Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
----
Savi:Aláírtam a válási papírokat.
Savi:Úgy érzem, mintha az életem egy darabja halt volna meg.
----
Karen:Biztos vagy benne, hogy még mindig akarod ezt?
Pollonia:Ezt meg hogy érted?
Karen:Mármint.. ez még csak a kezdet. Már most másokat keresel, hogy vigyázzanak a gyerekre helyetted.
----
Karen:Jó reggelt kívánok.
Tim:Van egy csomagja.
Karen:Ó. Igen?
Tim:Ott írja alá alul.
(Karen közelebb húzza a dobozt és vizsgálgatni kezdi azt. Végül megbontja a selyemszalagot és lehúzza róla azt. Amikor viszont kinyitja a dobozt elámul a tartalmának látványától. A doboz alja gyűrött újságpapírokkal volt kibélelve, arra egy szál, teljesen kiszáradt vörös rózsa volt fektetve, s körülötte hemzsegő kukacok sétálgattak s próbáltak táplálék után kutatni a téglalap alakú zárt térben.)
-----------------------------------------------
Samantha:Jöttem amint tudtam. Mi az a hatalmas vészhelyzet?
Savi:Ez!
(Savi kinyitja a szekrényajtót de az leszakad)
Samantha:Ó.
Samantha:Nem azt mondtad, hogy életbevágó?
Savi:Ez életbevágó!
Samantha:A szekrényajtó?
Savi:Nem tudom, hogy mit csináljak vele! Be sem tudom csukni, mert ha becsukom akkor is lelóg és ha kinyitom akkor meg tényleg csak egy hajszál választja el attól, hogy teljesen leszakadjon. Egy fém tartó tört le itt belül, ami összekapcsolja az ajtót a szekrény belső felével.
Samantha:Azt hittem, hogy valami bajod esett vagy valami baj történt.
Savi:Á! Mindegy.
(Savi ledob egy-két csavarhúzót a földre majd visszabattyog hatalmas franciaágyához és hanyatt fekszik rajta. Samantha leteszi válltáskáját az ajtó mellett álló szekrény mellé és odasétál az ágyhoz, hogy leüljön a szélére)
Savi:Minden tönkrement. Nem csak a szekrény.
Samantha:Fizikailag vagy átvitt értelemben?
Savi:Mindkettő. És fogalmam sincs, hogy hogy javítsam meg.
(Savi átgurul az ágyon mindaddig feje Samantha cobja mellé nem ér, aki még mindig az ágy szélén ülve gubbaszt)
Savi:Először Eric.. meg a válási papírok. Aztán az anyám.
Samantha:Az anyád?
Savi:Az anyám! Bejelentette, hogy meglátogat.
Samantha:Mikor?
Savi:Tegnap este. Épp lefekvéshez készülődtem amikor megcsörrent a telefon. Persze ismeretlen szám volt a hívó, ezért is vettem fel, mert ha tudom előre, hogy anyám hív, akkor tuti, hogy nem veszem fel.
(Samantha ráharap szája szélére)
Samantha:És?
Savi:Valahogy rábeszélt arra, hogy legyek itthon amikor átjön hozzám, hogy beszélgethessünk. Meg persze azt állítja, hogy el akar mondani nekem valami nagyon fontosat.
Samantha:Miért nem mondta el a telefonban?
Savi:Azért mert ide akar jönni. Gondolom körbeszaglászni, hogy mi van itt. Meg aztán nem lepődnék meg, ha egyből azzal kezdené, hogy hallotta mi történt Eric és én köztem.
(Samantha savanyú képet vág míg Savi beletemeti arcát a takarójába)
Samantha:Júj.
Savi:Aha.
Savi:A válás sokkal könnyebnek tűnik a mexikói szappanoperákban.
Samantha:Igen, de ott mindig van egy Konszuéla vagy egy Pamela, aki pisztollyal futkoz a férje után, és megfenyegeti, hogy megöli, ha aláírja a válási papírokat.
(Savi félrehúzza a száját egy pillanatra)
Samantha:És még mi a baj?
Savi:Hát ez! Aláírtam végre a papírokat és most vissza kell őket küldenem.
Samantha:Eric-nek?
Savi:Nem, az ügyvédjének. Már azon is csodálkozom, hogy Eric nem kért még távoltartási végzést miattam.
(Samantha elmosolyodik)
Samantha:És mi van azzal, amit a kávézóban mondtál?
Savi:Mit mondtam a kávézóban?
Samantha:Hogy azt álmodtad, Eric újra vissza fog jönni.
(Savi búskomoran görbíti mosolyra a száját egy pillanat erejéig)
Savi:Ja. Álmodtam.
