Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
Karen:De miért nem beszélsz vele te?
Eric:Nem akarok. Nem vagyok rá képes. És kedvem sincs hozzá. Nem akarok megjelenni nála, nehogy azt higgye, hogy talán újratárgyalhatjuk az egészet.. mert nem úgy van. Én már teljesen túl vagyok rajta és kész. Szeretném, ha ezt ő is tudná.
----
Savi:Eric vissza fog jönni hozzám!
Pollonia:Tessék?
Savi:Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy Eric visszajön hozzám, kibékülünk és minden rendben lesz.
(Pollonia a homlokára csap majd unottan reagál)
Pollonia:Jaj, Savi!
----
Natasha:Mert Mariella-nak voltak sötét titkai az már biztos.
(Savi idegesen kezd el kopogtatni a padlón, topánkája hegyével)
Natasha:Olyan titkok is, amik még rátok is behatással lehetnek.
----
Max:Anyu mikor jön értem?
(Pollonia arcáról lefagy a jókedv)
Pollonia:Hogy érted, hogy mikor jön érted?
----
Pollonia:Mariella-nak egész életében csak mocskos és sötét dolgai voltak. És aztán meg megölték. Nem is csodálkozom, ha esetleg van még valami, ami ránk is hatással lenne és amit Mariella nem akart, hogy kitudódjon. Annyi minden van még, amit nem tudunk róla. Engem inkább az lep meg, hogy Natasha visszajött.
(Savannah belekortyol a kávéjába majd tele szájjal hümmög egyet)
Savannah:Ühüm.
----
Pollonia:Te jó ég! Ezt nézzétek!
Samantha:Az Hilda!
Pollonia:Savi, gyere gyorsan!
(Savi és Karen lefutnak a bejárati ajtó előtt heverő lépcsősorról majd odarohannak a lányokhoz, akik a ház oldala előtt, térdelve kukucskálnak le a pincébe a pinceablakon keresztül)
-----------------------------------------------
(A tévében egy szőke, bögyös riporternő beszél selymes hangon)
-Szakértők megállapították, hogy valószínűleg Marco Verdad gyilkolta meg azt a fiatal nőt, akit saját lakásán találtak holtan még pár hónappal ezelőtt. A rendőrség jelen pillanatban is keresi a férfit, aki...
(A tévé képernyője hirtelen kikapcsol)
(Pollonia, kezében egy távirányítóval a sarokba felfüggesztett tévére mutat majd lecsapja a pultra a távirányítót. A kávézóban, a pultnál, Pollonia-val szemben Karen ül miközben egy habos cappuchinot kavargat és kortyol)
Pollonia:El sem tudom hinni, hogy ez a hímribanc még mindig szabadon garázdálkodik valahol.
(Pollonia feszülten markolgatja a pult szélét miközben rátámaszkodik)
Karen:Legalább Hilda jól van.
Pollonia:Voltál bent nála?
Karen:Nem. Egyszerre csak egy ember látogathatja. Kivéve a családtagokat. Savi ment be hozzá. Majd hív, hogy mikor mehetek. Te is jösz?
Pollonia:Nem zárhatok be amíg vannak nálam. Annyira nem megy jól az üzlet. Másfelől meg Max-ot se akarom bevinni a kórházba, vagy egyedül hagyni.
Karen:Alexandra?
Pollonia:Randija van.
Karen:Ha gondolod én szívesen vigyázok Max-ra.
Pollonia:Biztosan?
Karen:Bemegyek Hilda-hoz aztán majd telefonálj miután bezártál és felváltalak az anyaság alól.
Pollonia:Ó, az nagyszerű lenne. Köszönöm. Csodálkozom, hogy Alexandra nem unja még azt, hogy folyton rábízom Max-ot.
(Pollonia és Karen átnéz a helyiségen az egyik sarokban álló asztalhoz, amelynél Max színez, ölében egy plüssmackóval és közben Alexandra-val beszélget)
Karen:Fizetés emelést kellene kérnie.
Pollonia:Ne adj neki ötleteket.
(Karen elmosolyodik majd halkabb és bizalmasabb hangvételre vált)
Karen:Biztos vagy benne, hogy még mindig akarod ezt?
Pollonia:Ezt meg hogy érted?
Karen:Mármint.. ez még csak a kezdet. Már most másokat keresel, hogy vigyázzanak a gyerekre helyetted.
(Pollonia felcsattan)
Pollonia:Ez nem is igaz!
(Karen rámenősen felvonja a szemöldökét)
Pollonia:Na jó. Talán egy nagyon picit igaz.
Karen:Mikor csináltatok együtt valamit?
Pollonia:Ezelőtt elmentünk a macijáért.
Karen:Milyen maciért?
