A sorozatról:

Ismerj meg öt belevaló a húszas éveiben járó nőt, akik mindannyian élik a mindennapjaikat. Savannah sikeres munkájában, csak épp közben titokban csalja a férjét. Samantha, a tanárnő eközben saját kiskorú diákjával szexel. Karen egy házas tűzoltóval szűri össze a levet, míg Pollonia-nak szembe kell néznie alkoholista bátyjának múltjával amit végül neki kell lenyelnie. Életük azonban a szokásosnál is jobban összezavarodik mikor legjobb barátnőjüket brutálisan meggyilkolják.

2016. október 8., szombat

23. rész - Még több titok

Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.

----
Samantha:Most meg miért vagy ilyen?!
Savi:Azért vagyok ilyen Samantha, mert nem szeretem, ha hülyének néznek!
----
Alexandra:Imádom. Amikor csak tehetem, beugrok. De erre nem úgy kell gondolni, mint néhány kiéhezett, randa nőre, akik segédeszközökkel futkosnak egy gőzzel megtelített teremben.
(Hilda elneveti magát)
Hilda:Azt gondoltam.
Alexandra:Ott csak olyanban van benne más is, amiben te is benne vagy. Kölcsönös szimpátia alapján, természetesen.
(Hilda és Alexandra hirtelen mélyen egymás szemébe néznek majd Hilda gyorsan elkapja tekintetét a nőről)
----
Savi:Egy nagyon kedves barátnőm Karen Kim nagy bajban van.
Dominic:Annyi biztos, hogy a barátnődnek nem áll jól a szénája.
----
Savi:Ha már eleve ennyit gondolkozol az egészen, nem gondolod, hogy azért nem tudsz nem rá gondolni, mert titkon azt akarod, hogy te és ő újra egy pár legyetek?
Pollonia:Nem tudom.
Savi:Dehogynem!
Pollonia:Akkor szerinted újra meg kellene próbálnunk?
Savi:Miért ne?!
-----------------------------------------------
---------------------------------------------
(Karen egy telefonkagylóba beszél miközben íróasztalánál ül a hálószobájában)
Karen:Savi! Próbáltalak elérni már többször is, de nem vetted fel a telefont. Megtudtál valamit arról, hogy hogy halad az ügy? Ugyanis teljesen váratlanul kaptam egy telefonhívást mi szerint holnap délután be kell, hogy menjek egy privát megbeszélésre, ahol Zoltan-nal és az ügyvédjével kell, hogy szembenézzek. Kérlek, hívj vissza, amint tudsz.
....
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Alexandra és Hilda egymás mellett sétálnak tréningruhában egy hatalmas tó körül, amelyet beragyog a reggeli napfelkelte fénye. Kezükben egy-egy vízzel teli palackot szorongatnak, s közben elmélyülten a tájat nézve beszélgetnek egymással)
Alexandra:És, most hol dolgozol?
Hilda:Most nem dolgozom. Jövő héten lesz a beiratkozás a fősulin és aztán teljes gőzerővel ráhajtok, hogy elvégezzem.
Alexadra:Gratulálok! És ez milyen szak, amire járni fogsz?
Hilda:Turizmus és vendéglátás.
(Alexandra meglepetten hümmög)
Hilda:Mindig szerettem érdekes és egzotikus helyeken járni és szeretném ezeket másoknak is megmutatni. Esetleg idegenvezetőként vagy hasonló.
Alexandra:Az jó lehet. Ahhoz sokat kell utazgatni.
Hilda:Imádok utazgatni. Soha nem szeretek egy helyen maradni túl sokáig.
Alexandra:Akkor gondolom innen jön, hogy egy pasival se szeretsz túl sokáig együtt lenni.
Hilda:Bagoly mondja!
(Alexandra elneveti magát)
Alexandra:Ezt megkaptam.
Hilda:Hát meg. És most van valakid?
Alexandra:Nem. De szerintem egy darabig nem is lesz. Az utóbbi időben megpróbáltam monogám lenni, de sajnos nem sikerült.
Hilda:Meddig tartott?
Alexandra:Körülbelül 8 órán át, amíg fel nem csípett valaki.
Hilda:Ismerős.
