Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Savi:Mi a francot keresel itt?
Natasha:Csak látogatóba jöttem.
Savi:Na persze. Ha te valamit csinálsz vagy valahova mész annak mindig nyomós oka van.
----
Clara:Te meg hova pakolsz?
Jonathan:Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen. Elegem van belőled.
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm, hogy megölöm magam!
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz!
----
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
Gabriel tiszt:Elmesélné nekem hölgyem, hogy mi történt valójában?
(Egy ősz hajú, középmagas rendőrtiszt áll a ház bejárata előtt, kezében egy jegyzettömbbel miközben tekintete egyszer Hilda-ra, másszor pedig Savi-re)
(Hilda kissé unottan, de mégis felzaklatva válaszol)
Hilda:Már elmeséltem. Eljöttünk a barátnőmmel a lakásomra, ami szét volt verve. Ennyi. Száz százalék, hogy nem én forgattam fel így a holmijaimat. Ennyire nem vagyok amnéziás.
(Savi kissé félve, de beleszól a beszélgetésbe)
Savi:Az nem lehetséges, hogy Marco Verdad volt az, aki betört a házba? Az egyik barátnőnk a minap látni vélte őt.
(A tiszt szemei egy pillanatra kikerekednek, száját félrehúzza; hitetlenül reagál a kérdésre)
Gabriel:Marco Verdad? Nem hiszem. Az az elvetemült gyilkos mostanra már ki tudja, hogy merre lehet. Persze mi kiadtuk a nemzetközi körözést. Valószínűleg a gyilkosság után azonnal elmenekült a városból, hogy minél messzebbre szökhessen a hatóságok elől.
Hilda:De Pollonia látta.
(Gabriel szemöldöke felpattan egy pillanatra)
Gabriel:Kicsoda?
(Hilda gyorsan megrázza a fejét és kijavítja a mondatot)
Hilda:Az egyik barátnőm. Biztos volt benne, hogy az egyik este Marco Verdadod látta.
Gabriel:Az kizárt, hölgyem. Ha Marco Verdad még mindig a városban lenne, mi már rég elkaptuk volna, ebben biztos vagyok.
(Gabriel firkálgat még valamit a noteszébe aztán komoly arckifejezéssel Hilda-ra néz és lezárja a beszélgetést)
Gabriel:Nézze hölgyem. Ahogy látom, nem történt erőszakos behatolás. A zárat nem feszítették fel, az ablakok épek. Semmi jel nem utal arra, hogy erőszakos behatolás történt. Nézze át a holmijait és ha valami hiányzik akkor jöjjön be az őrsre és tegyen feljelentést.
(Hilda a homlokára csap)
Hilda:Cöhh.
(Savi savanyú pofát vág)
Savi:Köszönjük szépen.
Gabriel:Vigyázzanak magukra. Viszont látásra.
(A rendőr zsebrevágja a noteszét majd walkie-talkijához nyúl és elindul a járda mellett parkoló kocsija felé. Hilda és Savi gyanús tekintettel néznek egymásra)
Savi:Ennyit az igazságszolgáltatásról.
Hilda:Szerinted tényleg Marco lehetett az?
Savi:Csak egy ötlet volt. De lehet, hogy nincs igazam.
Hilda:Nekem itt valami nagyon bűzlik.
Savi:Átnéztük a házat. Nincs bent senki. Menjünk be, hozzuk ki amit akartál és kész.
Hilda:Ha nem haragszol én előtte még összepakolnék. Nem hagyhatom így az egész házat.
Savi:Rendben. Segítek neked.
Hilda:Kösz.
(Savi és Hilda még egyszer hátranéznek a rendőrkocsira, amely egyik pillanatról a másikra kanyarodik ki a járda mellől és tűnik el az utca végében, majd besétálnak a rumlis házba)
....
Pollonia:Tessék.
(Pollonia egy tál, gőzölgő krumpli levest tesz a konyhaasztalnál ülő Max elé. Azután odatesz elé egy kanalat és egy szalvétát is)
Pollonia:Egészségedre.
(Max finnyásan vizsgálgatja a tál tartalmát majd flegmán és ölbe tett kézzel válaszol)
Max:Nem vagyok éhes.
Pollonia:Enni pedig kell.
Max:Nem eszek.
Pollonia:Akkor nem eszel, majd eszel később.
(Pollonia elveszi az asztalról a szalvétát és a kanalat majd a pulthoz viszi, de amikor épp eltenné azokat Max újra felszólal)
Max:Én nem eszek többet olyat, amit te csinálsz.
(Pollonia ijedten fordul meg és néz a fiúra)
Pollonia:Tessék?
Max:Én azt akarom enni, amit anyu csinál.
(Pollonia nagy levegőt vesz majd megpróbál higgadtan reagálni a helyzetre)
Pollonia:Anyukád elutazott és amíg nem jön vissza addig azt kell enned, amit én főzök neked.
Max:Hát én pedig azt nem eszem!
Pollonia:El kell fogadnod, hogy amíg anyukád nincs addig én vagyok az anyukád!
Max:Te nem vagy az anyukám és soha nem is leszel az! Soha! Soha! Soha! Soha!
(Max ráver néhányszor az asztalra majd feláll, fellöki a széket és kirohan a konyhából)
(Pollonia meg sem tud szólalni a meglepettségtől, hevesen lélegzik, kezét a homlokára szorítja majd nagyot nyel)
...
(A fogorvosi rendelő ajtaja hirtelen kinyílik és a várószobába kilépő férfi dörmögős hangjával szól oda az egyik idős hölgynek)
Daniel:Mrs. Mitchell, maga következik.
(Az idős hölgyike feltápászkodik az ülésről majd befárad a rendelőbe. A következő pillanatban Daniel már épp csukná be az ajtót, de megjelenik előtte egy csodaszép nő, kinek arcára démoni mosoly ül ki)
Natasha.Jó napot kívánok.
Daniel:Ó, jó napot kívánok. Miben segíthetek.
(Natasha gyengéden rányomja mutatóujját arcának egyik odalára)
Natasha:Van egy tömésem, ami azt hiszem, hogy kiesett és szeretnék időpontot kérni.
Daniel:Egy pillanat. Sürgős?
(A nő kétségbeesett és kéjsóvár hangnemben válaszol)
Natasha:Ó, nagyon sürgős.
Daniel:Rendben. Mindjárt nézek egy naptárat.
(Daniel egy pillanatra eltűnik a rendelőjében aztán újra felbukkan kilépve az ajtó mellé, kezében egy naptárral. Mutatóujjával máris a naptár rublikái között kezd el barangolni)
Daniel:Ma este, ha vissza tud jönni. Van egy szabad hely. Zárás előtt fél órával.
Natasha:Az mikor van?
Daniel:Este fél nyolc.
Natasha:Perfecto.
Daniel:Egy nevet kérnék még.
Natasha:Natasha Bulgard.
Daniel:Rendben. Akkor ma este visszavárom.
Natasha:Köszönöm a segítségét.
Daniel:Nagyon szívesen.
Natasha:További kellemes munkát. A viszont látásra.
Daniel:Viszontlátásra.
(Natasha démoni mosollyal távozik a helyiségből miközben mindkét markát erősen összeszorítja)
...
Karen:Biztos vagy benne, hogy ezt akarod csinálni?
Hilda:Igen.
(Pollonia, Hilda, Karen és Savannah épp Mariella házának küszöbén állnak a vaksötétben. Egyetlen fényforrásuk az utcalámpák halvány világítása)
Pollonia:Egyébként honnét van kulcsod Mariella házához?
Hilda:Hát az úgy volt, hogy egyszer volt egy pasi, akivel mind a ketten dugtunk és aztán..
(Pollonia közbevág)
Pollonia:Jó, hagyjuk. Tudod mit? Nem is érdekel. Inkább az érdekel, hogy miért akartál ennyire visszajönni ide.
Hilda:Mert annyi minden van még, amit nem tudunk Mariella-ról. Amit nem mondott el.
Karen:Szóval akkor most betörünk Mariella-hoz.
Hilda:Igazából ez nem betörés, mert ő volt a legjobb barátnőnk, szóval ismertük egymást. Kulcsom is van a házhoz úgyhogy ez legális betörés.
Savi:Remélem azért azt tudod, hogy a rendőrség lezárta a házat és az, hogy mi most itt vagyunk teljesen törvényellenes.
Pollonia:Akkor ez most mégse legális betörés?
Hilda:Ez egy illegális-legális-betörés! Gyerünk! Befelé!
(Hilda beledugja a kulcsot a zárba majd elkezdi azt forgatgatni, ami elég nehezen megy a számára mivel a kulcs ide-oda csúszkál és nem akar kattanni)
Hilda:Tudnom kell, hogy miért dúlták fel a házamat és azt is tudni akarom, hogy Marco volt-e az, aki még mindig errefelé garázdálkodik.
Savi:Ha Pollonia valóban jól látta, amit látott.
Pollonia:Esküszöm, hogy Marco-t láttam az utca túloldalán állni aznap este. A nyakamat tenném rá!
Savi:Samantha hol van?
Pollonia:Nem tudott jönni. Azt mondta, hogy késő estig korrepetál.
(Karen szája széle egy pillanatig lelankad)
Karen:Én már régóta nem láttam.
Savi:Mióta ez az egész Richard és Robert Hilligan ügy kibontakozott és aztán lezárult, azóta teljesen magába fordult és alig mozdul ki a házból. Legalábbis én úgy vettem észre.
Hilda:Majd átmegyünk hozzá miután átkutattuk Mariella házát.
(A környéki kertes házak udvaraiból egyszercsak egyre több kutyaugatás hallatszik ki)
(Hilda sejtelmesen körülnéz)
Hilda:Szerintem jobb, ha bemegyünk mielőtt még a szomszédok észrevesznek minket.
(A zár kattan egy hatalmasat majd az ajtó nyikorogva nyílik ki a lányok előtt, akik azonnal besétálnak a házba és becsukják maguk mögött a bejárati ajtót)
...
(Ahogy a lányok beléptek a házba, azonnal a tágas, rendezett nappaliban találták magukat)
Karen:Innen merre?
(Savi a zárt konyhaajtó felé néz, amely tele van rendőrségi szalagokkal)
Savi:Szerintem semmiképp ne a konyha felé.
Pollonia:Szerintetek nem gond, ha használom a mosdót?
Savi:Nem az, ha ujjlenyomatokat akarsz hagyni magad után egy gyilkosság színhelyén.
Pollonia:Talán mégiscsak kibírom hazáig.
(Hilda szó nélkül elindul felmegy a lépcsőn és megpályázza Mariella hálószobáját. A többiek követik őt. Amint felérnek a lépcsőn három ajtóval találják szemben magukat)
(Pollonia és Savi bemennek Mariella hálószobájába, míg Karen és Hilda egy másik ajtón mennek be, amely egy patináns vendégszobába vezet)
(Amint Savi és Pollonia betoppannak Mariella hálószobájába elámulnak. A lepedők makulátlanul, az egész hely tiszta és rendezett)
Savi:Húha! Ez a Marco jól kitett magáért miután kicsinálta Mariella-t.
Pollonia:Jöhetne hozzám takarítani.
Savi:Nem csodálom, hogy Hilda annyira szeretett itt hancúrozni vele.
(Savi a szekrényeket kezdi el kinyitogatni, amikben ruhák halomjai vannak precízen összehajtogatva és egymásra helyezve. Férfi és női ruhák egyben)
Savi:Marco holmijai is még itt vannak.
Pollonia:Hé!
(Pollonia véletlenül megpillant egy ózsdi cipősdobozt, amelynek csak a sarka lóg ki az ágy alól, ám de amint odalép hozzá, hogy lehajoljon és felvegye azt, az ágy mellett álló éjjeli szekrényen megszólal a vezetékes telefon. A telefon hosszú, csörgő, csörömpölő hangot ad, akárcsak egy iskolacsengő. Pollonia ijedtében hátrahőköl míg Savi gyorsan becsapja az egyik szekrényajtót, amelyet épp az imént nyitott ki s mindketten szúrós szemmel a telefonra bámulnak)
(A szobában megfagy a levegő, a lányok teljesen mozdulatnul állnak egyhelyben)
Savi:Ki lehet az aki Mariella-t hívja ilyen későn?
Pollonia:És miért hívja egyáltalán.. hisz Mariella már halott.
Savi:Lehet hogy..
Pollonia:Micsoda?
Savi:Lehet hogy...
(Savi kikerekedett szemekkel néz Pollonia-ra, hogy értse már, hogy mire célzott, de Pollonia csak ingerültebbé és ingerültebbé válik)
Pollonia:Miiii???
Savi:Mariella az.
Pollonia:Aha. Persze.
Savi:Emlékszel amikor elmeséltem neked, hogy Lady Livia kapcsolatba lépett Mariella szellemével? Még mindig itt van!
(Pollonia mérgesen reagál)
Pollonia:Hülyeség! Szellemek nem léteznek. És ezt most be is bizonyítom neked.
(Pollonia megmarkolja a telefonkagylót és felkapja azt, hogy beleszóljon)
Pollonia:Haló?
(Mindeközben Hilda és Karen lép be a szobába. Hilda száján csak egy fél szó kúszik ki, de annak másik fele elveszik az éterben miközben megpillantja, amint Pollonia Mariella vezetékes telefonjának kagylóját tartja a fülénél)
Hilda:Ti is hallottátok ezt a csörömpöl..
Pollonia:Haló?! Ki szórakozik?! Szólaljon már bele ne legyen ilyen nyápic!
(Savi odalép Pollonia-hoz, aki a kagyló felét odafordítja Savi füléhez, hogy így mindketten hallják mi történik a vonal másik végén. Karen és Hilda közben beljebb lépnek a szobába, de a levegő annyira dohos és áthatja a hideg, hogy úgy érzik teljesen lefagytak a feszültségtől)
(A következő pillanatban egy magas frekvencián megszólaló, hangos sistergés és csattogás, valamint susmogás és zörgés hallatszódik a vonal másik túloldaláról)
-Sssssáááahhhhh.
(Pollonia teljesen elpirul míg Savi hátrahőköl ijedtében)
Pollonia:Ha azt hiszi, hogy ez olyan rohadt vicces akkor várja meg míg betelefonálok a rendőrségre, akik majd lenyomozzák a számát és szépen a hűvösre vágják telefonbetyárkodásért.
(Pollonia lecsapja a kagylót, közben ijedten libabőrös lesz)
Pollonia:Marha! Nem bír az agyával az aki ilyet csinál!
Savi:Mi volt ez?
(Savi elfehérült arccal szólal meg)
Pollonia:Micsoda?
Savi:Ez a hörgés ami.. valaki belehörgött a vonalba.
Pollonia:Biztos csak valamelyik idióta. Amilyen őrültek vannak manapság ez egyáltalán nem meglepő.
(A telefon hirtelen újra megcsörren, a lányok pedig újra megijednek)
Hilda:Mi a..
(Pollonia újra felkapja a kagylót és beleüvölt a mobilba)
Pollonia:Na ide figyeljen, ha még egyszer..
(Pollonia hangja hirtelen megáll mikor választ hall a vonal végén, egy fiatal férfi hangjának szerepében)
-Mariella, te vagy az?! Mariella válaszolj kérlek. Sürgősen beszélnünk kell... Mariella! Mariella hallassz?! Mariella!
(Pollonia teste lezsibbad majd hirtelen leteszi a kagylót)
(Hilda szemei elkerekednek)
Hilda:Mi az?
(Pollonia félénken válaszol)
Pollonia:Egy férfi.
Savi:Milyen férfi?
Pollonia:Egy férfi Mariella-t kereste. Azt hitte a hangomra, hogy én vagyok Mariella..
Savi:És mit mondott?
Pollonia:Csak azt mondta, hogy beszélnünk kell és hogy válaszoljak már neki.
Karen:Nem tudja, hogy Mariella már rég meghalt?
(A négy nő némán és dermedten tekintget egymásra, de a választ egyikük sem találja)
...
Daniel:A fogai tökéletesek. Nincs ezekkel semmi baj.
(Daniel gumikesztyűben, néhány fogorvosi ketyeréven a kezében matat Natasha szájában majd kiegyenesedik, a tárgyakat egy mosóedénybe teszi, kesztyűit pedig lehúzza és kidobja a kukába. Közben Natasha feláll a székből)
Natasha:Ó... Pedig esküszöm, hogy a nyelvemmel úgy éreztem, mintha hátul kiesett volna egy tömés.
(Dr. Daniel eközben kezet mos)
Daniel:Nem. A fogai gyönyörűek és egészségesek, valamint úgy állnak, mint a katonák. Akár még egy fogkrémreklámba is elmehetne velük.
Natasha:Fiatal koromban volt fogszabályzóm. Megtette a hatását.
Daniel:Igen, azt látom.
Natasha:Maga ismeri Savannah Davis-t, nem igaz?
Daniel:Igen, az egyik páciensem. Csak nem maga is?
Natasha:Ó, de. Egy nagyon kedves barátnőm.
Daniel:Értem.
(Daniel az íróasztalához lép majd leül számítógépe elé és pötyögtetni kezd a billentyűzeten)
Natasha:A férjével voltak nézeteltérései, aztán most úgy hallottam, hogy újra kibékültek.
(Daniel meglepetten figyel fel a monitor mögül)
Daniel:Hogy micsoda? Én azt hittem, hogy épp válni készülnek.
Natasha:Ó, igen. Tudja Savi mindenkinek ezt mondogatja, de az igazság az, hogy már rég kibékültek és Eric már vissza is költözött hozzá.
(Daniel döbbenten de kissé hitetlenül reagál)
Daniel:Komolyan mondja?
Natasha:Hazudnék én magának? Én mondom: ez a Savi egy nagy csőcselék.
(Daniel egy pillanatra komolytalanul elneveti magát)
Daniel:Szépen beszél a barátnőjéről mondhatom.
(Natasha megjátszva magát csak legyint egyet a levegőben)
Natasha:Ó, ő nem bánja. Én előtte is mindig így nevezem őt és soha semmi kivetnivalója nincs ezzel. Tudja ő egy olyan nő, aki szereti falni a pasikat.
Daniel:Értem.
Natasha:Van egy szeretője, aki tűzoltó meg van egy másik a rendőrségről is. Biztos valami fétise van, ha az egyenruhás férfiakról van szó.
Daniel:Ezt jó tudni.
(Daniel kissé mérgesen, de már-már unottan áll fel az asztaltól és kíséri ki Natasha-t a rendelőből)
Daniel:Ha bármi problémája adódna a fogaival, bátran jöjjön el hozzám.
Natasha:Ígérem, hogy úgy lesz.
(Daniel ártatlan mosolyt küld a nő felé, aki kilép az ajtón és diadalittasan távozik. Daniel becsukja mögötte az ajtót, Natasha pedig a kijárat felé veszi útját. Ám, de mikor már épp kilépne az utcára Savi-vel találja szemben magát, aki amint meglátja őt azonnal elpirul és zaklatott hangnemben szól egykori barátnőjéhez)
Savi:Te meg mi a frászt keresel itt?
(Natasha könnyelműen és fennhéjázón válaszol)
Natasha:Ajaj. Tudod későn jöttél. A doktor úr épp most zárt. Én voltam az utolsó páciense. Nem csodálkozom, hogy annyit jársz hozzá. Valóban egy nagyon kielégítő orvos. Ha érted mire célzok.
Savi:Teljesen mindegy, mit mondtál neki. Őt nem lehet csak úgy megvezetni, mint a többi férfit.
(Natasha vakbuzgón válaszol)
Natasha:Minden férfit meg lehet vezetni. Én pedig az összeset megtudom, ha akarom.
(A nő most mélyen Savi szemeibe néz)
Natasha:Ez még csak a harmatgyenge kezdet. De ne várd ki a végét.
(Savi szemeiben felgyullad a féltékenység lángja majd elkapja a fejét és továbbsétál, Natasha pedig elmosolyodik majd pedig megcélozza a kijáratot)
............
-----------------
2014. november 29., szombat
2014. november 22., szombat
17. rész - Gyerekek
Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád?
----
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád!
----
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
Savi:Kezdd csak el.
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Savi lesüti szemeit majd lehajtja a fejét.)
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
(Savi egy végtelen nagyságúnak tűnő sötét teremben ül. Az asztal, aminél elhelyezkedik vaskos, tömör és barna színű. Vele szemben Eric foglal helyet. Mindketten feszülten figyelik egymást mire hirtelen különböző papírok jelennek meg előttük az asztalon heverve. Savi egyszer csak felkiált hirtelenjében)
Savannah:Feladtam mindent, amit kértél tőlem! Elvettél mindent amim volt! Mégis mi a francot akarsz még tőlem?
(Eric ekkor mindkét kezével az asztal szélére támaszkodik. Teste felemelkedik majd sátáni arckifejezése körbeveszi Savi egész lényét. A következő pillanatban Eric felüvölt, átugrik az asztalon és nekiesik Savi-nek)
Eric:A véredet!
(Savi hirtelen felriad álmából majd beleszagol a levegőbe és érzi, hogy valami sül. Ugyanakkor hallja a földszintről az olaj sercegését)
(Savi kikel az ágyból, kibotorkál a szobaajtón; kócos hajjal, pizsiben, kialvatlan arccal, lépcsőzik le a konyhába s mikor leér a konyhapultnál, a főzőlap előtt Hilda-t pillantja meg, aki egy serpenyővel a kezében végez akrobatikus csuklómozdulatokat. Hilda észreveszi a zombi módjára közlekedő Savi-t, amint az megcélozza a konyhát és odaköszön neki)
Hilda:Szia.
Savi:Jó reggelt. Te meg mit csinálsz?
(Savi megáll a lépcső aljában majd kezével hátrafésüli a haját)
Hilda:Jó reggelt? Délután fél kettő van.
Savi:Micsoda?
Hilda:Amúgy meg palacsintát sütök. Kérsz te is?
Savi:Nem. Nem kérek semmit. Most csak legszívesebben hánynék egy jót.
Hilda:Te jó ég, miért?
Savi:Nem tudom. Kavarog a gyomrom és borzalmas szájízem van. Emellett még rosszat is álmodtam.
(Savi odasétál a konyhapulthoz majd kihúz egy széket és leül. Könyökével a pultra támaszkodik)
Hilda:Mit álmodtál?
Savi:Eric-ről.
Hilda:Ó, már megint. Újra visszafogadott téged?
Savi:Nem, ez most teljesen más volt. Ez az Eric sokkal sötétebb és démonibb volt.
Hilda:Á, szóval még mindig nem fogadott vissza téged.
Savi:A véremet akarta.
Hilda:Mi van?
Savi:Azt mondta, hogy a véremet akarja és aztán megtámadott.
Hilda:Jesszus. Ne egyél túl sok szemetet esténként. Nekem például mindig a csípős ételektől szokott rémálmom lenni.
(Savi fancsali képet vág)
Savi:El sem hiszem, hogy Eric el akarja adni a fejem felől a házat.
Hilda:De hát nem adhatja csak úgy el. A fele a tiéd, nem?
Savi:Igen. Ha beleegyezek az eladásba akkor az érte fizetett összeg fele az én markomat üti majd.
Hilda:Na hát ez tök jó.
Savi:De szeretem ezt a házat.
Hilda:Akkor ne menj bele.
(Savi reménytelen arckifejezéssel túrja össze a haját)
Hilda:Előbb vagy utóbb úgy is el kell döntened, hogy mit akarsz. Vagy más nem Eric kierőszakolja belőled, hogy belemenj az eladásba.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Szerinted képes lenne rá?
Hilda:Szerintem tutira.
(Savi nagy levegőt fúj ki)
Savi:Bárcsak ne feküdtem volna le Dr. Daniel-lel. Akkor most nem tartanék itt.
Hilda:Késő bánat, eb gondolat.
Savi:Megbántam.
Hilda:Szerintem egy jó dugást soha nem szabad megbánni. Én sem bántam meg mikor a főnökömmel dugtam az irodájában.
(Savi savanyú képet vág)
Savi:Ez piszkos.
Hilda:Annyira nem volt az. És a farka is pont jó méretű volt.
Savi:Kösz az infót.
(Hilda jóízűen beleszagol a levegőbe aztán fordít egyet a serpenyőben sülő palacsintán végül örömtelien felsóhajt)
Hilda:Ó, mennyire imádom a jó keféléseket meg a farkakat.
(Savi erőltetetten elmosolyodik)
Savi:Jó neked.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Az ajtó becsapódik majd Jonathan lép be a konyhába miközben felesége a tűzhelynél ügyködik)
Jonathan:Megjöttem.
Clara:Hála az égnek.
Jonathan:Mi van ebéd?
(Jonathan helyet foglal az asztalnál)
Clara:Töltött káposzta. A kedvenced.
Jonathan:A gyerekek?
Clara:Estelle napköziben, Ned pedig fociedzésen.
Jonathan:Értem.
Clara:Tessék.
(Clara egy tányért, kenyeret, kést és kanalat helyez az asztalra, a férfi elé)
Clara:Jó étvágyat.
(Jonathan enni kezd. Clara visszasétál a konyhapulthoz majd háttal nekitámaszkodik)
Clara:Hallottam, hogy a minap újra találkoztál azzal a nővel.
Jonathan:Milyen nővel?
Clara:Azzal a lotyóval, akivel össze szoktál feküdni.
Jonathan:Mondtam, hogy..
(Clara sikítva közbevág miközben hevesen legyez mutatóujjával a levegőben)
Clara:Én is megmondtam, amit megmondtam és tudom, hogy mi volt a háttérben úgyhogy ne is próbáld letagadni. A férfiak mind olyan szánalmasak, amikor ki akarják húzni magukat a felelősség alól.
Jonathan:Nem találkozom már azzal a nővel. De mondtam is neked, nem? Megegyeztünk.
Clara:De a vidámparkban mégis találkoztatok.
Jonathan:Csak véletlenül futottunk össze.
Clara:Ned azt mondta, hogy ti mentetek oda ahhoz a nőhöz, mert te állítólag beszélni akartál vele.
Jonathan:És ha beszélgetek vele az már mindjárt csípi a szemed?
Clara:Rohadtul.
(Jonathan levágja a kanalat az asztalra majd feláll és felemeli a hangját, aztán kimegy a konyhából)
Jonathan:Teszek rá magasról! Azt csinálok, amit akarok!
(Clara feláll az asztaltól és Jonathan után fut, akit még a nappaliban elcsíp)
Clara:Igazán?! Tudod van egy nagyon kedves újságíró barátom, akit bármikor felhívhatok, amikor csak akarok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekelné egy olyan cikk, amelyben azt írnák le a helyi lapok, hogy miközben Jonathan Adgin a világbajnok kalapácsvető felesége otthon főz, mos, takarít és gyerekeket nevel, addig az említett sportember titokban más nőkkel hempereg.
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz! Hívd fel, ha annyira akarod!
(Clara elpirul, mindkét kezét marokba szorítja majd erőlködve újra felkiált)
Clara:Ha még egy ilyet csinálsz én esküszöm, hogy beadom a válást! Ha meg nem akarod, hogy a gyerekeid igyák meg az egésznek a levét akkor szépen befogod a szádat és azt csinálsz, amit én akarok! Világos?!
(Jonathan összeszorítja fogait majd eltűnik az egyik szobában)
......
Diana:Pollonia! Te szentséges ég! De rég láttalak már!
(Pollonia és egy idős, szemüveges, alacsony, molett alkatú, gombafrizurás szőke hölgy a város egyik iskolájának épülete előtt ölelik át egymást)
Pollonia:Csókolom, Diana néni.
(A nő végignéz Pollonia-n)
Diana:Esküszöm, hogy te még így 28 évesen is csak nősz meg nősz.
(Pollonia elneveti magát majd hevesen rángatni kezdi a fejét)
Diana:Mesélj! Hogy vagy? Olyan régen beszéltem már az anyáddal is. Kibékültetek már?
Pollonia:Nem igazán.
(Diana arckifejezése kissé komorrá válik miközben szemeivel Pollonia tekintetét fürkészi)
Pollonia:És te hogy vagy?
Diana:Én jól vagyok, köszönöm. El vagyok teljesen havazva. Mióta igazgató helyettes lettem, azóta nincs megállás, ha a papírmunkáról van szó.
Pollonia:De hát mindig erre vágytál, nem?
(Diana homlokán hirtelen mély barázdák jelennek meg s egy pillanatra letekint a földre. Aztán újra felnéz Pollonia-ra és gyorsan témát vált)
Diana:Nem sétálunk egyet?
Pollonia:De. Amúgy is beszélni szerettem volna veled.
(Diana elmosolyodik)
Diana:Meglepődtem mikor a telefonban meghallottam a hangodat.
Pollonia:Gondolom anyu mindent elmondott neked.
Diana:Tudod, hogy mi anyáddal mindig nagyon jóban voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak.
Pollonia:Nézd Diana néni. A segítségedre lenne szükségem.
(Diana ekkor megáll s segítőkészen de ugyanakkor meglepetten néz Pollonia szemébe)
Diana:Miben tudok én segíteni?
(Pollonia nagy levegőt vesz majd kifújja. A kimerültség teljességében kiül az arcára. Aztán újra nagy levegőt vesz és végül nagy nehezen belekezd)
Pollonia:Nem is tudom, hogy hogy kezdjem el.
Diana:Mondjuk kezdhetnéd az elején.
Pollonia:Örökbe fogadtam egy gyereket és iskolát keresek neki ahova beiratkozhat, mert hamarosan megkezdődik a tanév.
Diana:Ez elképesztő! Nagyon örülök neked! De hogy-hogy.. és egyedül.. és így?!
Pollonia:Hosszú történet. Ne is térjük ki rá. A lényeg, hogy mivel tiétek a város legbefolyásosabb és legelitebb sulija, azért úgy gondoltam, hogy idejárhatna Max is. Itt jó helye lenne.
Diana:És én majd intézzek el mindent, hogy simán bejuthasson, nem igaz?
Pollonia:Csak egy aprócska szívességet kérek és azt sem nekem, hanem azért, hogy neki jó legyen.
Diana:Ne aggódj! Minden rendben lesz. Elintézek én mindent.
Pollonia:Ennek nagyon örülök. Remélem sikerül beilleszkednie és gyorsan elfogadják majd azt is, hogy ő egy cigány kisfiú.
(Diana ekkor hirtelen megáll, beszéde szakadozni kezd. Kissé zavarttá válik a mozgása is.)
Diana:Á-á.. ö.. álljunk meg egy picit!
(Pollonia értetlenül néz a nőre)
Pollonia:Valami rosszat mondtam?
Diana:Cigány kisfiú? Úgy érted, hogy öö.. olyan barna bőrű?
Pollonia:Igen. Mert?
Diana:Ö... Pollonia. Nézd! Ez lehet, hogy mégsem fog így működni.
(Pollonia kissé ingerülten reagál)
Pollonia:Az előbb még azt mondtad, hogy mindent elintézel!
Diana:Igen, de akkor még nem tudtam, hogy...
Pollonia:Hogy egy cigány fiúról van szó?!
Diana:Tudod te is nagyon jól, hogy milyenek a cigányok. Lopnak, csalnak, hazudoznak. A kilencven százalékuk putrikból kerül ki, és a..
(Pollonia a derekára teszi a kezét majd hangosan rászól Diana-ra)
Pollonia:Légy oly szíves és ne általánosíts! Micsoda marhaság! Szóval ez a ti felfogásotok azokról, akiknek más a bőrszínük vagy a vallási hovatartozásuk! Szégyellhetitek magatokat!
Diana:Pollonia! A szülők, akik a gyerekeiket ide járatják egytől-egyig támogatják az iskolánkat, nem is kevés anyagi javakkal. Ezek a szülők elit körökből származnak. Partikra és estélyekre járnak. Van, hogy késő este jönnek a gyerekeikért és olyan is van, hogy késő este hozzák őket ide, mert a mi iskolánkban késő esti gyerekfelügyelet is van. Ezek a szülők fontosak, valami nagyot alkottak és nem mellesleg a bőrük alatt is pénz van, ami a mi iskolánknak most borzasztóan kedvez. Ők nagyon is ragaszkodnak ahhoz, hogy csak fehér gyerekek tanulhassanak itt és csak is kizárólag katolikusok.
Pollonia:Ezt nem hiszem el! És te egy ilyen helyen dolgozol ahol engednek a diszkriminációnak és a rasszizmusnak?! Van hozzá gyomrod?!
(Diana közelebb lép Pollonia-hoz majd halkan, mély, dörmögős hangjával válaszol)
Diana:Ha tele lennél kifizetetlen hitelekkel és nem találnál egyetlen egy állást sem akkor te is megértenéd.
Pollonia:De biztos vagyok benne, hogy nem adnám a fejem olyan dologra, amitől legszívesebben aztán képen hánynám magam.
Diana:Ilyen a való élet. Az a gyerek pedig jobb ha nem jön ide. A te helyedben én nem jönnék még egyszer ennek az iskolának a közelébe. Te is tudod nagyon jól, hogy nagyon szívesen segítek neked, de a munkámat semmi pénzért nem teszem kockára.
Pollonia:Hát kösz szépen a semmit.
Diana:Ha kell, tudok ajánlani egy másik, nagyon jó iskolát, ahol kevésbé fogják diszkriminálni a nevelt fiadat.
Pollonia:Majd megoldom egyedül. Eddig is sikerült, de azért köszönöm.
(Diana ridegen megfordul majd elindul az iskola épülete felé, eközben Pollonia ráharap a szájára, fejét hevesen rázni kezdi majd az értetlenségtől és a felháborodottságtól telve dühösen elsétál)
...
(Savi a ház előtt ül a hideg kövön. A következő pillanatban Hilda lép ki a bejárati ajtón és pillantja meg Savi-t aki a lenyugvó naplementében sütkérezik az egyik lépcsőfokon ülve. Hilda odamegy hozzá, leül mellé)
Hilda:Te meg mit ücsörögsz itt?
(Savi hunyorítva felszólal)
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
Hilda:Komolyan?
(Savi fanyar mosollyal néz rá Hilda-ra)
Savi:Komolytalanul is.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Te mit szólnál hozzá, ha te meg én, együtt keresnénk egy lakást magunknak?
(Hilda meglepetten hátrahőköl)
Hilda:Miért kérdezel ilyet?
Savi:Azért, mert rájöttem valamire.
Hilda:Mégpedig?
Savi:Arra, hogy itt élek most már néhány hónapja egyes egyedül és folyton egyedül kell hogy felébredjek. De minden egyes emlékkép szellemként kísért és üldöz engem. Eric még mindig itt van. Mi még mindig itt vagyunk. Azokat a dolgokat, amiket itt tettünk. Az összejövetelek amiket szerveztünk. Amikor együtt bútoroztunk be és amikor beköltöztünk. A közös reggelek, nappalok, esték, beszélgetések, a zuhanyzások. Nem akarom, hogy ha felébredek, eszembe jusson, hogy mindig Eric-kel szoktam felébredni ugyanabban az ágyban és azt sem akarom, hogyha a házban flangálok, mindig bevillanjon egy jelenet, amelynek én és Eric vagyunk a főszereplői. Tovább akarok lépni. Itt akarom hagyni ezt a házat. Én már annyiszor próbáltam tenni azért, hogy visszafordítsam, hogy megváltoztassam, hogy jóvá tegyek mindent: hívtam Eric-et, könyörögtem neki, éjt-nappá téve sírtam és mindent megtettem volna csak azért, hogy megbeszélhessük a dolgokat, hogy újra kezdhessünk mindent.. de ő nem tett semmit. Csak figyelmen kívül hagyott, mint ahogy most is teszi. Nem akar velem beszélni és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy végérvényesen is észrevegyem magam, letegyek róla, hagyjam őt békén, és új életet kezdjek. Eric nélkül.
Hilda:Biztos vagy benne?
Savi:Igen... Ezért is kérdeztelek meg téged, hogy mit szólnál ahhoz, ha együtt keresnénk egy másik lakást.
Hilda:De nekem nincs pénzem másik lakásra.
Savi:Amiatt ne aggódj.
Hilda:De akkor most mi lesz?
Savi:Megegyezünk Eric ügyvédjével. Ha sikerül vevőt találni a házra akkor az ingatlanért fizetett összeg fele az enyém lesz. Azt félre teszem. Addigra kicuccolunk, keresünk egy albérletet vagy bérlakást és aztán majd gyűjtök pénzt és veszek egy másik házat.
(Hilda lehajtja a fejét egy percre majd újra Savi-re néz)
Hilda:Kérhetek tőled valamit?
(Savi meglepetten reagál)
Savi:Mit?
....
Clara:Te meg hova pakolsz?
(Clara kissé feszülten lép be hálószobájukba és azt látja, hogy a férje már a második bőröndöt tölti meg a holmijaival. Jonathan észreveszi a szeme sarkából, hogy a felesége már az ajtóban áll, de nem válaszol semmit, csak tovább pakolászik.)
(Clara ekkor újra felszólal. Kicsit hangosabban)
Clara:Valami sport esemény lesz megint?
Jonathan:Nem. Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen.
(A nő teljesen elpirul)
Clara:Tessék?
Jonathan:Elegem van belőled. Elegem van a hisztérikus rohamaidból meg a szánalmas próbálkozásaidból, amelyek a fenyegetőzésekben kimerülnek, de semmi eredményt nem produkálnak.
(Clara sipítozni kezd)
Clara:Igen?! Azt akarod, hogy eredményt produkáljanak, mi?! Látni akarod, hogy mire vagyok képes?!
Jonathan:Engem már az sem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz. Én szépen fogom a holmijaim és leléptem innen.
Clara:Látom nagyon akarod, hogy a címlapokon köss ki!
Jonathan:Leszarom!
Clara:Igen?! És a gyerekeid?! A gyerekeiddel mi lesz, mi?! Őket is csak úgy itt hagyod?! Vagy mi?!
Jonathan:Fogadok egy ügyvédet és addig megyek, amíg el nem perelem őket tőled.
Clara:Igen? És szerinted a gyerekeid egy olyan apával akarnak együtt élni, aki mindenkivel összefekszik, nem viselkedik úgy, mint egy tisztes családapa és megcsalja a feleségét, aki mindenben támogatja őt, mos, főz, takarít és nulla - huszonnégy órában kiszolgálja a családtagjait?!
Jonathan:Azt majd ők eldöntik. Már van annyi eszük hozzá. És teljesen mindegy, hogy milyen hazugságokkal tömöd majd tele a fejüket. Ha nem most, de egyszer úgy is rájönnek, hogy te csak egy beteges, hisztis, megalomániás, hülye picsa vagy. Akkor majd itt hagynak. Úgy, ahogy én itt hagylak téged most!
(Jonathan megragadja teletömött bőröndjeit majd elsétál Clara mellett, egyenesen ki a szoba ajtaján. Clara azonban ezt nem hagyja szó nélkül. Kétségbeesetten és rikácsolva szalad a férfi után.)
Clara:Jonathan! Jonathan! Ne merészelj csak úgy itt hagyni, világos?!
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm.. esküszöm, hogy.. én.. én megölöm magam! Megölöm magam Jonathan! Felvágom az ereimet, összevérezek mindent, hogy mikor a gyerekek hazaérnek lássák, hogy mit tettél velem.
Jonathan:Csinálj amit akarsz!
(Jonathan nem néz vissza. Megragadja a kilincset, kitárja az ajtót és se perc alatt bevágja azt maga után. Clara ledermedve áll a folyosón és torka szakadtából üvölteni kezd)
Clara:Jonathan!
...
Hilda:Ígérem, hogy csak pár cuccra lesz szükségem. Nem akarlak rángatni.
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
Savi:Mondtam, hogy segítek. Csak mond, hogy mi kell, kihozzuk és átvisszük hozzám. Most, hogy nálam laksz hosszabb távon is..
(Hilda közbevág)
Hilda:De nem sokáig..
(Hilda és Savi felgyalogolnak a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig)
Savi:Az mindegy!
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
(A lányok tátott szájjal állnak a rumli előtt)
-----------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád?
----
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád!
----
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
Savi:Kezdd csak el.
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Savi lesüti szemeit majd lehajtja a fejét.)
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
(Savi egy végtelen nagyságúnak tűnő sötét teremben ül. Az asztal, aminél elhelyezkedik vaskos, tömör és barna színű. Vele szemben Eric foglal helyet. Mindketten feszülten figyelik egymást mire hirtelen különböző papírok jelennek meg előttük az asztalon heverve. Savi egyszer csak felkiált hirtelenjében)
Savannah:Feladtam mindent, amit kértél tőlem! Elvettél mindent amim volt! Mégis mi a francot akarsz még tőlem?
(Eric ekkor mindkét kezével az asztal szélére támaszkodik. Teste felemelkedik majd sátáni arckifejezése körbeveszi Savi egész lényét. A következő pillanatban Eric felüvölt, átugrik az asztalon és nekiesik Savi-nek)
Eric:A véredet!
(Savi hirtelen felriad álmából majd beleszagol a levegőbe és érzi, hogy valami sül. Ugyanakkor hallja a földszintről az olaj sercegését)
(Savi kikel az ágyból, kibotorkál a szobaajtón; kócos hajjal, pizsiben, kialvatlan arccal, lépcsőzik le a konyhába s mikor leér a konyhapultnál, a főzőlap előtt Hilda-t pillantja meg, aki egy serpenyővel a kezében végez akrobatikus csuklómozdulatokat. Hilda észreveszi a zombi módjára közlekedő Savi-t, amint az megcélozza a konyhát és odaköszön neki)
Hilda:Szia.
Savi:Jó reggelt. Te meg mit csinálsz?
(Savi megáll a lépcső aljában majd kezével hátrafésüli a haját)
Hilda:Jó reggelt? Délután fél kettő van.
Savi:Micsoda?
Hilda:Amúgy meg palacsintát sütök. Kérsz te is?
Savi:Nem. Nem kérek semmit. Most csak legszívesebben hánynék egy jót.
Hilda:Te jó ég, miért?
Savi:Nem tudom. Kavarog a gyomrom és borzalmas szájízem van. Emellett még rosszat is álmodtam.
(Savi odasétál a konyhapulthoz majd kihúz egy széket és leül. Könyökével a pultra támaszkodik)
Hilda:Mit álmodtál?
Savi:Eric-ről.
Hilda:Ó, már megint. Újra visszafogadott téged?
Savi:Nem, ez most teljesen más volt. Ez az Eric sokkal sötétebb és démonibb volt.
Hilda:Á, szóval még mindig nem fogadott vissza téged.
Savi:A véremet akarta.
Hilda:Mi van?
Savi:Azt mondta, hogy a véremet akarja és aztán megtámadott.
Hilda:Jesszus. Ne egyél túl sok szemetet esténként. Nekem például mindig a csípős ételektől szokott rémálmom lenni.
(Savi fancsali képet vág)
Savi:El sem hiszem, hogy Eric el akarja adni a fejem felől a házat.
Hilda:De hát nem adhatja csak úgy el. A fele a tiéd, nem?
Savi:Igen. Ha beleegyezek az eladásba akkor az érte fizetett összeg fele az én markomat üti majd.
Hilda:Na hát ez tök jó.
Savi:De szeretem ezt a házat.
Hilda:Akkor ne menj bele.
(Savi reménytelen arckifejezéssel túrja össze a haját)
Hilda:Előbb vagy utóbb úgy is el kell döntened, hogy mit akarsz. Vagy más nem Eric kierőszakolja belőled, hogy belemenj az eladásba.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Szerinted képes lenne rá?
Hilda:Szerintem tutira.
(Savi nagy levegőt fúj ki)
Savi:Bárcsak ne feküdtem volna le Dr. Daniel-lel. Akkor most nem tartanék itt.
Hilda:Késő bánat, eb gondolat.
Savi:Megbántam.
Hilda:Szerintem egy jó dugást soha nem szabad megbánni. Én sem bántam meg mikor a főnökömmel dugtam az irodájában.
(Savi savanyú képet vág)
Savi:Ez piszkos.
Hilda:Annyira nem volt az. És a farka is pont jó méretű volt.
Savi:Kösz az infót.
(Hilda jóízűen beleszagol a levegőbe aztán fordít egyet a serpenyőben sülő palacsintán végül örömtelien felsóhajt)
Hilda:Ó, mennyire imádom a jó keféléseket meg a farkakat.
(Savi erőltetetten elmosolyodik)
Savi:Jó neked.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Az ajtó becsapódik majd Jonathan lép be a konyhába miközben felesége a tűzhelynél ügyködik)
Jonathan:Megjöttem.
Clara:Hála az égnek.
Jonathan:Mi van ebéd?
(Jonathan helyet foglal az asztalnál)
Clara:Töltött káposzta. A kedvenced.
Jonathan:A gyerekek?
Clara:Estelle napköziben, Ned pedig fociedzésen.
Jonathan:Értem.
Clara:Tessék.
(Clara egy tányért, kenyeret, kést és kanalat helyez az asztalra, a férfi elé)
Clara:Jó étvágyat.
(Jonathan enni kezd. Clara visszasétál a konyhapulthoz majd háttal nekitámaszkodik)
Clara:Hallottam, hogy a minap újra találkoztál azzal a nővel.
Jonathan:Milyen nővel?
Clara:Azzal a lotyóval, akivel össze szoktál feküdni.
Jonathan:Mondtam, hogy..
(Clara sikítva közbevág miközben hevesen legyez mutatóujjával a levegőben)
Clara:Én is megmondtam, amit megmondtam és tudom, hogy mi volt a háttérben úgyhogy ne is próbáld letagadni. A férfiak mind olyan szánalmasak, amikor ki akarják húzni magukat a felelősség alól.
Jonathan:Nem találkozom már azzal a nővel. De mondtam is neked, nem? Megegyeztünk.
Clara:De a vidámparkban mégis találkoztatok.
Jonathan:Csak véletlenül futottunk össze.
Clara:Ned azt mondta, hogy ti mentetek oda ahhoz a nőhöz, mert te állítólag beszélni akartál vele.
Jonathan:És ha beszélgetek vele az már mindjárt csípi a szemed?
Clara:Rohadtul.
(Jonathan levágja a kanalat az asztalra majd feláll és felemeli a hangját, aztán kimegy a konyhából)
Jonathan:Teszek rá magasról! Azt csinálok, amit akarok!
(Clara feláll az asztaltól és Jonathan után fut, akit még a nappaliban elcsíp)
Clara:Igazán?! Tudod van egy nagyon kedves újságíró barátom, akit bármikor felhívhatok, amikor csak akarok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekelné egy olyan cikk, amelyben azt írnák le a helyi lapok, hogy miközben Jonathan Adgin a világbajnok kalapácsvető felesége otthon főz, mos, takarít és gyerekeket nevel, addig az említett sportember titokban más nőkkel hempereg.
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz! Hívd fel, ha annyira akarod!
(Clara elpirul, mindkét kezét marokba szorítja majd erőlködve újra felkiált)
Clara:Ha még egy ilyet csinálsz én esküszöm, hogy beadom a válást! Ha meg nem akarod, hogy a gyerekeid igyák meg az egésznek a levét akkor szépen befogod a szádat és azt csinálsz, amit én akarok! Világos?!
(Jonathan összeszorítja fogait majd eltűnik az egyik szobában)
......
Diana:Pollonia! Te szentséges ég! De rég láttalak már!
(Pollonia és egy idős, szemüveges, alacsony, molett alkatú, gombafrizurás szőke hölgy a város egyik iskolájának épülete előtt ölelik át egymást)
Pollonia:Csókolom, Diana néni.
(A nő végignéz Pollonia-n)
Diana:Esküszöm, hogy te még így 28 évesen is csak nősz meg nősz.
(Pollonia elneveti magát majd hevesen rángatni kezdi a fejét)
Diana:Mesélj! Hogy vagy? Olyan régen beszéltem már az anyáddal is. Kibékültetek már?
Pollonia:Nem igazán.
(Diana arckifejezése kissé komorrá válik miközben szemeivel Pollonia tekintetét fürkészi)
Pollonia:És te hogy vagy?
Diana:Én jól vagyok, köszönöm. El vagyok teljesen havazva. Mióta igazgató helyettes lettem, azóta nincs megállás, ha a papírmunkáról van szó.
Pollonia:De hát mindig erre vágytál, nem?
(Diana homlokán hirtelen mély barázdák jelennek meg s egy pillanatra letekint a földre. Aztán újra felnéz Pollonia-ra és gyorsan témát vált)
Diana:Nem sétálunk egyet?
Pollonia:De. Amúgy is beszélni szerettem volna veled.
(Diana elmosolyodik)
Diana:Meglepődtem mikor a telefonban meghallottam a hangodat.
Pollonia:Gondolom anyu mindent elmondott neked.
Diana:Tudod, hogy mi anyáddal mindig nagyon jóban voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak.
Pollonia:Nézd Diana néni. A segítségedre lenne szükségem.
(Diana ekkor megáll s segítőkészen de ugyanakkor meglepetten néz Pollonia szemébe)
Diana:Miben tudok én segíteni?
(Pollonia nagy levegőt vesz majd kifújja. A kimerültség teljességében kiül az arcára. Aztán újra nagy levegőt vesz és végül nagy nehezen belekezd)
Pollonia:Nem is tudom, hogy hogy kezdjem el.
Diana:Mondjuk kezdhetnéd az elején.
Pollonia:Örökbe fogadtam egy gyereket és iskolát keresek neki ahova beiratkozhat, mert hamarosan megkezdődik a tanév.
Diana:Ez elképesztő! Nagyon örülök neked! De hogy-hogy.. és egyedül.. és így?!
Pollonia:Hosszú történet. Ne is térjük ki rá. A lényeg, hogy mivel tiétek a város legbefolyásosabb és legelitebb sulija, azért úgy gondoltam, hogy idejárhatna Max is. Itt jó helye lenne.
Diana:És én majd intézzek el mindent, hogy simán bejuthasson, nem igaz?
Pollonia:Csak egy aprócska szívességet kérek és azt sem nekem, hanem azért, hogy neki jó legyen.
Diana:Ne aggódj! Minden rendben lesz. Elintézek én mindent.
Pollonia:Ennek nagyon örülök. Remélem sikerül beilleszkednie és gyorsan elfogadják majd azt is, hogy ő egy cigány kisfiú.
(Diana ekkor hirtelen megáll, beszéde szakadozni kezd. Kissé zavarttá válik a mozgása is.)
Diana:Á-á.. ö.. álljunk meg egy picit!
(Pollonia értetlenül néz a nőre)
Pollonia:Valami rosszat mondtam?
Diana:Cigány kisfiú? Úgy érted, hogy öö.. olyan barna bőrű?
Pollonia:Igen. Mert?
Diana:Ö... Pollonia. Nézd! Ez lehet, hogy mégsem fog így működni.
(Pollonia kissé ingerülten reagál)
Pollonia:Az előbb még azt mondtad, hogy mindent elintézel!
Diana:Igen, de akkor még nem tudtam, hogy...
Pollonia:Hogy egy cigány fiúról van szó?!
Diana:Tudod te is nagyon jól, hogy milyenek a cigányok. Lopnak, csalnak, hazudoznak. A kilencven százalékuk putrikból kerül ki, és a..
(Pollonia a derekára teszi a kezét majd hangosan rászól Diana-ra)
Pollonia:Légy oly szíves és ne általánosíts! Micsoda marhaság! Szóval ez a ti felfogásotok azokról, akiknek más a bőrszínük vagy a vallási hovatartozásuk! Szégyellhetitek magatokat!
Diana:Pollonia! A szülők, akik a gyerekeiket ide járatják egytől-egyig támogatják az iskolánkat, nem is kevés anyagi javakkal. Ezek a szülők elit körökből származnak. Partikra és estélyekre járnak. Van, hogy késő este jönnek a gyerekeikért és olyan is van, hogy késő este hozzák őket ide, mert a mi iskolánkban késő esti gyerekfelügyelet is van. Ezek a szülők fontosak, valami nagyot alkottak és nem mellesleg a bőrük alatt is pénz van, ami a mi iskolánknak most borzasztóan kedvez. Ők nagyon is ragaszkodnak ahhoz, hogy csak fehér gyerekek tanulhassanak itt és csak is kizárólag katolikusok.
Pollonia:Ezt nem hiszem el! És te egy ilyen helyen dolgozol ahol engednek a diszkriminációnak és a rasszizmusnak?! Van hozzá gyomrod?!
(Diana közelebb lép Pollonia-hoz majd halkan, mély, dörmögős hangjával válaszol)
Diana:Ha tele lennél kifizetetlen hitelekkel és nem találnál egyetlen egy állást sem akkor te is megértenéd.
Pollonia:De biztos vagyok benne, hogy nem adnám a fejem olyan dologra, amitől legszívesebben aztán képen hánynám magam.
Diana:Ilyen a való élet. Az a gyerek pedig jobb ha nem jön ide. A te helyedben én nem jönnék még egyszer ennek az iskolának a közelébe. Te is tudod nagyon jól, hogy nagyon szívesen segítek neked, de a munkámat semmi pénzért nem teszem kockára.
Pollonia:Hát kösz szépen a semmit.
Diana:Ha kell, tudok ajánlani egy másik, nagyon jó iskolát, ahol kevésbé fogják diszkriminálni a nevelt fiadat.
Pollonia:Majd megoldom egyedül. Eddig is sikerült, de azért köszönöm.
(Diana ridegen megfordul majd elindul az iskola épülete felé, eközben Pollonia ráharap a szájára, fejét hevesen rázni kezdi majd az értetlenségtől és a felháborodottságtól telve dühösen elsétál)
...
(Savi a ház előtt ül a hideg kövön. A következő pillanatban Hilda lép ki a bejárati ajtón és pillantja meg Savi-t aki a lenyugvó naplementében sütkérezik az egyik lépcsőfokon ülve. Hilda odamegy hozzá, leül mellé)
Hilda:Te meg mit ücsörögsz itt?
(Savi hunyorítva felszólal)
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
Hilda:Komolyan?
(Savi fanyar mosollyal néz rá Hilda-ra)
Savi:Komolytalanul is.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Te mit szólnál hozzá, ha te meg én, együtt keresnénk egy lakást magunknak?
(Hilda meglepetten hátrahőköl)
Hilda:Miért kérdezel ilyet?
Savi:Azért, mert rájöttem valamire.
Hilda:Mégpedig?
Savi:Arra, hogy itt élek most már néhány hónapja egyes egyedül és folyton egyedül kell hogy felébredjek. De minden egyes emlékkép szellemként kísért és üldöz engem. Eric még mindig itt van. Mi még mindig itt vagyunk. Azokat a dolgokat, amiket itt tettünk. Az összejövetelek amiket szerveztünk. Amikor együtt bútoroztunk be és amikor beköltöztünk. A közös reggelek, nappalok, esték, beszélgetések, a zuhanyzások. Nem akarom, hogy ha felébredek, eszembe jusson, hogy mindig Eric-kel szoktam felébredni ugyanabban az ágyban és azt sem akarom, hogyha a házban flangálok, mindig bevillanjon egy jelenet, amelynek én és Eric vagyunk a főszereplői. Tovább akarok lépni. Itt akarom hagyni ezt a házat. Én már annyiszor próbáltam tenni azért, hogy visszafordítsam, hogy megváltoztassam, hogy jóvá tegyek mindent: hívtam Eric-et, könyörögtem neki, éjt-nappá téve sírtam és mindent megtettem volna csak azért, hogy megbeszélhessük a dolgokat, hogy újra kezdhessünk mindent.. de ő nem tett semmit. Csak figyelmen kívül hagyott, mint ahogy most is teszi. Nem akar velem beszélni és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy végérvényesen is észrevegyem magam, letegyek róla, hagyjam őt békén, és új életet kezdjek. Eric nélkül.
Hilda:Biztos vagy benne?
Savi:Igen... Ezért is kérdeztelek meg téged, hogy mit szólnál ahhoz, ha együtt keresnénk egy másik lakást.
Hilda:De nekem nincs pénzem másik lakásra.
Savi:Amiatt ne aggódj.
Hilda:De akkor most mi lesz?
Savi:Megegyezünk Eric ügyvédjével. Ha sikerül vevőt találni a házra akkor az ingatlanért fizetett összeg fele az enyém lesz. Azt félre teszem. Addigra kicuccolunk, keresünk egy albérletet vagy bérlakást és aztán majd gyűjtök pénzt és veszek egy másik házat.
(Hilda lehajtja a fejét egy percre majd újra Savi-re néz)
Hilda:Kérhetek tőled valamit?
(Savi meglepetten reagál)
Savi:Mit?
....
Clara:Te meg hova pakolsz?
(Clara kissé feszülten lép be hálószobájukba és azt látja, hogy a férje már a második bőröndöt tölti meg a holmijaival. Jonathan észreveszi a szeme sarkából, hogy a felesége már az ajtóban áll, de nem válaszol semmit, csak tovább pakolászik.)
(Clara ekkor újra felszólal. Kicsit hangosabban)
Clara:Valami sport esemény lesz megint?
Jonathan:Nem. Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen.
(A nő teljesen elpirul)
Clara:Tessék?
Jonathan:Elegem van belőled. Elegem van a hisztérikus rohamaidból meg a szánalmas próbálkozásaidból, amelyek a fenyegetőzésekben kimerülnek, de semmi eredményt nem produkálnak.
(Clara sipítozni kezd)
Clara:Igen?! Azt akarod, hogy eredményt produkáljanak, mi?! Látni akarod, hogy mire vagyok képes?!
Jonathan:Engem már az sem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz. Én szépen fogom a holmijaim és leléptem innen.
Clara:Látom nagyon akarod, hogy a címlapokon köss ki!
Jonathan:Leszarom!
Clara:Igen?! És a gyerekeid?! A gyerekeiddel mi lesz, mi?! Őket is csak úgy itt hagyod?! Vagy mi?!
Jonathan:Fogadok egy ügyvédet és addig megyek, amíg el nem perelem őket tőled.
Clara:Igen? És szerinted a gyerekeid egy olyan apával akarnak együtt élni, aki mindenkivel összefekszik, nem viselkedik úgy, mint egy tisztes családapa és megcsalja a feleségét, aki mindenben támogatja őt, mos, főz, takarít és nulla - huszonnégy órában kiszolgálja a családtagjait?!
Jonathan:Azt majd ők eldöntik. Már van annyi eszük hozzá. És teljesen mindegy, hogy milyen hazugságokkal tömöd majd tele a fejüket. Ha nem most, de egyszer úgy is rájönnek, hogy te csak egy beteges, hisztis, megalomániás, hülye picsa vagy. Akkor majd itt hagynak. Úgy, ahogy én itt hagylak téged most!
(Jonathan megragadja teletömött bőröndjeit majd elsétál Clara mellett, egyenesen ki a szoba ajtaján. Clara azonban ezt nem hagyja szó nélkül. Kétségbeesetten és rikácsolva szalad a férfi után.)
Clara:Jonathan! Jonathan! Ne merészelj csak úgy itt hagyni, világos?!
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm.. esküszöm, hogy.. én.. én megölöm magam! Megölöm magam Jonathan! Felvágom az ereimet, összevérezek mindent, hogy mikor a gyerekek hazaérnek lássák, hogy mit tettél velem.
Jonathan:Csinálj amit akarsz!
(Jonathan nem néz vissza. Megragadja a kilincset, kitárja az ajtót és se perc alatt bevágja azt maga után. Clara ledermedve áll a folyosón és torka szakadtából üvölteni kezd)
Clara:Jonathan!
...
Hilda:Ígérem, hogy csak pár cuccra lesz szükségem. Nem akarlak rángatni.
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
Savi:Mondtam, hogy segítek. Csak mond, hogy mi kell, kihozzuk és átvisszük hozzám. Most, hogy nálam laksz hosszabb távon is..
(Hilda közbevág)
Hilda:De nem sokáig..
(Hilda és Savi felgyalogolnak a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig)
Savi:Az mindegy!
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
(A lányok tátott szájjal állnak a rumli előtt)
-----------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------
2014. november 1., szombat
16.rész - Az anyák tudják a legjobban
Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Először Eric.. meg a válási papírok. Aztán az anyám.
Samantha:Az anyád?
Savi:Az anyám! Bejelentette, hogy meglátogat.
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
(Samantha ajtót nyit egy fiatalembernek, aki zakóban és nadrágban lép be házába. Amint Samantha becsukja az ajtót, a két szenvedélyektől felfokozott ember azonnal nekiesnek egymásnak)
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Jonathan:Mi és?! Te nem is tudod, hogy nekem mennyit kell türnöm meg nyelnem otthon.
Pollonia:Te mondtad, hogy a családodat választod és hogy visszamész hozzájuk. Akkor csak menjél vissza hozzájuk és ne keress engem többet.
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád? Dehogy. Nem. Nem akarok teher lenni.
Savi:Marco rád van szállva. A rendőrség meg rá van szállva. Miután kiderült, hogy ő Mariella gyilkosa mindent megtesz azért, hogy elvarrja a szálakat. Muszáj, hogy egy olyan helyen legyél, ami biztonságos. Jössz hozzám lakni és nincs apelláta.
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
Karen:Hol?
Pollonia:Egyszer a kávézómmal átellenes utcában, a járdán állva, aztán meg a vidámparkban.
Savi:Ezt mindenképp el kell mondanunk a rendőrségnek.
(Miközben a lányok mélyen egymás szemébe pislognak majd újra bele-belekortyolnak forró italaikba, észre sem veszik, hogy kint a korom sötétségben állva, az ablakból - annak üvegéhez nyomódva - egy véreres szempár figyeli őket merev tekintettel)
-----------------------------------------------
Savi:Oké! Megjöttünk!
Hilda:Halleluja! Már sajog a popsim a sok üléstől.
Savi:Ühü.
(Hilda és Savi kiszállnak a kocsiból, amely a járdaszegély mellett parkolt le majd mindketten elindulnak a csomagtartó felé. Felnyitják azt és elkezdik kipakolni belőle Hilda színes és hatalmas bőröndjeit)
Hilda:Ó, istenem. Az ember fel sem fogja mennyi ruhája van egészen addig amíg össze kell, hogy pakoljon, mert költözik vagy kirándulni megy.
Savi:Az utóbbi rosszabb, mert az ember egyszerre mindent el akar vinni magával és ugyanazt a cuccot nem csak odafele kell cipelni, de még vissza is.
(Hilda nagy levegőt vesz majd megragadja az egyik bőröndöt akárcsak Savi, aki még előtte lecsukja a csomagtartó tetejét. Ugyanebben a pillanatban a pakolászást azonban megszakítja egy szinte csillogóra fényezett, piros Porsche kocsi ahogy behajt eléjük. A kocsi olyan pontosan parkol és olyan kimért kanyarral áll be Savi járműve elé, hogy Hilda kezéből majdnem kiesik az egyik bőrönd. A lányok szinte szájtátva állnak Savi kocsija mögött és már alig várják, hogy lássák ki az, aki ennyire profin kezeli a kormányt. Hilda ekkor kérdően néz barátnőjére.)
Hilda:Vársz valakit?
(Savi meglepetten, de határozottan válaszol)
Savi:Nem.
Hilda:Pedig szerintem ez hozzád jött Savi. Micsoda kocsi!
(A következő pillanatban egy magas, kissé telt nő száll ki a kocsiból. Piros szoknyát, hozzáillő topot visel. Nyakában mindenféle csiri-csáré bizsu lóg. Az ujjai tele vannak rakva színes, díszes gyűrűkkel. Karján különböző karperecek.)
Vanessa:Ó-ho-hóóóó! Hát ezt nem hiszem el!
(A nő leveszi a napszemüvegét és ránéz a nagy kertes házra)
Vanessa:Ez a ház semmit sem változott mióta utoljára itt jártam, hát ez elképesztő.
(Vanessa elhagyván Savi kocsiját megindul a lányokhoz)
Vanessa:Anyád egy ölelést se kap vagy mi?!
Savi:De. Szia.
Vanessa:Na szia.
(Vanessa nyájasan odalép Savi-hoz és megöleli őt, majd pedig két cuppanós csókot nyom orcájára. Ezután Hilda-ra néz majd elámul)
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád! Neked még mindig csak szia.
Hilda:Szia.
Vanessa:Mi ez a sok bőrönd itt? Csak nem épp indultatok valahová?!
Savi:Nem. Csak összejöttek a dolgok Hilda-nal és most hozzám költözik egy időre.
Vanessa:Nagyon helyes. Mi csajok tartsunk össze.
(Savi idegesen forgatja a szemeit)
Vanessa:Na de most estig csak itt fogunk állni vagy be is megyünk a házba?!
(Vanessa szellemes megjegyzéseivel, kacagva és önfeledten indul el Savi házának bejárata felé miközben elmegy saját lánya előtt, aki lezsibbadva s egy szó nélkül nézi végig kurtizán anyjának vonaglását.. Savi végignéz fiatalos öltözetű anyján, szemei kikerekednek s nagyot nyel)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Savi a konyhapultnak támaszkodva kopogtat a pulton mind az öt ujját folyamatosan váltakozva, miközben anyja ugyanazt csinálja, csak épp az asztalnál ül és a másik kezével a fejét támasztja. A csend közöttük nagyon kínosan hat és a levegő is kissé hűvös, mígnem Savi végül egy erőltetett mosoly keretében megtöri a némaságot)
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. De ha azt akarod én vissza is megyek most azonnal.
Savi:Nem azért mondtam.
(Újabb kínos, egyperces csend)
Savi:Nem úgy volt megbeszélve, hogy a jövő héten jössz?
Vanessa:Ne haragudj, de a jövő héten elutazom.
Savi:Hova utazol?
(Vanessa egy pillanatra félre húzza a szája szélét)
Vanessa:Igazából elköltözöm.
(Savi megdöbben, szemei kikerekednek egy pillanatra)
Savi:Hova?
Vanessa:Még nem is említettem neked..
(Vanessa széles vigyorral, izgatottan tartja fel a bal kezét, amelynek gyűrűsujján egy gyémántgyűrű csillog)
Savi:Az meg micsoda?!
Vanessa:Eljegyeztek!
(Savi szája tátva marad)
Savi:Tessék?
Vanessa:Azt hittem, hogy miután szétmentünk apáddal már soha többé nem leszek boldog, de tessék. Tá-dá! Most itt van. Egy elképesztően szexi pasi. Magas, izmos, fekete hajú, sármos, kicsit olyan olaszos beütésű, francia akcentussal. Imádom! Főleg az ágyban.
(Savi elszörnyedve néz végig anyján miközben erősen a konyhapult aljába markol mindkét kezével)
(Savi nagy levegőt vesz)
Savi:Hány éves?
(Vanessa vidáman reagál)
Vanessa:Ez most miért fontos?
(Savi nyomatékosabban kérdez)
Savi:Hány éves?
Vanessa:Huszonegy, de ez most nem fontos. A kor az csak egy szám.
Savi:Te pedig már negyvenhét vagy.
(Savi jobbra-balra rázogatja a fejét miközben még mindig nem tért magához az őrülettől)
Vanessa:Ezt hagyjuk abba légyszíves. Tudom nagyon jól, hogy hány éves vagyok, én felettem is elmegy az idő. Szeretném, ha ezt nem hánytorgatnád fel állandóan.
(Savi elképedve néz végig az anyján)
Savi:Még csodálkozol, hogy felhánytorgatom?! Lassan már egy éve nem láttalak!
Vanessa:Én akartam jönni, de te mindig azt mondtad, hogy ne jöjjek, mert nem érsz rá.
Savi:Igen! Azért, mert mindig valamelyik pasidat akartad elhozni magaddal, amire én egyáltalán nem voltam kíváncsi.
Vanessa:Csak nem irigyled a saját anyád boldogságát?
(Savi hátat fordít anyjának és az egyik konyhaszekrényhez lép, hogy elővegyen belőle egy poharat, amit aztán letesz a konyhapultra. Ezután a hűtőszekrényhez sétál, közben flegmán felnevet.)
Savi:Ó-hó-hó! Te nem vagy boldog. Ez nem boldogság. Hetente férfipartnereket váltogatni miközben hajszolod élvezeteket? Honnan a fenéből van a Porsche? És ezek a méregdrága ruhák, amiket viselsz?! Mert azt tudom, hogy nincs se lakásod, se pénzed, se munkád. Ezeket is valamelyik volt pasditól csaltad ki?! Vagy talán a mostani tart el téged?!
(Vanessa ököllel ráver a pultra és mérgesen felszólal)
Vanessa:Hogy merészelsz nekem ilyeneket mondani?!
(Savi előveszi a hűtőből a narancslevet majd odavágja a pohár mellé)
Savi:Te most amúgy csak ezért jöttél?! Gondoltad, hogy majd beugrasz délelőtt egy kicsit veszekedni és aztán továbbállsz a pasidhoz?
Vanessa:Nem ezért jöttem. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
(Savi nagy levegőt fúj ki, tölt magának a naracsléből majd körbeforgatja szemeit)
Savi:Oké. Akkor kezd csak el.
Vanessa:Eric miatt jöttem.
(Savi felnevet)
Savi:Háháhá. Tudtam!
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
(Savi erőltetetten széthúzza a száját, hogy mosolyt imitáljon)
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Te most jelen pillanatban legbelül örülsz annak, hogy Eric és én szétmentünk, pont úgy ahogy apu és te is, miután kiderült, hogy fűvel-fával csalod őt. Közben reméled azt, hogy ugyanolyan elbaszott lesz majd az életem, mint amilyen a tiéd is most. Csak tudod mi a különbség? Hogy nekem csak egyetlen egy férfi van az életemben, akivel Eric-et megcsaltam és nem annyi, amennyit még a két kezemen sem tudnék megszámolni. De tudod mit?
(Vanessa mérgesen közbevág)
Vanessa:Miért mondasz ilyeneket?! Savi! Örülsz te egyáltalán annak, hogy eljöttem ide hozzád?
Savi:Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
(Vanessa hevesen tiltakozik)
Vanessa:Nem értem meg az érzéseidet. Pedig én soha nem bántottalak téged. Soha nem ítéltelek el, bármit is tettél.
Savi:Hát persze, hogy nem ítéltél el, mert ott sem voltál, hogy el tudj ítélni.
Vanessa:Mi az, hogy soha nem voltam ott?
Savi:Mindig pasiztál. Soha nem voltál otthon. Néha még nekem könyörögtél, hogy hazudjak apunak, hogy hol vagy mikor épp a szeretőddel találkoztál.
Vanessa:Ez nem igaz!
Savi:Ó, hát persze, hogy nem az. Inkább csak mondd el, hogy miért jöttél aztán felőlem nyugodtan meg is kezdheted a költözködést az újdonsült vőlegényedhez.
(Vanessa szemeit forgatja, nagy levegőt vesz, közben az egész vita tárgya egyáltalán nem is érdekli őt, végül kiböki, hogy miért is jött valójában)
Vanessa:Eric el akarja adni a házat és szeretné, ha minél előbb kiköltöznél.
(Savi fiatal ráncai, amelyek arcára most kiültek, megfeszülnek az elrettentő hírtől)
Savi:Hogy mi?
Vanessa:Itt vannak a dokumentumok.
(Vanessa táskájából elővesz egy vastag mappát majd odacsapja a konyhapultra Savi elé)
Vanessa:Nézd át őket. Mivel össze vagytok házasodva - még - ezért a te beleegyezésed is szükséges. A felét megkapod annak, amennyiért majd megveszik a házat. Na mindegy, majd átolvasod. Úgy is értesz hozzá.
(Savi lesüti a szemét majd szánalmas elmosolyodik)
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy mikor itt leszek nálad, majd sütizés lesz meg kólázás és közben emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
(Savi egy másodpercre elmosolyodik majd összeszorítja ajkait, aztán nyel egyet és mélyen az anyja szemébe néz)
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Vanessa egy pillanatig leblokkol és csak ott áll a konyha közepén, lányával szemben, aki komor, rideg arckifejezéssel néz rá, mindazonáltal, hogy szemei már nedvesedni kezdenek. Ezután nagy levegőt vesz és egy picit távolabb lép a pulttól)
Vanessa:Hát.. jobb lenne, ha én most mennék. Még sok mindent kell elintéznem.
(Savi hevesen rázza a fejét, ahogy bólogat)
Savi:Szerintem is jobb lenne.
Vanessa:Vigyázz magadra kislányom.
(Savi újra lesüti szemeit majd lehajtja a fejét. Nem köszön el anyjától aki még egyszer végignéz lányán majd megfordul és kisétál a házból. Egy perc múlva Savi hallja ahogy anyja beindítja a ház előtt a kocsit és heves házpedálnyomással elszáguld)
...
(Néhány perccel később Savi már a bejárati ajtó előtti lépcsősor legfelső fokán ücsörög, kezében egy bögre kávéval. A nő az égen átvonuló felhőket kémleli a kellemes hőmérsékletű és idejú későnyári napon)
(Egy kis idő elteltével Hilda lép ki a bejárati ajtón mire Savi meglepetten hátranéz barátnőjére)
Savi:Sikerült becuccolnod.
Hilda:Sikerült.
(Hilda kilép az ajtón majd becsukja azt maga mögött és odasétál Savi mellé)
Hilda:Fentről lehetett hallani, ami a konyhában zajlott.
Savi:Akkor legalább nem maradtál ki semmiből.
(Hilda leül Savi mellé a lépcsőfokra)
Hilda:Mi történt?
Savi:Te is hallottad nem?
(Hilda komoran hátrafésüli a haját kezével mire Savi egyszercsak panaszkodásban tör ki)
Savi:Meg se kérdezte, hogy hogy történt az egész. Egyszerűen csak bejött, mintha azt mondta volna, hogy na lányom látod te is ugyanarra a sorsra jutottál, mint én pedig mindig azzal kérkedtél, hogy te soha nem leszel olyan, mint az anyád.
Hilda:Savi, te nem vagy olyan, mint a saját anyád.
Savi:Pedig néha az vagyok. Néha önző vagyok és csak saját magamra gondolok és néha olyan dolgokat teszek és mondok, amelyeket nem is gondolok komolyan és közben megbántok vele másokat.
Hilda:De hát ilyet más is csinál.
Savi:De az más. Én meg én vagyok.
Hilda:Savi, mindenki csinál hülyeségeket. Az a lényeg, hogy észre veszed-e magadon, hogy mikor csináltad azt hülyeséget, vagy sem. Neked legalább van anyád. Az enyém meghalt mikor nyolc voltam.
(Hilda szomorúan a kőre néz miközben ujjait tördeli)
(Savi leteszi a bögrét maga mellé a betonra)
Savi:Mi a francért van az, hogy Eric képtelen idetolni a képét?! Vagy az ügyvédjétől küldözget, vagy az egyik barátnőmmel üzenget, vagy ráveszi az anyámat, hogy
Hilda:Nem tudom. Lehet, hogy fél.. vagy csak nem akar konfrontálódni veled.. megint.
(Savi az égboltra néz majd nagy levegőt vesz és kifújja azt)
Savi:Esküszöm, hogy amikor igent mondtam ott az oltár előtt és Eric állt velem szemben én azt hittem, hogy majd örökké fog tartani.
(Hilda egy másodpercre elmosolyodik)
Hilda:Mindenki azt hiszi, hogy örökké tart a házassága, aztán lásd: majdnem mindegyik szétmegy valahogy.
(Savi erősen rámarkol Hilda kezeire mire az komoly arckifejezéssel néz barátnőjére)
Savi:Nem! Én komolyan! Komolyan azt hittem, hogy minden rendben lesz és hogy örökké együtt leszünk.
(Hilda együttérzően süti le a szemét majd egy pillanatra félrehúzza a száját)
Hilda:Én is azt hittem.
(Savi közelebb húzódik Hilda-hoz majd rádönti a fejét barátnője vállára)
Savi:El akarja adni a házat. És azt akarja, hogy minél előbb kiköltözzek innen.
Hilda:Mi? Eric?
Savi:Eric.
Hilda:És?
Savi:Ne kérdezz. Fogalmam sincs, hogy mi lesz.
Hilda:Te el akarod adni a házat?
Savi:Jelen pillanatban annyi minden jár a fejemben, hogy fogalmam sincs, hogy mit akarok valójában.
Hilda:Majd megoldjuk. Minden tök oké lesz.
(Savi reménnyel telve mosolyodik el. Hilda és Savi még jó sokáig a lépcsősoron ülnek és nézik a különböző felhőket, ahogy azok átvonulnak az égen.)
-------------------------------------------------
-------------------
----
Savi:Először Eric.. meg a válási papírok. Aztán az anyám.
Samantha:Az anyád?
Savi:Az anyám! Bejelentette, hogy meglátogat.
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
(Samantha ajtót nyit egy fiatalembernek, aki zakóban és nadrágban lép be házába. Amint Samantha becsukja az ajtót, a két szenvedélyektől felfokozott ember azonnal nekiesnek egymásnak)
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Jonathan:Mi és?! Te nem is tudod, hogy nekem mennyit kell türnöm meg nyelnem otthon.
Pollonia:Te mondtad, hogy a családodat választod és hogy visszamész hozzájuk. Akkor csak menjél vissza hozzájuk és ne keress engem többet.
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád? Dehogy. Nem. Nem akarok teher lenni.
Savi:Marco rád van szállva. A rendőrség meg rá van szállva. Miután kiderült, hogy ő Mariella gyilkosa mindent megtesz azért, hogy elvarrja a szálakat. Muszáj, hogy egy olyan helyen legyél, ami biztonságos. Jössz hozzám lakni és nincs apelláta.
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
Karen:Hol?
Pollonia:Egyszer a kávézómmal átellenes utcában, a járdán állva, aztán meg a vidámparkban.
Savi:Ezt mindenképp el kell mondanunk a rendőrségnek.
(Miközben a lányok mélyen egymás szemébe pislognak majd újra bele-belekortyolnak forró italaikba, észre sem veszik, hogy kint a korom sötétségben állva, az ablakból - annak üvegéhez nyomódva - egy véreres szempár figyeli őket merev tekintettel)
-----------------------------------------------
Savi:Oké! Megjöttünk!
Hilda:Halleluja! Már sajog a popsim a sok üléstől.
Savi:Ühü.
(Hilda és Savi kiszállnak a kocsiból, amely a járdaszegély mellett parkolt le majd mindketten elindulnak a csomagtartó felé. Felnyitják azt és elkezdik kipakolni belőle Hilda színes és hatalmas bőröndjeit)
Hilda:Ó, istenem. Az ember fel sem fogja mennyi ruhája van egészen addig amíg össze kell, hogy pakoljon, mert költözik vagy kirándulni megy.
Savi:Az utóbbi rosszabb, mert az ember egyszerre mindent el akar vinni magával és ugyanazt a cuccot nem csak odafele kell cipelni, de még vissza is.
(Hilda nagy levegőt vesz majd megragadja az egyik bőröndöt akárcsak Savi, aki még előtte lecsukja a csomagtartó tetejét. Ugyanebben a pillanatban a pakolászást azonban megszakítja egy szinte csillogóra fényezett, piros Porsche kocsi ahogy behajt eléjük. A kocsi olyan pontosan parkol és olyan kimért kanyarral áll be Savi járműve elé, hogy Hilda kezéből majdnem kiesik az egyik bőrönd. A lányok szinte szájtátva állnak Savi kocsija mögött és már alig várják, hogy lássák ki az, aki ennyire profin kezeli a kormányt. Hilda ekkor kérdően néz barátnőjére.)
Hilda:Vársz valakit?
(Savi meglepetten, de határozottan válaszol)
Savi:Nem.
Hilda:Pedig szerintem ez hozzád jött Savi. Micsoda kocsi!
(A következő pillanatban egy magas, kissé telt nő száll ki a kocsiból. Piros szoknyát, hozzáillő topot visel. Nyakában mindenféle csiri-csáré bizsu lóg. Az ujjai tele vannak rakva színes, díszes gyűrűkkel. Karján különböző karperecek.)
Vanessa:Ó-ho-hóóóó! Hát ezt nem hiszem el!
(A nő leveszi a napszemüvegét és ránéz a nagy kertes házra)
Vanessa:Ez a ház semmit sem változott mióta utoljára itt jártam, hát ez elképesztő.
(Vanessa elhagyván Savi kocsiját megindul a lányokhoz)
Vanessa:Anyád egy ölelést se kap vagy mi?!
Savi:De. Szia.
Vanessa:Na szia.
(Vanessa nyájasan odalép Savi-hoz és megöleli őt, majd pedig két cuppanós csókot nyom orcájára. Ezután Hilda-ra néz majd elámul)
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád! Neked még mindig csak szia.
Hilda:Szia.
Vanessa:Mi ez a sok bőrönd itt? Csak nem épp indultatok valahová?!
Savi:Nem. Csak összejöttek a dolgok Hilda-nal és most hozzám költözik egy időre.
Vanessa:Nagyon helyes. Mi csajok tartsunk össze.
(Savi idegesen forgatja a szemeit)
Vanessa:Na de most estig csak itt fogunk állni vagy be is megyünk a házba?!
(Vanessa szellemes megjegyzéseivel, kacagva és önfeledten indul el Savi házának bejárata felé miközben elmegy saját lánya előtt, aki lezsibbadva s egy szó nélkül nézi végig kurtizán anyjának vonaglását.. Savi végignéz fiatalos öltözetű anyján, szemei kikerekednek s nagyot nyel)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Savi a konyhapultnak támaszkodva kopogtat a pulton mind az öt ujját folyamatosan váltakozva, miközben anyja ugyanazt csinálja, csak épp az asztalnál ül és a másik kezével a fejét támasztja. A csend közöttük nagyon kínosan hat és a levegő is kissé hűvös, mígnem Savi végül egy erőltetett mosoly keretében megtöri a némaságot)
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. De ha azt akarod én vissza is megyek most azonnal.
Savi:Nem azért mondtam.
(Újabb kínos, egyperces csend)
Savi:Nem úgy volt megbeszélve, hogy a jövő héten jössz?
Vanessa:Ne haragudj, de a jövő héten elutazom.
Savi:Hova utazol?
(Vanessa egy pillanatra félre húzza a szája szélét)
Vanessa:Igazából elköltözöm.
(Savi megdöbben, szemei kikerekednek egy pillanatra)
Savi:Hova?
Vanessa:Még nem is említettem neked..
(Vanessa széles vigyorral, izgatottan tartja fel a bal kezét, amelynek gyűrűsujján egy gyémántgyűrű csillog)
Savi:Az meg micsoda?!
Vanessa:Eljegyeztek!
(Savi szája tátva marad)
Savi:Tessék?
Vanessa:Azt hittem, hogy miután szétmentünk apáddal már soha többé nem leszek boldog, de tessék. Tá-dá! Most itt van. Egy elképesztően szexi pasi. Magas, izmos, fekete hajú, sármos, kicsit olyan olaszos beütésű, francia akcentussal. Imádom! Főleg az ágyban.
(Savi elszörnyedve néz végig anyján miközben erősen a konyhapult aljába markol mindkét kezével)
(Savi nagy levegőt vesz)
Savi:Hány éves?
(Vanessa vidáman reagál)
Vanessa:Ez most miért fontos?
(Savi nyomatékosabban kérdez)
Savi:Hány éves?
Vanessa:Huszonegy, de ez most nem fontos. A kor az csak egy szám.
Savi:Te pedig már negyvenhét vagy.
(Savi jobbra-balra rázogatja a fejét miközben még mindig nem tért magához az őrülettől)
Vanessa:Ezt hagyjuk abba légyszíves. Tudom nagyon jól, hogy hány éves vagyok, én felettem is elmegy az idő. Szeretném, ha ezt nem hánytorgatnád fel állandóan.
(Savi elképedve néz végig az anyján)
Savi:Még csodálkozol, hogy felhánytorgatom?! Lassan már egy éve nem láttalak!
Vanessa:Én akartam jönni, de te mindig azt mondtad, hogy ne jöjjek, mert nem érsz rá.
Savi:Igen! Azért, mert mindig valamelyik pasidat akartad elhozni magaddal, amire én egyáltalán nem voltam kíváncsi.
Vanessa:Csak nem irigyled a saját anyád boldogságát?
(Savi hátat fordít anyjának és az egyik konyhaszekrényhez lép, hogy elővegyen belőle egy poharat, amit aztán letesz a konyhapultra. Ezután a hűtőszekrényhez sétál, közben flegmán felnevet.)
Savi:Ó-hó-hó! Te nem vagy boldog. Ez nem boldogság. Hetente férfipartnereket váltogatni miközben hajszolod élvezeteket? Honnan a fenéből van a Porsche? És ezek a méregdrága ruhák, amiket viselsz?! Mert azt tudom, hogy nincs se lakásod, se pénzed, se munkád. Ezeket is valamelyik volt pasditól csaltad ki?! Vagy talán a mostani tart el téged?!
(Vanessa ököllel ráver a pultra és mérgesen felszólal)
Vanessa:Hogy merészelsz nekem ilyeneket mondani?!
(Savi előveszi a hűtőből a narancslevet majd odavágja a pohár mellé)
Savi:Te most amúgy csak ezért jöttél?! Gondoltad, hogy majd beugrasz délelőtt egy kicsit veszekedni és aztán továbbállsz a pasidhoz?
Vanessa:Nem ezért jöttem. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
(Savi nagy levegőt fúj ki, tölt magának a naracsléből majd körbeforgatja szemeit)
Savi:Oké. Akkor kezd csak el.
Vanessa:Eric miatt jöttem.
(Savi felnevet)
Savi:Háháhá. Tudtam!
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
(Savi erőltetetten széthúzza a száját, hogy mosolyt imitáljon)
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Te most jelen pillanatban legbelül örülsz annak, hogy Eric és én szétmentünk, pont úgy ahogy apu és te is, miután kiderült, hogy fűvel-fával csalod őt. Közben reméled azt, hogy ugyanolyan elbaszott lesz majd az életem, mint amilyen a tiéd is most. Csak tudod mi a különbség? Hogy nekem csak egyetlen egy férfi van az életemben, akivel Eric-et megcsaltam és nem annyi, amennyit még a két kezemen sem tudnék megszámolni. De tudod mit?
(Vanessa mérgesen közbevág)
Vanessa:Miért mondasz ilyeneket?! Savi! Örülsz te egyáltalán annak, hogy eljöttem ide hozzád?
Savi:Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
(Vanessa hevesen tiltakozik)
Vanessa:Nem értem meg az érzéseidet. Pedig én soha nem bántottalak téged. Soha nem ítéltelek el, bármit is tettél.
Savi:Hát persze, hogy nem ítéltél el, mert ott sem voltál, hogy el tudj ítélni.
Vanessa:Mi az, hogy soha nem voltam ott?
Savi:Mindig pasiztál. Soha nem voltál otthon. Néha még nekem könyörögtél, hogy hazudjak apunak, hogy hol vagy mikor épp a szeretőddel találkoztál.
Vanessa:Ez nem igaz!
Savi:Ó, hát persze, hogy nem az. Inkább csak mondd el, hogy miért jöttél aztán felőlem nyugodtan meg is kezdheted a költözködést az újdonsült vőlegényedhez.
(Vanessa szemeit forgatja, nagy levegőt vesz, közben az egész vita tárgya egyáltalán nem is érdekli őt, végül kiböki, hogy miért is jött valójában)
Vanessa:Eric el akarja adni a házat és szeretné, ha minél előbb kiköltöznél.
(Savi fiatal ráncai, amelyek arcára most kiültek, megfeszülnek az elrettentő hírtől)
Savi:Hogy mi?
Vanessa:Itt vannak a dokumentumok.
(Vanessa táskájából elővesz egy vastag mappát majd odacsapja a konyhapultra Savi elé)
Vanessa:Nézd át őket. Mivel össze vagytok házasodva - még - ezért a te beleegyezésed is szükséges. A felét megkapod annak, amennyiért majd megveszik a házat. Na mindegy, majd átolvasod. Úgy is értesz hozzá.
(Savi lesüti a szemét majd szánalmas elmosolyodik)
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy mikor itt leszek nálad, majd sütizés lesz meg kólázás és közben emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
(Savi egy másodpercre elmosolyodik majd összeszorítja ajkait, aztán nyel egyet és mélyen az anyja szemébe néz)
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Vanessa egy pillanatig leblokkol és csak ott áll a konyha közepén, lányával szemben, aki komor, rideg arckifejezéssel néz rá, mindazonáltal, hogy szemei már nedvesedni kezdenek. Ezután nagy levegőt vesz és egy picit távolabb lép a pulttól)
Vanessa:Hát.. jobb lenne, ha én most mennék. Még sok mindent kell elintéznem.
(Savi hevesen rázza a fejét, ahogy bólogat)
Savi:Szerintem is jobb lenne.
Vanessa:Vigyázz magadra kislányom.
(Savi újra lesüti szemeit majd lehajtja a fejét. Nem köszön el anyjától aki még egyszer végignéz lányán majd megfordul és kisétál a házból. Egy perc múlva Savi hallja ahogy anyja beindítja a ház előtt a kocsit és heves házpedálnyomással elszáguld)
...
(Néhány perccel később Savi már a bejárati ajtó előtti lépcsősor legfelső fokán ücsörög, kezében egy bögre kávéval. A nő az égen átvonuló felhőket kémleli a kellemes hőmérsékletű és idejú későnyári napon)
(Egy kis idő elteltével Hilda lép ki a bejárati ajtón mire Savi meglepetten hátranéz barátnőjére)
Savi:Sikerült becuccolnod.
Hilda:Sikerült.
(Hilda kilép az ajtón majd becsukja azt maga mögött és odasétál Savi mellé)
Hilda:Fentről lehetett hallani, ami a konyhában zajlott.
Savi:Akkor legalább nem maradtál ki semmiből.
(Hilda leül Savi mellé a lépcsőfokra)
Hilda:Mi történt?
Savi:Te is hallottad nem?
(Hilda komoran hátrafésüli a haját kezével mire Savi egyszercsak panaszkodásban tör ki)
Savi:Meg se kérdezte, hogy hogy történt az egész. Egyszerűen csak bejött, mintha azt mondta volna, hogy na lányom látod te is ugyanarra a sorsra jutottál, mint én pedig mindig azzal kérkedtél, hogy te soha nem leszel olyan, mint az anyád.
Hilda:Savi, te nem vagy olyan, mint a saját anyád.
Savi:Pedig néha az vagyok. Néha önző vagyok és csak saját magamra gondolok és néha olyan dolgokat teszek és mondok, amelyeket nem is gondolok komolyan és közben megbántok vele másokat.
Hilda:De hát ilyet más is csinál.
Savi:De az más. Én meg én vagyok.
Hilda:Savi, mindenki csinál hülyeségeket. Az a lényeg, hogy észre veszed-e magadon, hogy mikor csináltad azt hülyeséget, vagy sem. Neked legalább van anyád. Az enyém meghalt mikor nyolc voltam.
(Hilda szomorúan a kőre néz miközben ujjait tördeli)
(Savi leteszi a bögrét maga mellé a betonra)
Savi:Mi a francért van az, hogy Eric képtelen idetolni a képét?! Vagy az ügyvédjétől küldözget, vagy az egyik barátnőmmel üzenget, vagy ráveszi az anyámat, hogy
Hilda:Nem tudom. Lehet, hogy fél.. vagy csak nem akar konfrontálódni veled.. megint.
(Savi az égboltra néz majd nagy levegőt vesz és kifújja azt)
Savi:Esküszöm, hogy amikor igent mondtam ott az oltár előtt és Eric állt velem szemben én azt hittem, hogy majd örökké fog tartani.
(Hilda egy másodpercre elmosolyodik)
Hilda:Mindenki azt hiszi, hogy örökké tart a házassága, aztán lásd: majdnem mindegyik szétmegy valahogy.
(Savi erősen rámarkol Hilda kezeire mire az komoly arckifejezéssel néz barátnőjére)
Savi:Nem! Én komolyan! Komolyan azt hittem, hogy minden rendben lesz és hogy örökké együtt leszünk.
(Hilda együttérzően süti le a szemét majd egy pillanatra félrehúzza a száját)
Hilda:Én is azt hittem.
(Savi közelebb húzódik Hilda-hoz majd rádönti a fejét barátnője vállára)
Savi:El akarja adni a házat. És azt akarja, hogy minél előbb kiköltözzek innen.
Hilda:Mi? Eric?
Savi:Eric.
Hilda:És?
Savi:Ne kérdezz. Fogalmam sincs, hogy mi lesz.
Hilda:Te el akarod adni a házat?
Savi:Jelen pillanatban annyi minden jár a fejemben, hogy fogalmam sincs, hogy mit akarok valójában.
Hilda:Majd megoldjuk. Minden tök oké lesz.
(Savi reménnyel telve mosolyodik el. Hilda és Savi még jó sokáig a lépcsősoron ülnek és nézik a különböző felhőket, ahogy azok átvonulnak az égen.)
-------------------------------------------------
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)