Pollonia:Volt egy plüssmacija, amit az anyjátok kapott és nagyon hiányzott neki szóval elvittem őt oda, ahol lakott és aztán fogtuk a macit és elhúztunk.
Karen:Ez olyan furcsán hangzik. Hogy érted, hogy fogtátok a macit és elhoztátok?
(Pollonia közelebb hajol Karen-hez)
Pollonia:A hely ahol voltunk.. egy nyomortelep.
Karen:Hol?
Pollonia:A város nyugati részén.
Karen:Ó.
Pollonia:Mi az?
Karen:Te még nem is hallottad?
Pollonia:Mit?
Karen:Az egy veszélyes környék.
Pollonia:Azt én is tudom.
Karen:Nem. Az tényleg egy veszélyes környék. Régebben volt egy páciensem, aki arra lakott és problémái voltak a bőrszínével.
Pollonia:És?
Karen:Sikerült neki kikerülnie a város nyugati részéről. Beköltözött a városba. Munkát talált, közben elkezdett egy tanfolyamot és legyőzte a félelmeit. Persze ezekhez évek voltak szükségesek.
Pollonia:És?
Karen:Mi és?
Pollonia:Mi köze van ehhez az én sztorimnak?
Karen:Csak az, hogy azok az emberek akik ott laknak többnyire az etnikai kisebbségekhez tartoznak. Nincs munkahelyük és ki vannak rekesztve a társadalomból.
Pollonia:Többnyire cigányok?
Karen:Romák. Igen.
Pollonia:Borzasztó volt ott lenni. Minden olyan szomorú volt és lerobbant.
Karen:Az egy szegény környék, Pollonia.
Pollonia:Sajnálom, hogy ott kellett élnie.
Karen:De már nem él ott. Itt az esély, hogy megváltoztasd az életét. Vidd el valahova. Vidámparkba vagy fagyizni vagy csak moziba.
Pollonia:Ez nem is olyan rossz ötlet.
(Pollonia szenvedélyesen ráharap a szája szélére miközben elmereg gondolataiban)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Karen elhúzza a függönyöket rendelőszobájában, amelynek falai zöld színnel vannak kifestve. A szobában könyvek, könyvespolcok, különböző nippek és virágok vannak vannak. Elhúzván a függönyöket, a délelőtti napfény teljesen megtölti a szobát. Karen odasétál asztalához és a laptopján kezd el pötyögtetni. A következő pillanatban egy alacsony, hosszú, göndör, vörös hajú nő lép be, hatalmas keretes szemüveget viselve. Kedves, vékony kis hangjával zavarja meg a doktornőt, aki a számítógépén ügyködik)
Lilla:Karen.
Karen:Igen, Lilla?
Lilla:Itt egy futár. Azt mondja, hogy csomagot hozott neked. Beengedhetem?
Karen:Persze. Engedd csak be nyugodtan.
Lilla:Rendben.
(Mielőtt még Lilla kifordulna a szobából Karen utánaszól mire ő visszafordul)
Karen:Lilla!
Lilla:Igen?
Karen:Mikor jön az első páciens?
Lilla:Körülbelül húsz perc múlva.
Karen:Rendben. Köszönöm.
(Lilla rámosolyog Karen-ra majd kitárja az ajtót s egy szürke öltözékű, baseball sapkás srác lép be rajta, kezében egy hosszú, téglalap alakú dobozzal, amely vörös selyemszalagal van átkötve, s amit azonnal az asztalra tesz, Karen-nek pedig átad egy mappát, amelyen egy papír és egy toll hever)
Tim:Jó napot kívánok.
Karen:Jó reggelt kívánok.
Tim:Van egy csomagja.
Karen:Ó. Igen?
Tim:Ott írja alá alul.
Karen:Rendben.
(Karen aláfirkantja a paírost majd visszaadja azt a mappával együtt a férfinek, aki köszönés után azonnal kisétál az ajtón)
Tim:További szép napot. Viszlát.
Karen:Viszontlátásra, Tim.
(Karen közelebb húzza a dobozt és vizsgálgatni kezdi azt. Végül megbontja a selyemszalagot és lehúzza róla azt. Amikor viszont kinyitja a dobozt elámul a tartalmának látványától. A doboz alja gyűrött újságpapírokkal volt kibélelve, arra egy szál, teljesen kiszáradt vörös rózsa volt fektetve, s körülötte hemzsegő kukacok sétálgattak s próbáltak táplálék után kutatni a téglalap alakú zárt térben. Karen ijedtében visszadobja az asztalra dobozt majd úra belenéz, s a hemzsegő kukacok láttán arcára kiül a hányinger. Gyorsan rácsapja a dobozra a tetejét és felkiált.)
Karen:Lilla!
(Lilla azonnal belép az ajtón)
Lilla:Valami baj van?
Karen:Eltűntetnéd ezt a dobozt innen kérlek?
Lilla:Valami baj történt?
Karen:Csak tüntesd el kérlek!
Lilla:Jó.
(Lilla odasétál az asztalhoz, megragadja a remegő és szapora lélegzetet vevő Karen előtt heveri dobozt majd kiviszi azt a szobából. Karen kikerekedett szemekkel mereg a semmibe miközben lezsibbadva ül a széken)
...
(Savi és Karen a kórház folyosóján találkoznak)
Savi:Karen! A nővér épp az előbb küldött ki. Azt mondta, hogy holnapig jobb lenne, ha nem menne be hozzá senki.
Karen:Hogy van?
Savi:Még nem ébredt fel. Azt mondták, hogy még épp időben találtunk rá, mert majdnem kiszáradt. Több zúzódása is van és egy kis agyrázkódása.
Karen:Te jó ég.
Savi:Sajnos ma már nem lehet hozzá bemenni.
Karen:Ó, én nem csak emiatt jöttem.
Savi:Hanem?
Karen:Eric üzent.
(Savi ledöbben)
Savi:Micsoda? Micsodát?
Karen:Biztos vagy benne, hogy nem akarsz előtte leülni?
Savi:Nem. Mondd csak. Mit üzent?
Karen:Azt mondta, hogy össze akar házasodni Barbara-val és ezért is lenne fontos az, hogy aláírd azokat a papírokat. Azt mondta, hogy megtalálta a boldogságot vele és hogy nem akar visszajönni hozzád.
Savi:Hogy micsoda?
Karen:Ezt mondta.
Savi:Hazudsz!
Karen:Miért találnék ki ilyet?
Savi:De... De miért nem nekem mondta ezt?
Karen:Azt mondta, hogy nem akar látni. Nem akar semmilyen kontaktusba kerülni veled. Még mindig mérges és le van sújtva amiatt, ami történt.
Savi:Igaz ez mind amit mondasz?
Karen:Esküszöm, hogy ezt mondta.
(Savi délceg mozdulatokkal és léptekkel sétál oda az egyik ülőhelyhez majd lehuppan a műanyag székre. Karen követi őt és melléül)
Savi:Szóval akkor tényleg vége.
(Karen megfogja barátnője kezét)
Karen:El kell engedned őt Savi. Eric a saját életét akarja élni. És boldog. Ha szereted őt akkor elengeded és megérted, hogy mással sokkal boldogabb, mint veled.
(Savi szája hirtelen lehúzódik, mintha egy képzeletbeli súly nehezedne rá majd hirtelen rángatózni kedenek arcélei, arcizmai s könnyek csordulnak végig arcán. Kezét gyorsan arcára csapja és előrehajol miközben Karen figyeli őt, s kezét, valamint hátát simogatva próbálja őt vigasztalni)
...
Samantha:Igen! Ez az! Úgy! Ahh! De jó vagy!
(Samantha keresztben fekszik egy konyhaasztalon, anyaszült meztelenül miközben jobbra-balra kapálózik és az egyik pillanatban a virágokkal teli vázát veri le, amely a földre érve azonnal darabokra törik, a másik pillanatban pedig egy gyümölcsökkel teli porcelán tálat, ami ugyanarra a sorsra jut, mint a váza. A nő derekát erős férfi kezek szorítják közre miközben előre-hátra mozgatják az érzékektől megfeszült testet.)
Samantha:Óóóóóó!
(Samantha felordít majd hirtelen elneveti magát)
Samantha:Hahahaha! Ez isteni!
...
(Savi a könyhaasztalnál ül és kiveszi abból a sárga borítékból a papírokat, melyet Eric adott neki mikor legutoljára nála járt Barbara-val. Végignézi a lapokat majd feláll, kimegy a konyhából és néhány másodperc múlva visszatér egy tollal. Visszaül az asztalhoz, újra átpörgeti a lapokat, ránéz az órára, szájára teszi a kezét majd beletúr hajába aztán újra feláll. Ledobja a tollat a papírokra, odasétál a hűtőhöz, elővesz egy doboz narancslevet és dobozból kezd belőle inni. Visszateszi aztán kisétál a konyhából majd visszajön. Újra a faliórára pillant aztán leül az asztalhoz, megint átforgatja a papírokat, megint a kezébe veszi a tollat aztán leteszi azt. Feláll és kimegy a konyhából aztán visszajön. Nekitámaszkodik a konyhapultnak, belekócol hajába, végigsimít nadrágján, utána visszaül az asztalhoz és újra a kezébe veszi a tollat. Megint átfutja a papírokat, elharapja a száját, nagy levegőt vesz és szignálni kezdi a lapok alját. Mikor végez gyorsan visszateszi őket a borítékba majd odatolja őket a konyhaasztal közepére, arra pedig rádobja a tollat. Újra ránéz a borítékra aztán feláll és kimegy a konyhából.)
...
(A kávézóból kinéző nő, az ablakon keresztül bámészkodik és kissé félve realizálja a kint elhatalmasodó szürkületet, amely minden pillanatban úgy néz ki, hogy inkább sötétségbe vált át. Pollonia elfordítja a bolt bejárati ajtaján függő ,,Nyitva" táblát ,,Zárvára" miközben hirtelen meglátja az utca másik oldalán, a vele farkasszemet néző Marco-t, amint a járdaszegélyen áll. Pollonia szemei kikerekednek ahogy a zsebretett kezekkel álló férfira pillant. Gyorsan ráfordítja a kulcsot az ajtóra és megpróbálja előhalászni zsebéből a mobilját, mindeközben a férfin tartja szemeit. A következő pillanatban egy hatalmas teherautó megy végig az utcán, eltakarva egy pillanatra Marco-t. Pollonia közelebb hajol az ablaküveghez aztán hirtelen hátrahőköl, amint felfigyel arra, hogy a teherautó távozása után Marco már nem áll ott az utca túloldalán. A nő ijedtében visszacsúsztatja a telefont a zsebébe majd lehúzza a rolókat a bolti ablakok előtt s közben odaszól a pultnál, matchboxokkal játszadozó kisfiúnak)
Pollonia:Max. Pakolj össze! Most azonnal indulunk!
(A fiú értetlenül néz fel s kissé ijedten reagál)
Max:Miért?
(Pollonia remegve válaszol miközben heves léptekkel sétál oda a pulthoz)
Pollonia:Mert öö.. sötét van és ilyenkor már veszélyes az utcán szaladgálni.
(Max vállat von és összeszedi az autóit a pultról. Pollonia visszasétál az ajtóhoz, két kezével egy kicsit kitágítja a roló szalagjait, hogy kikukucskálasson az ablakon, de mikor megteszi, még mindig meg van ijedve és reméli, hogy újra látja Marco-t, amint szemben áll vele az utca túloldalán, azonban akárcsak a teherautó távozása után, most sem áll már senki sem a járdaszegélyen, ott ahol nemrég Marco állt. Pollonia nagy levegőt vesz majd zsebrevágja kezeit, megfordul és nekidől az ajtónak, közben nagyot nyel.)
...
(Mindeközben Daniel épp pakolászik rendelőjében mikor Savi egyszer csak ott terem annak ajtajában)
Savi:Kop-kop.
Daniel:Savi. Te mit keresel itt?
Savi:Csak bocsánatot szerettem volna kérni.
Daniel:Gyere be.
Savi:Szerettem volna elmondani, hogy sajnálom, ha megbántottalak és ha önző voltam és nem figyeltem az érzéseidre. Annyira elvakított a vágy, hogy talán visszakaphatom a kényelmes, régi életem.. de ez nem így történt.
Daniel:Én nem haragszom rád Savi. Megbocsátok.
Savi:Aláírtam a válási papírokat.
Daniel:Igazán?
Savi:Igen.
Savi:Úgy érzem, mintha az életem egy darabja halt volna meg.
(Savi arca elszörnyed és zokogásban tör ki, mire Daniel megpróbálja őt átölelni, de Savi hátréb lép az férfi karjaitól és hirtelen határozott hangbenre vált, visszafogván könnyeit és fájdalmát)
Daniel:Nagyon sajnálom.
Savi:Nem! Nem. Összekapom magam.
(Savi gyorsan megtörli szemeit)
Savi:Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy sajnálom.
Daniel:Értem. Rendben.
Savi:Megyek.
Daniel:Szeretnéd, hogy segítsek valamiben? Bármiben.
Savi:Nem. Nem kell.
(Daniel közelebb lép, Savi orrát pedig megcsapja a férfi parfümjének illata. A nő mélyen beleszagol a levegőbe, ami tele van Daniel arcszeszével, parfümével és illatával majd mutatóujját Daniel mellkasára teszi, s végighúzza azt a férfi fehér köpenyén, egészen az alhasáig. Daniel követi a nő ujját, s közben nagy levegőt vesz. Néhány elteltével a férfi közelebb hajol a nőhöz, aki vadállatként ugrik a férfira, s hirtelen mindketten hevesen kezdik el csókolgatni egymást, s vadul lerángatják egymás ruháit, amelyek a földre érve nyugovóra térnek és ott is maradnak még néhány órán át)
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése