(Jonathan helyet foglal az asztalnál)
Clara:Töltött káposzta. A kedvenced.
Jonathan:A gyerekek?
Clara:Estelle napköziben, Ned pedig fociedzésen.
Jonathan:Értem.
Clara:Tessék.
(Clara egy tányért, kenyeret, kést és kanalat helyez az asztalra, a férfi elé)
Clara:Jó étvágyat.
(Jonathan enni kezd. Clara visszasétál a konyhapulthoz majd háttal nekitámaszkodik)
Clara:Hallottam, hogy a minap újra találkoztál azzal a nővel.
Jonathan:Milyen nővel?
Clara:Azzal a lotyóval, akivel össze szoktál feküdni.
Jonathan:Mondtam, hogy..
(Clara sikítva közbevág miközben hevesen legyez mutatóujjával a levegőben)
Clara:Én is megmondtam, amit megmondtam és tudom, hogy mi volt a háttérben úgyhogy ne is próbáld letagadni. A férfiak mind olyan szánalmasak, amikor ki akarják húzni magukat a felelősség alól.
Jonathan:Nem találkozom már azzal a nővel. De mondtam is neked, nem? Megegyeztünk.
Clara:De a vidámparkban mégis találkoztatok.
Jonathan:Csak véletlenül futottunk össze.
Clara:Ned azt mondta, hogy ti mentetek oda ahhoz a nőhöz, mert te állítólag beszélni akartál vele.
Jonathan:És ha beszélgetek vele az már mindjárt csípi a szemed?
Clara:Rohadtul.
(Jonathan levágja a kanalat az asztalra majd feláll és felemeli a hangját, aztán kimegy a konyhából)
Jonathan:Teszek rá magasról! Azt csinálok, amit akarok!
(Clara feláll az asztaltól és Jonathan után fut, akit még a nappaliban elcsíp)
Clara:Igazán?! Tudod van egy nagyon kedves újságíró barátom, akit bármikor felhívhatok, amikor csak akarok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekelné egy olyan cikk, amelyben azt írnák le a helyi lapok, hogy miközben Jonathan Adgin a világbajnok kalapácsvető felesége otthon főz, mos, takarít és gyerekeket nevel, addig az említett sportember titokban más nőkkel hempereg.
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz! Hívd fel, ha annyira akarod!
(Clara elpirul, mindkét kezét marokba szorítja majd erőlködve újra felkiált)
Clara:Ha még egy ilyet csinálsz én esküszöm, hogy beadom a válást! Ha meg nem akarod, hogy a gyerekeid igyák meg az egésznek a levét akkor szépen befogod a szádat és azt csinálsz, amit én akarok! Világos?!
(Jonathan összeszorítja fogait majd eltűnik az egyik szobában)
......
Diana:Pollonia! Te szentséges ég! De rég láttalak már!
(Pollonia és egy idős, szemüveges, alacsony, molett alkatú, gombafrizurás szőke hölgy a város egyik iskolájának épülete előtt ölelik át egymást)
Pollonia:Csókolom, Diana néni.
(A nő végignéz Pollonia-n)
Diana:Esküszöm, hogy te még így 28 évesen is csak nősz meg nősz.
(Pollonia elneveti magát majd hevesen rángatni kezdi a fejét)
Diana:Mesélj! Hogy vagy? Olyan régen beszéltem már az anyáddal is. Kibékültetek már?
Pollonia:Nem igazán.
(Diana arckifejezése kissé komorrá válik miközben szemeivel Pollonia tekintetét fürkészi)
Pollonia:És te hogy vagy?
Diana:Én jól vagyok, köszönöm. El vagyok teljesen havazva. Mióta igazgató helyettes lettem, azóta nincs megállás, ha a papírmunkáról van szó.
Pollonia:De hát mindig erre vágytál, nem?
(Diana homlokán hirtelen mély barázdák jelennek meg s egy pillanatra letekint a földre. Aztán újra felnéz Pollonia-ra és gyorsan témát vált)
Diana:Nem sétálunk egyet?