Alexandra:De a rekordom az három pasi volt, akivel egyszerre voltam kapcsolatban.
(Hilda mosolyogva és meglepetten reagál)
Hilda:Mind a hárommal egyszerre?
(Alexandra bájosan biccent)
Alexandra:Ühüm.
Hilda:És azt meg hogy oldottad meg?
Alexandra:Hát megmondom őszintén, hogy nem ment olyan jól és olyan hosszú ideig.. ugyanis, ha több pasit tartasz, akkor ugye azt nem engedheted meg magadnak, hogy egyszerre ugyanazon a helyen legyen mindegyik. Na, nekem ez nem ment!
(Alexandra nevet)
Alexandra:De volt olyan, hogy az egyik pasi kitett a lakásom előtt aztán egyből jött a másik kocsi, amibe átszálltam a másik pasimhoz.
(Hilda harsányan elkacagja magát)
Hilda:Hát ezt nem hiszem el!
Alexandra:De, komolyan. Egyébként én az egészet egy nagy játéknak fogtam fel, ahol taktikáznod kell, hogy hogyan tartsd meg őket minél tovább úgy, hogy ne találkozzanak egymással.
Hilda:Hihetetlen vagy.
Alexandra:És amúgy mit csinálsz ma?
Hilda:Meglátogatom Pollonia-t, az egyik barátnőnknek ugyanis hamarosan születésnapja lesz úgyhogy arra gondoltam, hogy meglepetés bulit szerveznénk neki. Hé, te is eljöhetnél!
Alexandra:Szuperül hangzik. Köszi, hogy elhívsz. De csak akkor megyek, ha a barátnőtöket nem zavarja.
Hilda:Jaj, ne viccelj! Savi mindenkit szívesen lát. Ő nem olyan.
Alexandra:Akkor jó.
(Alexandra és Hilda egymásra mosolyognak)
...
(Savi óvatos léptekkel hatol be Mariella régi házába, majd megáll, hallgatózik, körülnéz, de miután nem hall semmit, becsukja maga mögött a bejárati ajtót, kulcsra zárja azt, s felmegy az emeletre, Mariella hálószobájába. Savi tüzetesen átkutatja a szobát, átnézi a szekrényeket, fiókokat, még a szőnyeg alá is benéz, majd végül kihúzza az ágy alá betolt dobozt, amelyben nemrég megtalálta Mariella orvosi papírjait. Átkutatja a dobozt, de meglepetten véli felfedezni, hogy csekkeken, néhány fotón és Mariella egyik karkötőjén kívül semmi nincs benne. Savi idegességében kiborítja a doboz tartalmát a földre, újra átlapozza a papírokat, belenéz a borítékokba, amikor hirtelen megcsörren a mobilja. A nő letérdepel majd előhúzza farmerzsebéből a telefont és válaszol a hívásra)
Savi:Haló?
Dominic:Heló vár a meló.
(Savi a szemeit forgatja)
Savi:Mondtam, hogy késni fogok.
Dominic:Igen, de a Savaga és Kelly ügyét előbbre tették..
Savi:Mennyivel?
Dominic:Úgy körülbelül egy óra múlva kezdődik.
Savi:Ne már!
Dominic:Úgyhogy sürgősen szedd a lábaidat.
Savi:Ezt nem hiszem el.
Dominic:Ha bejöttél volna reggel dolgozni ugyanúgy, mint mindenki más, akkor most ez nem okozna ekkora kellemetlenséget.
Savi:El kellett intéznem valami fontosat.
Dominic:És különben is: még jössz nekem valamivel.
(Savi meglepetten és savanyúan reagál)
Savi:Mivel?
(Dominic belecuppant egyet a telefonba majd leteszi azt, s a vonal megszakad)
(Savi maga elé tartja a mobilt majd fancsali képet vág, s zsebre teszi a kütyüt)
...
(Hilda szemétmetlen vidámsággal ront be Pollonia-hoz a kávézójába, aki épp csészéket törölget a pult mögött)
Hilda:Ííííííí!
(Pollonia hatalmas szemeket ereszt Hildára)
Pollonia:Na, mi az? Új pasi?
Hilda:Nem. Savi szülinapja!
Pollonia:Ó, tényleg. El is felejtettem.
Hilda:Aha. Arra gondoltam, hogy összeszedem a többieket is és csaphatnánk neki egy meglepetés partit.
Pollonia:Tudod, hogy Savi nem szereti a meglepetés bulikat. Emlékezz, hogy mi történt tavaly. Eric meglepetésként megjelent és meglepetésből megalázta őt.
Hilda:Jó, de hát az tavaly volt.
Pollonia:Szerintem meg kellene kérdeznünk Savi-t, hogy ő mit szeretne és úgy cselekedni. Hidd el nekem, hogy a tavalyi eset nem véletlen volt. Ez egy jel, hogy le kell állnod a folyamatos meglepetés bulik szervezésével..
Hilda:Hülyeség!
Pollonia:És amikor ezelőtt Karen-nek szerveztünk meglepetés bulit és kigyulladt a konyhája a gyertyáktól, amiket szerteszét hagytál a lakásában?
Hilda:Hé, az nem az én hibám, hogy az a ház tökre huzatos!
Pollonia:Én még mindig nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet. Lehet, hogy a meglepetés helyett valami nyugalmasabbal kellene ,,meglepnünk".
Hilda:Például?
Pollonia:Mondjuk üdülés vagy szauna.. vagy valami ilyesmi. Tudod, amivel egyedül lehet egy kicsit, relaxálhat, felpezsdülhet.
(Hilda a szája szélébe harap)
Hilda:Tudod, ez annyira nem is olyan rossz ötlet.
Pollonia:És képzeld el, hogy mennyire unalmas, hogy minden évben meglepetés buli van, meglepetés buli hátán. Még a végén azt kezdik el pletykálni, hogy öregszel és ezért nem tudsz semmi újjal előrukkolni.
(Hilda ijedten és mereven bámul)
Hilda:Igazad lehet.
(Pollonia elmosolyodik)
Pollonia:Örülök, hogy meggyőztelek.
(Hilda elgondolkodik majd hirtelen kiegyenesedik és távozik a kávézóból)
Hilda:Mennem kell. Szia!
Pollonia:Oké. Szia!
(Pollonia fancsali képet vág Hilda szeleburdiságának láttán)
...
(Savi az irodájába belépve lecsapja táskáját asztalára majd gyorsan összeszed néhány aktát a fiókjából. Mindeközben Dominic sétál be hozzá)
Dominic:Látom csak ideértél.
Savi:Örülj neki.
(Dominc elmosolyodik)
Dominic:Nem mintha lett volna más választásod.
(Savi összeszedi a dokumentumokat majd az ölébe veszi őket és megindul az ajtó felé)
Savi:Amúgy mi volt ez az egész? Hogy tartozom valamivel?
(Dominic kinyitja a nő előtt az ajtót majd mindketten kifáradnak a folyosóra)
Dominic:Csak annyi, hogy segítettem az egyik barátnődnek. Olyan infókat szivárogtattam ki neked, amik miatt megüthetném a bokám.
(Savi összeszorítja száját, hogy elrejtse halvány mosolyát)
Savi:Hát persze. De a te döntésed volt, hogy kiszivárogtatod nekem.
(Dominic hirtelen a nő elé lép, hogy útját állja)
Dominic:Ha hékás! Te könyörögtél nekem.
(Savi beszívja ajkait, hogy belülről megnyálazhassa azokat nyelvével majd körbetekint a folyosón)
Savi:Mit akarsz?
Dominic:Egy randit.
(Savi mérgesen kikerüli a férfit majd folytatja útját a folyosó vége felé)
Savi:Na, persze.
Dominic:Ne értsd félre. Nem akarok semmi személyeset. Csak beszélgetni egy jót.
(Savi elneveti magát)
Savi:Hát persze. A többi nővel is csak beszélgetni akarsz egy jót, akikkel itt flörtölgetsz minden áldott nap, nem igaz?
Dominic:Igen.
(Dominic újra beáll a nő elé majd mélyen a szemébe néz)
Dominic:Komolyan mondom. Beszélgetünk és kész. Ennyi. Semmi több.
(Savi összeszorítja szemeit majd sejtelmesen a férfira néz)
Savi:Hm...
(Savi megint kikerüli a férfit és továbbsétál)
Dominic:Szóval?
Savi:Még gondolkodom rajta.
Dominic:Akkor este nyolcra érted megyek.
Savi:Mondtam, hogy még gondolkodom rajta.
Dominic:Gondold meg, este nyolcig.
(Savi és Dominic a folyosó végén szétválnak)
...
Pollonia:Hozhatok egy erős feketét?
(Pollonia leül egy ismerős idegennel szemben az egyik kávézóasztalhoz, kávézójában)
Karen:Ha van olyan erős feketéd, ami ezen is segít, akkor jöhet.
Pollonia:Még mindig Zoltan?
Karen:Kezd egyre fárasztóbb lenni ez az egész.
Pollonia:Nem találtál magadnak másik rendelőt?
Karen:Keresnem is felesleges mióta felfüggesztettek... amióta eljárás indult ellenem... Zoltan jóvoltából.
Pollonia:Nem hiszem el, tényleg. Mije van ellened?
Karen:Fogalmam sincs. Talán csak annyi, hogy a betegem volt, akivel kapcsolatba kerültem. Természetesen ő ezt teljesen máshogy meséli el, de úgy tűnik, hogy a titkárnőm és más megkérdezettek is ellenem tanúskodnak, hiszen tényleg együtt voltunk, nem is egyszer. De az a magánéletem része volt!
Pollonia:És most mi fog történni?
Karen:Holnap tárgyalásra megyek, amin Zoltan is ott lesz az ügyvédjével.
Pollonia:Húha. Savi-vel nem beszéltél?
Karen:Nem. Hívtam vagy milliószor, de nem veszi fel. Nem járt ma itt véletlenül?
Pollonia:Nem. Csak Hilda, de vele meg te nem akarnál találkozni.
Karen:Miért?
Pollonia:Teljesen be van sózva Savi szülinapja miatt.
Karen:Tényleg, hiszen neki hamarosan itt lesz a születésnapja.
Pollonia:És meglepetés partit akar neki rendezni.
Karen:Jaj, ne! Ha olyan lesz, mint a tavalyi akkor szerintem elfelejtheti.
Pollonia:Én is ugyanezt mondtam neki.
Karen:Samantha-val sem találkoztál mostanában?
Pollonia:Nem, felém se néz az utóbbi időben.
Karen:Ez egyre furcsább.
Pollonia:Biztosan elfoglalt, hisz mindig csinál valamit.
(Karen megragadja ölébe fektetett retiküljét majd feláll az asztaltól és elköszön)
Karen:Jobb, ha megyek. Befekszem egy kád forró vízbe és relaxálok egy picit. Holnap korán kell kelnem.
Pollonia:Ha bármi van, hívj csak nyugodtan!
Karen:Köszönöm. Figyelj!
Pollonia:Igen?
Karen:Ha találkozol Savi-vel meg tudnád neki mondani, hogy hívjon fel, mert nagyon fontos lenne.
Pollonia:Persze!
Karen:Köszi.
(Karen megpuszilja Pollonia-t majd elmegy)
Karen:Szia.
Pollonia:Szia.
.....
(Késő este Savi a konyhaasztalnál ül és a laptopján pötyögtet, valamint papírokat rendezget, amikor hirtelen ajtócsapódás hallatszik a folyosóról. Savi leveszi a szemüvegét miközben a széken ülve próbálja kihallani a hangokat. Hilda kéjes hangja szólal meg, aztán egy férfi, majd mindketten a konyha felé közelednek, aztán hirtelen bevágódik egy ajtó és a hangok megszűnnek.)
(Savi nagy levegőt vesz, leteszi a szemüvegét a számítógép mellé, aztán végigszánt kezeivel az arcán. A következő pillanatban Hilda, fehérneműben lép be a konyhába, megcélozván a hűtőszekrényt)
Savi:Egy újabb pasi?
(Savi méltatlankodva néz a nőre)
(Hilda vállat von, majd elővesz egy doboz narancslevet)
Hilda:Csak jól érzem magam.
Savi:Oké. De reggel nem akarom, hogy egy meztelen pasi itt flangáljon a konyhában.
(Hilda megvetően válaszol)
Hilda:Na, kérlek. Mintha megengedném, hogy reggelig maradjon. Egy jót szexelünk aztán mindenki megy a dolgára.
Savi:És védekeztek?
(Hilda fancsali képet vág)
Hilda:Mi a fene bajod van, hogy mostanában állandóan ezt kérdezgeted? Mi a fenének védekezni, ha mind a ketten egészségesek vagyunk, hm?
(Savi nagy levegőt vesz majd kifújja azt. Ezután pedig elmélyült, de megviselt hangon szól Hilda-hoz)
Savi:Én ezt már nem bírom!
(Hilda kortyol egyet a gyümölcsléből majd meglepetten válaszol)
Hilda:Mi az? Sok a munka?
(Amikor azonban Savi a száját nyitná, hogy válaszoljon a kérdésre, az ajtócsengő szakítja félbe kettejük beszélgetését)
(A két nő összenéz majd Savi feláll az asztaltól, hogy megnézze ki áll az ajtónál. Mindeközben Hilda visszacammog a szobájába.)
(Savi kitárja az ajtót és Dominic-ot pillantja meg, aki egy fekete pulcsiban és farmernadrágban lóbál két papírfecnit a levegőben)
Dominic:Félóra múlva kezdődik. Új film. A popcornt én állom.
(Savi félrehúzza a száját egy pillanatra, majd elmosolyodik)
Savi:Ühüm.. és este szex, mi?
(Dominic elneveti magát)
Dominic:Csak akkor, ha benne vagy.
Savi Akkor nem is megyek sehova.
Dominic:Ne már! Megvettem a jegyeket.
(Mindeközben halk nyögések szűrődnek ki a folyosóra. Dominic pedig beljebb lép a házba)
(A férfi furcsa pofákat vág mire Savi mosolyogni kezd)
Savi:A lakótársam. Illetve a barátnőm. És a lakótársam.
(A folyosóra kiszűrődő nyögések és sikolyok egyre hangosabban hallatszanak)
(Dominic mosolyogni kezd)
Dominic:Na, akkor jössz.. vagy inkább hallgatod ezt?
(Hilda felrikácsol a szobában)
Hilda:Ez az! Kúrjál!
(Mindketten egy pillanatra ledermednek a folyosón állva majd Savi gyors válaszát követően rácsap Dominic mellkasára)
Savi:Te vezetsz!
...
(Samantha egy könyvet olvas a nappalijának kanapéján ülve, amikor váratlanul megszólal az ajtócsengő. A nő leteszi a könyvet és azonnal az ajtóhoz sétál. Amikor kinyitja az ajtót Richardot találja a küszöbön állva.)
(Richard sporttáskával a vállán, kedvesen köszön Samantha-nak, aki egy pillanatra kidugja a fejét az ajtón, hogy szemei keresztülpásztázzanak az utcán)
Richard:Szia.
(Samantha meglepetten reagál)
Samantha:Na, hogy sikerült a vizsgád?
(Samantha megragadja a fiatal fiút, behúzza a házba majd a nyakát kezdi el csókolgatni. A srác elneveti magát majd lefogja Samantha-t, jelezvén, hogy most nem vevő a nő kezdeményezésére)
(Samantha Richard ridegségét érezvén abbahagyja a fiúval való kacérkodást)
Samantha:Mi a baj?
Richard:Valami fontosat szeretnék mondani neked.
Samantha:Micsodát? Ugye nem az apádról van szó megint? Rájött, hogy megint.. hogy te meg én és..
(Richard közbevág)
Richard:Nem, nem. Nem arról van szó. Valami egészen másról.
Samantha:Miről?
(Richard leveszi a táskáját, ledobja a padlóra majd leül a kanapéra. Samantha odasétál hozzá, majd ő is leül a férfi mellé)
(A nő gyengéden a srác vállára teszi a kezét)
Samantha:Mi történt?
Richard:Már korábban el akartam mondani, de eddig nem volt rá bátorságom.
(Samantha továbbra is csak értetlenül néz)
Richard:Felvettek a Cambridge-i egyetemre. A jövő héten költözöm. A következő nyárig nem jövök haza.
Samantha:Tessék?
(Samantha ledöbbenve hallgatja Richard-ot)
.............................

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése