17. rész - Gyerekek

Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád?
----
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád!
----
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
Savi:Kezdd csak el.
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Savi lesüti szemeit majd lehajtja a fejét.)
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
(Savi egy végtelen nagyságúnak tűnő sötét teremben ül. Az asztal, aminél elhelyezkedik vaskos, tömör és barna színű. Vele szemben Eric foglal helyet. Mindketten feszülten figyelik egymást mire hirtelen különböző papírok jelennek meg előttük az asztalon heverve. Savi egyszer csak felkiált hirtelenjében)
Savannah:Feladtam mindent, amit kértél tőlem! Elvettél mindent amim volt! Mégis mi a francot akarsz még tőlem?
(Eric ekkor mindkét kezével az asztal szélére támaszkodik. Teste felemelkedik majd sátáni arckifejezése körbeveszi Savi egész lényét. A következő pillanatban Eric felüvölt, átugrik az asztalon és nekiesik Savi-nek)
Eric:A véredet!
(Savi hirtelen felriad álmából majd beleszagol a levegőbe és érzi, hogy valami sül. Ugyanakkor hallja a földszintről az olaj sercegését)
(Savi kikel az ágyból, kibotorkál a szobaajtón; kócos hajjal, pizsiben, kialvatlan arccal, lépcsőzik le a konyhába s mikor leér a konyhapultnál, a főzőlap előtt Hilda-t pillantja meg, aki egy serpenyővel a kezében végez akrobatikus csuklómozdulatokat. Hilda észreveszi a zombi módjára közlekedő Savi-t, amint az megcélozza a konyhát és odaköszön neki)
Hilda:Szia.
Savi:Jó reggelt. Te meg mit csinálsz?
(Savi megáll a lépcső aljában majd kezével hátrafésüli a haját)
Hilda:Jó reggelt? Délután fél kettő van.
Savi:Micsoda?
Hilda:Amúgy meg palacsintát sütök. Kérsz te is?
Savi:Nem. Nem kérek semmit. Most csak legszívesebben hánynék egy jót.
Hilda:Te jó ég, miért?
Savi:Nem tudom. Kavarog a gyomrom és borzalmas szájízem van. Emellett még rosszat is álmodtam.
(Savi odasétál a konyhapulthoz majd kihúz egy széket és leül. Könyökével a pultra támaszkodik)
Hilda:Mit álmodtál?
Savi:Eric-ről.
Hilda:Ó, már megint. Újra visszafogadott téged?
Savi:Nem, ez most teljesen más volt. Ez az Eric sokkal sötétebb és démonibb volt.
Hilda:Á, szóval még mindig nem fogadott vissza téged.
Savi:A véremet akarta.
Hilda:Mi van?
Savi:Azt mondta, hogy a véremet akarja és aztán megtámadott.
Hilda:Jesszus. Ne egyél túl sok szemetet esténként. Nekem például mindig a csípős ételektől szokott rémálmom lenni.
(Savi fancsali képet vág)
Savi:El sem hiszem, hogy Eric el akarja adni a fejem felől a házat.
Hilda:De hát nem adhatja csak úgy el. A fele a tiéd, nem?
Savi:Igen. Ha beleegyezek az eladásba akkor az érte fizetett összeg fele az én markomat üti majd.
Hilda:Na hát ez tök jó.
Savi:De szeretem ezt a házat.
Hilda:Akkor ne menj bele.
(Savi reménytelen arckifejezéssel túrja össze a haját)
Hilda:Előbb vagy utóbb úgy is el kell döntened, hogy mit akarsz. Vagy más nem Eric kierőszakolja belőled, hogy belemenj az eladásba.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Szerinted képes lenne rá?
Hilda:Szerintem tutira.
(Savi nagy levegőt fúj ki)
Savi:Bárcsak ne feküdtem volna le Dr. Daniel-lel. Akkor most nem tartanék itt.
Hilda:Késő bánat, eb gondolat.
Savi:Megbántam.
Hilda:Szerintem egy jó dugást soha nem szabad megbánni. Én sem bántam meg mikor a főnökömmel dugtam az irodájában.
(Savi savanyú képet vág)
Savi:Ez piszkos.
Hilda:Annyira nem volt az. És a farka is pont jó méretű volt.
Savi:Kösz az infót.
(Hilda jóízűen beleszagol a levegőbe aztán fordít egyet a serpenyőben sülő palacsintán végül örömtelien felsóhajt)
Hilda:Ó, mennyire imádom a jó keféléseket meg a farkakat.
(Savi erőltetetten elmosolyodik)
Savi:Jó neked.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Az ajtó becsapódik majd Jonathan lép be a konyhába miközben felesége a tűzhelynél ügyködik)
Jonathan:Megjöttem.
Clara:Hála az égnek.
Jonathan:Mi van ebéd?
(Jonathan helyet foglal az asztalnál)
Clara:Töltött káposzta. A kedvenced.
Jonathan:A gyerekek?
Clara:Estelle napköziben, Ned pedig fociedzésen.
Jonathan:Értem.
Clara:Tessék.
(Clara egy tányért, kenyeret, kést és kanalat helyez az asztalra, a férfi elé)
Clara:Jó étvágyat.
(Jonathan enni kezd. Clara visszasétál a konyhapulthoz majd háttal nekitámaszkodik)
Clara:Hallottam, hogy a minap újra találkoztál azzal a nővel.
Jonathan:Milyen nővel?
Clara:Azzal a lotyóval, akivel össze szoktál feküdni.
Jonathan:Mondtam, hogy..
(Clara sikítva közbevág miközben hevesen legyez mutatóujjával a levegőben)
Clara:Én is megmondtam, amit megmondtam és tudom, hogy mi volt a háttérben úgyhogy ne is próbáld letagadni. A férfiak mind olyan szánalmasak, amikor ki akarják húzni magukat a felelősség alól.
Jonathan:Nem találkozom már azzal a nővel. De mondtam is neked, nem? Megegyeztünk.
Clara:De a vidámparkban mégis találkoztatok.
Jonathan:Csak véletlenül futottunk össze.
Clara:Ned azt mondta, hogy ti mentetek oda ahhoz a nőhöz, mert te állítólag beszélni akartál vele.
Jonathan:És ha beszélgetek vele az már mindjárt csípi a szemed?
Clara:Rohadtul.
(Jonathan levágja a kanalat az asztalra majd feláll és felemeli a hangját, aztán kimegy a konyhából)
Jonathan:Teszek rá magasról! Azt csinálok, amit akarok!
(Clara feláll az asztaltól és Jonathan után fut, akit még a nappaliban elcsíp)
Clara:Igazán?! Tudod van egy nagyon kedves újságíró barátom, akit bármikor felhívhatok, amikor csak akarok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekelné egy olyan cikk, amelyben azt írnák le a helyi lapok, hogy miközben Jonathan Adgin a világbajnok kalapácsvető felesége otthon főz, mos, takarít és gyerekeket nevel, addig az említett sportember titokban más nőkkel hempereg.
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz! Hívd fel, ha annyira akarod!
(Clara elpirul, mindkét kezét marokba szorítja majd erőlködve újra felkiált)
Clara:Ha még egy ilyet csinálsz én esküszöm, hogy beadom a válást! Ha meg nem akarod, hogy a gyerekeid igyák meg az egésznek a levét akkor szépen befogod a szádat és azt csinálsz, amit én akarok! Világos?!
(Jonathan összeszorítja fogait majd eltűnik az egyik szobában)
......
Diana:Pollonia! Te szentséges ég! De rég láttalak már!
(Pollonia és egy idős, szemüveges, alacsony, molett alkatú, gombafrizurás szőke hölgy a város egyik iskolájának épülete előtt ölelik át egymást)
Pollonia:Csókolom, Diana néni.
(A nő végignéz Pollonia-n)
Diana:Esküszöm, hogy te még így 28 évesen is csak nősz meg nősz.
(Pollonia elneveti magát majd hevesen rángatni kezdi a fejét)
Diana:Mesélj! Hogy vagy? Olyan régen beszéltem már az anyáddal is. Kibékültetek már?
Pollonia:Nem igazán.
(Diana arckifejezése kissé komorrá válik miközben szemeivel Pollonia tekintetét fürkészi)
Pollonia:És te hogy vagy?
Diana:Én jól vagyok, köszönöm. El vagyok teljesen havazva. Mióta igazgató helyettes lettem, azóta nincs megállás, ha a papírmunkáról van szó.
Pollonia:De hát mindig erre vágytál, nem?
(Diana homlokán hirtelen mély barázdák jelennek meg s egy pillanatra letekint a földre. Aztán újra felnéz Pollonia-ra és gyorsan témát vált)
Diana:Nem sétálunk egyet?
Pollonia:De. Amúgy is beszélni szerettem volna veled.
(Diana elmosolyodik)
Diana:Meglepődtem mikor a telefonban meghallottam a hangodat.
Pollonia:Gondolom anyu mindent elmondott neked.
Diana:Tudod, hogy mi anyáddal mindig nagyon jóban voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak.
Pollonia:Nézd Diana néni. A segítségedre lenne szükségem.
(Diana ekkor megáll s segítőkészen de ugyanakkor meglepetten néz Pollonia szemébe)
Diana:Miben tudok én segíteni?
(Pollonia nagy levegőt vesz majd kifújja. A kimerültség teljességében kiül az arcára. Aztán újra nagy levegőt vesz és végül nagy nehezen belekezd)
Pollonia:Nem is tudom, hogy hogy kezdjem el.
Diana:Mondjuk kezdhetnéd az elején.
Pollonia:Örökbe fogadtam egy gyereket és iskolát keresek neki ahova beiratkozhat, mert hamarosan megkezdődik a tanév.
Diana:Ez elképesztő! Nagyon örülök neked! De hogy-hogy.. és egyedül.. és így?!
Pollonia:Hosszú történet. Ne is térjük ki rá. A lényeg, hogy mivel tiétek a város legbefolyásosabb és legelitebb sulija, azért úgy gondoltam, hogy idejárhatna Max is. Itt jó helye lenne.
Diana:És én majd intézzek el mindent, hogy simán bejuthasson, nem igaz?
Pollonia:Csak egy aprócska szívességet kérek és azt sem nekem, hanem azért, hogy neki jó legyen.
Diana:Ne aggódj! Minden rendben lesz. Elintézek én mindent.
Pollonia:Ennek nagyon örülök. Remélem sikerül beilleszkednie és gyorsan elfogadják majd azt is, hogy ő egy cigány kisfiú.
(Diana ekkor hirtelen megáll, beszéde szakadozni kezd. Kissé zavarttá válik a mozgása is.)
Diana:Á-á.. ö.. álljunk meg egy picit!
(Pollonia értetlenül néz a nőre)
Pollonia:Valami rosszat mondtam?
Diana:Cigány kisfiú? Úgy érted, hogy öö.. olyan barna bőrű?
Pollonia:Igen. Mert?
Diana:Ö... Pollonia. Nézd! Ez lehet, hogy mégsem fog így működni.
(Pollonia kissé ingerülten reagál)
Pollonia:Az előbb még azt mondtad, hogy mindent elintézel!
Diana:Igen, de akkor még nem tudtam, hogy...
Pollonia:Hogy egy cigány fiúról van szó?!
Diana:Tudod te is nagyon jól, hogy milyenek a cigányok. Lopnak, csalnak, hazudoznak. A kilencven százalékuk putrikból kerül ki, és a..
(Pollonia a derekára teszi a kezét majd hangosan rászól Diana-ra)
Pollonia:Légy oly szíves és ne általánosíts! Micsoda marhaság! Szóval ez a ti felfogásotok azokról, akiknek más a bőrszínük vagy a vallási hovatartozásuk! Szégyellhetitek magatokat!
Diana:Pollonia! A szülők, akik a gyerekeiket ide járatják egytől-egyig támogatják az iskolánkat, nem is kevés anyagi javakkal. Ezek a szülők elit körökből származnak. Partikra és estélyekre járnak. Van, hogy késő este jönnek a gyerekeikért és olyan is van, hogy késő este hozzák őket ide, mert a mi iskolánkban késő esti gyerekfelügyelet is van. Ezek a szülők fontosak, valami nagyot alkottak és nem mellesleg a bőrük alatt is pénz van, ami a mi iskolánknak most borzasztóan kedvez. Ők nagyon is ragaszkodnak ahhoz, hogy csak fehér gyerekek tanulhassanak itt és csak is kizárólag katolikusok.
Pollonia:Ezt nem hiszem el! És te egy ilyen helyen dolgozol ahol engednek a diszkriminációnak és a rasszizmusnak?! Van hozzá gyomrod?!
(Diana közelebb lép Pollonia-hoz majd halkan, mély, dörmögős hangjával válaszol)
Diana:Ha tele lennél kifizetetlen hitelekkel és nem találnál egyetlen egy állást sem akkor te is megértenéd.
Pollonia:De biztos vagyok benne, hogy nem adnám a fejem olyan dologra, amitől legszívesebben aztán képen hánynám magam.
Diana:Ilyen a való élet. Az a gyerek pedig jobb ha nem jön ide. A te helyedben én nem jönnék még egyszer ennek az iskolának a közelébe. Te is tudod nagyon jól, hogy nagyon szívesen segítek neked, de a munkámat semmi pénzért nem teszem kockára.
Pollonia:Hát kösz szépen a semmit.
Diana:Ha kell, tudok ajánlani egy másik, nagyon jó iskolát, ahol kevésbé fogják diszkriminálni a nevelt fiadat.
Pollonia:Majd megoldom egyedül. Eddig is sikerült, de azért köszönöm.
(Diana ridegen megfordul majd elindul az iskola épülete felé, eközben Pollonia ráharap a szájára, fejét hevesen rázni kezdi majd az értetlenségtől és a felháborodottságtól telve dühösen elsétál)
...
(Savi a ház előtt ül a hideg kövön. A következő pillanatban Hilda lép ki a bejárati ajtón és pillantja meg Savi-t aki a lenyugvó naplementében sütkérezik az egyik lépcsőfokon ülve. Hilda odamegy hozzá, leül mellé)
Hilda:Te meg mit ücsörögsz itt?
(Savi hunyorítva felszólal)
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
Hilda:Komolyan?
(Savi fanyar mosollyal néz rá Hilda-ra)
Savi:Komolytalanul is.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Te mit szólnál hozzá, ha te meg én, együtt keresnénk egy lakást magunknak?
(Hilda meglepetten hátrahőköl)
Hilda:Miért kérdezel ilyet?
Savi:Azért, mert rájöttem valamire.
Hilda:Mégpedig?
Savi:Arra, hogy itt élek most már néhány hónapja egyes egyedül és folyton egyedül kell hogy felébredjek. De minden egyes emlékkép szellemként kísért és üldöz engem. Eric még mindig itt van. Mi még mindig itt vagyunk. Azokat a dolgokat, amiket itt tettünk. Az összejövetelek amiket szerveztünk. Amikor együtt bútoroztunk be és amikor beköltöztünk. A közös reggelek, nappalok, esték, beszélgetések, a zuhanyzások. Nem akarom, hogy ha felébredek, eszembe jusson, hogy mindig Eric-kel szoktam felébredni ugyanabban az ágyban és azt sem akarom, hogyha a házban flangálok, mindig bevillanjon egy jelenet, amelynek én és Eric vagyunk a főszereplői. Tovább akarok lépni. Itt akarom hagyni ezt a házat. Én már annyiszor próbáltam tenni azért, hogy visszafordítsam, hogy megváltoztassam, hogy jóvá tegyek mindent: hívtam Eric-et, könyörögtem neki, éjt-nappá téve sírtam és mindent megtettem volna csak azért, hogy megbeszélhessük a dolgokat, hogy újra kezdhessünk mindent.. de ő nem tett semmit. Csak figyelmen kívül hagyott, mint ahogy most is teszi. Nem akar velem beszélni és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy végérvényesen is észrevegyem magam, letegyek róla, hagyjam őt békén, és új életet kezdjek. Eric nélkül.
Hilda:Biztos vagy benne?
Savi:Igen...  Ezért is kérdeztelek meg téged, hogy mit szólnál ahhoz, ha együtt keresnénk egy másik lakást.
Hilda:De nekem nincs pénzem másik lakásra.
Savi:Amiatt ne aggódj.
Hilda:De akkor most mi lesz?
Savi:Megegyezünk Eric ügyvédjével. Ha sikerül vevőt találni a házra akkor az ingatlanért fizetett összeg fele az enyém lesz. Azt félre teszem. Addigra kicuccolunk, keresünk egy albérletet vagy bérlakást és aztán majd gyűjtök pénzt és veszek egy másik házat.
(Hilda lehajtja a fejét egy percre majd újra Savi-re néz)
Hilda:Kérhetek tőled valamit?
(Savi meglepetten reagál)
Savi:Mit?
....
Clara:Te meg hova pakolsz?
(Clara kissé feszülten lép be hálószobájukba és azt látja, hogy a férje már a második bőröndöt tölti meg a holmijaival. Jonathan észreveszi a szeme sarkából, hogy a felesége már az ajtóban áll, de nem válaszol semmit, csak tovább pakolászik.)
(Clara ekkor újra felszólal. Kicsit hangosabban)
Clara:Valami sport esemény lesz megint?
Jonathan:Nem. Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen.
(A nő teljesen elpirul)
Clara:Tessék?
Jonathan:Elegem van belőled. Elegem van a hisztérikus rohamaidból meg a szánalmas próbálkozásaidból, amelyek a fenyegetőzésekben kimerülnek, de semmi eredményt nem produkálnak.
(Clara sipítozni kezd)
Clara:Igen?! Azt akarod, hogy eredményt produkáljanak, mi?! Látni akarod, hogy mire vagyok képes?!
Jonathan:Engem már az sem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz. Én szépen fogom a holmijaim és leléptem innen.
Clara:Látom nagyon akarod, hogy a címlapokon köss ki!
Jonathan:Leszarom!
Clara:Igen?! És a gyerekeid?! A gyerekeiddel mi lesz, mi?! Őket is csak úgy itt hagyod?! Vagy mi?!
Jonathan:Fogadok egy ügyvédet és addig megyek, amíg el nem perelem őket tőled.
Clara:Igen? És szerinted a gyerekeid egy olyan apával akarnak együtt élni, aki mindenkivel összefekszik, nem viselkedik úgy, mint egy tisztes családapa és megcsalja a feleségét, aki mindenben támogatja őt, mos, főz, takarít és nulla - huszonnégy órában kiszolgálja a családtagjait?!
Jonathan:Azt majd ők eldöntik. Már van annyi eszük hozzá. És teljesen mindegy, hogy milyen hazugságokkal tömöd majd tele a fejüket. Ha nem most, de egyszer úgy is rájönnek, hogy te csak egy beteges, hisztis, megalomániás, hülye picsa vagy. Akkor majd itt hagynak. Úgy, ahogy én itt hagylak téged most!
(Jonathan megragadja teletömött bőröndjeit majd elsétál Clara mellett, egyenesen ki a szoba ajtaján. Clara azonban ezt nem hagyja szó nélkül. Kétségbeesetten és rikácsolva szalad a férfi után.)
Clara:Jonathan! Jonathan! Ne merészelj csak úgy itt hagyni, világos?!
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm.. esküszöm, hogy.. én.. én megölöm magam! Megölöm magam Jonathan! Felvágom az ereimet, összevérezek mindent, hogy mikor a gyerekek hazaérnek lássák, hogy mit tettél velem.
Jonathan:Csinálj amit akarsz!
(Jonathan nem néz vissza. Megragadja a kilincset, kitárja az ajtót és se perc alatt bevágja azt maga után. Clara ledermedve áll a folyosón és torka szakadtából üvölteni kezd)
Clara:Jonathan!
...
Hilda:Ígérem, hogy csak pár cuccra lesz szükségem. Nem akarlak rángatni.
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
Savi:Mondtam, hogy segítek. Csak mond, hogy mi kell, kihozzuk és átvisszük hozzám. Most, hogy nálam laksz hosszabb távon is..
(Hilda közbevág)
Hilda:De nem sokáig..
(Hilda és Savi felgyalogolnak a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig)
Savi:Az mindegy!
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
(A lányok tátott szájjal állnak a rumli előtt)
-----------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------

7.rész - Felelj és merj!

(Hilda, Pollonia, Samantha és Karen Hilda házának teraszán ülik körbe az asztalt ezen a korai reggelen)
Hilda:Na srácok! Akkor. Hogy is vagyunk?
Pollonia:Enyém a kaja.
Samantha:Enyémek az ajándékok.
Karen:Én már meghívtam a vendégeket.
Hilda:Remek. Én pedig szervezek és segítek, ha valami kell. Savi holnap esti meglepetés születésnapi bulijának tökéletesnek kell lennie. Savi holnap 28 lesz.
Karen:Szerintetek eljön egyáltalán? Már egy ideje nem beszélt velünk.
Samantha:Hilda te nem beszéltél vele? Amikor leléptél a temetésről.
Hilda:Kopogtam. Dörömböltem az ajtón, de nem nyitotta ki. Lehet, hogy komolyabb a dolog, mint hittük.
Pollonia:Szerintem nincs az a dolog amit Savi ne lenne képes megoldani. Nyílván valami történt vele és kell neki egy kis idő amíg feldolgozza az egészet.
Savannah:Ez így van!
(Savi hangjára mindannyian hátra fordulnak, hogy meggyőződjenek arról nem csak a fülük csengett. Nem tévedtek. Savi ott állt a lépcsőn, s már fel is sétált hozzájuk a teraszra)
Hilda:Te úr isten! Nem is hallottam, hogy bejöttél a kapun! Elmehetnél profi betörőnek.
(Savannah az asztal elé áll miközben mindenki hallgat)
Savannah:Sajnálom, hogy hanyagoltalak titeket az utóbbi napokban. Azt hittem, ha távol tartok magamtól mindent és mindenkit akkor majd minden problémám csak úgy elröppen.. de tévedtem. És azt is sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni Mariella temetésén.
Samantha:Csak egy egyszerű temetés volt.
Savannah:Tudom.
Savannah:És sajnálom Karen, hogy a minap úgy viselkedtem.
Karen:Fátylat rá, Savi!
Savannah:Nagyon sajnálom.
Hilda:Bébi, az ilyen megesik. Néha kiesünk a formánkból, ez teljesen természetes dolog.
Savannah:Én csak sajnálom.
Hilda:Nem ülsz le inkább?
Savannah:Á, dehogy. Be kell érnem az irodába. Így is elég sokat halasztottam.
Hilda:Minden oké?
Savannah:Olyasmi.
Hilda:Ha szeretnél beszélni róla..
(Hilda az asztalra mutat)
Savannah:Nem! Mennem kell. Ti csak folytassátok a beszégletést a meglepetés születésnapi bulimról!
Hilda:Rendben. Úgy lesz. Micsoda?!
Savannah:Ne már Hilda! Nem vagyok 14. Ha meglepetés bulit szerveztek nekem én esküszöm, hogy egész nap bezárkózok a házamba, bezárom az ajtót, bedeszkázom az ablakokat és jövő évig ki sem mozdulok onnan.
(A lányok hirtelen lemerevednek majd Hilda felkapja a fejét)
Hilda:Akkor mondok egy olyat, hogy: holnap délután, este 6, öltözz ki, legyél itt.
(Savannah elmosolyodik)
Savannah:Így már mindjárt más.
Karen:Eric is itt lesz.
(Savannah ekkor nagy levegőt vesz, szája tátva marad majd hirtelen erőltetett mosolyt lejt ajkaival s lesétál a teraszról elhagyván Hilda házát)

(Hilda a háza mögötti kertben pakolgatja az asztalokat és a székeket. Miközben megpróbál néhány asztalt egymás mellé tenni, hogy pont passzoljanak Pollonia jelenik meg a háta mögött)
Pollonia:A sütemények a kocsiban! Mit csinálsz?
Hilda:Ehh! Csak néhány asztalt próbálok összeilleszteni. Így egymás mellett jól néznek ki.
Pollonia:És minek?
Hilda:Azt gondoltam, hogy ez lesz majd a büféasztal. Illetve ez egy hosszabb asztalsor lesz. Leterítem valami fehérrel és kész.
Pollonia:Jól hangzik, de a sütemények nem fogják megérni, ha most azonnal nem vesszük ki őket a kocsimból és tesszük egyenesen a hűtőbe.
(Hilda felül a három összetett asztal közepére, s álmoskás, szende hangnemben kezd el panaszkodni)
Hilda:Kivagyok! Egész éjjel nem aludtam.
Pollonia:Ajaj. Már megint Marco? Gondolom megint hencindától boncindáig folyt a sárga lé, nem igaz?
Hilda:Neem! Most nem azért. Totál ki vagyok készülve.
Pollonia:Na! Pedig még dél sincs.
(Pollonia felül barátnője mellé az asztalra)
Pollonia:Mi a baj?
Hilda:Emlékszel rá, hogy tegnap mondani akartam valamit?
Pollonia:Valami őrültséget ha jól emlékszem, de aztán később rákérdeztem és azt mondtad, hogy inkább hagyjuk, mert úgy sem hinném el.
Hilda:Ja. Elég gáz az egész.
Pollonia:Micsoda? Marco-val van valami?
Hilda:Nem.
Pollonia:Akkor?
(Hilda savanyú arccal Pollonia-ra néz)
Hilda:Kiröhögsz.
Pollonia:Majd kiderül, na meséld!
Hilda:Tegnapelőtt Marco-nál aludtam.
Pollonia:Hajajaj!
Hilda:A lényeg, hogy mikor reggel elmentem fogat mosni egy kis akció után... tudod.
Pollonia:Igen, van róla fogalmam.
Hilda:Valami nagyon fura történt.
Pollonia:Csak nem elkaptál valami betegséget?
Hilda:Nem! Engedd, hogy befejezzem.
Pollonia:Oké, bocsi.
Hilda:Szóval épp fogat akartam mosni amikor megláttam a tükörben, hogy Mariella a hátam mögött áll.
Pollonia:Micsoda? Mariella?!
Hilda:Aha. És nem Mariella a kisminkelt, divatos Mariella, hanem az agyonszurkált, véres testű, rothadó bőrű Mariella.
Pollonia:Mi van?!
Hilda:Mondtam, hogy hülyeségnek fogod találni. Láttam Mariella-t. Vagy Mariella szellemét vagy mit tudom én. Én nem is hiszek az ilyen hülyeségekben, de tegnap este például alig tudtam aludni. Az egész házban felkapcsoltam az összes villanyt és lefedtem minden tükröt. Reggel még a sminktükrömet is remegve fogtam meg, mert egész éjjel Mariella-val álmodtam. Ő volt mindenhol és mindenhol csak az ő arcát láttam.
Pollonia:Lehet, hogy csak a bűntudat.
Hilda:Nekem nincs bűntudatom!
Pollonia:Elég hátborzongató. Lehet, hogy nem kéne találkoznod Marco-val. Elvégre csak neki van köze Mariella-hoz.. illetve most már csak volt.
Hilda:Erre is gondoltam, de nem adok fel semmit néhány jó kis dugásért. Soha. Marco isteni az ágyban és isteni is marad.
Pollonia:Hogy micsoda?!!
Pollonia:Akkor nem tudom..
Hilda:Egyszerűen olyan érzés, mintha mindig itt lenne velem. Mintha mióta megismertem Marco-t soha nem lennék egyedül. Úgy érzem, hogy valaki mindig jön utánam, hogy követnek és hogy itthon sem vagyok egymagam.
Pollonia:Szerntem ezt már csak bebeszéled magadnak.
(Hilda suttogó hangon)
Hilda:Azt hiszem, hogy Mariella szelleme intenzíven üldöz engem.
Pollonia:Oké! Csak egy nyers pillanatra! Tegyük fel, hogy Mariella szelleme visszajött a purgatóriumból, hogy kísértsen téged. Miért pont téged akar ijesztgetni és szerinted mit akarhat?
Hilda:Egyértelmű. A véremet.
....
(Karen a konyhapultnál áll, s szendvicseket készÍt)
Karen:Az egyik barátnőmnek ma délután születésnapi bulit szervezünk. Szeretném, ha te is eljönnél.
(Zoltan szemüvegben ül kerekesszékében az asztalnál miközben a napilapot olvassa)
Zoltan:Nem akarlak zavarba hozni mások előtt.
Karen:Ne viccelj! Megkértél arra, hogy segítsek neked és segítek.
Zoltan:Így is csak élősködök rajtad egész nap.
Karen:Na ne viccelj. Egész jól fel tudtad mosni a konyhát tegnap este. Én nem bánom, hogy beköltöztél hozzám. Jól esik a 24 órás társaság. Valaki akivel mindent megbeszélhetek.
(Zoltan összecsukja az újságot majd elmosolyodik, s végignéz a nőn)
Zoltan:Ha nem lennék deréktól lefelé béna most azonnal felkelnék és ott helyben a magamévá tennélek a konyhapulton.
(Karen elneveti magát majd megfordul)
Karen:Akkor nem érnénk oda a bulira.
...
(A kis vörös bögyöst férje mosogatás közben puszilja meg. Az kiszáll a mosogatóból majd megtörli a kezét, s rászól férjére aki kézipoggyászát épp a konyhából átvinné a nappaliba)
Jonathan:Megjöttem az edzőtáborból!
Clara:Na heló!
(A férfi leteszi poggyászát a nappaliban majd visszasétál a konyhába ahol az egyik szekrényről leveszi az odahelyezett leveleket majd átnézegeti őket)
Jonathan:Valami újdonság?
Clara:Semmi extra.
Jonathan:Akkor jó. Ned?
Clara:Anyámnál.
Jonathan:És Estelle?
Clara:Ő is.
Jonathan:Akkor nem történt semmi.
Clara:Semmi. Kivéve, hogy találkoztam a kis kurváddal.
Jonathan:Micsoda?
Clara:Ja. Azzal a hosszú, fekete hajú ribanccal akivel egyik nap ott nyelveztél a park előtt.
Jonathan:Milyen hülyeségeket ki nem tudsz találni te!
Clara:Aha. Akkor csak várd meg amíg a fiad hazaér, mert ő is látta.
(Jonathan leteszi a leveleket a pultra majd Clara mellé áll)
Jonathan:Nem tudom miről beszélsz.
Clara:Figyeljél már rám egyszer az életben Jonathan. Ez a kis szaftos affér könnyen véresbe torkollhat, ha továbbra is így adod ezt a szart, mint most.
Jonathan:Mi van?!
Clara:Adok neked egy esélyt. Egy lehetőséget. De ha akarod nevezheted ultimátumnak is. Vagy ott hagyod azt a kis libát és visszajössz a családodhoz akinek szüksége van rád.. és persze a pénzedre is, mert hát ugye miből taníttassam a gyereket meg Ned és Estelle egyéb külön foglalkozásai nyílván nem a fán teremnek és nem a levegőből tartják fenn őket. Végérvényesen hagyd ott azt a kis ribancot és gyere haza Jony. Mert ha nem akkor ebből botrányt fogok csinálni. Kiabálok, dobálózok, pletykálok, ha akarod mocskosabbnál mocskosabb szitukat is kitalálhatok. Agyonverem magam és rádbizonyítom, hogy te voltál. Megyek a médiához. A beleidet is ki fogják facsarni, ha esetleg rosszul döntenél. Jonathan. Én egy családanya vagyok. Egy családanya pedig bármire képes, hogy megvédje a meleg kis családi fészkét.. remélem világos voltam.
(Jonathan elharapja száját miközben szemei kereszttűzben égnek felesége démoni tekintetével, s mosolyával)
...
(Pollonia egy hatalmas DJ pult mögött dölöngél miközben Hilda feldíszített kertjét pásztázza a háttérből. Ekkor Hilda odasétál hozzá)
Hilda:Hé DJ! Játszana valamit ami mondjuk nem Tina Turner vagy Michael Jackson?
Pollonia:Mi bajod velük? Én szeretem a klasszikusokat.
Hilda:Tudom, de Savi a diszkós számokat szereti. Azokat amiknek a szövege semmiről se szól csak megy a tuc-tuc tudod.
Pollonia:Megpróbálok keresni valamit.
Hilda:Á, megjött Karen!
(Karen és Zoltan megjelennek a kertben kezükben néhány műanyag dobozzal. Hilda azonnal odarohan hozzájuk, hogy üdvüzülje őket)
Hilda:Ö, Heló.
Karen:Tudom, meglepődtél. Ő itt Zoltan. Ez pedig itt a barátnőm Hilda. Már meséltem róla.
Zoltan:Heló.
Hilda:Heló.
(Hilda és Zoltan kezet ráznak)
Hilda:Lemaradtam valamiről?
Karen:Majd beavatlak. Gondoltam hozunk szendvicseket meg hoztam finom borsólevest is, ha valaki esetleg nem ebédezett volna.
Hilda:Borsólevest? Nem óvódás buli lesz!
Karen:Mindegy.
Hilda:Beszélhetnénk négy szemközt?
Karen:Persze.
Karen:Zoltan, ezeket letennéd valamelyik asztalhoz?
Zoltan:Persze!
(Karen Zoltan ölébe pakolja a dobozokat aki elkerekezik az egyik asztalhoz. Eközben Hilda és Karen félrehúzódnak Pollonia DJ pultja mellé)
Hilda:Ki ez a kerekesszékes pasi? Ennyire kétségbeesett vagy?!
Karen:Az ő neve Zoltan. Régebben összejártunk, találkozgattunk..
(Hilda célratörően közbevág)
Hilda:Dugtatok.
Karen:Összejártunk, néha.
Hilda:Az ugyanazt jelenti.
Karen:De nem az én szótáramban.
Hilda:Inkább vissza a témához! Mit keres itt? És miért van kerekesszékben?
Karen:Tűzoltóként dolgozott és megsérült az egyik mentés során..
Hilda:És meddig lesz kerekesszékben?
Karen:Sajnos örökre.
Hilda:Hogy?!
Karen:Megkért, hogy segítsek neki. A felesége elhagyta, a barátai csak néha látogatják. Szüksége van a segítségemre.
Hilda:Szerintem meg csak te érzed ezt kötelességnek.
Karen:Mi?!
Hilda:Én hagytam volna a picsába. Most meg ott van nálad 7 napon át 24 órán keresztül és nem csinál semmit?
Karen:Hát, tegnap felmosta a padlót a fürdőben.
(Hilda megemeli szemöldökét)
Hilda:Ez komoly?
(Hilda ekkor hirtelen felkapja a fejét mint aki épp rájön valamire)
Hilda:Hányszor ujjaz meg és nyal ki egy nap?
Karen:Hogy micsoda?!
Hilda:Azt kérdeztem: hányszor ujjaz meg és.. vagy nyal ki egy nap?
Karen:Miket nem gondolsz!
(Hilda összeszorítja szemeit, s megvető pillantásokkal szúrja Karen-t)
Karen:Semennyiszer. Komolyan mondom. Most az egyszer tényleg.
(Hilda elámul)
Hilda:Te beleszerettél vagy mi van?
Karen:Dehogyis! Csak nagyon jó barátok vagyunk, ennyi az egész. Meg megígértem neki, hogy segítek. Aztán meg ő is segít a ház körül.
HIlda:Ne már!
Hilda:Egy férfi meg egy nő között nincs barátság. Meg amúgy is, egy férfi csak eszköz lehet. Semmi más. Nem valók semmire csak arra, hogy kielégítsenek minket aztán menjenek. Másképp meg csak kényes szitukat generálnak. Ezt soha ne felejtsd el!
(Hilda átöleli Karen-t majd hirtelen megpillantja a megérkező Savi-t)
Savannah:Sziasztok! Megjöttem!
(A kert hátsó felében megbúvó emberek hirtelen előjönnek, s Savi-hoz sétálnak akárcsak Hilda és Karen is akik aztán puszit is adnak barátnőjüknek)
Savannah:Te jó ég! Mennyien vagytok!
(Karen elneveti magát)
Hilda:Csak a legfontosabbak! Na gyere ide!
(Hilda mégegyszer szorosan megöleli Savi-t)
Karen:Nincsenek idegesítő rokonok, sem idegesítő munkatársak.
Hilda:Csak idegesítő barátnők és az ő mégidegesítőbb vendégeik.
(Savannah felnevet)
Savannah:Nagyszerű! De hol van Samantha?
Samantha:Na vajon hol?!
(Samantha ekkor egy hatalmas kerekeslábú asztallal jelenik meg. Egyik oldalán ő áll, másik oldalán pedig Eric, s ketten tolják be a fehér, három emeletes tortát Savi elé. Mind a 28 gyertya ott sorakozik a sütemény tetején, s várják, hogy Savi kívánjon, s elfújja őket)
(Amint a torta az asztalon megáll Savi előtt, Samantha kilép az asztal mögül és átöleli barátnőjét. Aztán Eric lép felesége mellé, megöleli őt majd így szól)
Eric:Boldog születésnapot, Savi!
Savannah:Köszönöm szépen!
Samantha:Gyerünk már! Kívánj valamit és fújd el a gyertyákat!
(Savannah hirtelen Eric-re néz majd hiper-szuper gyorsasággal elfújja a gyertyákat)
Hilda:Az ajándékaid egyébként a nappalimban várnak, ha ki akarod bontani őket.
Savannah:Tiszta ovi. De azért köszönöm.
(Savannah ekkor Eric felé fordul)
Savannah:Eric, nem is tudod, hogy mennyire boldoggá tesz az, hogy itt vagy. És persze az is, hogy mindannyian itt vagytok.
Eric:Savi. Én is gondolkoztam. Igazából csak azért jöttem, hogy felköszöntselek, átadjam az ajándékod és, hogy elmondjak valamit!
Savannah:Micsodát?!
Eric:Borzasztóan sokat agyaltam.
(Savannah szemei csillogni kezdenek)
Eric:A második esélyen. Mindannyiunknak jár egy második esély.
Savannah:Teljesen egyetértek.
(Eric ekkor felemeli jobb kezét majd bal kezével megszabadítja gyűrűsujját a rajta fekvő gyűrű szorításától és az aranyékszert a tortával borított asztal sarkára helyezi)
Eric:Mint ahogy mondtam. Mindannyian megérdemlünk egy második esélyt a szerelemben. Hogy újra szerelmesek legyünk valaki másba és hogy újra szeressenek bennünket. Hogy legyen valaki akiben bízhatunk akinek hihetünk.
(Savannah Eric mozdulatait figyelvén torokszorító érzés fogja el amitől csak remegő és halk hangon tud reagálni a férfi vallomására)
Savannah:Eric te meg miről beszélsz?
Eric:El akarok válni Savi.
(Pollonia hirtelen leállítja a zenét. Az udvart síri csönd keríti hatalmába. A vendégek csak bámulnak, s mereven állnak miközben Savi remegő szájjal és megtelt könnycsatornával áll férje előtt. Savi első könnycseppje végül szeméből arcára hull, végiggördül sima bőrén, s állánál elhagyja azt.)
Savannah:Eric? Tudod, hogy ez milyen megalózó itt mindenki előtt?
(Eric elmosolyodik)
Eric:Savi, drágám. Most már tudod, hogy mit éreztem akkor amikor bevallottad, hogy hónapok óta csalsz engem.
(A férfi, mint aki jól végezte dolgát megfordul majd a házba vezető ajtó felé veszi az útját és amint odaér, visszafordul az utolsó szó jogául)
Eric:A válási papírokat majd bedobom hozzád valamelyik nap.
(A férfi eltűnik a házban, hátrahagyván feleségét és a születésnapra meghívott vendégeket akik - akárcsak Savannah - dermedten, s mereven állnak miközben azt hiszik, hogy az egész jelenetet csak álmodják. Ekkor a szél hirtelen megerősödik, messziről viharfelhők bukkannak elő és a szél végigsöpör az ünneplők ruháján amint azok szótlanul elkezdenek mozogni)