(Savi újra lehatja a fejét a paplanra)
Samantha:Hálás vagyok neked.
(Savi felkapja a fejét)
Savi:Mert?
Samantha:Tudom, hogy már sokszor megköszöntem, de szeretném még egyszer: köszönöm, hogy kiálltál mellettem a bíróságon és védtél engem.
Savi:Igen!
(Savi hirtelen felül majd felugrik az ágyról és a szekrényhez sétál, amelynek egyik ajtaja lefele lóg)
Savi:Megköszönted már vagy egy milliószor!
(Savi megpróbálja becsukni a szekrényajtót miközben kissé mérgesen és nyomatékosan folytatja mondandóját)
Savi:Én pedig csak annyit kértem cserébe, hogy messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is. Ki tudja, hogy mire képesek még. Ez alkalommal szerencsénk volt, de ki tudja, hogy mi lesz legközelebb.
Samantha:Ne aggódj! Ígérem, hogy soha többé még egy szót sem váltok velük.
Savi:Nagyon helyes!
(Savi egyszerre csukja be a szekrényajtó két szárnyát mire azok összepasszolva állnak meg egymást tartva)
Savi:Ó.
Samantha:Látod?! Ezt is megoldottad!
(Savi önfeledten elmosolyodik, de a következő pillanatban az egyik szekrényajtó újra leszakad)
Samantha:Felejtd el, amit mondtam.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
Savi:Hé Lédi!
(Savi egy zacskóval és egy csokor virággal a kezében lép be Hilda szobájába, aki még mindig az ágyban fekszik kórházi ruhában)
Hilda:Nyö! Ez valami új köszönés lesz nálad?
Savi:Lehet. Hoztam virágot meg egy kis levest.
Hilda:Te főzted?
Savi:Nem. Idefele vettem.
Hilda:Akkor jöhet.
(Savi gúnyosan hunyorít Hilda-ra)
Savi:Haha.
(Savi leteszi a csokrétát az ágy közelében álló szekrényre, kicsomagolja a dobozolt levest a táskából, amit a földre tesz le, aztán odaül az ágy szélére Hilda-hoz)
Savi:Mit mondanak az orvosok?
Hilda:Egy-két nap és már mehetek is haza. Ha én is úgy érzem.
Savi:Ezt jó hallani. És te is úgy érzed?
(Savi megfogja Hilda kezét)
Hilda:Én mennék. Csak azt nem tudom, hogy hova.
Savi:Mi az, hogy nem tudod, hogy hova?
Hilda:Nem akarok hazamenni, Savi. Az a lakás ahol lakom. Annyira védtelennek érzem magam. Ha Marco még mindig szabadlábon van, biztos vagyok benne, hogy valahogy bejut a házamba. Ettől félek.
(Savi nagy levegőt vesz s egy pillanatra félre pillant)
Savi:Hát akkor gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád? Dehogy. Nem. Nem akarok teher lenni.
Savi:Marco rád van szállva. A rendőrség meg rá van szállva. Miután kiderült, hogy ő Mariella gyilkosa mindent megtesz azért, hogy elvarrja a szálakat. Muszáj, hogy egy olyan helyen legyél, ami biztonságos. Jössz hozzám lakni és nincs apelláta.
(Hilda erőltetetten mosolyog)
Hilda:Nincs más választásom, ugye?
Savi:Nincs. Ez parancs.
(Savi a takaró csücskét kezdi el birizgálni ujjaival)
Savi:Meg egyébként is. Jó lenne, ha lenne valaki a házban rajtam kívül. Olyan kihalt és üres mióta Eric...
(Savi hangja hirtelen elakad, száját félrehúzza aztán rácsap a takaróra)
Savi:Mindegy. Szóval érted.
(Hilda kissé komoran válaszol)
Hilda:Ja. Vágom.
Savi:Viszont mielőtt beköltözöl, valamit még meg kell kérdeznem.
Hilda:Mit?
Savi:Nem tudsz véletlenül szekrényajtót szerelni?
(Hilda savanyú képet vág)
...
Pollonia:Szóval? Itt vagyunk. Mire szeretnél előbb felülni?
(Max szinte ugrál az örömtől miközben Pollonia mellett állva rácsodálkozik a hatalmas építményekre, a kocsikra, a vagonokra, amelyek tele vannak plüss-, vattacukor és egyéb játékárusokkal s azok játékaival, elemózsiáival.)
Max:Húúúú! Ööö... Arra!
Pollonia:Micsoda? A hullámvasút?! Ne-neem! Arról szó sem lehet. Az imént ettünk lángost annál a bódénál. Ha most felszállunk a hullámvasútra tuti, hogy kidobjuk a taccsot.