Pollonia:De. Amúgy is beszélni szerettem volna veled.
(Diana elmosolyodik)
Diana:Meglepődtem mikor a telefonban meghallottam a hangodat.
Pollonia:Gondolom anyu mindent elmondott neked.
Diana:Tudod, hogy mi anyáddal mindig nagyon jóban voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak.
Pollonia:Nézd Diana néni. A segítségedre lenne szükségem.
(Diana ekkor megáll s segítőkészen de ugyanakkor meglepetten néz Pollonia szemébe)
Diana:Miben tudok én segíteni?
(Pollonia nagy levegőt vesz majd kifújja. A kimerültség teljességében kiül az arcára. Aztán újra nagy levegőt vesz és végül nagy nehezen belekezd)
Pollonia:Nem is tudom, hogy hogy kezdjem el.
Diana:Mondjuk kezdhetnéd az elején.
Pollonia:Örökbe fogadtam egy gyereket és iskolát keresek neki ahova beiratkozhat, mert hamarosan megkezdődik a tanév.
Diana:Ez elképesztő! Nagyon örülök neked! De hogy-hogy.. és egyedül.. és így?!
Pollonia:Hosszú történet. Ne is térjük ki rá. A lényeg, hogy mivel tiétek a város legbefolyásosabb és legelitebb sulija, azért úgy gondoltam, hogy idejárhatna Max is. Itt jó helye lenne.
Diana:És én majd intézzek el mindent, hogy simán bejuthasson, nem igaz?
Pollonia:Csak egy aprócska szívességet kérek és azt sem nekem, hanem azért, hogy neki jó legyen.
Diana:Ne aggódj! Minden rendben lesz. Elintézek én mindent.
Pollonia:Ennek nagyon örülök. Remélem sikerül beilleszkednie és gyorsan elfogadják majd azt is, hogy ő egy cigány kisfiú.
(Diana ekkor hirtelen megáll, beszéde szakadozni kezd. Kissé zavarttá válik a mozgása is.)
Diana:Á-á.. ö.. álljunk meg egy picit!
(Pollonia értetlenül néz a nőre)
Pollonia:Valami rosszat mondtam?
Diana:Cigány kisfiú? Úgy érted, hogy öö.. olyan barna bőrű?
Pollonia:Igen. Mert?
Diana:Ö... Pollonia. Nézd! Ez lehet, hogy mégsem fog így működni.
(Pollonia kissé ingerülten reagál)
Pollonia:Az előbb még azt mondtad, hogy mindent elintézel!
Diana:Igen, de akkor még nem tudtam, hogy...
Pollonia:Hogy egy cigány fiúról van szó?!
Diana:Tudod te is nagyon jól, hogy milyenek a cigányok. Lopnak, csalnak, hazudoznak. A kilencven százalékuk putrikból kerül ki, és a..
(Pollonia a derekára teszi a kezét majd hangosan rászól Diana-ra)
Pollonia:Légy oly szíves és ne általánosíts! Micsoda marhaság! Szóval ez a ti felfogásotok azokról, akiknek más a bőrszínük vagy a vallási hovatartozásuk! Szégyellhetitek magatokat!
Diana:Pollonia! A szülők, akik a gyerekeiket ide járatják egytől-egyig támogatják az iskolánkat, nem is kevés anyagi javakkal. Ezek a szülők elit körökből származnak. Partikra és estélyekre járnak. Van, hogy késő este jönnek a gyerekeikért és olyan is van, hogy késő este hozzák őket ide, mert a mi iskolánkban késő esti gyerekfelügyelet is van. Ezek a szülők fontosak, valami nagyot alkottak és nem mellesleg a bőrük alatt is pénz van, ami a mi iskolánknak most borzasztóan kedvez. Ők nagyon is ragaszkodnak ahhoz, hogy csak fehér gyerekek tanulhassanak itt és csak is kizárólag katolikusok.
Pollonia:Ezt nem hiszem el! És te egy ilyen helyen dolgozol ahol engednek a diszkriminációnak és a rasszizmusnak?! Van hozzá gyomrod?!
(Diana közelebb lép Pollonia-hoz majd halkan, mély, dörmögős hangjával válaszol)
Diana:Ha tele lennél kifizetetlen hitelekkel és nem találnál egyetlen egy állást sem akkor te is megértenéd.
Pollonia:De biztos vagyok benne, hogy nem adnám a fejem olyan dologra, amitől legszívesebben aztán képen hánynám magam.
Diana:Ilyen a való élet. Az a gyerek pedig jobb ha nem jön ide. A te helyedben én nem jönnék még egyszer ennek az iskolának a közelébe. Te is tudod nagyon jól, hogy nagyon szívesen segítek neked, de a munkámat semmi pénzért nem teszem kockára.
Pollonia:Hát kösz szépen a semmit.
Diana:Ha kell, tudok ajánlani egy másik, nagyon jó iskolát, ahol kevésbé fogják diszkriminálni a nevelt fiadat.
Pollonia:Majd megoldom egyedül. Eddig is sikerült, de azért köszönöm.
(Diana ridegen megfordul majd elindul az iskola épülete felé, eközben Pollonia ráharap a szájára, fejét hevesen rázni kezdi majd az értetlenségtől és a felháborodottságtól telve dühösen elsétál)
...
(Savi a ház előtt ül a hideg kövön. A következő pillanatban Hilda lép ki a bejárati ajtón és pillantja meg Savi-t aki a lenyugvó naplementében sütkérezik az egyik lépcsőfokon ülve. Hilda odamegy hozzá, leül mellé)
Hilda:Te meg mit ücsörögsz itt?
(Savi hunyorítva felszólal)
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
Hilda:Komolyan?
(Savi fanyar mosollyal néz rá Hilda-ra)
Savi:Komolytalanul is.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Te mit szólnál hozzá, ha te meg én, együtt keresnénk egy lakást magunknak?
(Hilda meglepetten hátrahőköl)
Hilda:Miért kérdezel ilyet?
Savi:Azért, mert rájöttem valamire.
Hilda:Mégpedig?
Savi:Arra, hogy itt élek most már néhány hónapja egyes egyedül és folyton egyedül kell hogy felébredjek. De minden egyes emlékkép szellemként kísért és üldöz engem. Eric még mindig itt van. Mi még mindig itt vagyunk. Azokat a dolgokat, amiket itt tettünk. Az összejövetelek amiket szerveztünk. Amikor együtt bútoroztunk be és amikor beköltöztünk. A közös reggelek, nappalok, esték, beszélgetések, a zuhanyzások. Nem akarom, hogy ha felébredek, eszembe jusson, hogy mindig Eric-kel szoktam felébredni ugyanabban az ágyban és azt sem akarom, hogyha a házban flangálok, mindig bevillanjon egy jelenet, amelynek én és Eric vagyunk a főszereplői. Tovább akarok lépni. Itt akarom hagyni ezt a házat. Én már annyiszor próbáltam tenni azért, hogy visszafordítsam, hogy megváltoztassam, hogy jóvá tegyek mindent: hívtam Eric-et, könyörögtem neki, éjt-nappá téve sírtam és mindent megtettem volna csak azért, hogy megbeszélhessük a dolgokat, hogy újra kezdhessünk mindent.. de ő nem tett semmit. Csak figyelmen kívül hagyott, mint ahogy most is teszi. Nem akar velem beszélni és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy végérvényesen is észrevegyem magam, letegyek róla, hagyjam őt békén, és új életet kezdjek. Eric nélkül.
Hilda:Biztos vagy benne?
Savi:Igen...  Ezért is kérdeztelek meg téged, hogy mit szólnál ahhoz, ha együtt keresnénk egy másik lakást.
Hilda:De nekem nincs pénzem másik lakásra.
Savi:Amiatt ne aggódj.
Hilda:De akkor most mi lesz?
Savi:Megegyezünk Eric ügyvédjével. Ha sikerül vevőt találni a házra akkor az ingatlanért fizetett összeg fele az enyém lesz. Azt félre teszem. Addigra kicuccolunk, keresünk egy albérletet vagy bérlakást és aztán majd gyűjtök pénzt és veszek egy másik házat.
(Hilda lehajtja a fejét egy percre majd újra Savi-re néz)
Hilda:Kérhetek tőled valamit?
(Savi meglepetten reagál)
Savi:Mit?
....
Clara:Te meg hova pakolsz?
(Clara kissé feszülten lép be hálószobájukba és azt látja, hogy a férje már a második bőröndöt tölti meg a holmijaival. Jonathan észreveszi a szeme sarkából, hogy a felesége már az ajtóban áll, de nem válaszol semmit, csak tovább pakolászik.)
(Clara ekkor újra felszólal. Kicsit hangosabban)
Clara:Valami sport esemény lesz megint?
Jonathan:Nem. Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen.
(A nő teljesen elpirul)
Clara:Tessék?
Jonathan:Elegem van belőled. Elegem van a hisztérikus rohamaidból meg a szánalmas próbálkozásaidból, amelyek a fenyegetőzésekben kimerülnek, de semmi eredményt nem produkálnak.
(Clara sipítozni kezd)
Clara:Igen?! Azt akarod, hogy eredményt produkáljanak, mi?! Látni akarod, hogy mire vagyok képes?!
Jonathan:Engem már az sem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz. Én szépen fogom a holmijaim és leléptem innen.
Clara:Látom nagyon akarod, hogy a címlapokon köss ki!
Jonathan:Leszarom!
Clara:Igen?! És a gyerekeid?! A gyerekeiddel mi lesz, mi?! Őket is csak úgy itt hagyod?! Vagy mi?!
Jonathan:Fogadok egy ügyvédet és addig megyek, amíg el nem perelem őket tőled.
Clara:Igen? És szerinted a gyerekeid egy olyan apával akarnak együtt élni, aki mindenkivel összefekszik, nem viselkedik úgy, mint egy tisztes családapa és megcsalja a feleségét, aki mindenben támogatja őt, mos, főz, takarít és nulla - huszonnégy órában kiszolgálja a családtagjait?!
Jonathan:Azt majd ők eldöntik. Már van annyi eszük hozzá. És teljesen mindegy, hogy milyen hazugságokkal tömöd majd tele a fejüket. Ha nem most, de egyszer úgy is rájönnek, hogy te csak egy beteges, hisztis, megalomániás, hülye picsa vagy. Akkor majd itt hagynak. Úgy, ahogy én itt hagylak téged most!
(Jonathan megragadja teletömött bőröndjeit majd elsétál Clara mellett, egyenesen ki a szoba ajtaján. Clara azonban ezt nem hagyja szó nélkül. Kétségbeesetten és rikácsolva szalad a férfi után.)
Clara:Jonathan! Jonathan! Ne merészelj csak úgy itt hagyni, világos?!
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm.. esküszöm, hogy.. én.. én megölöm magam! Megölöm magam Jonathan! Felvágom az ereimet, összevérezek mindent, hogy mikor a gyerekek hazaérnek lássák, hogy mit tettél velem.
Jonathan:Csinálj amit akarsz!
(Jonathan nem néz vissza. Megragadja a kilincset, kitárja az ajtót és se perc alatt bevágja azt maga után. Clara ledermedve áll a folyosón és torka szakadtából üvölteni kezd)
Clara:Jonathan!
...
Hilda:Ígérem, hogy csak pár cuccra lesz szükségem. Nem akarlak rángatni.
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
Savi:Mondtam, hogy segítek. Csak mond, hogy mi kell, kihozzuk és átvisszük hozzám. Most, hogy nálam laksz hosszabb távon is..
(Hilda közbevág)
Hilda:De nem sokáig..
(Hilda és Savi felgyalogolnak a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig)
Savi:Az mindegy!
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
(A lányok tátott szájjal állnak a rumli előtt)
-----------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------