(Max Pollonia kezét kezdi el rángatni miközben toporzékol)
Max:Kééééérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek! Üljünk fel!
(Pollonia szemei fennakadnak egy pillanatra majd mérgesen morogni kezd)
Pollonia:Ezt nem hiszem el. Max, mondtam neked, hogy az imént ett..
-Hadd üljön már fel, ha egyszer annyira akar. Ha majd kihányja a kaját legalább megtanulja, hogy hullámvasútozás előtt nem eszi teli magát.
(Pollonia hangját egy másik, mélyebb hang szakítja félbe, aki a nő mögött áll. Pollonia azonban azonnal ráismer az elsőre idegennek tűnő hangra. Mikor hátrafordul és szemben találja magát Jonathan-nal, akinek mindkét kezét egy-egy kisgyerek fogja. Jobb oldalról egy vörös hajú kislány, bal oldalról pedig egy barna, felzselézett hajú kisfiú. Pollonia hangosan, felkiáltva köszön, hogy elhitesse a férfival, hogy már nem jelent számára semmit)
Pollonia:Jonathan! Micsoda meglepetés!
(Jonathan bájosan villantja meg fehér fogsorát miközben táskás szemei félhold alakúvá szűkülnek)
Jonathan:Ugye?!
Jonathan:Látom bébiszitterkedsz.
Pollonia:Nem igazán. Ő itt Max, a mostoha-fiam.
Jonathan:Nem is tudtam, hogy van egy mostoha-fiad.
Pollonia:Hát én se!
Jonathan:Szervusz, kisöreg!
(Jonathan hatalmas, vaskos tenyerét a kisfiú felé hajolva tartja aki azonnal előrelép és kezet fog a férfival)
Max:Csókolom!
(Jonathan ekkor jobbra majd balra biccent fejével)
Jonathan:Ez itt a lányom, Estelle. Ő pedig Ned.. akivel már találkoztál.
Pollonia:Igen, már találkoztunk.
Estelle:Csókolom.
(Ned csak bólint egyet, de nem szól egy szót sem és egész idő alatt csak a földet bámulja)
Jonathan:Miért nem ülünk fel így ötösben a hullámvasútra?
Pollonia:Szerintem ez határozottan nem jó ötlet.
Max:Naaaa! Pollonia néni! Menjüünk!
(Jonathan kérően néz Pollonia-ra)
Pollonia:Szerintem ez akkor sem egy jó ötlet.
Jonathan:Estelle?
(Jonathan kérdően néz lányára)
Estelle:Én szeretnék menni.
Jonathan:Ned?
(Ned vállat von)
Jonathan:Csak egy körre.
Max:Naaaa! Csak egy körreee!
(Pollonia nagyot ránt magán majd ideges taglejtésekkel szólal fel)
Pollonia:Hát jó! Legyen. De csak egy kör és kész.
Max:Hurrá!
(Max vidáman ugrál az öt fős csoport Jonathan, Pollonia valamint a gyerekek társaságában pedig elindul a hullámvasút felé)
...
Karen:Helló!
Hilda:Te jó ég!
(Karen lép be Hilda szobájába széles mosollyal)
Karen:Azt hitted, hogy már meg sem foglak látogatni, mi?
Hilda:Csak reméltem.
Karen:Látom a humorérzéked nem változott.
Savi:Az nem!
(Savi mindeközben még mindig az ágy szélén ül. Karen válltáskájából elővesz egy csomag bonbont majd odateszi a szekrényre a csokor mellé)
Karen:Ajándék.
Hilda:Jaj.
Karen:Azért hoztam, mert tudom, hogy imádod a csokit. Ez meg alkoholos. Te meg azt is imádod, szóval két legyet ütök egy csapásra.
Hilda:Hát az már biztos!
(Karen leül Savi-vel szemben, az ágy másik oldalának szélére)
Karen:Hogy vagy?
Hilda:Jobban már, köszi.
(Karen örömteli mosollyal néz végig Hilda-n)
Hilda:És te?
Karen:Dolgozom. Megállás nélkül.
Savi:Szokás szerint.
Karen:Bagoly mondja...
Hilda:És Samantha? Ő nem jön?
Savi:Szerintem majd csak később fog befutni. A bírósági pere után és azután ami történt...
(Savi elharapja a száját és néz egy nagyot)
Savi:Szóval, nem taníthat. Viszont valamiből élnie kell, ezért magántanítást és korrepetálást vállal manapság.
Karen:Biztosan megviselheti őt.
Savi:Nehéz meló lehet, az egyszer biztos.
...
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
(Samantha ajtót nyit egy fiatalembernek, aki zakóban és nadrágban lép be házába. Amint Samantha becsukja az ajtót, a két szenvedélyektől felfokozott ember azonnal nekiesnek egymásnak)
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
Samantha:Ezelőtt a konyhaasztalon csináltunk. Most csináljuk a kanapén.
Richard:Ahogy akarja, tanárnéni!
(Richard felkapja a nőt és átviszi őt a nappaliba)
...
(Jonathan és Pollonia egy játszótér közelében állnak, amelyen gyerekek szaladgálnak, hintáznak és játszanak egymással különböző játékokat. Többek között Max, Ned és Estelle is a gyereksereg között ugrándozik és futkároz. Pollonia össze tett kézzel, míg Jonathan kezében egy csomag popcornnal áll a játszótér szélén)
Jonathan:A barátnőd jól van már? Hilda. Olvastam az újságban róla. Borzalmas eset.
Pollonia:Köszöni szépen, igen.
Jonathan:Remélem minél előbb elkapják azt a férget.
Pollonia:Azt én is remélem.
Jonathan:Amúgy kerestelek otthon.
Pollonia:Értem.
Jonathan:Hívtalak is.
Pollonia:Tudom, de nem vettem fel.
Jonathan:Pedig szerettem volna veled beszélni.
Pollonia:A kávézóba is eljöhettél volna, ha már annyira akartál velem beszélgetni.
Jonathan:Nem mehettem.
Pollonia:Mert?!
Jonathan:Eléggé összekaptunk otthon Clara-val miután kiderült, hogy te meg én...
Pollonia:És?
Jonathan:Mi és?! Te nem is tudod, hogy nekem mennyit kell türnöm meg nyelnem otthon.
Pollonia:Hidd el nekem is nagyon sokat kellett tűrnöm meg nyelnem miattad, de téged az egyáltalán nem érdekelt. Te mondtad, hogy a családodat választod és hogy visszamész hozzájuk, nem?! Akkor csak menjél vissza hozzájuk és ne keress engem többet.
(Pollonia ekkor hirtelen hátat fordít Jonathan-nak majd odakiabál a játszó gyerekek közé)
Pollonia:Max! Gyere, mennünk kell!
(Max odarohan Pollonia-hoz mire az kézenfogja a gyereket)
Max:Miért nem maradhatok még?
Pollonia:Kérlek ne ellenkezz! Majd eljövünk legközelebb is.
(Max durcás arccal vonul Pollonia mellett miközben a dühtől elvakult nő átvág a tömegen s egyik pillanatban oldalba kapja a mellette elhaladó férfit.)
Pollonia:Jaj, elnézést kérek.
-Semmi baj.
(Pollonia visszanéz a férfi után aki rá sem nézett csak ment tovább majd hunyorítani kezd, s agyában különböző gondolatok kezdenek el burjánzani)
....
Savi:Jöttünk, amint tudtunk.
Karen:Mi történt?
Pollonia:Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hívtalak fel titeket.
Savi:Ne hülyéskedj.
(Pollonia beinvitálja nappalijába, a bejárati ajtajában álló lányokat)
(Néhány perccel később a lányok már a kanapén elhelyezkedve ülnek egymással szemben)
Pollonia:Van valami, amit szerintem jobb ha tudtok.
Savi:Micsoda?
Karen:Mi?
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
Karen:Hol?
Pollonia:Egyszer a kávézómmal átellenes utcában, a járdán állva, aztán meg a vidámparkban.
Savi:A vidámparkban?
Pollonia:Ez még nem minden. Amikor este láttam az utcán akkor teljesen átlagosan nézett ki. Ugyanaz a Marco volt akivel Mariella temetésekor találkoztunk. Azonban a vidámparki Marco bajuszos volt, szakállat növesztett magának, baseball sapkában és szakadt farmernadrágban császkált az emberek között.
Karen:Biztos vagy benne, hogy az Marco volt?
Pollonia:Száz százalékig. Felismerem a menéséről, a hangjáról... Ahogy gesztikulált. Marco volt az, tudom.
Savi:Ezt mindenképp el kell mondanunk a rendőrségnek.
Karen:Szerintem is.
Pollonia:Jó. De ha elmondjuk is, az min segít? Senki nem tudja, hogy merre van. A rendőrség nem találja.
Savi:Még szép, hogy nem találja. Ha felvett egy másik identitást, szakállat, bajuszt és egyéb testszőrzetet növesztett.
Pollonia:Valamit kereshet.
Karen:Mit?
Pollonia:Nem tudom.
(Miközben a lányok mélyen egymás szemébe pislognak majd újra bele-belekortyolnak forró italaikba, észre sem veszik, hogy kint a korom sötétségben állva, az ablakból - annak üvegéhez nyomódva - egy véreres szempár figyeli őket merev tekintettel)
----------------------------------------------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése