Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Savi:Mi a francot keresel itt?
Natasha:Csak látogatóba jöttem.
Savi:Na persze. Ha te valamit csinálsz vagy valahova mész annak mindig nyomós oka van.
----
Clara:Te meg hova pakolsz?
Jonathan:Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen. Elegem van belőled.
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm, hogy megölöm magam!
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz!
----
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
Gabriel tiszt:Elmesélné nekem hölgyem, hogy mi történt valójában?
(Egy ősz hajú, középmagas rendőrtiszt áll a ház bejárata előtt, kezében egy jegyzettömbbel miközben tekintete egyszer Hilda-ra, másszor pedig Savi-re)
(Hilda kissé unottan, de mégis felzaklatva válaszol)
Hilda:Már elmeséltem. Eljöttünk a barátnőmmel a lakásomra, ami szét volt verve. Ennyi. Száz százalék, hogy nem én forgattam fel így a holmijaimat. Ennyire nem vagyok amnéziás.
(Savi kissé félve, de beleszól a beszélgetésbe)
Savi:Az nem lehetséges, hogy Marco Verdad volt az, aki betört a házba? Az egyik barátnőnk a minap látni vélte őt.
(A tiszt szemei egy pillanatra kikerekednek, száját félrehúzza; hitetlenül reagál a kérdésre)
Gabriel:Marco Verdad? Nem hiszem. Az az elvetemült gyilkos mostanra már ki tudja, hogy merre lehet. Persze mi kiadtuk a nemzetközi körözést. Valószínűleg a gyilkosság után azonnal elmenekült a városból, hogy minél messzebbre szökhessen a hatóságok elől.
Hilda:De Pollonia látta.
(Gabriel szemöldöke felpattan egy pillanatra)
Gabriel:Kicsoda?
(Hilda gyorsan megrázza a fejét és kijavítja a mondatot)
Hilda:Az egyik barátnőm. Biztos volt benne, hogy az egyik este Marco Verdadod látta.
Gabriel:Az kizárt, hölgyem. Ha Marco Verdad még mindig a városban lenne, mi már rég elkaptuk volna, ebben biztos vagyok.
(Gabriel firkálgat még valamit a noteszébe aztán komoly arckifejezéssel Hilda-ra néz és lezárja a beszélgetést)
Gabriel:Nézze hölgyem. Ahogy látom, nem történt erőszakos behatolás. A zárat nem feszítették fel, az ablakok épek. Semmi jel nem utal arra, hogy erőszakos behatolás történt. Nézze át a holmijait és ha valami hiányzik akkor jöjjön be az őrsre és tegyen feljelentést.
(Hilda a homlokára csap)
Hilda:Cöhh.
(Savi savanyú pofát vág)
Savi:Köszönjük szépen.
Gabriel:Vigyázzanak magukra. Viszont látásra.
(A rendőr zsebrevágja a noteszét majd walkie-talkijához nyúl és elindul a járda mellett parkoló kocsija felé. Hilda és Savi gyanús tekintettel néznek egymásra)
Savi:Ennyit az igazságszolgáltatásról.
Hilda:Szerinted tényleg Marco lehetett az?
Savi:Csak egy ötlet volt. De lehet, hogy nincs igazam.
Hilda:Nekem itt valami nagyon bűzlik.
Savi:Átnéztük a házat. Nincs bent senki. Menjünk be, hozzuk ki amit akartál és kész.
Hilda:Ha nem haragszol én előtte még összepakolnék. Nem hagyhatom így az egész házat.
Savi:Rendben. Segítek neked.
Hilda:Kösz.
(Savi és Hilda még egyszer hátranéznek a rendőrkocsira, amely egyik pillanatról a másikra kanyarodik ki a járda mellől és tűnik el az utca végében, majd besétálnak a rumlis házba)
....
Pollonia:Tessék.
(Pollonia egy tál, gőzölgő krumpli levest tesz a konyhaasztalnál ülő Max elé. Azután odatesz elé egy kanalat és egy szalvétát is)
Pollonia:Egészségedre.
(Max finnyásan vizsgálgatja a tál tartalmát majd flegmán és ölbe tett kézzel válaszol)
Max:Nem vagyok éhes.
Pollonia:Enni pedig kell.
Max:Nem eszek.
Pollonia:Akkor nem eszel, majd eszel később.
(Pollonia elveszi az asztalról a szalvétát és a kanalat majd a pulthoz viszi, de amikor épp eltenné azokat Max újra felszólal)
Max:Én nem eszek többet olyat, amit te csinálsz.
(Pollonia ijedten fordul meg és néz a fiúra)
Pollonia:Tessék?
Max:Én azt akarom enni, amit anyu csinál.
(Pollonia nagy levegőt vesz majd megpróbál higgadtan reagálni a helyzetre)
Pollonia:Anyukád elutazott és amíg nem jön vissza addig azt kell enned, amit én főzök neked.
Max:Hát én pedig azt nem eszem!
Pollonia:El kell fogadnod, hogy amíg anyukád nincs addig én vagyok az anyukád!
Max:Te nem vagy az anyukám és soha nem is leszel az! Soha! Soha! Soha! Soha!
(Max ráver néhányszor az asztalra majd feláll, fellöki a széket és kirohan a konyhából)
(Pollonia meg sem tud szólalni a meglepettségtől, hevesen lélegzik, kezét a homlokára szorítja majd nagyot nyel)
...
(A fogorvosi rendelő ajtaja hirtelen kinyílik és a várószobába kilépő férfi dörmögős hangjával szól oda az egyik idős hölgynek)
Daniel:Mrs. Mitchell, maga következik.
(Az idős hölgyike feltápászkodik az ülésről majd befárad a rendelőbe. A következő pillanatban Daniel már épp csukná be az ajtót, de megjelenik előtte egy csodaszép nő, kinek arcára démoni mosoly ül ki)
Natasha.Jó napot kívánok.
Daniel:Ó, jó napot kívánok. Miben segíthetek.
(Natasha gyengéden rányomja mutatóujját arcának egyik odalára)
Natasha:Van egy tömésem, ami azt hiszem, hogy kiesett és szeretnék időpontot kérni.
Daniel:Egy pillanat. Sürgős?
(A nő kétségbeesett és kéjsóvár hangnemben válaszol)
Natasha:Ó, nagyon sürgős.
Daniel:Rendben. Mindjárt nézek egy naptárat.
(Daniel egy pillanatra eltűnik a rendelőjében aztán újra felbukkan kilépve az ajtó mellé, kezében egy naptárral. Mutatóujjával máris a naptár rublikái között kezd el barangolni)
Daniel:Ma este, ha vissza tud jönni. Van egy szabad hely. Zárás előtt fél órával.
Natasha:Az mikor van?
Daniel:Este fél nyolc.
Natasha:Perfecto.
Daniel:Egy nevet kérnék még.
Natasha:Natasha Bulgard.
Daniel:Rendben. Akkor ma este visszavárom.
Natasha:Köszönöm a segítségét.
Daniel:Nagyon szívesen.
Natasha:További kellemes munkát. A viszont látásra.
Daniel:Viszontlátásra.
(Natasha démoni mosollyal távozik a helyiségből miközben mindkét markát erősen összeszorítja)
...
Karen:Biztos vagy benne, hogy ezt akarod csinálni?
Hilda:Igen.
(Pollonia, Hilda, Karen és Savannah épp Mariella házának küszöbén állnak a vaksötétben. Egyetlen fényforrásuk az utcalámpák halvány világítása)
Pollonia:Egyébként honnét van kulcsod Mariella házához?
Hilda:Hát az úgy volt, hogy egyszer volt egy pasi, akivel mind a ketten dugtunk és aztán..
(Pollonia közbevág)
Pollonia:Jó, hagyjuk. Tudod mit? Nem is érdekel. Inkább az érdekel, hogy miért akartál ennyire visszajönni ide.
Hilda:Mert annyi minden van még, amit nem tudunk Mariella-ról. Amit nem mondott el.
Karen:Szóval akkor most betörünk Mariella-hoz.
Hilda:Igazából ez nem betörés, mert ő volt a legjobb barátnőnk, szóval ismertük egymást. Kulcsom is van a házhoz úgyhogy ez legális betörés.
Savi:Remélem azért azt tudod, hogy a rendőrség lezárta a házat és az, hogy mi most itt vagyunk teljesen törvényellenes.
Pollonia:Akkor ez most mégse legális betörés?
Hilda:Ez egy illegális-legális-betörés! Gyerünk! Befelé!
(Hilda beledugja a kulcsot a zárba majd elkezdi azt forgatgatni, ami elég nehezen megy a számára mivel a kulcs ide-oda csúszkál és nem akar kattanni)
Hilda:Tudnom kell, hogy miért dúlták fel a házamat és azt is tudni akarom, hogy Marco volt-e az, aki még mindig errefelé garázdálkodik.
Savi:Ha Pollonia valóban jól látta, amit látott.
Pollonia:Esküszöm, hogy Marco-t láttam az utca túloldalán állni aznap este. A nyakamat tenném rá!
Savi:Samantha hol van?
Pollonia:Nem tudott jönni. Azt mondta, hogy késő estig korrepetál.
(Karen szája széle egy pillanatig lelankad)
Karen:Én már régóta nem láttam.
Savi:Mióta ez az egész Richard és Robert Hilligan ügy kibontakozott és aztán lezárult, azóta teljesen magába fordult és alig mozdul ki a házból. Legalábbis én úgy vettem észre.
Hilda:Majd átmegyünk hozzá miután átkutattuk Mariella házát.
(A környéki kertes házak udvaraiból egyszercsak egyre több kutyaugatás hallatszik ki)
(Hilda sejtelmesen körülnéz)
Hilda:Szerintem jobb, ha bemegyünk mielőtt még a szomszédok észrevesznek minket.
(A zár kattan egy hatalmasat majd az ajtó nyikorogva nyílik ki a lányok előtt, akik azonnal besétálnak a házba és becsukják maguk mögött a bejárati ajtót)
...
(Ahogy a lányok beléptek a házba, azonnal a tágas, rendezett nappaliban találták magukat)
Karen:Innen merre?
(Savi a zárt konyhaajtó felé néz, amely tele van rendőrségi szalagokkal)
Savi:Szerintem semmiképp ne a konyha felé.
Pollonia:Szerintetek nem gond, ha használom a mosdót?
Savi:Nem az, ha ujjlenyomatokat akarsz hagyni magad után egy gyilkosság színhelyén.
Pollonia:Talán mégiscsak kibírom hazáig.
(Hilda szó nélkül elindul felmegy a lépcsőn és megpályázza Mariella hálószobáját. A többiek követik őt. Amint felérnek a lépcsőn három ajtóval találják szemben magukat)
(Pollonia és Savi bemennek Mariella hálószobájába, míg Karen és Hilda egy másik ajtón mennek be, amely egy patináns vendégszobába vezet)
(Amint Savi és Pollonia betoppannak Mariella hálószobájába elámulnak. A lepedők makulátlanul, az egész hely tiszta és rendezett)
Savi:Húha! Ez a Marco jól kitett magáért miután kicsinálta Mariella-t.
Pollonia:Jöhetne hozzám takarítani.
Savi:Nem csodálom, hogy Hilda annyira szeretett itt hancúrozni vele.
(Savi a szekrényeket kezdi el kinyitogatni, amikben ruhák halomjai vannak precízen összehajtogatva és egymásra helyezve. Férfi és női ruhák egyben)
Savi:Marco holmijai is még itt vannak.
Pollonia:Hé!
(Pollonia véletlenül megpillant egy ózsdi cipősdobozt, amelynek csak a sarka lóg ki az ágy alól, ám de amint odalép hozzá, hogy lehajoljon és felvegye azt, az ágy mellett álló éjjeli szekrényen megszólal a vezetékes telefon. A telefon hosszú, csörgő, csörömpölő hangot ad, akárcsak egy iskolacsengő. Pollonia ijedtében hátrahőköl míg Savi gyorsan becsapja az egyik szekrényajtót, amelyet épp az imént nyitott ki s mindketten szúrós szemmel a telefonra bámulnak)
(A szobában megfagy a levegő, a lányok teljesen mozdulatnul állnak egyhelyben)
Savi:Ki lehet az aki Mariella-t hívja ilyen későn?
Pollonia:És miért hívja egyáltalán.. hisz Mariella már halott.
Savi:Lehet hogy..
Pollonia:Micsoda?
Savi:Lehet hogy...
(Savi kikerekedett szemekkel néz Pollonia-ra, hogy értse már, hogy mire célzott, de Pollonia csak ingerültebbé és ingerültebbé válik)
Pollonia:Miiii???
Savi:Mariella az.
Pollonia:Aha. Persze.
Savi:Emlékszel amikor elmeséltem neked, hogy Lady Livia kapcsolatba lépett Mariella szellemével? Még mindig itt van!
(Pollonia mérgesen reagál)
Pollonia:Hülyeség! Szellemek nem léteznek. És ezt most be is bizonyítom neked.
(Pollonia megmarkolja a telefonkagylót és felkapja azt, hogy beleszóljon)
Pollonia:Haló?
(Mindeközben Hilda és Karen lép be a szobába. Hilda száján csak egy fél szó kúszik ki, de annak másik fele elveszik az éterben miközben megpillantja, amint Pollonia Mariella vezetékes telefonjának kagylóját tartja a fülénél)
Hilda:Ti is hallottátok ezt a csörömpöl..
Pollonia:Haló?! Ki szórakozik?! Szólaljon már bele ne legyen ilyen nyápic!
(Savi odalép Pollonia-hoz, aki a kagyló felét odafordítja Savi füléhez, hogy így mindketten hallják mi történik a vonal másik végén. Karen és Hilda közben beljebb lépnek a szobába, de a levegő annyira dohos és áthatja a hideg, hogy úgy érzik teljesen lefagytak a feszültségtől)
(A következő pillanatban egy magas frekvencián megszólaló, hangos sistergés és csattogás, valamint susmogás és zörgés hallatszódik a vonal másik túloldaláról)
-Sssssáááahhhhh.
(Pollonia teljesen elpirul míg Savi hátrahőköl ijedtében)
Pollonia:Ha azt hiszi, hogy ez olyan rohadt vicces akkor várja meg míg betelefonálok a rendőrségre, akik majd lenyomozzák a számát és szépen a hűvösre vágják telefonbetyárkodásért.
(Pollonia lecsapja a kagylót, közben ijedten libabőrös lesz)
Pollonia:Marha! Nem bír az agyával az aki ilyet csinál!
Savi:Mi volt ez?
(Savi elfehérült arccal szólal meg)
Pollonia:Micsoda?
Savi:Ez a hörgés ami.. valaki belehörgött a vonalba.
Pollonia:Biztos csak valamelyik idióta. Amilyen őrültek vannak manapság ez egyáltalán nem meglepő.
(A telefon hirtelen újra megcsörren, a lányok pedig újra megijednek)
Hilda:Mi a..
(Pollonia újra felkapja a kagylót és beleüvölt a mobilba)
Pollonia:Na ide figyeljen, ha még egyszer..
(Pollonia hangja hirtelen megáll mikor választ hall a vonal végén, egy fiatal férfi hangjának szerepében)
-Mariella, te vagy az?! Mariella válaszolj kérlek. Sürgősen beszélnünk kell... Mariella! Mariella hallassz?! Mariella!
(Pollonia teste lezsibbad majd hirtelen leteszi a kagylót)
(Hilda szemei elkerekednek)
Hilda:Mi az?
(Pollonia félénken válaszol)
Pollonia:Egy férfi.
Savi:Milyen férfi?
Pollonia:Egy férfi Mariella-t kereste. Azt hitte a hangomra, hogy én vagyok Mariella..
Savi:És mit mondott?
Pollonia:Csak azt mondta, hogy beszélnünk kell és hogy válaszoljak már neki.
Karen:Nem tudja, hogy Mariella már rég meghalt?
(A négy nő némán és dermedten tekintget egymásra, de a választ egyikük sem találja)
...
Daniel:A fogai tökéletesek. Nincs ezekkel semmi baj.
(Daniel gumikesztyűben, néhány fogorvosi ketyeréven a kezében matat Natasha szájában majd kiegyenesedik, a tárgyakat egy mosóedénybe teszi, kesztyűit pedig lehúzza és kidobja a kukába. Közben Natasha feláll a székből)
Natasha:Ó... Pedig esküszöm, hogy a nyelvemmel úgy éreztem, mintha hátul kiesett volna egy tömés.
(Dr. Daniel eközben kezet mos)
Daniel:Nem. A fogai gyönyörűek és egészségesek, valamint úgy állnak, mint a katonák. Akár még egy fogkrémreklámba is elmehetne velük.
Natasha:Fiatal koromban volt fogszabályzóm. Megtette a hatását.
Daniel:Igen, azt látom.
Natasha:Maga ismeri Savannah Davis-t, nem igaz?
Daniel:Igen, az egyik páciensem. Csak nem maga is?
Natasha:Ó, de. Egy nagyon kedves barátnőm.
Daniel:Értem.
(Daniel az íróasztalához lép majd leül számítógépe elé és pötyögtetni kezd a billentyűzeten)
Natasha:A férjével voltak nézeteltérései, aztán most úgy hallottam, hogy újra kibékültek.
(Daniel meglepetten figyel fel a monitor mögül)
Daniel:Hogy micsoda? Én azt hittem, hogy épp válni készülnek.
Natasha:Ó, igen. Tudja Savi mindenkinek ezt mondogatja, de az igazság az, hogy már rég kibékültek és Eric már vissza is költözött hozzá.
(Daniel döbbenten de kissé hitetlenül reagál)
Daniel:Komolyan mondja?
Natasha:Hazudnék én magának? Én mondom: ez a Savi egy nagy csőcselék.
(Daniel egy pillanatra komolytalanul elneveti magát)
Daniel:Szépen beszél a barátnőjéről mondhatom.
(Natasha megjátszva magát csak legyint egyet a levegőben)
Natasha:Ó, ő nem bánja. Én előtte is mindig így nevezem őt és soha semmi kivetnivalója nincs ezzel. Tudja ő egy olyan nő, aki szereti falni a pasikat.
Daniel:Értem.
Natasha:Van egy szeretője, aki tűzoltó meg van egy másik a rendőrségről is. Biztos valami fétise van, ha az egyenruhás férfiakról van szó.
Daniel:Ezt jó tudni.
(Daniel kissé mérgesen, de már-már unottan áll fel az asztaltól és kíséri ki Natasha-t a rendelőből)
Daniel:Ha bármi problémája adódna a fogaival, bátran jöjjön el hozzám.
Natasha:Ígérem, hogy úgy lesz.
(Daniel ártatlan mosolyt küld a nő felé, aki kilép az ajtón és diadalittasan távozik. Daniel becsukja mögötte az ajtót, Natasha pedig a kijárat felé veszi útját. Ám, de mikor már épp kilépne az utcára Savi-vel találja szemben magát, aki amint meglátja őt azonnal elpirul és zaklatott hangnemben szól egykori barátnőjéhez)
Savi:Te meg mi a frászt keresel itt?
(Natasha könnyelműen és fennhéjázón válaszol)
Natasha:Ajaj. Tudod későn jöttél. A doktor úr épp most zárt. Én voltam az utolsó páciense. Nem csodálkozom, hogy annyit jársz hozzá. Valóban egy nagyon kielégítő orvos. Ha érted mire célzok.
Savi:Teljesen mindegy, mit mondtál neki. Őt nem lehet csak úgy megvezetni, mint a többi férfit.
(Natasha vakbuzgón válaszol)
Natasha:Minden férfit meg lehet vezetni. Én pedig az összeset megtudom, ha akarom.
(A nő most mélyen Savi szemeibe néz)
Natasha:Ez még csak a harmatgyenge kezdet. De ne várd ki a végét.
(Savi szemeiben felgyullad a féltékenység lángja majd elkapja a fejét és továbbsétál, Natasha pedig elmosolyodik majd pedig megcélozza a kijáratot)
............
-----------------
2014. november 29., szombat
2014. november 22., szombat
17. rész - Gyerekek
Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád?
----
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád!
----
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
Savi:Kezdd csak el.
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Savi lesüti szemeit majd lehajtja a fejét.)
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
(Savi egy végtelen nagyságúnak tűnő sötét teremben ül. Az asztal, aminél elhelyezkedik vaskos, tömör és barna színű. Vele szemben Eric foglal helyet. Mindketten feszülten figyelik egymást mire hirtelen különböző papírok jelennek meg előttük az asztalon heverve. Savi egyszer csak felkiált hirtelenjében)
Savannah:Feladtam mindent, amit kértél tőlem! Elvettél mindent amim volt! Mégis mi a francot akarsz még tőlem?
(Eric ekkor mindkét kezével az asztal szélére támaszkodik. Teste felemelkedik majd sátáni arckifejezése körbeveszi Savi egész lényét. A következő pillanatban Eric felüvölt, átugrik az asztalon és nekiesik Savi-nek)
Eric:A véredet!
(Savi hirtelen felriad álmából majd beleszagol a levegőbe és érzi, hogy valami sül. Ugyanakkor hallja a földszintről az olaj sercegését)
(Savi kikel az ágyból, kibotorkál a szobaajtón; kócos hajjal, pizsiben, kialvatlan arccal, lépcsőzik le a konyhába s mikor leér a konyhapultnál, a főzőlap előtt Hilda-t pillantja meg, aki egy serpenyővel a kezében végez akrobatikus csuklómozdulatokat. Hilda észreveszi a zombi módjára közlekedő Savi-t, amint az megcélozza a konyhát és odaköszön neki)
Hilda:Szia.
Savi:Jó reggelt. Te meg mit csinálsz?
(Savi megáll a lépcső aljában majd kezével hátrafésüli a haját)
Hilda:Jó reggelt? Délután fél kettő van.
Savi:Micsoda?
Hilda:Amúgy meg palacsintát sütök. Kérsz te is?
Savi:Nem. Nem kérek semmit. Most csak legszívesebben hánynék egy jót.
Hilda:Te jó ég, miért?
Savi:Nem tudom. Kavarog a gyomrom és borzalmas szájízem van. Emellett még rosszat is álmodtam.
(Savi odasétál a konyhapulthoz majd kihúz egy széket és leül. Könyökével a pultra támaszkodik)
Hilda:Mit álmodtál?
Savi:Eric-ről.
Hilda:Ó, már megint. Újra visszafogadott téged?
Savi:Nem, ez most teljesen más volt. Ez az Eric sokkal sötétebb és démonibb volt.
Hilda:Á, szóval még mindig nem fogadott vissza téged.
Savi:A véremet akarta.
Hilda:Mi van?
Savi:Azt mondta, hogy a véremet akarja és aztán megtámadott.
Hilda:Jesszus. Ne egyél túl sok szemetet esténként. Nekem például mindig a csípős ételektől szokott rémálmom lenni.
(Savi fancsali képet vág)
Savi:El sem hiszem, hogy Eric el akarja adni a fejem felől a házat.
Hilda:De hát nem adhatja csak úgy el. A fele a tiéd, nem?
Savi:Igen. Ha beleegyezek az eladásba akkor az érte fizetett összeg fele az én markomat üti majd.
Hilda:Na hát ez tök jó.
Savi:De szeretem ezt a házat.
Hilda:Akkor ne menj bele.
(Savi reménytelen arckifejezéssel túrja össze a haját)
Hilda:Előbb vagy utóbb úgy is el kell döntened, hogy mit akarsz. Vagy más nem Eric kierőszakolja belőled, hogy belemenj az eladásba.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Szerinted képes lenne rá?
Hilda:Szerintem tutira.
(Savi nagy levegőt fúj ki)
Savi:Bárcsak ne feküdtem volna le Dr. Daniel-lel. Akkor most nem tartanék itt.
Hilda:Késő bánat, eb gondolat.
Savi:Megbántam.
Hilda:Szerintem egy jó dugást soha nem szabad megbánni. Én sem bántam meg mikor a főnökömmel dugtam az irodájában.
(Savi savanyú képet vág)
Savi:Ez piszkos.
Hilda:Annyira nem volt az. És a farka is pont jó méretű volt.
Savi:Kösz az infót.
(Hilda jóízűen beleszagol a levegőbe aztán fordít egyet a serpenyőben sülő palacsintán végül örömtelien felsóhajt)
Hilda:Ó, mennyire imádom a jó keféléseket meg a farkakat.
(Savi erőltetetten elmosolyodik)
Savi:Jó neked.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Az ajtó becsapódik majd Jonathan lép be a konyhába miközben felesége a tűzhelynél ügyködik)
Jonathan:Megjöttem.
Clara:Hála az égnek.
Jonathan:Mi van ebéd?
(Jonathan helyet foglal az asztalnál)
Clara:Töltött káposzta. A kedvenced.
Jonathan:A gyerekek?
Clara:Estelle napköziben, Ned pedig fociedzésen.
Jonathan:Értem.
Clara:Tessék.
(Clara egy tányért, kenyeret, kést és kanalat helyez az asztalra, a férfi elé)
Clara:Jó étvágyat.
(Jonathan enni kezd. Clara visszasétál a konyhapulthoz majd háttal nekitámaszkodik)
Clara:Hallottam, hogy a minap újra találkoztál azzal a nővel.
Jonathan:Milyen nővel?
Clara:Azzal a lotyóval, akivel össze szoktál feküdni.
Jonathan:Mondtam, hogy..
(Clara sikítva közbevág miközben hevesen legyez mutatóujjával a levegőben)
Clara:Én is megmondtam, amit megmondtam és tudom, hogy mi volt a háttérben úgyhogy ne is próbáld letagadni. A férfiak mind olyan szánalmasak, amikor ki akarják húzni magukat a felelősség alól.
Jonathan:Nem találkozom már azzal a nővel. De mondtam is neked, nem? Megegyeztünk.
Clara:De a vidámparkban mégis találkoztatok.
Jonathan:Csak véletlenül futottunk össze.
Clara:Ned azt mondta, hogy ti mentetek oda ahhoz a nőhöz, mert te állítólag beszélni akartál vele.
Jonathan:És ha beszélgetek vele az már mindjárt csípi a szemed?
Clara:Rohadtul.
(Jonathan levágja a kanalat az asztalra majd feláll és felemeli a hangját, aztán kimegy a konyhából)
Jonathan:Teszek rá magasról! Azt csinálok, amit akarok!
(Clara feláll az asztaltól és Jonathan után fut, akit még a nappaliban elcsíp)
Clara:Igazán?! Tudod van egy nagyon kedves újságíró barátom, akit bármikor felhívhatok, amikor csak akarok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekelné egy olyan cikk, amelyben azt írnák le a helyi lapok, hogy miközben Jonathan Adgin a világbajnok kalapácsvető felesége otthon főz, mos, takarít és gyerekeket nevel, addig az említett sportember titokban más nőkkel hempereg.
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz! Hívd fel, ha annyira akarod!
(Clara elpirul, mindkét kezét marokba szorítja majd erőlködve újra felkiált)
Clara:Ha még egy ilyet csinálsz én esküszöm, hogy beadom a válást! Ha meg nem akarod, hogy a gyerekeid igyák meg az egésznek a levét akkor szépen befogod a szádat és azt csinálsz, amit én akarok! Világos?!
(Jonathan összeszorítja fogait majd eltűnik az egyik szobában)
......
Diana:Pollonia! Te szentséges ég! De rég láttalak már!
(Pollonia és egy idős, szemüveges, alacsony, molett alkatú, gombafrizurás szőke hölgy a város egyik iskolájának épülete előtt ölelik át egymást)
Pollonia:Csókolom, Diana néni.
(A nő végignéz Pollonia-n)
Diana:Esküszöm, hogy te még így 28 évesen is csak nősz meg nősz.
(Pollonia elneveti magát majd hevesen rángatni kezdi a fejét)
Diana:Mesélj! Hogy vagy? Olyan régen beszéltem már az anyáddal is. Kibékültetek már?
Pollonia:Nem igazán.
(Diana arckifejezése kissé komorrá válik miközben szemeivel Pollonia tekintetét fürkészi)
Pollonia:És te hogy vagy?
Diana:Én jól vagyok, köszönöm. El vagyok teljesen havazva. Mióta igazgató helyettes lettem, azóta nincs megállás, ha a papírmunkáról van szó.
Pollonia:De hát mindig erre vágytál, nem?
(Diana homlokán hirtelen mély barázdák jelennek meg s egy pillanatra letekint a földre. Aztán újra felnéz Pollonia-ra és gyorsan témát vált)
Diana:Nem sétálunk egyet?
Pollonia:De. Amúgy is beszélni szerettem volna veled.
(Diana elmosolyodik)
Diana:Meglepődtem mikor a telefonban meghallottam a hangodat.
Pollonia:Gondolom anyu mindent elmondott neked.
Diana:Tudod, hogy mi anyáddal mindig nagyon jóban voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak.
Pollonia:Nézd Diana néni. A segítségedre lenne szükségem.
(Diana ekkor megáll s segítőkészen de ugyanakkor meglepetten néz Pollonia szemébe)
Diana:Miben tudok én segíteni?
(Pollonia nagy levegőt vesz majd kifújja. A kimerültség teljességében kiül az arcára. Aztán újra nagy levegőt vesz és végül nagy nehezen belekezd)
Pollonia:Nem is tudom, hogy hogy kezdjem el.
Diana:Mondjuk kezdhetnéd az elején.
Pollonia:Örökbe fogadtam egy gyereket és iskolát keresek neki ahova beiratkozhat, mert hamarosan megkezdődik a tanév.
Diana:Ez elképesztő! Nagyon örülök neked! De hogy-hogy.. és egyedül.. és így?!
Pollonia:Hosszú történet. Ne is térjük ki rá. A lényeg, hogy mivel tiétek a város legbefolyásosabb és legelitebb sulija, azért úgy gondoltam, hogy idejárhatna Max is. Itt jó helye lenne.
Diana:És én majd intézzek el mindent, hogy simán bejuthasson, nem igaz?
Pollonia:Csak egy aprócska szívességet kérek és azt sem nekem, hanem azért, hogy neki jó legyen.
Diana:Ne aggódj! Minden rendben lesz. Elintézek én mindent.
Pollonia:Ennek nagyon örülök. Remélem sikerül beilleszkednie és gyorsan elfogadják majd azt is, hogy ő egy cigány kisfiú.
(Diana ekkor hirtelen megáll, beszéde szakadozni kezd. Kissé zavarttá válik a mozgása is.)
Diana:Á-á.. ö.. álljunk meg egy picit!
(Pollonia értetlenül néz a nőre)
Pollonia:Valami rosszat mondtam?
Diana:Cigány kisfiú? Úgy érted, hogy öö.. olyan barna bőrű?
Pollonia:Igen. Mert?
Diana:Ö... Pollonia. Nézd! Ez lehet, hogy mégsem fog így működni.
(Pollonia kissé ingerülten reagál)
Pollonia:Az előbb még azt mondtad, hogy mindent elintézel!
Diana:Igen, de akkor még nem tudtam, hogy...
Pollonia:Hogy egy cigány fiúról van szó?!
Diana:Tudod te is nagyon jól, hogy milyenek a cigányok. Lopnak, csalnak, hazudoznak. A kilencven százalékuk putrikból kerül ki, és a..
(Pollonia a derekára teszi a kezét majd hangosan rászól Diana-ra)
Pollonia:Légy oly szíves és ne általánosíts! Micsoda marhaság! Szóval ez a ti felfogásotok azokról, akiknek más a bőrszínük vagy a vallási hovatartozásuk! Szégyellhetitek magatokat!
Diana:Pollonia! A szülők, akik a gyerekeiket ide járatják egytől-egyig támogatják az iskolánkat, nem is kevés anyagi javakkal. Ezek a szülők elit körökből származnak. Partikra és estélyekre járnak. Van, hogy késő este jönnek a gyerekeikért és olyan is van, hogy késő este hozzák őket ide, mert a mi iskolánkban késő esti gyerekfelügyelet is van. Ezek a szülők fontosak, valami nagyot alkottak és nem mellesleg a bőrük alatt is pénz van, ami a mi iskolánknak most borzasztóan kedvez. Ők nagyon is ragaszkodnak ahhoz, hogy csak fehér gyerekek tanulhassanak itt és csak is kizárólag katolikusok.
Pollonia:Ezt nem hiszem el! És te egy ilyen helyen dolgozol ahol engednek a diszkriminációnak és a rasszizmusnak?! Van hozzá gyomrod?!
(Diana közelebb lép Pollonia-hoz majd halkan, mély, dörmögős hangjával válaszol)
Diana:Ha tele lennél kifizetetlen hitelekkel és nem találnál egyetlen egy állást sem akkor te is megértenéd.
Pollonia:De biztos vagyok benne, hogy nem adnám a fejem olyan dologra, amitől legszívesebben aztán képen hánynám magam.
Diana:Ilyen a való élet. Az a gyerek pedig jobb ha nem jön ide. A te helyedben én nem jönnék még egyszer ennek az iskolának a közelébe. Te is tudod nagyon jól, hogy nagyon szívesen segítek neked, de a munkámat semmi pénzért nem teszem kockára.
Pollonia:Hát kösz szépen a semmit.
Diana:Ha kell, tudok ajánlani egy másik, nagyon jó iskolát, ahol kevésbé fogják diszkriminálni a nevelt fiadat.
Pollonia:Majd megoldom egyedül. Eddig is sikerült, de azért köszönöm.
(Diana ridegen megfordul majd elindul az iskola épülete felé, eközben Pollonia ráharap a szájára, fejét hevesen rázni kezdi majd az értetlenségtől és a felháborodottságtól telve dühösen elsétál)
...
(Savi a ház előtt ül a hideg kövön. A következő pillanatban Hilda lép ki a bejárati ajtón és pillantja meg Savi-t aki a lenyugvó naplementében sütkérezik az egyik lépcsőfokon ülve. Hilda odamegy hozzá, leül mellé)
Hilda:Te meg mit ücsörögsz itt?
(Savi hunyorítva felszólal)
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
Hilda:Komolyan?
(Savi fanyar mosollyal néz rá Hilda-ra)
Savi:Komolytalanul is.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Te mit szólnál hozzá, ha te meg én, együtt keresnénk egy lakást magunknak?
(Hilda meglepetten hátrahőköl)
Hilda:Miért kérdezel ilyet?
Savi:Azért, mert rájöttem valamire.
Hilda:Mégpedig?
Savi:Arra, hogy itt élek most már néhány hónapja egyes egyedül és folyton egyedül kell hogy felébredjek. De minden egyes emlékkép szellemként kísért és üldöz engem. Eric még mindig itt van. Mi még mindig itt vagyunk. Azokat a dolgokat, amiket itt tettünk. Az összejövetelek amiket szerveztünk. Amikor együtt bútoroztunk be és amikor beköltöztünk. A közös reggelek, nappalok, esték, beszélgetések, a zuhanyzások. Nem akarom, hogy ha felébredek, eszembe jusson, hogy mindig Eric-kel szoktam felébredni ugyanabban az ágyban és azt sem akarom, hogyha a házban flangálok, mindig bevillanjon egy jelenet, amelynek én és Eric vagyunk a főszereplői. Tovább akarok lépni. Itt akarom hagyni ezt a házat. Én már annyiszor próbáltam tenni azért, hogy visszafordítsam, hogy megváltoztassam, hogy jóvá tegyek mindent: hívtam Eric-et, könyörögtem neki, éjt-nappá téve sírtam és mindent megtettem volna csak azért, hogy megbeszélhessük a dolgokat, hogy újra kezdhessünk mindent.. de ő nem tett semmit. Csak figyelmen kívül hagyott, mint ahogy most is teszi. Nem akar velem beszélni és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy végérvényesen is észrevegyem magam, letegyek róla, hagyjam őt békén, és új életet kezdjek. Eric nélkül.
Hilda:Biztos vagy benne?
Savi:Igen... Ezért is kérdeztelek meg téged, hogy mit szólnál ahhoz, ha együtt keresnénk egy másik lakást.
Hilda:De nekem nincs pénzem másik lakásra.
Savi:Amiatt ne aggódj.
Hilda:De akkor most mi lesz?
Savi:Megegyezünk Eric ügyvédjével. Ha sikerül vevőt találni a házra akkor az ingatlanért fizetett összeg fele az enyém lesz. Azt félre teszem. Addigra kicuccolunk, keresünk egy albérletet vagy bérlakást és aztán majd gyűjtök pénzt és veszek egy másik házat.
(Hilda lehajtja a fejét egy percre majd újra Savi-re néz)
Hilda:Kérhetek tőled valamit?
(Savi meglepetten reagál)
Savi:Mit?
....
Clara:Te meg hova pakolsz?
(Clara kissé feszülten lép be hálószobájukba és azt látja, hogy a férje már a második bőröndöt tölti meg a holmijaival. Jonathan észreveszi a szeme sarkából, hogy a felesége már az ajtóban áll, de nem válaszol semmit, csak tovább pakolászik.)
(Clara ekkor újra felszólal. Kicsit hangosabban)
Clara:Valami sport esemény lesz megint?
Jonathan:Nem. Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen.
(A nő teljesen elpirul)
Clara:Tessék?
Jonathan:Elegem van belőled. Elegem van a hisztérikus rohamaidból meg a szánalmas próbálkozásaidból, amelyek a fenyegetőzésekben kimerülnek, de semmi eredményt nem produkálnak.
(Clara sipítozni kezd)
Clara:Igen?! Azt akarod, hogy eredményt produkáljanak, mi?! Látni akarod, hogy mire vagyok képes?!
Jonathan:Engem már az sem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz. Én szépen fogom a holmijaim és leléptem innen.
Clara:Látom nagyon akarod, hogy a címlapokon köss ki!
Jonathan:Leszarom!
Clara:Igen?! És a gyerekeid?! A gyerekeiddel mi lesz, mi?! Őket is csak úgy itt hagyod?! Vagy mi?!
Jonathan:Fogadok egy ügyvédet és addig megyek, amíg el nem perelem őket tőled.
Clara:Igen? És szerinted a gyerekeid egy olyan apával akarnak együtt élni, aki mindenkivel összefekszik, nem viselkedik úgy, mint egy tisztes családapa és megcsalja a feleségét, aki mindenben támogatja őt, mos, főz, takarít és nulla - huszonnégy órában kiszolgálja a családtagjait?!
Jonathan:Azt majd ők eldöntik. Már van annyi eszük hozzá. És teljesen mindegy, hogy milyen hazugságokkal tömöd majd tele a fejüket. Ha nem most, de egyszer úgy is rájönnek, hogy te csak egy beteges, hisztis, megalomániás, hülye picsa vagy. Akkor majd itt hagynak. Úgy, ahogy én itt hagylak téged most!
(Jonathan megragadja teletömött bőröndjeit majd elsétál Clara mellett, egyenesen ki a szoba ajtaján. Clara azonban ezt nem hagyja szó nélkül. Kétségbeesetten és rikácsolva szalad a férfi után.)
Clara:Jonathan! Jonathan! Ne merészelj csak úgy itt hagyni, világos?!
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm.. esküszöm, hogy.. én.. én megölöm magam! Megölöm magam Jonathan! Felvágom az ereimet, összevérezek mindent, hogy mikor a gyerekek hazaérnek lássák, hogy mit tettél velem.
Jonathan:Csinálj amit akarsz!
(Jonathan nem néz vissza. Megragadja a kilincset, kitárja az ajtót és se perc alatt bevágja azt maga után. Clara ledermedve áll a folyosón és torka szakadtából üvölteni kezd)
Clara:Jonathan!
...
Hilda:Ígérem, hogy csak pár cuccra lesz szükségem. Nem akarlak rángatni.
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
Savi:Mondtam, hogy segítek. Csak mond, hogy mi kell, kihozzuk és átvisszük hozzám. Most, hogy nálam laksz hosszabb távon is..
(Hilda közbevág)
Hilda:De nem sokáig..
(Hilda és Savi felgyalogolnak a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig)
Savi:Az mindegy!
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
(A lányok tátott szájjal állnak a rumli előtt)
-----------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------
-------------------
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád?
----
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád!
----
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
Savi:Kezdd csak el.
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Savi lesüti szemeit majd lehajtja a fejét.)
-------------------------------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------------------------
(Savi egy végtelen nagyságúnak tűnő sötét teremben ül. Az asztal, aminél elhelyezkedik vaskos, tömör és barna színű. Vele szemben Eric foglal helyet. Mindketten feszülten figyelik egymást mire hirtelen különböző papírok jelennek meg előttük az asztalon heverve. Savi egyszer csak felkiált hirtelenjében)
Savannah:Feladtam mindent, amit kértél tőlem! Elvettél mindent amim volt! Mégis mi a francot akarsz még tőlem?
(Eric ekkor mindkét kezével az asztal szélére támaszkodik. Teste felemelkedik majd sátáni arckifejezése körbeveszi Savi egész lényét. A következő pillanatban Eric felüvölt, átugrik az asztalon és nekiesik Savi-nek)
Eric:A véredet!
(Savi hirtelen felriad álmából majd beleszagol a levegőbe és érzi, hogy valami sül. Ugyanakkor hallja a földszintről az olaj sercegését)
(Savi kikel az ágyból, kibotorkál a szobaajtón; kócos hajjal, pizsiben, kialvatlan arccal, lépcsőzik le a konyhába s mikor leér a konyhapultnál, a főzőlap előtt Hilda-t pillantja meg, aki egy serpenyővel a kezében végez akrobatikus csuklómozdulatokat. Hilda észreveszi a zombi módjára közlekedő Savi-t, amint az megcélozza a konyhát és odaköszön neki)
Hilda:Szia.
Savi:Jó reggelt. Te meg mit csinálsz?
(Savi megáll a lépcső aljában majd kezével hátrafésüli a haját)
Hilda:Jó reggelt? Délután fél kettő van.
Savi:Micsoda?
Hilda:Amúgy meg palacsintát sütök. Kérsz te is?
Savi:Nem. Nem kérek semmit. Most csak legszívesebben hánynék egy jót.
Hilda:Te jó ég, miért?
Savi:Nem tudom. Kavarog a gyomrom és borzalmas szájízem van. Emellett még rosszat is álmodtam.
(Savi odasétál a konyhapulthoz majd kihúz egy széket és leül. Könyökével a pultra támaszkodik)
Hilda:Mit álmodtál?
Savi:Eric-ről.
Hilda:Ó, már megint. Újra visszafogadott téged?
Savi:Nem, ez most teljesen más volt. Ez az Eric sokkal sötétebb és démonibb volt.
Hilda:Á, szóval még mindig nem fogadott vissza téged.
Savi:A véremet akarta.
Hilda:Mi van?
Savi:Azt mondta, hogy a véremet akarja és aztán megtámadott.
Hilda:Jesszus. Ne egyél túl sok szemetet esténként. Nekem például mindig a csípős ételektől szokott rémálmom lenni.
(Savi fancsali képet vág)
Savi:El sem hiszem, hogy Eric el akarja adni a fejem felől a házat.
Hilda:De hát nem adhatja csak úgy el. A fele a tiéd, nem?
Savi:Igen. Ha beleegyezek az eladásba akkor az érte fizetett összeg fele az én markomat üti majd.
Hilda:Na hát ez tök jó.
Savi:De szeretem ezt a házat.
Hilda:Akkor ne menj bele.
(Savi reménytelen arckifejezéssel túrja össze a haját)
Hilda:Előbb vagy utóbb úgy is el kell döntened, hogy mit akarsz. Vagy más nem Eric kierőszakolja belőled, hogy belemenj az eladásba.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Szerinted képes lenne rá?
Hilda:Szerintem tutira.
(Savi nagy levegőt fúj ki)
Savi:Bárcsak ne feküdtem volna le Dr. Daniel-lel. Akkor most nem tartanék itt.
Hilda:Késő bánat, eb gondolat.
Savi:Megbántam.
Hilda:Szerintem egy jó dugást soha nem szabad megbánni. Én sem bántam meg mikor a főnökömmel dugtam az irodájában.
(Savi savanyú képet vág)
Savi:Ez piszkos.
Hilda:Annyira nem volt az. És a farka is pont jó méretű volt.
Savi:Kösz az infót.
(Hilda jóízűen beleszagol a levegőbe aztán fordít egyet a serpenyőben sülő palacsintán végül örömtelien felsóhajt)
Hilda:Ó, mennyire imádom a jó keféléseket meg a farkakat.
(Savi erőltetetten elmosolyodik)
Savi:Jó neked.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Az ajtó becsapódik majd Jonathan lép be a konyhába miközben felesége a tűzhelynél ügyködik)
Jonathan:Megjöttem.
Clara:Hála az égnek.
Jonathan:Mi van ebéd?
(Jonathan helyet foglal az asztalnál)
Clara:Töltött káposzta. A kedvenced.
Jonathan:A gyerekek?
Clara:Estelle napköziben, Ned pedig fociedzésen.
Jonathan:Értem.
Clara:Tessék.
(Clara egy tányért, kenyeret, kést és kanalat helyez az asztalra, a férfi elé)
Clara:Jó étvágyat.
(Jonathan enni kezd. Clara visszasétál a konyhapulthoz majd háttal nekitámaszkodik)
Clara:Hallottam, hogy a minap újra találkoztál azzal a nővel.
Jonathan:Milyen nővel?
Clara:Azzal a lotyóval, akivel össze szoktál feküdni.
Jonathan:Mondtam, hogy..
(Clara sikítva közbevág miközben hevesen legyez mutatóujjával a levegőben)
Clara:Én is megmondtam, amit megmondtam és tudom, hogy mi volt a háttérben úgyhogy ne is próbáld letagadni. A férfiak mind olyan szánalmasak, amikor ki akarják húzni magukat a felelősség alól.
Jonathan:Nem találkozom már azzal a nővel. De mondtam is neked, nem? Megegyeztünk.
Clara:De a vidámparkban mégis találkoztatok.
Jonathan:Csak véletlenül futottunk össze.
Clara:Ned azt mondta, hogy ti mentetek oda ahhoz a nőhöz, mert te állítólag beszélni akartál vele.
Jonathan:És ha beszélgetek vele az már mindjárt csípi a szemed?
Clara:Rohadtul.
(Jonathan levágja a kanalat az asztalra majd feláll és felemeli a hangját, aztán kimegy a konyhából)
Jonathan:Teszek rá magasról! Azt csinálok, amit akarok!
(Clara feláll az asztaltól és Jonathan után fut, akit még a nappaliban elcsíp)
Clara:Igazán?! Tudod van egy nagyon kedves újságíró barátom, akit bármikor felhívhatok, amikor csak akarok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekelné egy olyan cikk, amelyben azt írnák le a helyi lapok, hogy miközben Jonathan Adgin a világbajnok kalapácsvető felesége otthon főz, mos, takarít és gyerekeket nevel, addig az említett sportember titokban más nőkkel hempereg.
Jonathan:Szarok bele, hogy mit csinálsz! Hívd fel, ha annyira akarod!
(Clara elpirul, mindkét kezét marokba szorítja majd erőlködve újra felkiált)
Clara:Ha még egy ilyet csinálsz én esküszöm, hogy beadom a válást! Ha meg nem akarod, hogy a gyerekeid igyák meg az egésznek a levét akkor szépen befogod a szádat és azt csinálsz, amit én akarok! Világos?!
(Jonathan összeszorítja fogait majd eltűnik az egyik szobában)
......
Diana:Pollonia! Te szentséges ég! De rég láttalak már!
(Pollonia és egy idős, szemüveges, alacsony, molett alkatú, gombafrizurás szőke hölgy a város egyik iskolájának épülete előtt ölelik át egymást)
Pollonia:Csókolom, Diana néni.
(A nő végignéz Pollonia-n)
Diana:Esküszöm, hogy te még így 28 évesen is csak nősz meg nősz.
(Pollonia elneveti magát majd hevesen rángatni kezdi a fejét)
Diana:Mesélj! Hogy vagy? Olyan régen beszéltem már az anyáddal is. Kibékültetek már?
Pollonia:Nem igazán.
(Diana arckifejezése kissé komorrá válik miközben szemeivel Pollonia tekintetét fürkészi)
Pollonia:És te hogy vagy?
Diana:Én jól vagyok, köszönöm. El vagyok teljesen havazva. Mióta igazgató helyettes lettem, azóta nincs megállás, ha a papírmunkáról van szó.
Pollonia:De hát mindig erre vágytál, nem?
(Diana homlokán hirtelen mély barázdák jelennek meg s egy pillanatra letekint a földre. Aztán újra felnéz Pollonia-ra és gyorsan témát vált)
Diana:Nem sétálunk egyet?
Pollonia:De. Amúgy is beszélni szerettem volna veled.
(Diana elmosolyodik)
Diana:Meglepődtem mikor a telefonban meghallottam a hangodat.
Pollonia:Gondolom anyu mindent elmondott neked.
Diana:Tudod, hogy mi anyáddal mindig nagyon jóban voltunk. Mindent elmondtunk egymásnak.
Pollonia:Nézd Diana néni. A segítségedre lenne szükségem.
(Diana ekkor megáll s segítőkészen de ugyanakkor meglepetten néz Pollonia szemébe)
Diana:Miben tudok én segíteni?
(Pollonia nagy levegőt vesz majd kifújja. A kimerültség teljességében kiül az arcára. Aztán újra nagy levegőt vesz és végül nagy nehezen belekezd)
Pollonia:Nem is tudom, hogy hogy kezdjem el.
Diana:Mondjuk kezdhetnéd az elején.
Pollonia:Örökbe fogadtam egy gyereket és iskolát keresek neki ahova beiratkozhat, mert hamarosan megkezdődik a tanév.
Diana:Ez elképesztő! Nagyon örülök neked! De hogy-hogy.. és egyedül.. és így?!
Pollonia:Hosszú történet. Ne is térjük ki rá. A lényeg, hogy mivel tiétek a város legbefolyásosabb és legelitebb sulija, azért úgy gondoltam, hogy idejárhatna Max is. Itt jó helye lenne.
Diana:És én majd intézzek el mindent, hogy simán bejuthasson, nem igaz?
Pollonia:Csak egy aprócska szívességet kérek és azt sem nekem, hanem azért, hogy neki jó legyen.
Diana:Ne aggódj! Minden rendben lesz. Elintézek én mindent.
Pollonia:Ennek nagyon örülök. Remélem sikerül beilleszkednie és gyorsan elfogadják majd azt is, hogy ő egy cigány kisfiú.
(Diana ekkor hirtelen megáll, beszéde szakadozni kezd. Kissé zavarttá válik a mozgása is.)
Diana:Á-á.. ö.. álljunk meg egy picit!
(Pollonia értetlenül néz a nőre)
Pollonia:Valami rosszat mondtam?
Diana:Cigány kisfiú? Úgy érted, hogy öö.. olyan barna bőrű?
Pollonia:Igen. Mert?
Diana:Ö... Pollonia. Nézd! Ez lehet, hogy mégsem fog így működni.
(Pollonia kissé ingerülten reagál)
Pollonia:Az előbb még azt mondtad, hogy mindent elintézel!
Diana:Igen, de akkor még nem tudtam, hogy...
Pollonia:Hogy egy cigány fiúról van szó?!
Diana:Tudod te is nagyon jól, hogy milyenek a cigányok. Lopnak, csalnak, hazudoznak. A kilencven százalékuk putrikból kerül ki, és a..
(Pollonia a derekára teszi a kezét majd hangosan rászól Diana-ra)
Pollonia:Légy oly szíves és ne általánosíts! Micsoda marhaság! Szóval ez a ti felfogásotok azokról, akiknek más a bőrszínük vagy a vallási hovatartozásuk! Szégyellhetitek magatokat!
Diana:Pollonia! A szülők, akik a gyerekeiket ide járatják egytől-egyig támogatják az iskolánkat, nem is kevés anyagi javakkal. Ezek a szülők elit körökből származnak. Partikra és estélyekre járnak. Van, hogy késő este jönnek a gyerekeikért és olyan is van, hogy késő este hozzák őket ide, mert a mi iskolánkban késő esti gyerekfelügyelet is van. Ezek a szülők fontosak, valami nagyot alkottak és nem mellesleg a bőrük alatt is pénz van, ami a mi iskolánknak most borzasztóan kedvez. Ők nagyon is ragaszkodnak ahhoz, hogy csak fehér gyerekek tanulhassanak itt és csak is kizárólag katolikusok.
Pollonia:Ezt nem hiszem el! És te egy ilyen helyen dolgozol ahol engednek a diszkriminációnak és a rasszizmusnak?! Van hozzá gyomrod?!
(Diana közelebb lép Pollonia-hoz majd halkan, mély, dörmögős hangjával válaszol)
Diana:Ha tele lennél kifizetetlen hitelekkel és nem találnál egyetlen egy állást sem akkor te is megértenéd.
Pollonia:De biztos vagyok benne, hogy nem adnám a fejem olyan dologra, amitől legszívesebben aztán képen hánynám magam.
Diana:Ilyen a való élet. Az a gyerek pedig jobb ha nem jön ide. A te helyedben én nem jönnék még egyszer ennek az iskolának a közelébe. Te is tudod nagyon jól, hogy nagyon szívesen segítek neked, de a munkámat semmi pénzért nem teszem kockára.
Pollonia:Hát kösz szépen a semmit.
Diana:Ha kell, tudok ajánlani egy másik, nagyon jó iskolát, ahol kevésbé fogják diszkriminálni a nevelt fiadat.
Pollonia:Majd megoldom egyedül. Eddig is sikerült, de azért köszönöm.
(Diana ridegen megfordul majd elindul az iskola épülete felé, eközben Pollonia ráharap a szájára, fejét hevesen rázni kezdi majd az értetlenségtől és a felháborodottságtól telve dühösen elsétál)
...
(Savi a ház előtt ül a hideg kövön. A következő pillanatban Hilda lép ki a bejárati ajtón és pillantja meg Savi-t aki a lenyugvó naplementében sütkérezik az egyik lépcsőfokon ülve. Hilda odamegy hozzá, leül mellé)
Hilda:Te meg mit ücsörögsz itt?
(Savi hunyorítva felszólal)
Savi:Eladom a házat.
Hilda:Hogyan?
Savi:Meggondoltam magam. Mégiscsak megválnék a háztól.
Hilda:Komolyan?
(Savi fanyar mosollyal néz rá Hilda-ra)
Savi:Komolytalanul is.
(Savi hirtelen felkapja a fejét)
Savi:Te mit szólnál hozzá, ha te meg én, együtt keresnénk egy lakást magunknak?
(Hilda meglepetten hátrahőköl)
Hilda:Miért kérdezel ilyet?
Savi:Azért, mert rájöttem valamire.
Hilda:Mégpedig?
Savi:Arra, hogy itt élek most már néhány hónapja egyes egyedül és folyton egyedül kell hogy felébredjek. De minden egyes emlékkép szellemként kísért és üldöz engem. Eric még mindig itt van. Mi még mindig itt vagyunk. Azokat a dolgokat, amiket itt tettünk. Az összejövetelek amiket szerveztünk. Amikor együtt bútoroztunk be és amikor beköltöztünk. A közös reggelek, nappalok, esték, beszélgetések, a zuhanyzások. Nem akarom, hogy ha felébredek, eszembe jusson, hogy mindig Eric-kel szoktam felébredni ugyanabban az ágyban és azt sem akarom, hogyha a házban flangálok, mindig bevillanjon egy jelenet, amelynek én és Eric vagyunk a főszereplői. Tovább akarok lépni. Itt akarom hagyni ezt a házat. Én már annyiszor próbáltam tenni azért, hogy visszafordítsam, hogy megváltoztassam, hogy jóvá tegyek mindent: hívtam Eric-et, könyörögtem neki, éjt-nappá téve sírtam és mindent megtettem volna csak azért, hogy megbeszélhessük a dolgokat, hogy újra kezdhessünk mindent.. de ő nem tett semmit. Csak figyelmen kívül hagyott, mint ahogy most is teszi. Nem akar velem beszélni és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy végérvényesen is észrevegyem magam, letegyek róla, hagyjam őt békén, és új életet kezdjek. Eric nélkül.
Hilda:Biztos vagy benne?
Savi:Igen... Ezért is kérdeztelek meg téged, hogy mit szólnál ahhoz, ha együtt keresnénk egy másik lakást.
Hilda:De nekem nincs pénzem másik lakásra.
Savi:Amiatt ne aggódj.
Hilda:De akkor most mi lesz?
Savi:Megegyezünk Eric ügyvédjével. Ha sikerül vevőt találni a házra akkor az ingatlanért fizetett összeg fele az enyém lesz. Azt félre teszem. Addigra kicuccolunk, keresünk egy albérletet vagy bérlakást és aztán majd gyűjtök pénzt és veszek egy másik házat.
(Hilda lehajtja a fejét egy percre majd újra Savi-re néz)
Hilda:Kérhetek tőled valamit?
(Savi meglepetten reagál)
Savi:Mit?
....
Clara:Te meg hova pakolsz?
(Clara kissé feszülten lép be hálószobájukba és azt látja, hogy a férje már a második bőröndöt tölti meg a holmijaival. Jonathan észreveszi a szeme sarkából, hogy a felesége már az ajtóban áll, de nem válaszol semmit, csak tovább pakolászik.)
(Clara ekkor újra felszólal. Kicsit hangosabban)
Clara:Valami sport esemény lesz megint?
Jonathan:Nem. Úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és elmegyek innen.
(A nő teljesen elpirul)
Clara:Tessék?
Jonathan:Elegem van belőled. Elegem van a hisztérikus rohamaidból meg a szánalmas próbálkozásaidból, amelyek a fenyegetőzésekben kimerülnek, de semmi eredményt nem produkálnak.
(Clara sipítozni kezd)
Clara:Igen?! Azt akarod, hogy eredményt produkáljanak, mi?! Látni akarod, hogy mire vagyok képes?!
Jonathan:Engem már az sem érdekel. Azt csinálsz, amit akarsz. Én szépen fogom a holmijaim és leléptem innen.
Clara:Látom nagyon akarod, hogy a címlapokon köss ki!
Jonathan:Leszarom!
Clara:Igen?! És a gyerekeid?! A gyerekeiddel mi lesz, mi?! Őket is csak úgy itt hagyod?! Vagy mi?!
Jonathan:Fogadok egy ügyvédet és addig megyek, amíg el nem perelem őket tőled.
Clara:Igen? És szerinted a gyerekeid egy olyan apával akarnak együtt élni, aki mindenkivel összefekszik, nem viselkedik úgy, mint egy tisztes családapa és megcsalja a feleségét, aki mindenben támogatja őt, mos, főz, takarít és nulla - huszonnégy órában kiszolgálja a családtagjait?!
Jonathan:Azt majd ők eldöntik. Már van annyi eszük hozzá. És teljesen mindegy, hogy milyen hazugságokkal tömöd majd tele a fejüket. Ha nem most, de egyszer úgy is rájönnek, hogy te csak egy beteges, hisztis, megalomániás, hülye picsa vagy. Akkor majd itt hagynak. Úgy, ahogy én itt hagylak téged most!
(Jonathan megragadja teletömött bőröndjeit majd elsétál Clara mellett, egyenesen ki a szoba ajtaján. Clara azonban ezt nem hagyja szó nélkül. Kétségbeesetten és rikácsolva szalad a férfi után.)
Clara:Jonathan! Jonathan! Ne merészelj csak úgy itt hagyni, világos?!
(Jonathan folytatja útját, már leért a folyosóra s megcélozta a bejárati ajtót. Végül aztán eléri azt, megmarkolja a kilincset, de Clara újra rákiált pár lépéssel mögötte állva)
Clara:Ha elmész én esküszöm.. esküszöm, hogy.. én.. én megölöm magam! Megölöm magam Jonathan! Felvágom az ereimet, összevérezek mindent, hogy mikor a gyerekek hazaérnek lássák, hogy mit tettél velem.
Jonathan:Csinálj amit akarsz!
(Jonathan nem néz vissza. Megragadja a kilincset, kitárja az ajtót és se perc alatt bevágja azt maga után. Clara ledermedve áll a folyosón és torka szakadtából üvölteni kezd)
Clara:Jonathan!
...
Hilda:Ígérem, hogy csak pár cuccra lesz szükségem. Nem akarlak rángatni.
(Hilda és Savi épp Savi kocsijából szállnak ki Hilda háza előtt)
Savi:Mondtam, hogy segítek. Csak mond, hogy mi kell, kihozzuk és átvisszük hozzám. Most, hogy nálam laksz hosszabb távon is..
(Hilda közbevág)
Hilda:De nem sokáig..
(Hilda és Savi felgyalogolnak a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig)
Savi:Az mindegy!
(Hilda behelyezi a kulcsot a zárba, elfordítja kétszer is majd kinyitja a bejárati ajtót. Az ajtó hangos nyikorgással tárul ki előttük s fedi fel a nappali tartalmát a lányok előtt, akik teljesen jéggé fagynak attól, amit a szobában látnak. Hilda nappalija fenekestül fel van forgatva. A televízió képernyője a földön fekszik, a különböző nippjei szerteszét a szőnyegen, a bútorok arrébb tolva, újságpapírok szanaszét a szobában, minden felborítva és áthelyezve)
Hilda:Itt meg mi a fene történt?
(A lányok tátott szájjal állnak a rumli előtt)
-----------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------
2014. november 1., szombat
16.rész - Az anyák tudják a legjobban
Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Savi:Először Eric.. meg a válási papírok. Aztán az anyám.
Samantha:Az anyád?
Savi:Az anyám! Bejelentette, hogy meglátogat.
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
(Samantha ajtót nyit egy fiatalembernek, aki zakóban és nadrágban lép be házába. Amint Samantha becsukja az ajtót, a két szenvedélyektől felfokozott ember azonnal nekiesnek egymásnak)
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Jonathan:Mi és?! Te nem is tudod, hogy nekem mennyit kell türnöm meg nyelnem otthon.
Pollonia:Te mondtad, hogy a családodat választod és hogy visszamész hozzájuk. Akkor csak menjél vissza hozzájuk és ne keress engem többet.
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád? Dehogy. Nem. Nem akarok teher lenni.
Savi:Marco rád van szállva. A rendőrség meg rá van szállva. Miután kiderült, hogy ő Mariella gyilkosa mindent megtesz azért, hogy elvarrja a szálakat. Muszáj, hogy egy olyan helyen legyél, ami biztonságos. Jössz hozzám lakni és nincs apelláta.
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
Karen:Hol?
Pollonia:Egyszer a kávézómmal átellenes utcában, a járdán állva, aztán meg a vidámparkban.
Savi:Ezt mindenképp el kell mondanunk a rendőrségnek.
(Miközben a lányok mélyen egymás szemébe pislognak majd újra bele-belekortyolnak forró italaikba, észre sem veszik, hogy kint a korom sötétségben állva, az ablakból - annak üvegéhez nyomódva - egy véreres szempár figyeli őket merev tekintettel)
-----------------------------------------------
Savi:Oké! Megjöttünk!
Hilda:Halleluja! Már sajog a popsim a sok üléstől.
Savi:Ühü.
(Hilda és Savi kiszállnak a kocsiból, amely a járdaszegély mellett parkolt le majd mindketten elindulnak a csomagtartó felé. Felnyitják azt és elkezdik kipakolni belőle Hilda színes és hatalmas bőröndjeit)
Hilda:Ó, istenem. Az ember fel sem fogja mennyi ruhája van egészen addig amíg össze kell, hogy pakoljon, mert költözik vagy kirándulni megy.
Savi:Az utóbbi rosszabb, mert az ember egyszerre mindent el akar vinni magával és ugyanazt a cuccot nem csak odafele kell cipelni, de még vissza is.
(Hilda nagy levegőt vesz majd megragadja az egyik bőröndöt akárcsak Savi, aki még előtte lecsukja a csomagtartó tetejét. Ugyanebben a pillanatban a pakolászást azonban megszakítja egy szinte csillogóra fényezett, piros Porsche kocsi ahogy behajt eléjük. A kocsi olyan pontosan parkol és olyan kimért kanyarral áll be Savi járműve elé, hogy Hilda kezéből majdnem kiesik az egyik bőrönd. A lányok szinte szájtátva állnak Savi kocsija mögött és már alig várják, hogy lássák ki az, aki ennyire profin kezeli a kormányt. Hilda ekkor kérdően néz barátnőjére.)
Hilda:Vársz valakit?
(Savi meglepetten, de határozottan válaszol)
Savi:Nem.
Hilda:Pedig szerintem ez hozzád jött Savi. Micsoda kocsi!
(A következő pillanatban egy magas, kissé telt nő száll ki a kocsiból. Piros szoknyát, hozzáillő topot visel. Nyakában mindenféle csiri-csáré bizsu lóg. Az ujjai tele vannak rakva színes, díszes gyűrűkkel. Karján különböző karperecek.)
Vanessa:Ó-ho-hóóóó! Hát ezt nem hiszem el!
(A nő leveszi a napszemüvegét és ránéz a nagy kertes házra)
Vanessa:Ez a ház semmit sem változott mióta utoljára itt jártam, hát ez elképesztő.
(Vanessa elhagyván Savi kocsiját megindul a lányokhoz)
Vanessa:Anyád egy ölelést se kap vagy mi?!
Savi:De. Szia.
Vanessa:Na szia.
(Vanessa nyájasan odalép Savi-hoz és megöleli őt, majd pedig két cuppanós csókot nyom orcájára. Ezután Hilda-ra néz majd elámul)
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád! Neked még mindig csak szia.
Hilda:Szia.
Vanessa:Mi ez a sok bőrönd itt? Csak nem épp indultatok valahová?!
Savi:Nem. Csak összejöttek a dolgok Hilda-nal és most hozzám költözik egy időre.
Vanessa:Nagyon helyes. Mi csajok tartsunk össze.
(Savi idegesen forgatja a szemeit)
Vanessa:Na de most estig csak itt fogunk állni vagy be is megyünk a házba?!
(Vanessa szellemes megjegyzéseivel, kacagva és önfeledten indul el Savi házának bejárata felé miközben elmegy saját lánya előtt, aki lezsibbadva s egy szó nélkül nézi végig kurtizán anyjának vonaglását.. Savi végignéz fiatalos öltözetű anyján, szemei kikerekednek s nagyot nyel)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Savi a konyhapultnak támaszkodva kopogtat a pulton mind az öt ujját folyamatosan váltakozva, miközben anyja ugyanazt csinálja, csak épp az asztalnál ül és a másik kezével a fejét támasztja. A csend közöttük nagyon kínosan hat és a levegő is kissé hűvös, mígnem Savi végül egy erőltetett mosoly keretében megtöri a némaságot)
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. De ha azt akarod én vissza is megyek most azonnal.
Savi:Nem azért mondtam.
(Újabb kínos, egyperces csend)
Savi:Nem úgy volt megbeszélve, hogy a jövő héten jössz?
Vanessa:Ne haragudj, de a jövő héten elutazom.
Savi:Hova utazol?
(Vanessa egy pillanatra félre húzza a szája szélét)
Vanessa:Igazából elköltözöm.
(Savi megdöbben, szemei kikerekednek egy pillanatra)
Savi:Hova?
Vanessa:Még nem is említettem neked..
(Vanessa széles vigyorral, izgatottan tartja fel a bal kezét, amelynek gyűrűsujján egy gyémántgyűrű csillog)
Savi:Az meg micsoda?!
Vanessa:Eljegyeztek!
(Savi szája tátva marad)
Savi:Tessék?
Vanessa:Azt hittem, hogy miután szétmentünk apáddal már soha többé nem leszek boldog, de tessék. Tá-dá! Most itt van. Egy elképesztően szexi pasi. Magas, izmos, fekete hajú, sármos, kicsit olyan olaszos beütésű, francia akcentussal. Imádom! Főleg az ágyban.
(Savi elszörnyedve néz végig anyján miközben erősen a konyhapult aljába markol mindkét kezével)
(Savi nagy levegőt vesz)
Savi:Hány éves?
(Vanessa vidáman reagál)
Vanessa:Ez most miért fontos?
(Savi nyomatékosabban kérdez)
Savi:Hány éves?
Vanessa:Huszonegy, de ez most nem fontos. A kor az csak egy szám.
Savi:Te pedig már negyvenhét vagy.
(Savi jobbra-balra rázogatja a fejét miközben még mindig nem tért magához az őrülettől)
Vanessa:Ezt hagyjuk abba légyszíves. Tudom nagyon jól, hogy hány éves vagyok, én felettem is elmegy az idő. Szeretném, ha ezt nem hánytorgatnád fel állandóan.
(Savi elképedve néz végig az anyján)
Savi:Még csodálkozol, hogy felhánytorgatom?! Lassan már egy éve nem láttalak!
Vanessa:Én akartam jönni, de te mindig azt mondtad, hogy ne jöjjek, mert nem érsz rá.
Savi:Igen! Azért, mert mindig valamelyik pasidat akartad elhozni magaddal, amire én egyáltalán nem voltam kíváncsi.
Vanessa:Csak nem irigyled a saját anyád boldogságát?
(Savi hátat fordít anyjának és az egyik konyhaszekrényhez lép, hogy elővegyen belőle egy poharat, amit aztán letesz a konyhapultra. Ezután a hűtőszekrényhez sétál, közben flegmán felnevet.)
Savi:Ó-hó-hó! Te nem vagy boldog. Ez nem boldogság. Hetente férfipartnereket váltogatni miközben hajszolod élvezeteket? Honnan a fenéből van a Porsche? És ezek a méregdrága ruhák, amiket viselsz?! Mert azt tudom, hogy nincs se lakásod, se pénzed, se munkád. Ezeket is valamelyik volt pasditól csaltad ki?! Vagy talán a mostani tart el téged?!
(Vanessa ököllel ráver a pultra és mérgesen felszólal)
Vanessa:Hogy merészelsz nekem ilyeneket mondani?!
(Savi előveszi a hűtőből a narancslevet majd odavágja a pohár mellé)
Savi:Te most amúgy csak ezért jöttél?! Gondoltad, hogy majd beugrasz délelőtt egy kicsit veszekedni és aztán továbbállsz a pasidhoz?
Vanessa:Nem ezért jöttem. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
(Savi nagy levegőt fúj ki, tölt magának a naracsléből majd körbeforgatja szemeit)
Savi:Oké. Akkor kezd csak el.
Vanessa:Eric miatt jöttem.
(Savi felnevet)
Savi:Háháhá. Tudtam!
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
(Savi erőltetetten széthúzza a száját, hogy mosolyt imitáljon)
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Te most jelen pillanatban legbelül örülsz annak, hogy Eric és én szétmentünk, pont úgy ahogy apu és te is, miután kiderült, hogy fűvel-fával csalod őt. Közben reméled azt, hogy ugyanolyan elbaszott lesz majd az életem, mint amilyen a tiéd is most. Csak tudod mi a különbség? Hogy nekem csak egyetlen egy férfi van az életemben, akivel Eric-et megcsaltam és nem annyi, amennyit még a két kezemen sem tudnék megszámolni. De tudod mit?
(Vanessa mérgesen közbevág)
Vanessa:Miért mondasz ilyeneket?! Savi! Örülsz te egyáltalán annak, hogy eljöttem ide hozzád?
Savi:Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
(Vanessa hevesen tiltakozik)
Vanessa:Nem értem meg az érzéseidet. Pedig én soha nem bántottalak téged. Soha nem ítéltelek el, bármit is tettél.
Savi:Hát persze, hogy nem ítéltél el, mert ott sem voltál, hogy el tudj ítélni.
Vanessa:Mi az, hogy soha nem voltam ott?
Savi:Mindig pasiztál. Soha nem voltál otthon. Néha még nekem könyörögtél, hogy hazudjak apunak, hogy hol vagy mikor épp a szeretőddel találkoztál.
Vanessa:Ez nem igaz!
Savi:Ó, hát persze, hogy nem az. Inkább csak mondd el, hogy miért jöttél aztán felőlem nyugodtan meg is kezdheted a költözködést az újdonsült vőlegényedhez.
(Vanessa szemeit forgatja, nagy levegőt vesz, közben az egész vita tárgya egyáltalán nem is érdekli őt, végül kiböki, hogy miért is jött valójában)
Vanessa:Eric el akarja adni a házat és szeretné, ha minél előbb kiköltöznél.
(Savi fiatal ráncai, amelyek arcára most kiültek, megfeszülnek az elrettentő hírtől)
Savi:Hogy mi?
Vanessa:Itt vannak a dokumentumok.
(Vanessa táskájából elővesz egy vastag mappát majd odacsapja a konyhapultra Savi elé)
Vanessa:Nézd át őket. Mivel össze vagytok házasodva - még - ezért a te beleegyezésed is szükséges. A felét megkapod annak, amennyiért majd megveszik a házat. Na mindegy, majd átolvasod. Úgy is értesz hozzá.
(Savi lesüti a szemét majd szánalmas elmosolyodik)
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy mikor itt leszek nálad, majd sütizés lesz meg kólázás és közben emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
(Savi egy másodpercre elmosolyodik majd összeszorítja ajkait, aztán nyel egyet és mélyen az anyja szemébe néz)
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Vanessa egy pillanatig leblokkol és csak ott áll a konyha közepén, lányával szemben, aki komor, rideg arckifejezéssel néz rá, mindazonáltal, hogy szemei már nedvesedni kezdenek. Ezután nagy levegőt vesz és egy picit távolabb lép a pulttól)
Vanessa:Hát.. jobb lenne, ha én most mennék. Még sok mindent kell elintéznem.
(Savi hevesen rázza a fejét, ahogy bólogat)
Savi:Szerintem is jobb lenne.
Vanessa:Vigyázz magadra kislányom.
(Savi újra lesüti szemeit majd lehajtja a fejét. Nem köszön el anyjától aki még egyszer végignéz lányán majd megfordul és kisétál a házból. Egy perc múlva Savi hallja ahogy anyja beindítja a ház előtt a kocsit és heves házpedálnyomással elszáguld)
...
(Néhány perccel később Savi már a bejárati ajtó előtti lépcsősor legfelső fokán ücsörög, kezében egy bögre kávéval. A nő az égen átvonuló felhőket kémleli a kellemes hőmérsékletű és idejú későnyári napon)
(Egy kis idő elteltével Hilda lép ki a bejárati ajtón mire Savi meglepetten hátranéz barátnőjére)
Savi:Sikerült becuccolnod.
Hilda:Sikerült.
(Hilda kilép az ajtón majd becsukja azt maga mögött és odasétál Savi mellé)
Hilda:Fentről lehetett hallani, ami a konyhában zajlott.
Savi:Akkor legalább nem maradtál ki semmiből.
(Hilda leül Savi mellé a lépcsőfokra)
Hilda:Mi történt?
Savi:Te is hallottad nem?
(Hilda komoran hátrafésüli a haját kezével mire Savi egyszercsak panaszkodásban tör ki)
Savi:Meg se kérdezte, hogy hogy történt az egész. Egyszerűen csak bejött, mintha azt mondta volna, hogy na lányom látod te is ugyanarra a sorsra jutottál, mint én pedig mindig azzal kérkedtél, hogy te soha nem leszel olyan, mint az anyád.
Hilda:Savi, te nem vagy olyan, mint a saját anyád.
Savi:Pedig néha az vagyok. Néha önző vagyok és csak saját magamra gondolok és néha olyan dolgokat teszek és mondok, amelyeket nem is gondolok komolyan és közben megbántok vele másokat.
Hilda:De hát ilyet más is csinál.
Savi:De az más. Én meg én vagyok.
Hilda:Savi, mindenki csinál hülyeségeket. Az a lényeg, hogy észre veszed-e magadon, hogy mikor csináltad azt hülyeséget, vagy sem. Neked legalább van anyád. Az enyém meghalt mikor nyolc voltam.
(Hilda szomorúan a kőre néz miközben ujjait tördeli)
(Savi leteszi a bögrét maga mellé a betonra)
Savi:Mi a francért van az, hogy Eric képtelen idetolni a képét?! Vagy az ügyvédjétől küldözget, vagy az egyik barátnőmmel üzenget, vagy ráveszi az anyámat, hogy
Hilda:Nem tudom. Lehet, hogy fél.. vagy csak nem akar konfrontálódni veled.. megint.
(Savi az égboltra néz majd nagy levegőt vesz és kifújja azt)
Savi:Esküszöm, hogy amikor igent mondtam ott az oltár előtt és Eric állt velem szemben én azt hittem, hogy majd örökké fog tartani.
(Hilda egy másodpercre elmosolyodik)
Hilda:Mindenki azt hiszi, hogy örökké tart a házassága, aztán lásd: majdnem mindegyik szétmegy valahogy.
(Savi erősen rámarkol Hilda kezeire mire az komoly arckifejezéssel néz barátnőjére)
Savi:Nem! Én komolyan! Komolyan azt hittem, hogy minden rendben lesz és hogy örökké együtt leszünk.
(Hilda együttérzően süti le a szemét majd egy pillanatra félrehúzza a száját)
Hilda:Én is azt hittem.
(Savi közelebb húzódik Hilda-hoz majd rádönti a fejét barátnője vállára)
Savi:El akarja adni a házat. És azt akarja, hogy minél előbb kiköltözzek innen.
Hilda:Mi? Eric?
Savi:Eric.
Hilda:És?
Savi:Ne kérdezz. Fogalmam sincs, hogy mi lesz.
Hilda:Te el akarod adni a házat?
Savi:Jelen pillanatban annyi minden jár a fejemben, hogy fogalmam sincs, hogy mit akarok valójában.
Hilda:Majd megoldjuk. Minden tök oké lesz.
(Savi reménnyel telve mosolyodik el. Hilda és Savi még jó sokáig a lépcsősoron ülnek és nézik a különböző felhőket, ahogy azok átvonulnak az égen.)
-------------------------------------------------
-------------------
----
Savi:Először Eric.. meg a válási papírok. Aztán az anyám.
Samantha:Az anyád?
Savi:Az anyám! Bejelentette, hogy meglátogat.
----
Savi:Messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is.
Samantha:Soha többé még egy szót sem váltok velük. Ígérem.
----
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
(Samantha ajtót nyit egy fiatalembernek, aki zakóban és nadrágban lép be házába. Amint Samantha becsukja az ajtót, a két szenvedélyektől felfokozott ember azonnal nekiesnek egymásnak)
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
----
Jonathan:Mi és?! Te nem is tudod, hogy nekem mennyit kell türnöm meg nyelnem otthon.
Pollonia:Te mondtad, hogy a családodat választod és hogy visszamész hozzájuk. Akkor csak menjél vissza hozzájuk és ne keress engem többet.
----
Savi:Gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád? Dehogy. Nem. Nem akarok teher lenni.
Savi:Marco rád van szállva. A rendőrség meg rá van szállva. Miután kiderült, hogy ő Mariella gyilkosa mindent megtesz azért, hogy elvarrja a szálakat. Muszáj, hogy egy olyan helyen legyél, ami biztonságos. Jössz hozzám lakni és nincs apelláta.
----
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
Karen:Hol?
Pollonia:Egyszer a kávézómmal átellenes utcában, a járdán állva, aztán meg a vidámparkban.
Savi:Ezt mindenképp el kell mondanunk a rendőrségnek.
(Miközben a lányok mélyen egymás szemébe pislognak majd újra bele-belekortyolnak forró italaikba, észre sem veszik, hogy kint a korom sötétségben állva, az ablakból - annak üvegéhez nyomódva - egy véreres szempár figyeli őket merev tekintettel)
-----------------------------------------------
Savi:Oké! Megjöttünk!
Hilda:Halleluja! Már sajog a popsim a sok üléstől.
Savi:Ühü.
(Hilda és Savi kiszállnak a kocsiból, amely a járdaszegély mellett parkolt le majd mindketten elindulnak a csomagtartó felé. Felnyitják azt és elkezdik kipakolni belőle Hilda színes és hatalmas bőröndjeit)
Hilda:Ó, istenem. Az ember fel sem fogja mennyi ruhája van egészen addig amíg össze kell, hogy pakoljon, mert költözik vagy kirándulni megy.
Savi:Az utóbbi rosszabb, mert az ember egyszerre mindent el akar vinni magával és ugyanazt a cuccot nem csak odafele kell cipelni, de még vissza is.
(Hilda nagy levegőt vesz majd megragadja az egyik bőröndöt akárcsak Savi, aki még előtte lecsukja a csomagtartó tetejét. Ugyanebben a pillanatban a pakolászást azonban megszakítja egy szinte csillogóra fényezett, piros Porsche kocsi ahogy behajt eléjük. A kocsi olyan pontosan parkol és olyan kimért kanyarral áll be Savi járműve elé, hogy Hilda kezéből majdnem kiesik az egyik bőrönd. A lányok szinte szájtátva állnak Savi kocsija mögött és már alig várják, hogy lássák ki az, aki ennyire profin kezeli a kormányt. Hilda ekkor kérdően néz barátnőjére.)
Hilda:Vársz valakit?
(Savi meglepetten, de határozottan válaszol)
Savi:Nem.
Hilda:Pedig szerintem ez hozzád jött Savi. Micsoda kocsi!
(A következő pillanatban egy magas, kissé telt nő száll ki a kocsiból. Piros szoknyát, hozzáillő topot visel. Nyakában mindenféle csiri-csáré bizsu lóg. Az ujjai tele vannak rakva színes, díszes gyűrűkkel. Karján különböző karperecek.)
Vanessa:Ó-ho-hóóóó! Hát ezt nem hiszem el!
(A nő leveszi a napszemüvegét és ránéz a nagy kertes házra)
Vanessa:Ez a ház semmit sem változott mióta utoljára itt jártam, hát ez elképesztő.
(Vanessa elhagyván Savi kocsiját megindul a lányokhoz)
Vanessa:Anyád egy ölelést se kap vagy mi?!
Savi:De. Szia.
Vanessa:Na szia.
(Vanessa nyájasan odalép Savi-hoz és megöleli őt, majd pedig két cuppanós csókot nyom orcájára. Ezután Hilda-ra néz majd elámul)
Vanessa:Hilda! Te jóságos ég! Esküszöm olyan vagy, mint tizenhat éves korodban.
(Hilda erőltetetten elmosolyodik majd megöleli a nőt és puszit ad neki)
Hilda:Csókolom!
Vanessa:Csókolom?! Mi az, hogy csókolom? Csak csókolnád! Neked még mindig csak szia.
Hilda:Szia.
Vanessa:Mi ez a sok bőrönd itt? Csak nem épp indultatok valahová?!
Savi:Nem. Csak összejöttek a dolgok Hilda-nal és most hozzám költözik egy időre.
Vanessa:Nagyon helyes. Mi csajok tartsunk össze.
(Savi idegesen forgatja a szemeit)
Vanessa:Na de most estig csak itt fogunk állni vagy be is megyünk a házba?!
(Vanessa szellemes megjegyzéseivel, kacagva és önfeledten indul el Savi házának bejárata felé miközben elmegy saját lánya előtt, aki lezsibbadva s egy szó nélkül nézi végig kurtizán anyjának vonaglását.. Savi végignéz fiatalos öltözetű anyján, szemei kikerekednek s nagyot nyel)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Savi a konyhapultnak támaszkodva kopogtat a pulton mind az öt ujját folyamatosan váltakozva, miközben anyja ugyanazt csinálja, csak épp az asztalnál ül és a másik kezével a fejét támasztja. A csend közöttük nagyon kínosan hat és a levegő is kissé hűvös, mígnem Savi végül egy erőltetett mosoly keretében megtöri a némaságot)
Savi:Szóval visszajöttél.
Vanessa.Amint látod. De ha azt akarod én vissza is megyek most azonnal.
Savi:Nem azért mondtam.
(Újabb kínos, egyperces csend)
Savi:Nem úgy volt megbeszélve, hogy a jövő héten jössz?
Vanessa:Ne haragudj, de a jövő héten elutazom.
Savi:Hova utazol?
(Vanessa egy pillanatra félre húzza a szája szélét)
Vanessa:Igazából elköltözöm.
(Savi megdöbben, szemei kikerekednek egy pillanatra)
Savi:Hova?
Vanessa:Még nem is említettem neked..
(Vanessa széles vigyorral, izgatottan tartja fel a bal kezét, amelynek gyűrűsujján egy gyémántgyűrű csillog)
Savi:Az meg micsoda?!
Vanessa:Eljegyeztek!
(Savi szája tátva marad)
Savi:Tessék?
Vanessa:Azt hittem, hogy miután szétmentünk apáddal már soha többé nem leszek boldog, de tessék. Tá-dá! Most itt van. Egy elképesztően szexi pasi. Magas, izmos, fekete hajú, sármos, kicsit olyan olaszos beütésű, francia akcentussal. Imádom! Főleg az ágyban.
(Savi elszörnyedve néz végig anyján miközben erősen a konyhapult aljába markol mindkét kezével)
(Savi nagy levegőt vesz)
Savi:Hány éves?
(Vanessa vidáman reagál)
Vanessa:Ez most miért fontos?
(Savi nyomatékosabban kérdez)
Savi:Hány éves?
Vanessa:Huszonegy, de ez most nem fontos. A kor az csak egy szám.
Savi:Te pedig már negyvenhét vagy.
(Savi jobbra-balra rázogatja a fejét miközben még mindig nem tért magához az őrülettől)
Vanessa:Ezt hagyjuk abba légyszíves. Tudom nagyon jól, hogy hány éves vagyok, én felettem is elmegy az idő. Szeretném, ha ezt nem hánytorgatnád fel állandóan.
(Savi elképedve néz végig az anyján)
Savi:Még csodálkozol, hogy felhánytorgatom?! Lassan már egy éve nem láttalak!
Vanessa:Én akartam jönni, de te mindig azt mondtad, hogy ne jöjjek, mert nem érsz rá.
Savi:Igen! Azért, mert mindig valamelyik pasidat akartad elhozni magaddal, amire én egyáltalán nem voltam kíváncsi.
Vanessa:Csak nem irigyled a saját anyád boldogságát?
(Savi hátat fordít anyjának és az egyik konyhaszekrényhez lép, hogy elővegyen belőle egy poharat, amit aztán letesz a konyhapultra. Ezután a hűtőszekrényhez sétál, közben flegmán felnevet.)
Savi:Ó-hó-hó! Te nem vagy boldog. Ez nem boldogság. Hetente férfipartnereket váltogatni miközben hajszolod élvezeteket? Honnan a fenéből van a Porsche? És ezek a méregdrága ruhák, amiket viselsz?! Mert azt tudom, hogy nincs se lakásod, se pénzed, se munkád. Ezeket is valamelyik volt pasditól csaltad ki?! Vagy talán a mostani tart el téged?!
(Vanessa ököllel ráver a pultra és mérgesen felszólal)
Vanessa:Hogy merészelsz nekem ilyeneket mondani?!
(Savi előveszi a hűtőből a narancslevet majd odavágja a pohár mellé)
Savi:Te most amúgy csak ezért jöttél?! Gondoltad, hogy majd beugrasz délelőtt egy kicsit veszekedni és aztán továbbállsz a pasidhoz?
Vanessa:Nem ezért jöttem. Te is tudod nagyon jól, hogy miért jöttem.
(Savi nagy levegőt fúj ki, tölt magának a naracsléből majd körbeforgatja szemeit)
Savi:Oké. Akkor kezd csak el.
Vanessa:Eric miatt jöttem.
(Savi felnevet)
Savi:Háháhá. Tudtam!
Vanessa:Beszéltem Eric-kel és.. ami köztetek történt, hát az elképesztő. Most nagyon nagyon rosszul érzem magam miatta.
(Savi erőltetetten széthúzza a száját, hogy mosolyt imitáljon)
Savi:Te nem érzed magad rosszul miatta.. egyáltalán nem! Te most jelen pillanatban legbelül örülsz annak, hogy Eric és én szétmentünk, pont úgy ahogy apu és te is, miután kiderült, hogy fűvel-fával csalod őt. Közben reméled azt, hogy ugyanolyan elbaszott lesz majd az életem, mint amilyen a tiéd is most. Csak tudod mi a különbség? Hogy nekem csak egyetlen egy férfi van az életemben, akivel Eric-et megcsaltam és nem annyi, amennyit még a két kezemen sem tudnék megszámolni. De tudod mit?
(Vanessa mérgesen közbevág)
Vanessa:Miért mondasz ilyeneket?! Savi! Örülsz te egyáltalán annak, hogy eljöttem ide hozzád?
Savi:Őszinte leszek veled: nem örülök, hogy eljöttél hozzám. Soha nem örülök, ha látnom kell téged.
(Vanessa hevesen tiltakozik)
Vanessa:Nem értem meg az érzéseidet. Pedig én soha nem bántottalak téged. Soha nem ítéltelek el, bármit is tettél.
Savi:Hát persze, hogy nem ítéltél el, mert ott sem voltál, hogy el tudj ítélni.
Vanessa:Mi az, hogy soha nem voltam ott?
Savi:Mindig pasiztál. Soha nem voltál otthon. Néha még nekem könyörögtél, hogy hazudjak apunak, hogy hol vagy mikor épp a szeretőddel találkoztál.
Vanessa:Ez nem igaz!
Savi:Ó, hát persze, hogy nem az. Inkább csak mondd el, hogy miért jöttél aztán felőlem nyugodtan meg is kezdheted a költözködést az újdonsült vőlegényedhez.
(Vanessa szemeit forgatja, nagy levegőt vesz, közben az egész vita tárgya egyáltalán nem is érdekli őt, végül kiböki, hogy miért is jött valójában)
Vanessa:Eric el akarja adni a házat és szeretné, ha minél előbb kiköltöznél.
(Savi fiatal ráncai, amelyek arcára most kiültek, megfeszülnek az elrettentő hírtől)
Savi:Hogy mi?
Vanessa:Itt vannak a dokumentumok.
(Vanessa táskájából elővesz egy vastag mappát majd odacsapja a konyhapultra Savi elé)
Vanessa:Nézd át őket. Mivel össze vagytok házasodva - még - ezért a te beleegyezésed is szükséges. A felét megkapod annak, amennyiért majd megveszik a házat. Na mindegy, majd átolvasod. Úgy is értesz hozzá.
(Savi lesüti a szemét majd szánalmas elmosolyodik)
Vanessa:Amikor elindultam azt reméltem, hogy mikor itt leszek nálad, majd sütizés lesz meg kólázás és közben emlékezünk az együtt eltöltött boldog pillanatokra, mint azokban a vidám, családi filmekben.
(Savi egy másodpercre elmosolyodik majd összeszorítja ajkait, aztán nyel egyet és mélyen az anyja szemébe néz)
Savi:Nekünk soha nem voltak boldog pillanataink.
(Vanessa egy pillanatig leblokkol és csak ott áll a konyha közepén, lányával szemben, aki komor, rideg arckifejezéssel néz rá, mindazonáltal, hogy szemei már nedvesedni kezdenek. Ezután nagy levegőt vesz és egy picit távolabb lép a pulttól)
Vanessa:Hát.. jobb lenne, ha én most mennék. Még sok mindent kell elintéznem.
(Savi hevesen rázza a fejét, ahogy bólogat)
Savi:Szerintem is jobb lenne.
Vanessa:Vigyázz magadra kislányom.
(Savi újra lesüti szemeit majd lehajtja a fejét. Nem köszön el anyjától aki még egyszer végignéz lányán majd megfordul és kisétál a házból. Egy perc múlva Savi hallja ahogy anyja beindítja a ház előtt a kocsit és heves házpedálnyomással elszáguld)
...
(Néhány perccel később Savi már a bejárati ajtó előtti lépcsősor legfelső fokán ücsörög, kezében egy bögre kávéval. A nő az égen átvonuló felhőket kémleli a kellemes hőmérsékletű és idejú későnyári napon)
(Egy kis idő elteltével Hilda lép ki a bejárati ajtón mire Savi meglepetten hátranéz barátnőjére)
Savi:Sikerült becuccolnod.
Hilda:Sikerült.
(Hilda kilép az ajtón majd becsukja azt maga mögött és odasétál Savi mellé)
Hilda:Fentről lehetett hallani, ami a konyhában zajlott.
Savi:Akkor legalább nem maradtál ki semmiből.
(Hilda leül Savi mellé a lépcsőfokra)
Hilda:Mi történt?
Savi:Te is hallottad nem?
(Hilda komoran hátrafésüli a haját kezével mire Savi egyszercsak panaszkodásban tör ki)
Savi:Meg se kérdezte, hogy hogy történt az egész. Egyszerűen csak bejött, mintha azt mondta volna, hogy na lányom látod te is ugyanarra a sorsra jutottál, mint én pedig mindig azzal kérkedtél, hogy te soha nem leszel olyan, mint az anyád.
Hilda:Savi, te nem vagy olyan, mint a saját anyád.
Savi:Pedig néha az vagyok. Néha önző vagyok és csak saját magamra gondolok és néha olyan dolgokat teszek és mondok, amelyeket nem is gondolok komolyan és közben megbántok vele másokat.
Hilda:De hát ilyet más is csinál.
Savi:De az más. Én meg én vagyok.
Hilda:Savi, mindenki csinál hülyeségeket. Az a lényeg, hogy észre veszed-e magadon, hogy mikor csináltad azt hülyeséget, vagy sem. Neked legalább van anyád. Az enyém meghalt mikor nyolc voltam.
(Hilda szomorúan a kőre néz miközben ujjait tördeli)
(Savi leteszi a bögrét maga mellé a betonra)
Savi:Mi a francért van az, hogy Eric képtelen idetolni a képét?! Vagy az ügyvédjétől küldözget, vagy az egyik barátnőmmel üzenget, vagy ráveszi az anyámat, hogy
Hilda:Nem tudom. Lehet, hogy fél.. vagy csak nem akar konfrontálódni veled.. megint.
(Savi az égboltra néz majd nagy levegőt vesz és kifújja azt)
Savi:Esküszöm, hogy amikor igent mondtam ott az oltár előtt és Eric állt velem szemben én azt hittem, hogy majd örökké fog tartani.
(Hilda egy másodpercre elmosolyodik)
Hilda:Mindenki azt hiszi, hogy örökké tart a házassága, aztán lásd: majdnem mindegyik szétmegy valahogy.
(Savi erősen rámarkol Hilda kezeire mire az komoly arckifejezéssel néz barátnőjére)
Savi:Nem! Én komolyan! Komolyan azt hittem, hogy minden rendben lesz és hogy örökké együtt leszünk.
(Hilda együttérzően süti le a szemét majd egy pillanatra félrehúzza a száját)
Hilda:Én is azt hittem.
(Savi közelebb húzódik Hilda-hoz majd rádönti a fejét barátnője vállára)
Savi:El akarja adni a házat. És azt akarja, hogy minél előbb kiköltözzek innen.
Hilda:Mi? Eric?
Savi:Eric.
Hilda:És?
Savi:Ne kérdezz. Fogalmam sincs, hogy mi lesz.
Hilda:Te el akarod adni a házat?
Savi:Jelen pillanatban annyi minden jár a fejemben, hogy fogalmam sincs, hogy mit akarok valójában.
Hilda:Majd megoldjuk. Minden tök oké lesz.
(Savi reménnyel telve mosolyodik el. Hilda és Savi még jó sokáig a lépcsősoron ülnek és nézik a különböző felhőket, ahogy azok átvonulnak az égen.)
-------------------------------------------------
2014. október 25., szombat
15.rész Masszív harcok
Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
----
Savi:Aláírtam a válási papírokat.
Savi:Úgy érzem, mintha az életem egy darabja halt volna meg.
----
Karen:Biztos vagy benne, hogy még mindig akarod ezt?
Pollonia:Ezt meg hogy érted?
Karen:Mármint.. ez még csak a kezdet. Már most másokat keresel, hogy vigyázzanak a gyerekre helyetted.
----
Karen:Jó reggelt kívánok.
Tim:Van egy csomagja.
Karen:Ó. Igen?
Tim:Ott írja alá alul.
(Karen közelebb húzza a dobozt és vizsgálgatni kezdi azt. Végül megbontja a selyemszalagot és lehúzza róla azt. Amikor viszont kinyitja a dobozt elámul a tartalmának látványától. A doboz alja gyűrött újságpapírokkal volt kibélelve, arra egy szál, teljesen kiszáradt vörös rózsa volt fektetve, s körülötte hemzsegő kukacok sétálgattak s próbáltak táplálék után kutatni a téglalap alakú zárt térben.)
-----------------------------------------------
Samantha:Jöttem amint tudtam. Mi az a hatalmas vészhelyzet?
Savi:Ez!
(Savi kinyitja a szekrényajtót de az leszakad)
Samantha:Ó.
Samantha:Nem azt mondtad, hogy életbevágó?
Savi:Ez életbevágó!
Samantha:A szekrényajtó?
Savi:Nem tudom, hogy mit csináljak vele! Be sem tudom csukni, mert ha becsukom akkor is lelóg és ha kinyitom akkor meg tényleg csak egy hajszál választja el attól, hogy teljesen leszakadjon. Egy fém tartó tört le itt belül, ami összekapcsolja az ajtót a szekrény belső felével.
Samantha:Azt hittem, hogy valami bajod esett vagy valami baj történt.
Savi:Á! Mindegy.
(Savi ledob egy-két csavarhúzót a földre majd visszabattyog hatalmas franciaágyához és hanyatt fekszik rajta. Samantha leteszi válltáskáját az ajtó mellett álló szekrény mellé és odasétál az ágyhoz, hogy leüljön a szélére)
Savi:Minden tönkrement. Nem csak a szekrény.
Samantha:Fizikailag vagy átvitt értelemben?
Savi:Mindkettő. És fogalmam sincs, hogy hogy javítsam meg.
(Savi átgurul az ágyon mindaddig feje Samantha cobja mellé nem ér, aki még mindig az ágy szélén ülve gubbaszt)
Savi:Először Eric.. meg a válási papírok. Aztán az anyám.
Samantha:Az anyád?
Savi:Az anyám! Bejelentette, hogy meglátogat.
Samantha:Mikor?
Savi:Tegnap este. Épp lefekvéshez készülődtem amikor megcsörrent a telefon. Persze ismeretlen szám volt a hívó, ezért is vettem fel, mert ha tudom előre, hogy anyám hív, akkor tuti, hogy nem veszem fel.
(Samantha ráharap szája szélére)
Samantha:És?
Savi:Valahogy rábeszélt arra, hogy legyek itthon amikor átjön hozzám, hogy beszélgethessünk. Meg persze azt állítja, hogy el akar mondani nekem valami nagyon fontosat.
Samantha:Miért nem mondta el a telefonban?
Savi:Azért mert ide akar jönni. Gondolom körbeszaglászni, hogy mi van itt. Meg aztán nem lepődnék meg, ha egyből azzal kezdené, hogy hallotta mi történt Eric és én köztem.
(Samantha savanyú képet vág míg Savi beletemeti arcát a takarójába)
Samantha:Júj.
Savi:Aha.
Savi:A válás sokkal könnyebnek tűnik a mexikói szappanoperákban.
Samantha:Igen, de ott mindig van egy Konszuéla vagy egy Pamela, aki pisztollyal futkoz a férje után, és megfenyegeti, hogy megöli, ha aláírja a válási papírokat.
(Savi félrehúzza a száját egy pillanatra)
Samantha:És még mi a baj?
Savi:Hát ez! Aláírtam végre a papírokat és most vissza kell őket küldenem.
Samantha:Eric-nek?
Savi:Nem, az ügyvédjének. Már azon is csodálkozom, hogy Eric nem kért még távoltartási végzést miattam.
(Samantha elmosolyodik)
Samantha:És mi van azzal, amit a kávézóban mondtál?
Savi:Mit mondtam a kávézóban?
Samantha:Hogy azt álmodtad, Eric újra vissza fog jönni.
(Savi búskomoran görbíti mosolyra a száját egy pillanat erejéig)
Savi:Ja. Álmodtam.
(Savi újra lehatja a fejét a paplanra)
Samantha:Hálás vagyok neked.
(Savi felkapja a fejét)
Savi:Mert?
Samantha:Tudom, hogy már sokszor megköszöntem, de szeretném még egyszer: köszönöm, hogy kiálltál mellettem a bíróságon és védtél engem.
Savi:Igen!
(Savi hirtelen felül majd felugrik az ágyról és a szekrényhez sétál, amelynek egyik ajtaja lefele lóg)
Savi:Megköszönted már vagy egy milliószor!
(Savi megpróbálja becsukni a szekrényajtót miközben kissé mérgesen és nyomatékosan folytatja mondandóját)
Savi:Én pedig csak annyit kértem cserébe, hogy messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is. Ki tudja, hogy mire képesek még. Ez alkalommal szerencsénk volt, de ki tudja, hogy mi lesz legközelebb.
Samantha:Ne aggódj! Ígérem, hogy soha többé még egy szót sem váltok velük.
Savi:Nagyon helyes!
(Savi egyszerre csukja be a szekrényajtó két szárnyát mire azok összepasszolva állnak meg egymást tartva)
Savi:Ó.
Samantha:Látod?! Ezt is megoldottad!
(Savi önfeledten elmosolyodik, de a következő pillanatban az egyik szekrényajtó újra leszakad)
Samantha:Felejtd el, amit mondtam.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
Savi:Hé Lédi!
(Savi egy zacskóval és egy csokor virággal a kezében lép be Hilda szobájába, aki még mindig az ágyban fekszik kórházi ruhában)
Hilda:Nyö! Ez valami új köszönés lesz nálad?
Savi:Lehet. Hoztam virágot meg egy kis levest.
Hilda:Te főzted?
Savi:Nem. Idefele vettem.
Hilda:Akkor jöhet.
(Savi gúnyosan hunyorít Hilda-ra)
Savi:Haha.
(Savi leteszi a csokrétát az ágy közelében álló szekrényre, kicsomagolja a dobozolt levest a táskából, amit a földre tesz le, aztán odaül az ágy szélére Hilda-hoz)
Savi:Mit mondanak az orvosok?
Hilda:Egy-két nap és már mehetek is haza. Ha én is úgy érzem.
Savi:Ezt jó hallani. És te is úgy érzed?
(Savi megfogja Hilda kezét)
Hilda:Én mennék. Csak azt nem tudom, hogy hova.
Savi:Mi az, hogy nem tudod, hogy hova?
Hilda:Nem akarok hazamenni, Savi. Az a lakás ahol lakom. Annyira védtelennek érzem magam. Ha Marco még mindig szabadlábon van, biztos vagyok benne, hogy valahogy bejut a házamba. Ettől félek.
(Savi nagy levegőt vesz s egy pillanatra félre pillant)
Savi:Hát akkor gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád? Dehogy. Nem. Nem akarok teher lenni.
Savi:Marco rád van szállva. A rendőrség meg rá van szállva. Miután kiderült, hogy ő Mariella gyilkosa mindent megtesz azért, hogy elvarrja a szálakat. Muszáj, hogy egy olyan helyen legyél, ami biztonságos. Jössz hozzám lakni és nincs apelláta.
(Hilda erőltetetten mosolyog)
Hilda:Nincs más választásom, ugye?
Savi:Nincs. Ez parancs.
(Savi a takaró csücskét kezdi el birizgálni ujjaival)
Savi:Meg egyébként is. Jó lenne, ha lenne valaki a házban rajtam kívül. Olyan kihalt és üres mióta Eric...
(Savi hangja hirtelen elakad, száját félrehúzza aztán rácsap a takaróra)
Savi:Mindegy. Szóval érted.
(Hilda kissé komoran válaszol)
Hilda:Ja. Vágom.
Savi:Viszont mielőtt beköltözöl, valamit még meg kell kérdeznem.
Hilda:Mit?
Savi:Nem tudsz véletlenül szekrényajtót szerelni?
(Hilda savanyú képet vág)
...
Pollonia:Szóval? Itt vagyunk. Mire szeretnél előbb felülni?
(Max szinte ugrál az örömtől miközben Pollonia mellett állva rácsodálkozik a hatalmas építményekre, a kocsikra, a vagonokra, amelyek tele vannak plüss-, vattacukor és egyéb játékárusokkal s azok játékaival, elemózsiáival.)
Max:Húúúú! Ööö... Arra!
Pollonia:Micsoda? A hullámvasút?! Ne-neem! Arról szó sem lehet. Az imént ettünk lángost annál a bódénál. Ha most felszállunk a hullámvasútra tuti, hogy kidobjuk a taccsot.
(Max Pollonia kezét kezdi el rángatni miközben toporzékol)
Max:Kééééérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek! Üljünk fel!
(Pollonia szemei fennakadnak egy pillanatra majd mérgesen morogni kezd)
Pollonia:Ezt nem hiszem el. Max, mondtam neked, hogy az imént ett..
-Hadd üljön már fel, ha egyszer annyira akar. Ha majd kihányja a kaját legalább megtanulja, hogy hullámvasútozás előtt nem eszi teli magát.
(Pollonia hangját egy másik, mélyebb hang szakítja félbe, aki a nő mögött áll. Pollonia azonban azonnal ráismer az elsőre idegennek tűnő hangra. Mikor hátrafordul és szemben találja magát Jonathan-nal, akinek mindkét kezét egy-egy kisgyerek fogja. Jobb oldalról egy vörös hajú kislány, bal oldalról pedig egy barna, felzselézett hajú kisfiú. Pollonia hangosan, felkiáltva köszön, hogy elhitesse a férfival, hogy már nem jelent számára semmit)
Pollonia:Jonathan! Micsoda meglepetés!
(Jonathan bájosan villantja meg fehér fogsorát miközben táskás szemei félhold alakúvá szűkülnek)
Jonathan:Ugye?!
Jonathan:Látom bébiszitterkedsz.
Pollonia:Nem igazán. Ő itt Max, a mostoha-fiam.
Jonathan:Nem is tudtam, hogy van egy mostoha-fiad.
Pollonia:Hát én se!
Jonathan:Szervusz, kisöreg!
(Jonathan hatalmas, vaskos tenyerét a kisfiú felé hajolva tartja aki azonnal előrelép és kezet fog a férfival)
Max:Csókolom!
(Jonathan ekkor jobbra majd balra biccent fejével)
Jonathan:Ez itt a lányom, Estelle. Ő pedig Ned.. akivel már találkoztál.
Pollonia:Igen, már találkoztunk.
Estelle:Csókolom.
(Ned csak bólint egyet, de nem szól egy szót sem és egész idő alatt csak a földet bámulja)
Jonathan:Miért nem ülünk fel így ötösben a hullámvasútra?
Pollonia:Szerintem ez határozottan nem jó ötlet.
Max:Naaaa! Pollonia néni! Menjüünk!
(Jonathan kérően néz Pollonia-ra)
Pollonia:Szerintem ez akkor sem egy jó ötlet.
Jonathan:Estelle?
(Jonathan kérdően néz lányára)
Estelle:Én szeretnék menni.
Jonathan:Ned?
(Ned vállat von)
Jonathan:Csak egy körre.
Max:Naaaa! Csak egy körreee!
(Pollonia nagyot ránt magán majd ideges taglejtésekkel szólal fel)
Pollonia:Hát jó! Legyen. De csak egy kör és kész.
Max:Hurrá!
(Max vidáman ugrál az öt fős csoport Jonathan, Pollonia valamint a gyerekek társaságában pedig elindul a hullámvasút felé)
...
Karen:Helló!
Hilda:Te jó ég!
(Karen lép be Hilda szobájába széles mosollyal)
Karen:Azt hitted, hogy már meg sem foglak látogatni, mi?
Hilda:Csak reméltem.
Karen:Látom a humorérzéked nem változott.
Savi:Az nem!
(Savi mindeközben még mindig az ágy szélén ül. Karen válltáskájából elővesz egy csomag bonbont majd odateszi a szekrényre a csokor mellé)
Karen:Ajándék.
Hilda:Jaj.
Karen:Azért hoztam, mert tudom, hogy imádod a csokit. Ez meg alkoholos. Te meg azt is imádod, szóval két legyet ütök egy csapásra.
Hilda:Hát az már biztos!
(Karen leül Savi-vel szemben, az ágy másik oldalának szélére)
Karen:Hogy vagy?
Hilda:Jobban már, köszi.
(Karen örömteli mosollyal néz végig Hilda-n)
Hilda:És te?
Karen:Dolgozom. Megállás nélkül.
Savi:Szokás szerint.
Karen:Bagoly mondja...
Hilda:És Samantha? Ő nem jön?
Savi:Szerintem majd csak később fog befutni. A bírósági pere után és azután ami történt...
(Savi elharapja a száját és néz egy nagyot)
Savi:Szóval, nem taníthat. Viszont valamiből élnie kell, ezért magántanítást és korrepetálást vállal manapság.
Karen:Biztosan megviselheti őt.
Savi:Nehéz meló lehet, az egyszer biztos.
...
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
(Samantha ajtót nyit egy fiatalembernek, aki zakóban és nadrágban lép be házába. Amint Samantha becsukja az ajtót, a két szenvedélyektől felfokozott ember azonnal nekiesnek egymásnak)
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
Samantha:Ezelőtt a konyhaasztalon csináltunk. Most csináljuk a kanapén.
Richard:Ahogy akarja, tanárnéni!
(Richard felkapja a nőt és átviszi őt a nappaliba)
...
(Jonathan és Pollonia egy játszótér közelében állnak, amelyen gyerekek szaladgálnak, hintáznak és játszanak egymással különböző játékokat. Többek között Max, Ned és Estelle is a gyereksereg között ugrándozik és futkároz. Pollonia össze tett kézzel, míg Jonathan kezében egy csomag popcornnal áll a játszótér szélén)
Jonathan:A barátnőd jól van már? Hilda. Olvastam az újságban róla. Borzalmas eset.
Pollonia:Köszöni szépen, igen.
Jonathan:Remélem minél előbb elkapják azt a férget.
Pollonia:Azt én is remélem.
Jonathan:Amúgy kerestelek otthon.
Pollonia:Értem.
Jonathan:Hívtalak is.
Pollonia:Tudom, de nem vettem fel.
Jonathan:Pedig szerettem volna veled beszélni.
Pollonia:A kávézóba is eljöhettél volna, ha már annyira akartál velem beszélgetni.
Jonathan:Nem mehettem.
Pollonia:Mert?!
Jonathan:Eléggé összekaptunk otthon Clara-val miután kiderült, hogy te meg én...
Pollonia:És?
Jonathan:Mi és?! Te nem is tudod, hogy nekem mennyit kell türnöm meg nyelnem otthon.
Pollonia:Hidd el nekem is nagyon sokat kellett tűrnöm meg nyelnem miattad, de téged az egyáltalán nem érdekelt. Te mondtad, hogy a családodat választod és hogy visszamész hozzájuk, nem?! Akkor csak menjél vissza hozzájuk és ne keress engem többet.
(Pollonia ekkor hirtelen hátat fordít Jonathan-nak majd odakiabál a játszó gyerekek közé)
Pollonia:Max! Gyere, mennünk kell!
(Max odarohan Pollonia-hoz mire az kézenfogja a gyereket)
Max:Miért nem maradhatok még?
Pollonia:Kérlek ne ellenkezz! Majd eljövünk legközelebb is.
(Max durcás arccal vonul Pollonia mellett miközben a dühtől elvakult nő átvág a tömegen s egyik pillanatban oldalba kapja a mellette elhaladó férfit.)
Pollonia:Jaj, elnézést kérek.
-Semmi baj.
(Pollonia visszanéz a férfi után aki rá sem nézett csak ment tovább majd hunyorítani kezd, s agyában különböző gondolatok kezdenek el burjánzani)
....
Savi:Jöttünk, amint tudtunk.
Karen:Mi történt?
Pollonia:Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hívtalak fel titeket.
Savi:Ne hülyéskedj.
(Pollonia beinvitálja nappalijába, a bejárati ajtajában álló lányokat)
(Néhány perccel később a lányok már a kanapén elhelyezkedve ülnek egymással szemben)
Pollonia:Van valami, amit szerintem jobb ha tudtok.
Savi:Micsoda?
Karen:Mi?
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
Karen:Hol?
Pollonia:Egyszer a kávézómmal átellenes utcában, a járdán állva, aztán meg a vidámparkban.
Savi:A vidámparkban?
Pollonia:Ez még nem minden. Amikor este láttam az utcán akkor teljesen átlagosan nézett ki. Ugyanaz a Marco volt akivel Mariella temetésekor találkoztunk. Azonban a vidámparki Marco bajuszos volt, szakállat növesztett magának, baseball sapkában és szakadt farmernadrágban császkált az emberek között.
Karen:Biztos vagy benne, hogy az Marco volt?
Pollonia:Száz százalékig. Felismerem a menéséről, a hangjáról... Ahogy gesztikulált. Marco volt az, tudom.
Savi:Ezt mindenképp el kell mondanunk a rendőrségnek.
Karen:Szerintem is.
Pollonia:Jó. De ha elmondjuk is, az min segít? Senki nem tudja, hogy merre van. A rendőrség nem találja.
Savi:Még szép, hogy nem találja. Ha felvett egy másik identitást, szakállat, bajuszt és egyéb testszőrzetet növesztett.
Pollonia:Valamit kereshet.
Karen:Mit?
Pollonia:Nem tudom.
(Miközben a lányok mélyen egymás szemébe pislognak majd újra bele-belekortyolnak forró italaikba, észre sem veszik, hogy kint a korom sötétségben állva, az ablakból - annak üvegéhez nyomódva - egy véreres szempár figyeli őket merev tekintettel)
----------------------------------------------------------------------
-------------------
----
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
----
Savi:Aláírtam a válási papírokat.
Savi:Úgy érzem, mintha az életem egy darabja halt volna meg.
----
Karen:Biztos vagy benne, hogy még mindig akarod ezt?
Pollonia:Ezt meg hogy érted?
Karen:Mármint.. ez még csak a kezdet. Már most másokat keresel, hogy vigyázzanak a gyerekre helyetted.
----
Karen:Jó reggelt kívánok.
Tim:Van egy csomagja.
Karen:Ó. Igen?
Tim:Ott írja alá alul.
(Karen közelebb húzza a dobozt és vizsgálgatni kezdi azt. Végül megbontja a selyemszalagot és lehúzza róla azt. Amikor viszont kinyitja a dobozt elámul a tartalmának látványától. A doboz alja gyűrött újságpapírokkal volt kibélelve, arra egy szál, teljesen kiszáradt vörös rózsa volt fektetve, s körülötte hemzsegő kukacok sétálgattak s próbáltak táplálék után kutatni a téglalap alakú zárt térben.)
-----------------------------------------------
Samantha:Jöttem amint tudtam. Mi az a hatalmas vészhelyzet?
Savi:Ez!
(Savi kinyitja a szekrényajtót de az leszakad)
Samantha:Ó.
Samantha:Nem azt mondtad, hogy életbevágó?
Savi:Ez életbevágó!
Samantha:A szekrényajtó?
Savi:Nem tudom, hogy mit csináljak vele! Be sem tudom csukni, mert ha becsukom akkor is lelóg és ha kinyitom akkor meg tényleg csak egy hajszál választja el attól, hogy teljesen leszakadjon. Egy fém tartó tört le itt belül, ami összekapcsolja az ajtót a szekrény belső felével.
Samantha:Azt hittem, hogy valami bajod esett vagy valami baj történt.
Savi:Á! Mindegy.
(Savi ledob egy-két csavarhúzót a földre majd visszabattyog hatalmas franciaágyához és hanyatt fekszik rajta. Samantha leteszi válltáskáját az ajtó mellett álló szekrény mellé és odasétál az ágyhoz, hogy leüljön a szélére)
Savi:Minden tönkrement. Nem csak a szekrény.
Samantha:Fizikailag vagy átvitt értelemben?
Savi:Mindkettő. És fogalmam sincs, hogy hogy javítsam meg.
(Savi átgurul az ágyon mindaddig feje Samantha cobja mellé nem ér, aki még mindig az ágy szélén ülve gubbaszt)
Savi:Először Eric.. meg a válási papírok. Aztán az anyám.
Samantha:Az anyád?
Savi:Az anyám! Bejelentette, hogy meglátogat.
Samantha:Mikor?
Savi:Tegnap este. Épp lefekvéshez készülődtem amikor megcsörrent a telefon. Persze ismeretlen szám volt a hívó, ezért is vettem fel, mert ha tudom előre, hogy anyám hív, akkor tuti, hogy nem veszem fel.
(Samantha ráharap szája szélére)
Samantha:És?
Savi:Valahogy rábeszélt arra, hogy legyek itthon amikor átjön hozzám, hogy beszélgethessünk. Meg persze azt állítja, hogy el akar mondani nekem valami nagyon fontosat.
Samantha:Miért nem mondta el a telefonban?
Savi:Azért mert ide akar jönni. Gondolom körbeszaglászni, hogy mi van itt. Meg aztán nem lepődnék meg, ha egyből azzal kezdené, hogy hallotta mi történt Eric és én köztem.
(Samantha savanyú képet vág míg Savi beletemeti arcát a takarójába)
Samantha:Júj.
Savi:Aha.
Savi:A válás sokkal könnyebnek tűnik a mexikói szappanoperákban.
Samantha:Igen, de ott mindig van egy Konszuéla vagy egy Pamela, aki pisztollyal futkoz a férje után, és megfenyegeti, hogy megöli, ha aláírja a válási papírokat.
(Savi félrehúzza a száját egy pillanatra)
Samantha:És még mi a baj?
Savi:Hát ez! Aláírtam végre a papírokat és most vissza kell őket küldenem.
Samantha:Eric-nek?
Savi:Nem, az ügyvédjének. Már azon is csodálkozom, hogy Eric nem kért még távoltartási végzést miattam.
(Samantha elmosolyodik)
Samantha:És mi van azzal, amit a kávézóban mondtál?
Savi:Mit mondtam a kávézóban?
Samantha:Hogy azt álmodtad, Eric újra vissza fog jönni.
(Savi búskomoran görbíti mosolyra a száját egy pillanat erejéig)
Savi:Ja. Álmodtam.
(Savi újra lehatja a fejét a paplanra)
Samantha:Hálás vagyok neked.
(Savi felkapja a fejét)
Savi:Mert?
Samantha:Tudom, hogy már sokszor megköszöntem, de szeretném még egyszer: köszönöm, hogy kiálltál mellettem a bíróságon és védtél engem.
Savi:Igen!
(Savi hirtelen felül majd felugrik az ágyról és a szekrényhez sétál, amelynek egyik ajtaja lefele lóg)
Savi:Megköszönted már vagy egy milliószor!
(Savi megpróbálja becsukni a szekrényajtót miközben kissé mérgesen és nyomatékosan folytatja mondandóját)
Savi:Én pedig csak annyit kértem cserébe, hogy messziről kerüld el Hilligan-éket. Azt a kiskorú srácot meg az apját is. Ki tudja, hogy mire képesek még. Ez alkalommal szerencsénk volt, de ki tudja, hogy mi lesz legközelebb.
Samantha:Ne aggódj! Ígérem, hogy soha többé még egy szót sem váltok velük.
Savi:Nagyon helyes!
(Savi egyszerre csukja be a szekrényajtó két szárnyát mire azok összepasszolva állnak meg egymást tartva)
Savi:Ó.
Samantha:Látod?! Ezt is megoldottad!
(Savi önfeledten elmosolyodik, de a következő pillanatban az egyik szekrényajtó újra leszakad)
Samantha:Felejtd el, amit mondtam.
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
Savi:Hé Lédi!
(Savi egy zacskóval és egy csokor virággal a kezében lép be Hilda szobájába, aki még mindig az ágyban fekszik kórházi ruhában)
Hilda:Nyö! Ez valami új köszönés lesz nálad?
Savi:Lehet. Hoztam virágot meg egy kis levest.
Hilda:Te főzted?
Savi:Nem. Idefele vettem.
Hilda:Akkor jöhet.
(Savi gúnyosan hunyorít Hilda-ra)
Savi:Haha.
(Savi leteszi a csokrétát az ágy közelében álló szekrényre, kicsomagolja a dobozolt levest a táskából, amit a földre tesz le, aztán odaül az ágy szélére Hilda-hoz)
Savi:Mit mondanak az orvosok?
Hilda:Egy-két nap és már mehetek is haza. Ha én is úgy érzem.
Savi:Ezt jó hallani. És te is úgy érzed?
(Savi megfogja Hilda kezét)
Hilda:Én mennék. Csak azt nem tudom, hogy hova.
Savi:Mi az, hogy nem tudod, hogy hova?
Hilda:Nem akarok hazamenni, Savi. Az a lakás ahol lakom. Annyira védtelennek érzem magam. Ha Marco még mindig szabadlábon van, biztos vagyok benne, hogy valahogy bejut a házamba. Ettől félek.
(Savi nagy levegőt vesz s egy pillanatra félre pillant)
Savi:Hát akkor gyere lakni hozzám.
(Hilda szemöldöke megugrik a meglepettségtől egy pillanat erejéig)
Hilda:Hozzád? Dehogy. Nem. Nem akarok teher lenni.
Savi:Marco rád van szállva. A rendőrség meg rá van szállva. Miután kiderült, hogy ő Mariella gyilkosa mindent megtesz azért, hogy elvarrja a szálakat. Muszáj, hogy egy olyan helyen legyél, ami biztonságos. Jössz hozzám lakni és nincs apelláta.
(Hilda erőltetetten mosolyog)
Hilda:Nincs más választásom, ugye?
Savi:Nincs. Ez parancs.
(Savi a takaró csücskét kezdi el birizgálni ujjaival)
Savi:Meg egyébként is. Jó lenne, ha lenne valaki a házban rajtam kívül. Olyan kihalt és üres mióta Eric...
(Savi hangja hirtelen elakad, száját félrehúzza aztán rácsap a takaróra)
Savi:Mindegy. Szóval érted.
(Hilda kissé komoran válaszol)
Hilda:Ja. Vágom.
Savi:Viszont mielőtt beköltözöl, valamit még meg kell kérdeznem.
Hilda:Mit?
Savi:Nem tudsz véletlenül szekrényajtót szerelni?
(Hilda savanyú képet vág)
...
Pollonia:Szóval? Itt vagyunk. Mire szeretnél előbb felülni?
(Max szinte ugrál az örömtől miközben Pollonia mellett állva rácsodálkozik a hatalmas építményekre, a kocsikra, a vagonokra, amelyek tele vannak plüss-, vattacukor és egyéb játékárusokkal s azok játékaival, elemózsiáival.)
Max:Húúúú! Ööö... Arra!
Pollonia:Micsoda? A hullámvasút?! Ne-neem! Arról szó sem lehet. Az imént ettünk lángost annál a bódénál. Ha most felszállunk a hullámvasútra tuti, hogy kidobjuk a taccsot.
(Max Pollonia kezét kezdi el rángatni miközben toporzékol)
Max:Kééééérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek! Üljünk fel!
(Pollonia szemei fennakadnak egy pillanatra majd mérgesen morogni kezd)
Pollonia:Ezt nem hiszem el. Max, mondtam neked, hogy az imént ett..
-Hadd üljön már fel, ha egyszer annyira akar. Ha majd kihányja a kaját legalább megtanulja, hogy hullámvasútozás előtt nem eszi teli magát.
(Pollonia hangját egy másik, mélyebb hang szakítja félbe, aki a nő mögött áll. Pollonia azonban azonnal ráismer az elsőre idegennek tűnő hangra. Mikor hátrafordul és szemben találja magát Jonathan-nal, akinek mindkét kezét egy-egy kisgyerek fogja. Jobb oldalról egy vörös hajú kislány, bal oldalról pedig egy barna, felzselézett hajú kisfiú. Pollonia hangosan, felkiáltva köszön, hogy elhitesse a férfival, hogy már nem jelent számára semmit)
Pollonia:Jonathan! Micsoda meglepetés!
(Jonathan bájosan villantja meg fehér fogsorát miközben táskás szemei félhold alakúvá szűkülnek)
Jonathan:Ugye?!
Jonathan:Látom bébiszitterkedsz.
Pollonia:Nem igazán. Ő itt Max, a mostoha-fiam.
Jonathan:Nem is tudtam, hogy van egy mostoha-fiad.
Pollonia:Hát én se!
Jonathan:Szervusz, kisöreg!
(Jonathan hatalmas, vaskos tenyerét a kisfiú felé hajolva tartja aki azonnal előrelép és kezet fog a férfival)
Max:Csókolom!
(Jonathan ekkor jobbra majd balra biccent fejével)
Jonathan:Ez itt a lányom, Estelle. Ő pedig Ned.. akivel már találkoztál.
Pollonia:Igen, már találkoztunk.
Estelle:Csókolom.
(Ned csak bólint egyet, de nem szól egy szót sem és egész idő alatt csak a földet bámulja)
Jonathan:Miért nem ülünk fel így ötösben a hullámvasútra?
Pollonia:Szerintem ez határozottan nem jó ötlet.
Max:Naaaa! Pollonia néni! Menjüünk!
(Jonathan kérően néz Pollonia-ra)
Pollonia:Szerintem ez akkor sem egy jó ötlet.
Jonathan:Estelle?
(Jonathan kérdően néz lányára)
Estelle:Én szeretnék menni.
Jonathan:Ned?
(Ned vállat von)
Jonathan:Csak egy körre.
Max:Naaaa! Csak egy körreee!
(Pollonia nagyot ránt magán majd ideges taglejtésekkel szólal fel)
Pollonia:Hát jó! Legyen. De csak egy kör és kész.
Max:Hurrá!
(Max vidáman ugrál az öt fős csoport Jonathan, Pollonia valamint a gyerekek társaságában pedig elindul a hullámvasút felé)
...
Karen:Helló!
Hilda:Te jó ég!
(Karen lép be Hilda szobájába széles mosollyal)
Karen:Azt hitted, hogy már meg sem foglak látogatni, mi?
Hilda:Csak reméltem.
Karen:Látom a humorérzéked nem változott.
Savi:Az nem!
(Savi mindeközben még mindig az ágy szélén ül. Karen válltáskájából elővesz egy csomag bonbont majd odateszi a szekrényre a csokor mellé)
Karen:Ajándék.
Hilda:Jaj.
Karen:Azért hoztam, mert tudom, hogy imádod a csokit. Ez meg alkoholos. Te meg azt is imádod, szóval két legyet ütök egy csapásra.
Hilda:Hát az már biztos!
(Karen leül Savi-vel szemben, az ágy másik oldalának szélére)
Karen:Hogy vagy?
Hilda:Jobban már, köszi.
(Karen örömteli mosollyal néz végig Hilda-n)
Hilda:És te?
Karen:Dolgozom. Megállás nélkül.
Savi:Szokás szerint.
Karen:Bagoly mondja...
Hilda:És Samantha? Ő nem jön?
Savi:Szerintem majd csak később fog befutni. A bírósági pere után és azután ami történt...
(Savi elharapja a száját és néz egy nagyot)
Savi:Szóval, nem taníthat. Viszont valamiből élnie kell, ezért magántanítást és korrepetálást vállal manapság.
Karen:Biztosan megviselheti őt.
Savi:Nehéz meló lehet, az egyszer biztos.
...
Samantha:Ó, már annyira vártam ezt a korrepetálást.
(Samantha ajtót nyit egy fiatalembernek, aki zakóban és nadrágban lép be házába. Amint Samantha becsukja az ajtót, a két szenvedélyektől felfokozott ember azonnal nekiesnek egymásnak)
Richard:Már én is nagyon vártam, tanárnő!
(Samantha elkezdi lerángatni a ruhákat a fiúról miközben hevesen csókolóznak egymással)
Samantha:Ezelőtt a konyhaasztalon csináltunk. Most csináljuk a kanapén.
Richard:Ahogy akarja, tanárnéni!
(Richard felkapja a nőt és átviszi őt a nappaliba)
...
(Jonathan és Pollonia egy játszótér közelében állnak, amelyen gyerekek szaladgálnak, hintáznak és játszanak egymással különböző játékokat. Többek között Max, Ned és Estelle is a gyereksereg között ugrándozik és futkároz. Pollonia össze tett kézzel, míg Jonathan kezében egy csomag popcornnal áll a játszótér szélén)
Jonathan:A barátnőd jól van már? Hilda. Olvastam az újságban róla. Borzalmas eset.
Pollonia:Köszöni szépen, igen.
Jonathan:Remélem minél előbb elkapják azt a férget.
Pollonia:Azt én is remélem.
Jonathan:Amúgy kerestelek otthon.
Pollonia:Értem.
Jonathan:Hívtalak is.
Pollonia:Tudom, de nem vettem fel.
Jonathan:Pedig szerettem volna veled beszélni.
Pollonia:A kávézóba is eljöhettél volna, ha már annyira akartál velem beszélgetni.
Jonathan:Nem mehettem.
Pollonia:Mert?!
Jonathan:Eléggé összekaptunk otthon Clara-val miután kiderült, hogy te meg én...
Pollonia:És?
Jonathan:Mi és?! Te nem is tudod, hogy nekem mennyit kell türnöm meg nyelnem otthon.
Pollonia:Hidd el nekem is nagyon sokat kellett tűrnöm meg nyelnem miattad, de téged az egyáltalán nem érdekelt. Te mondtad, hogy a családodat választod és hogy visszamész hozzájuk, nem?! Akkor csak menjél vissza hozzájuk és ne keress engem többet.
(Pollonia ekkor hirtelen hátat fordít Jonathan-nak majd odakiabál a játszó gyerekek közé)
Pollonia:Max! Gyere, mennünk kell!
(Max odarohan Pollonia-hoz mire az kézenfogja a gyereket)
Max:Miért nem maradhatok még?
Pollonia:Kérlek ne ellenkezz! Majd eljövünk legközelebb is.
(Max durcás arccal vonul Pollonia mellett miközben a dühtől elvakult nő átvág a tömegen s egyik pillanatban oldalba kapja a mellette elhaladó férfit.)
Pollonia:Jaj, elnézést kérek.
-Semmi baj.
(Pollonia visszanéz a férfi után aki rá sem nézett csak ment tovább majd hunyorítani kezd, s agyában különböző gondolatok kezdenek el burjánzani)
....
Savi:Jöttünk, amint tudtunk.
Karen:Mi történt?
Pollonia:Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hívtalak fel titeket.
Savi:Ne hülyéskedj.
(Pollonia beinvitálja nappalijába, a bejárati ajtajában álló lányokat)
(Néhány perccel később a lányok már a kanapén elhelyezkedve ülnek egymással szemben)
Pollonia:Van valami, amit szerintem jobb ha tudtok.
Savi:Micsoda?
Karen:Mi?
Pollonia:Azt hiszem, hogy láttam Marco-t.
(Savi és Karen teljesen elképednek)
Savi:Hogy micsoda?!
Karen:Hol?
Pollonia:Egyszer a kávézómmal átellenes utcában, a járdán állva, aztán meg a vidámparkban.
Savi:A vidámparkban?
Pollonia:Ez még nem minden. Amikor este láttam az utcán akkor teljesen átlagosan nézett ki. Ugyanaz a Marco volt akivel Mariella temetésekor találkoztunk. Azonban a vidámparki Marco bajuszos volt, szakállat növesztett magának, baseball sapkában és szakadt farmernadrágban császkált az emberek között.
Karen:Biztos vagy benne, hogy az Marco volt?
Pollonia:Száz százalékig. Felismerem a menéséről, a hangjáról... Ahogy gesztikulált. Marco volt az, tudom.
Savi:Ezt mindenképp el kell mondanunk a rendőrségnek.
Karen:Szerintem is.
Pollonia:Jó. De ha elmondjuk is, az min segít? Senki nem tudja, hogy merre van. A rendőrség nem találja.
Savi:Még szép, hogy nem találja. Ha felvett egy másik identitást, szakállat, bajuszt és egyéb testszőrzetet növesztett.
Pollonia:Valamit kereshet.
Karen:Mit?
Pollonia:Nem tudom.
(Miközben a lányok mélyen egymás szemébe pislognak majd újra bele-belekortyolnak forró italaikba, észre sem veszik, hogy kint a korom sötétségben állva, az ablakból - annak üvegéhez nyomódva - egy véreres szempár figyeli őket merev tekintettel)
----------------------------------------------------------------------
2014. október 18., szombat
14.rész Visszhangok a múltból
Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
Karen:De miért nem beszélsz vele te?
Eric:Nem akarok. Nem vagyok rá képes. És kedvem sincs hozzá. Nem akarok megjelenni nála, nehogy azt higgye, hogy talán újratárgyalhatjuk az egészet.. mert nem úgy van. Én már teljesen túl vagyok rajta és kész. Szeretném, ha ezt ő is tudná.
----
Savi:Eric vissza fog jönni hozzám!
Pollonia:Tessék?
Savi:Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy Eric visszajön hozzám, kibékülünk és minden rendben lesz.
(Pollonia a homlokára csap majd unottan reagál)
Pollonia:Jaj, Savi!
----
Natasha:Mert Mariella-nak voltak sötét titkai az már biztos.
(Savi idegesen kezd el kopogtatni a padlón, topánkája hegyével)
Natasha:Olyan titkok is, amik még rátok is behatással lehetnek.
----
Max:Anyu mikor jön értem?
(Pollonia arcáról lefagy a jókedv)
Pollonia:Hogy érted, hogy mikor jön érted?
----
Pollonia:Mariella-nak egész életében csak mocskos és sötét dolgai voltak. És aztán meg megölték. Nem is csodálkozom, ha esetleg van még valami, ami ránk is hatással lenne és amit Mariella nem akart, hogy kitudódjon. Annyi minden van még, amit nem tudunk róla. Engem inkább az lep meg, hogy Natasha visszajött.
(Savannah belekortyol a kávéjába majd tele szájjal hümmög egyet)
Savannah:Ühüm.
----
Pollonia:Te jó ég! Ezt nézzétek!
Samantha:Az Hilda!
Pollonia:Savi, gyere gyorsan!
(Savi és Karen lefutnak a bejárati ajtó előtt heverő lépcsősorról majd odarohannak a lányokhoz, akik a ház oldala előtt, térdelve kukucskálnak le a pincébe a pinceablakon keresztül)
-----------------------------------------------
(A tévében egy szőke, bögyös riporternő beszél selymes hangon)
-Szakértők megállapították, hogy valószínűleg Marco Verdad gyilkolta meg azt a fiatal nőt, akit saját lakásán találtak holtan még pár hónappal ezelőtt. A rendőrség jelen pillanatban is keresi a férfit, aki...
(A tévé képernyője hirtelen kikapcsol)
(Pollonia, kezében egy távirányítóval a sarokba felfüggesztett tévére mutat majd lecsapja a pultra a távirányítót. A kávézóban, a pultnál, Pollonia-val szemben Karen ül miközben egy habos cappuchinot kavargat és kortyol)
Pollonia:El sem tudom hinni, hogy ez a hímribanc még mindig szabadon garázdálkodik valahol.
(Pollonia feszülten markolgatja a pult szélét miközben rátámaszkodik)
Karen:Legalább Hilda jól van.
Pollonia:Voltál bent nála?
Karen:Nem. Egyszerre csak egy ember látogathatja. Kivéve a családtagokat. Savi ment be hozzá. Majd hív, hogy mikor mehetek. Te is jösz?
Pollonia:Nem zárhatok be amíg vannak nálam. Annyira nem megy jól az üzlet. Másfelől meg Max-ot se akarom bevinni a kórházba, vagy egyedül hagyni.
Karen:Alexandra?
Pollonia:Randija van.
Karen:Ha gondolod én szívesen vigyázok Max-ra.
Pollonia:Biztosan?
Karen:Bemegyek Hilda-hoz aztán majd telefonálj miután bezártál és felváltalak az anyaság alól.
Pollonia:Ó, az nagyszerű lenne. Köszönöm. Csodálkozom, hogy Alexandra nem unja még azt, hogy folyton rábízom Max-ot.
(Pollonia és Karen átnéz a helyiségen az egyik sarokban álló asztalhoz, amelynél Max színez, ölében egy plüssmackóval és közben Alexandra-val beszélget)
Karen:Fizetés emelést kellene kérnie.
Pollonia:Ne adj neki ötleteket.
(Karen elmosolyodik majd halkabb és bizalmasabb hangvételre vált)
Karen:Biztos vagy benne, hogy még mindig akarod ezt?
Pollonia:Ezt meg hogy érted?
Karen:Mármint.. ez még csak a kezdet. Már most másokat keresel, hogy vigyázzanak a gyerekre helyetted.
(Pollonia felcsattan)
Pollonia:Ez nem is igaz!
(Karen rámenősen felvonja a szemöldökét)
Pollonia:Na jó. Talán egy nagyon picit igaz.
Karen:Mikor csináltatok együtt valamit?
Pollonia:Ezelőtt elmentünk a macijáért.
Karen:Milyen maciért?
Pollonia:Volt egy plüssmacija, amit az anyjátok kapott és nagyon hiányzott neki szóval elvittem őt oda, ahol lakott és aztán fogtuk a macit és elhúztunk.
Karen:Ez olyan furcsán hangzik. Hogy érted, hogy fogtátok a macit és elhoztátok?
(Pollonia közelebb hajol Karen-hez)
Pollonia:A hely ahol voltunk.. egy nyomortelep.
Karen:Hol?
Pollonia:A város nyugati részén.
Karen:Ó.
Pollonia:Mi az?
Karen:Te még nem is hallottad?
Pollonia:Mit?
Karen:Az egy veszélyes környék.
Pollonia:Azt én is tudom.
Karen:Nem. Az tényleg egy veszélyes környék. Régebben volt egy páciensem, aki arra lakott és problémái voltak a bőrszínével.
Pollonia:És?
Karen:Sikerült neki kikerülnie a város nyugati részéről. Beköltözött a városba. Munkát talált, közben elkezdett egy tanfolyamot és legyőzte a félelmeit. Persze ezekhez évek voltak szükségesek.
Pollonia:És?
Karen:Mi és?
Pollonia:Mi köze van ehhez az én sztorimnak?
Karen:Csak az, hogy azok az emberek akik ott laknak többnyire az etnikai kisebbségekhez tartoznak. Nincs munkahelyük és ki vannak rekesztve a társadalomból.
Pollonia:Többnyire cigányok?
Karen:Romák. Igen.
Pollonia:Borzasztó volt ott lenni. Minden olyan szomorú volt és lerobbant.
Karen:Az egy szegény környék, Pollonia.
Pollonia:Sajnálom, hogy ott kellett élnie.
Karen:De már nem él ott. Itt az esély, hogy megváltoztasd az életét. Vidd el valahova. Vidámparkba vagy fagyizni vagy csak moziba.
Pollonia:Ez nem is olyan rossz ötlet.
(Pollonia szenvedélyesen ráharap a szája szélére miközben elmereg gondolataiban)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Karen elhúzza a függönyöket rendelőszobájában, amelynek falai zöld színnel vannak kifestve. A szobában könyvek, könyvespolcok, különböző nippek és virágok vannak vannak. Elhúzván a függönyöket, a délelőtti napfény teljesen megtölti a szobát. Karen odasétál asztalához és a laptopján kezd el pötyögtetni. A következő pillanatban egy alacsony, hosszú, göndör, vörös hajú nő lép be, hatalmas keretes szemüveget viselve. Kedves, vékony kis hangjával zavarja meg a doktornőt, aki a számítógépén ügyködik)
Lilla:Karen.
Karen:Igen, Lilla?
Lilla:Itt egy futár. Azt mondja, hogy csomagot hozott neked. Beengedhetem?
Karen:Persze. Engedd csak be nyugodtan.
Lilla:Rendben.
(Mielőtt még Lilla kifordulna a szobából Karen utánaszól mire ő visszafordul)
Karen:Lilla!
Lilla:Igen?
Karen:Mikor jön az első páciens?
Lilla:Körülbelül húsz perc múlva.
Karen:Rendben. Köszönöm.
(Lilla rámosolyog Karen-ra majd kitárja az ajtót s egy szürke öltözékű, baseball sapkás srác lép be rajta, kezében egy hosszú, téglalap alakú dobozzal, amely vörös selyemszalagal van átkötve, s amit azonnal az asztalra tesz, Karen-nek pedig átad egy mappát, amelyen egy papír és egy toll hever)
Tim:Jó napot kívánok.
Karen:Jó reggelt kívánok.
Tim:Van egy csomagja.
Karen:Ó. Igen?
Tim:Ott írja alá alul.
Karen:Rendben.
(Karen aláfirkantja a paírost majd visszaadja azt a mappával együtt a férfinek, aki köszönés után azonnal kisétál az ajtón)
Tim:További szép napot. Viszlát.
Karen:Viszontlátásra, Tim.
(Karen közelebb húzza a dobozt és vizsgálgatni kezdi azt. Végül megbontja a selyemszalagot és lehúzza róla azt. Amikor viszont kinyitja a dobozt elámul a tartalmának látványától. A doboz alja gyűrött újságpapírokkal volt kibélelve, arra egy szál, teljesen kiszáradt vörös rózsa volt fektetve, s körülötte hemzsegő kukacok sétálgattak s próbáltak táplálék után kutatni a téglalap alakú zárt térben. Karen ijedtében visszadobja az asztalra dobozt majd úra belenéz, s a hemzsegő kukacok láttán arcára kiül a hányinger. Gyorsan rácsapja a dobozra a tetejét és felkiált.)
Karen:Lilla!
(Lilla azonnal belép az ajtón)
Lilla:Valami baj van?
Karen:Eltűntetnéd ezt a dobozt innen kérlek?
Lilla:Valami baj történt?
Karen:Csak tüntesd el kérlek!
Lilla:Jó.
(Lilla odasétál az asztalhoz, megragadja a remegő és szapora lélegzetet vevő Karen előtt heveri dobozt majd kiviszi azt a szobából. Karen kikerekedett szemekkel mereg a semmibe miközben lezsibbadva ül a széken)
...
(Savi és Karen a kórház folyosóján találkoznak)
Savi:Karen! A nővér épp az előbb küldött ki. Azt mondta, hogy holnapig jobb lenne, ha nem menne be hozzá senki.
Karen:Hogy van?
Savi:Még nem ébredt fel. Azt mondták, hogy még épp időben találtunk rá, mert majdnem kiszáradt. Több zúzódása is van és egy kis agyrázkódása.
Karen:Te jó ég.
Savi:Sajnos ma már nem lehet hozzá bemenni.
Karen:Ó, én nem csak emiatt jöttem.
Savi:Hanem?
Karen:Eric üzent.
(Savi ledöbben)
Savi:Micsoda? Micsodát?
Karen:Biztos vagy benne, hogy nem akarsz előtte leülni?
Savi:Nem. Mondd csak. Mit üzent?
Karen:Azt mondta, hogy össze akar házasodni Barbara-val és ezért is lenne fontos az, hogy aláírd azokat a papírokat. Azt mondta, hogy megtalálta a boldogságot vele és hogy nem akar visszajönni hozzád.
Savi:Hogy micsoda?
Karen:Ezt mondta.
Savi:Hazudsz!
Karen:Miért találnék ki ilyet?
Savi:De... De miért nem nekem mondta ezt?
Karen:Azt mondta, hogy nem akar látni. Nem akar semmilyen kontaktusba kerülni veled. Még mindig mérges és le van sújtva amiatt, ami történt.
Savi:Igaz ez mind amit mondasz?
Karen:Esküszöm, hogy ezt mondta.
(Savi délceg mozdulatokkal és léptekkel sétál oda az egyik ülőhelyhez majd lehuppan a műanyag székre. Karen követi őt és melléül)
Savi:Szóval akkor tényleg vége.
(Karen megfogja barátnője kezét)
Karen:El kell engedned őt Savi. Eric a saját életét akarja élni. És boldog. Ha szereted őt akkor elengeded és megérted, hogy mással sokkal boldogabb, mint veled.
(Savi szája hirtelen lehúzódik, mintha egy képzeletbeli súly nehezedne rá majd hirtelen rángatózni kedenek arcélei, arcizmai s könnyek csordulnak végig arcán. Kezét gyorsan arcára csapja és előrehajol miközben Karen figyeli őt, s kezét, valamint hátát simogatva próbálja őt vigasztalni)
...
Samantha:Igen! Ez az! Úgy! Ahh! De jó vagy!
(Samantha keresztben fekszik egy konyhaasztalon, anyaszült meztelenül miközben jobbra-balra kapálózik és az egyik pillanatban a virágokkal teli vázát veri le, amely a földre érve azonnal darabokra törik, a másik pillanatban pedig egy gyümölcsökkel teli porcelán tálat, ami ugyanarra a sorsra jut, mint a váza. A nő derekát erős férfi kezek szorítják közre miközben előre-hátra mozgatják az érzékektől megfeszült testet.)
Samantha:Óóóóóó!
(Samantha felordít majd hirtelen elneveti magát)
Samantha:Hahahaha! Ez isteni!
...
(Savi a könyhaasztalnál ül és kiveszi abból a sárga borítékból a papírokat, melyet Eric adott neki mikor legutoljára nála járt Barbara-val. Végignézi a lapokat majd feláll, kimegy a konyhából és néhány másodperc múlva visszatér egy tollal. Visszaül az asztalhoz, újra átpörgeti a lapokat, ránéz az órára, szájára teszi a kezét majd beletúr hajába aztán újra feláll. Ledobja a tollat a papírokra, odasétál a hűtőhöz, elővesz egy doboz narancslevet és dobozból kezd belőle inni. Visszateszi aztán kisétál a konyhából majd visszajön. Újra a faliórára pillant aztán leül az asztalhoz, megint átforgatja a papírokat, megint a kezébe veszi a tollat aztán leteszi azt. Feláll és kimegy a konyhából aztán visszajön. Nekitámaszkodik a konyhapultnak, belekócol hajába, végigsimít nadrágján, utána visszaül az asztalhoz és újra a kezébe veszi a tollat. Megint átfutja a papírokat, elharapja a száját, nagy levegőt vesz és szignálni kezdi a lapok alját. Mikor végez gyorsan visszateszi őket a borítékba majd odatolja őket a konyhaasztal közepére, arra pedig rádobja a tollat. Újra ránéz a borítékra aztán feláll és kimegy a konyhából.)
...
(A kávézóból kinéző nő, az ablakon keresztül bámészkodik és kissé félve realizálja a kint elhatalmasodó szürkületet, amely minden pillanatban úgy néz ki, hogy inkább sötétségbe vált át. Pollonia elfordítja a bolt bejárati ajtaján függő ,,Nyitva" táblát ,,Zárvára" miközben hirtelen meglátja az utca másik oldalán, a vele farkasszemet néző Marco-t, amint a járdaszegélyen áll. Pollonia szemei kikerekednek ahogy a zsebretett kezekkel álló férfira pillant. Gyorsan ráfordítja a kulcsot az ajtóra és megpróbálja előhalászni zsebéből a mobilját, mindeközben a férfin tartja szemeit. A következő pillanatban egy hatalmas teherautó megy végig az utcán, eltakarva egy pillanatra Marco-t. Pollonia közelebb hajol az ablaküveghez aztán hirtelen hátrahőköl, amint felfigyel arra, hogy a teherautó távozása után Marco már nem áll ott az utca túloldalán. A nő ijedtében visszacsúsztatja a telefont a zsebébe majd lehúzza a rolókat a bolti ablakok előtt s közben odaszól a pultnál, matchboxokkal játszadozó kisfiúnak)
Pollonia:Max. Pakolj össze! Most azonnal indulunk!
(A fiú értetlenül néz fel s kissé ijedten reagál)
Max:Miért?
(Pollonia remegve válaszol miközben heves léptekkel sétál oda a pulthoz)
Pollonia:Mert öö.. sötét van és ilyenkor már veszélyes az utcán szaladgálni.
(Max vállat von és összeszedi az autóit a pultról. Pollonia visszasétál az ajtóhoz, két kezével egy kicsit kitágítja a roló szalagjait, hogy kikukucskálasson az ablakon, de mikor megteszi, még mindig meg van ijedve és reméli, hogy újra látja Marco-t, amint szemben áll vele az utca túloldalán, azonban akárcsak a teherautó távozása után, most sem áll már senki sem a járdaszegélyen, ott ahol nemrég Marco állt. Pollonia nagy levegőt vesz majd zsebrevágja kezeit, megfordul és nekidől az ajtónak, közben nagyot nyel.)
...
(Mindeközben Daniel épp pakolászik rendelőjében mikor Savi egyszer csak ott terem annak ajtajában)
Savi:Kop-kop.
Daniel:Savi. Te mit keresel itt?
Savi:Csak bocsánatot szerettem volna kérni.
Daniel:Gyere be.
Savi:Szerettem volna elmondani, hogy sajnálom, ha megbántottalak és ha önző voltam és nem figyeltem az érzéseidre. Annyira elvakított a vágy, hogy talán visszakaphatom a kényelmes, régi életem.. de ez nem így történt.
Daniel:Én nem haragszom rád Savi. Megbocsátok.
Savi:Aláírtam a válási papírokat.
Daniel:Igazán?
Savi:Igen.
Savi:Úgy érzem, mintha az életem egy darabja halt volna meg.
(Savi arca elszörnyed és zokogásban tör ki, mire Daniel megpróbálja őt átölelni, de Savi hátréb lép az férfi karjaitól és hirtelen határozott hangbenre vált, visszafogván könnyeit és fájdalmát)
Daniel:Nagyon sajnálom.
Savi:Nem! Nem. Összekapom magam.
(Savi gyorsan megtörli szemeit)
Savi:Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy sajnálom.
Daniel:Értem. Rendben.
Savi:Megyek.
Daniel:Szeretnéd, hogy segítsek valamiben? Bármiben.
Savi:Nem. Nem kell.
(Daniel közelebb lép, Savi orrát pedig megcsapja a férfi parfümjének illata. A nő mélyen beleszagol a levegőbe, ami tele van Daniel arcszeszével, parfümével és illatával majd mutatóujját Daniel mellkasára teszi, s végighúzza azt a férfi fehér köpenyén, egészen az alhasáig. Daniel követi a nő ujját, s közben nagy levegőt vesz. Néhány elteltével a férfi közelebb hajol a nőhöz, aki vadállatként ugrik a férfira, s hirtelen mindketten hevesen kezdik el csókolgatni egymást, s vadul lerángatják egymás ruháit, amelyek a földre érve nyugovóra térnek és ott is maradnak még néhány órán át)
...
-------------------
----
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
Karen:De miért nem beszélsz vele te?
Eric:Nem akarok. Nem vagyok rá képes. És kedvem sincs hozzá. Nem akarok megjelenni nála, nehogy azt higgye, hogy talán újratárgyalhatjuk az egészet.. mert nem úgy van. Én már teljesen túl vagyok rajta és kész. Szeretném, ha ezt ő is tudná.
----
Savi:Eric vissza fog jönni hozzám!
Pollonia:Tessék?
Savi:Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy Eric visszajön hozzám, kibékülünk és minden rendben lesz.
(Pollonia a homlokára csap majd unottan reagál)
Pollonia:Jaj, Savi!
----
Natasha:Mert Mariella-nak voltak sötét titkai az már biztos.
(Savi idegesen kezd el kopogtatni a padlón, topánkája hegyével)
Natasha:Olyan titkok is, amik még rátok is behatással lehetnek.
----
Max:Anyu mikor jön értem?
(Pollonia arcáról lefagy a jókedv)
Pollonia:Hogy érted, hogy mikor jön érted?
----
Pollonia:Mariella-nak egész életében csak mocskos és sötét dolgai voltak. És aztán meg megölték. Nem is csodálkozom, ha esetleg van még valami, ami ránk is hatással lenne és amit Mariella nem akart, hogy kitudódjon. Annyi minden van még, amit nem tudunk róla. Engem inkább az lep meg, hogy Natasha visszajött.
(Savannah belekortyol a kávéjába majd tele szájjal hümmög egyet)
Savannah:Ühüm.
----
Pollonia:Te jó ég! Ezt nézzétek!
Samantha:Az Hilda!
Pollonia:Savi, gyere gyorsan!
(Savi és Karen lefutnak a bejárati ajtó előtt heverő lépcsősorról majd odarohannak a lányokhoz, akik a ház oldala előtt, térdelve kukucskálnak le a pincébe a pinceablakon keresztül)
-----------------------------------------------
(A tévében egy szőke, bögyös riporternő beszél selymes hangon)
-Szakértők megállapították, hogy valószínűleg Marco Verdad gyilkolta meg azt a fiatal nőt, akit saját lakásán találtak holtan még pár hónappal ezelőtt. A rendőrség jelen pillanatban is keresi a férfit, aki...
(A tévé képernyője hirtelen kikapcsol)
(Pollonia, kezében egy távirányítóval a sarokba felfüggesztett tévére mutat majd lecsapja a pultra a távirányítót. A kávézóban, a pultnál, Pollonia-val szemben Karen ül miközben egy habos cappuchinot kavargat és kortyol)
Pollonia:El sem tudom hinni, hogy ez a hímribanc még mindig szabadon garázdálkodik valahol.
(Pollonia feszülten markolgatja a pult szélét miközben rátámaszkodik)
Karen:Legalább Hilda jól van.
Pollonia:Voltál bent nála?
Karen:Nem. Egyszerre csak egy ember látogathatja. Kivéve a családtagokat. Savi ment be hozzá. Majd hív, hogy mikor mehetek. Te is jösz?
Pollonia:Nem zárhatok be amíg vannak nálam. Annyira nem megy jól az üzlet. Másfelől meg Max-ot se akarom bevinni a kórházba, vagy egyedül hagyni.
Karen:Alexandra?
Pollonia:Randija van.
Karen:Ha gondolod én szívesen vigyázok Max-ra.
Pollonia:Biztosan?
Karen:Bemegyek Hilda-hoz aztán majd telefonálj miután bezártál és felváltalak az anyaság alól.
Pollonia:Ó, az nagyszerű lenne. Köszönöm. Csodálkozom, hogy Alexandra nem unja még azt, hogy folyton rábízom Max-ot.
(Pollonia és Karen átnéz a helyiségen az egyik sarokban álló asztalhoz, amelynél Max színez, ölében egy plüssmackóval és közben Alexandra-val beszélget)
Karen:Fizetés emelést kellene kérnie.
Pollonia:Ne adj neki ötleteket.
(Karen elmosolyodik majd halkabb és bizalmasabb hangvételre vált)
Karen:Biztos vagy benne, hogy még mindig akarod ezt?
Pollonia:Ezt meg hogy érted?
Karen:Mármint.. ez még csak a kezdet. Már most másokat keresel, hogy vigyázzanak a gyerekre helyetted.
(Pollonia felcsattan)
Pollonia:Ez nem is igaz!
(Karen rámenősen felvonja a szemöldökét)
Pollonia:Na jó. Talán egy nagyon picit igaz.
Karen:Mikor csináltatok együtt valamit?
Pollonia:Ezelőtt elmentünk a macijáért.
Karen:Milyen maciért?
Pollonia:Volt egy plüssmacija, amit az anyjátok kapott és nagyon hiányzott neki szóval elvittem őt oda, ahol lakott és aztán fogtuk a macit és elhúztunk.
Karen:Ez olyan furcsán hangzik. Hogy érted, hogy fogtátok a macit és elhoztátok?
(Pollonia közelebb hajol Karen-hez)
Pollonia:A hely ahol voltunk.. egy nyomortelep.
Karen:Hol?
Pollonia:A város nyugati részén.
Karen:Ó.
Pollonia:Mi az?
Karen:Te még nem is hallottad?
Pollonia:Mit?
Karen:Az egy veszélyes környék.
Pollonia:Azt én is tudom.
Karen:Nem. Az tényleg egy veszélyes környék. Régebben volt egy páciensem, aki arra lakott és problémái voltak a bőrszínével.
Pollonia:És?
Karen:Sikerült neki kikerülnie a város nyugati részéről. Beköltözött a városba. Munkát talált, közben elkezdett egy tanfolyamot és legyőzte a félelmeit. Persze ezekhez évek voltak szükségesek.
Pollonia:És?
Karen:Mi és?
Pollonia:Mi köze van ehhez az én sztorimnak?
Karen:Csak az, hogy azok az emberek akik ott laknak többnyire az etnikai kisebbségekhez tartoznak. Nincs munkahelyük és ki vannak rekesztve a társadalomból.
Pollonia:Többnyire cigányok?
Karen:Romák. Igen.
Pollonia:Borzasztó volt ott lenni. Minden olyan szomorú volt és lerobbant.
Karen:Az egy szegény környék, Pollonia.
Pollonia:Sajnálom, hogy ott kellett élnie.
Karen:De már nem él ott. Itt az esély, hogy megváltoztasd az életét. Vidd el valahova. Vidámparkba vagy fagyizni vagy csak moziba.
Pollonia:Ez nem is olyan rossz ötlet.
(Pollonia szenvedélyesen ráharap a szája szélére miközben elmereg gondolataiban)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
(Karen elhúzza a függönyöket rendelőszobájában, amelynek falai zöld színnel vannak kifestve. A szobában könyvek, könyvespolcok, különböző nippek és virágok vannak vannak. Elhúzván a függönyöket, a délelőtti napfény teljesen megtölti a szobát. Karen odasétál asztalához és a laptopján kezd el pötyögtetni. A következő pillanatban egy alacsony, hosszú, göndör, vörös hajú nő lép be, hatalmas keretes szemüveget viselve. Kedves, vékony kis hangjával zavarja meg a doktornőt, aki a számítógépén ügyködik)
Lilla:Karen.
Karen:Igen, Lilla?
Lilla:Itt egy futár. Azt mondja, hogy csomagot hozott neked. Beengedhetem?
Karen:Persze. Engedd csak be nyugodtan.
Lilla:Rendben.
(Mielőtt még Lilla kifordulna a szobából Karen utánaszól mire ő visszafordul)
Karen:Lilla!
Lilla:Igen?
Karen:Mikor jön az első páciens?
Lilla:Körülbelül húsz perc múlva.
Karen:Rendben. Köszönöm.
(Lilla rámosolyog Karen-ra majd kitárja az ajtót s egy szürke öltözékű, baseball sapkás srác lép be rajta, kezében egy hosszú, téglalap alakú dobozzal, amely vörös selyemszalagal van átkötve, s amit azonnal az asztalra tesz, Karen-nek pedig átad egy mappát, amelyen egy papír és egy toll hever)
Tim:Jó napot kívánok.
Karen:Jó reggelt kívánok.
Tim:Van egy csomagja.
Karen:Ó. Igen?
Tim:Ott írja alá alul.
Karen:Rendben.
(Karen aláfirkantja a paírost majd visszaadja azt a mappával együtt a férfinek, aki köszönés után azonnal kisétál az ajtón)
Tim:További szép napot. Viszlát.
Karen:Viszontlátásra, Tim.
(Karen közelebb húzza a dobozt és vizsgálgatni kezdi azt. Végül megbontja a selyemszalagot és lehúzza róla azt. Amikor viszont kinyitja a dobozt elámul a tartalmának látványától. A doboz alja gyűrött újságpapírokkal volt kibélelve, arra egy szál, teljesen kiszáradt vörös rózsa volt fektetve, s körülötte hemzsegő kukacok sétálgattak s próbáltak táplálék után kutatni a téglalap alakú zárt térben. Karen ijedtében visszadobja az asztalra dobozt majd úra belenéz, s a hemzsegő kukacok láttán arcára kiül a hányinger. Gyorsan rácsapja a dobozra a tetejét és felkiált.)
Karen:Lilla!
(Lilla azonnal belép az ajtón)
Lilla:Valami baj van?
Karen:Eltűntetnéd ezt a dobozt innen kérlek?
Lilla:Valami baj történt?
Karen:Csak tüntesd el kérlek!
Lilla:Jó.
(Lilla odasétál az asztalhoz, megragadja a remegő és szapora lélegzetet vevő Karen előtt heveri dobozt majd kiviszi azt a szobából. Karen kikerekedett szemekkel mereg a semmibe miközben lezsibbadva ül a széken)
...
(Savi és Karen a kórház folyosóján találkoznak)
Savi:Karen! A nővér épp az előbb küldött ki. Azt mondta, hogy holnapig jobb lenne, ha nem menne be hozzá senki.
Karen:Hogy van?
Savi:Még nem ébredt fel. Azt mondták, hogy még épp időben találtunk rá, mert majdnem kiszáradt. Több zúzódása is van és egy kis agyrázkódása.
Karen:Te jó ég.
Savi:Sajnos ma már nem lehet hozzá bemenni.
Karen:Ó, én nem csak emiatt jöttem.
Savi:Hanem?
Karen:Eric üzent.
(Savi ledöbben)
Savi:Micsoda? Micsodát?
Karen:Biztos vagy benne, hogy nem akarsz előtte leülni?
Savi:Nem. Mondd csak. Mit üzent?
Karen:Azt mondta, hogy össze akar házasodni Barbara-val és ezért is lenne fontos az, hogy aláírd azokat a papírokat. Azt mondta, hogy megtalálta a boldogságot vele és hogy nem akar visszajönni hozzád.
Savi:Hogy micsoda?
Karen:Ezt mondta.
Savi:Hazudsz!
Karen:Miért találnék ki ilyet?
Savi:De... De miért nem nekem mondta ezt?
Karen:Azt mondta, hogy nem akar látni. Nem akar semmilyen kontaktusba kerülni veled. Még mindig mérges és le van sújtva amiatt, ami történt.
Savi:Igaz ez mind amit mondasz?
Karen:Esküszöm, hogy ezt mondta.
(Savi délceg mozdulatokkal és léptekkel sétál oda az egyik ülőhelyhez majd lehuppan a műanyag székre. Karen követi őt és melléül)
Savi:Szóval akkor tényleg vége.
(Karen megfogja barátnője kezét)
Karen:El kell engedned őt Savi. Eric a saját életét akarja élni. És boldog. Ha szereted őt akkor elengeded és megérted, hogy mással sokkal boldogabb, mint veled.
(Savi szája hirtelen lehúzódik, mintha egy képzeletbeli súly nehezedne rá majd hirtelen rángatózni kedenek arcélei, arcizmai s könnyek csordulnak végig arcán. Kezét gyorsan arcára csapja és előrehajol miközben Karen figyeli őt, s kezét, valamint hátát simogatva próbálja őt vigasztalni)
...
Samantha:Igen! Ez az! Úgy! Ahh! De jó vagy!
(Samantha keresztben fekszik egy konyhaasztalon, anyaszült meztelenül miközben jobbra-balra kapálózik és az egyik pillanatban a virágokkal teli vázát veri le, amely a földre érve azonnal darabokra törik, a másik pillanatban pedig egy gyümölcsökkel teli porcelán tálat, ami ugyanarra a sorsra jut, mint a váza. A nő derekát erős férfi kezek szorítják közre miközben előre-hátra mozgatják az érzékektől megfeszült testet.)
Samantha:Óóóóóó!
(Samantha felordít majd hirtelen elneveti magát)
Samantha:Hahahaha! Ez isteni!
...
(Savi a könyhaasztalnál ül és kiveszi abból a sárga borítékból a papírokat, melyet Eric adott neki mikor legutoljára nála járt Barbara-val. Végignézi a lapokat majd feláll, kimegy a konyhából és néhány másodperc múlva visszatér egy tollal. Visszaül az asztalhoz, újra átpörgeti a lapokat, ránéz az órára, szájára teszi a kezét majd beletúr hajába aztán újra feláll. Ledobja a tollat a papírokra, odasétál a hűtőhöz, elővesz egy doboz narancslevet és dobozból kezd belőle inni. Visszateszi aztán kisétál a konyhából majd visszajön. Újra a faliórára pillant aztán leül az asztalhoz, megint átforgatja a papírokat, megint a kezébe veszi a tollat aztán leteszi azt. Feláll és kimegy a konyhából aztán visszajön. Nekitámaszkodik a konyhapultnak, belekócol hajába, végigsimít nadrágján, utána visszaül az asztalhoz és újra a kezébe veszi a tollat. Megint átfutja a papírokat, elharapja a száját, nagy levegőt vesz és szignálni kezdi a lapok alját. Mikor végez gyorsan visszateszi őket a borítékba majd odatolja őket a konyhaasztal közepére, arra pedig rádobja a tollat. Újra ránéz a borítékra aztán feláll és kimegy a konyhából.)
...
(A kávézóból kinéző nő, az ablakon keresztül bámészkodik és kissé félve realizálja a kint elhatalmasodó szürkületet, amely minden pillanatban úgy néz ki, hogy inkább sötétségbe vált át. Pollonia elfordítja a bolt bejárati ajtaján függő ,,Nyitva" táblát ,,Zárvára" miközben hirtelen meglátja az utca másik oldalán, a vele farkasszemet néző Marco-t, amint a járdaszegélyen áll. Pollonia szemei kikerekednek ahogy a zsebretett kezekkel álló férfira pillant. Gyorsan ráfordítja a kulcsot az ajtóra és megpróbálja előhalászni zsebéből a mobilját, mindeközben a férfin tartja szemeit. A következő pillanatban egy hatalmas teherautó megy végig az utcán, eltakarva egy pillanatra Marco-t. Pollonia közelebb hajol az ablaküveghez aztán hirtelen hátrahőköl, amint felfigyel arra, hogy a teherautó távozása után Marco már nem áll ott az utca túloldalán. A nő ijedtében visszacsúsztatja a telefont a zsebébe majd lehúzza a rolókat a bolti ablakok előtt s közben odaszól a pultnál, matchboxokkal játszadozó kisfiúnak)
Pollonia:Max. Pakolj össze! Most azonnal indulunk!
(A fiú értetlenül néz fel s kissé ijedten reagál)
Max:Miért?
(Pollonia remegve válaszol miközben heves léptekkel sétál oda a pulthoz)
Pollonia:Mert öö.. sötét van és ilyenkor már veszélyes az utcán szaladgálni.
(Max vállat von és összeszedi az autóit a pultról. Pollonia visszasétál az ajtóhoz, két kezével egy kicsit kitágítja a roló szalagjait, hogy kikukucskálasson az ablakon, de mikor megteszi, még mindig meg van ijedve és reméli, hogy újra látja Marco-t, amint szemben áll vele az utca túloldalán, azonban akárcsak a teherautó távozása után, most sem áll már senki sem a járdaszegélyen, ott ahol nemrég Marco állt. Pollonia nagy levegőt vesz majd zsebrevágja kezeit, megfordul és nekidől az ajtónak, közben nagyot nyel.)
...
(Mindeközben Daniel épp pakolászik rendelőjében mikor Savi egyszer csak ott terem annak ajtajában)
Savi:Kop-kop.
Daniel:Savi. Te mit keresel itt?
Savi:Csak bocsánatot szerettem volna kérni.
Daniel:Gyere be.
Savi:Szerettem volna elmondani, hogy sajnálom, ha megbántottalak és ha önző voltam és nem figyeltem az érzéseidre. Annyira elvakított a vágy, hogy talán visszakaphatom a kényelmes, régi életem.. de ez nem így történt.
Daniel:Én nem haragszom rád Savi. Megbocsátok.
Savi:Aláírtam a válási papírokat.
Daniel:Igazán?
Savi:Igen.
Savi:Úgy érzem, mintha az életem egy darabja halt volna meg.
(Savi arca elszörnyed és zokogásban tör ki, mire Daniel megpróbálja őt átölelni, de Savi hátréb lép az férfi karjaitól és hirtelen határozott hangbenre vált, visszafogván könnyeit és fájdalmát)
Daniel:Nagyon sajnálom.
Savi:Nem! Nem. Összekapom magam.
(Savi gyorsan megtörli szemeit)
Savi:Csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy sajnálom.
Daniel:Értem. Rendben.
Savi:Megyek.
Daniel:Szeretnéd, hogy segítsek valamiben? Bármiben.
Savi:Nem. Nem kell.
(Daniel közelebb lép, Savi orrát pedig megcsapja a férfi parfümjének illata. A nő mélyen beleszagol a levegőbe, ami tele van Daniel arcszeszével, parfümével és illatával majd mutatóujját Daniel mellkasára teszi, s végighúzza azt a férfi fehér köpenyén, egészen az alhasáig. Daniel követi a nő ujját, s közben nagy levegőt vesz. Néhány elteltével a férfi közelebb hajol a nőhöz, aki vadállatként ugrik a férfira, s hirtelen mindketten hevesen kezdik el csókolgatni egymást, s vadul lerángatják egymás ruháit, amelyek a földre érve nyugovóra térnek és ott is maradnak még néhány órán át)
...
2014. október 11., szombat
13.rész - Életem kísértetei
Az előző részek tartalmából:
-------------------
----
Alison:Ezennel a tárgyalást megnyitom. A felperes Richard és Robert Hilligan. Az alperes Samantha Williamson. A felperes azzal vádolja az alperest, hogy az szexuálisan molesztálta és nemi aktusra késztette a felperes fiát.
(Samantha leengedett fejjel áll a vádlottak padján miközben Savi kiegyenesedve néz farkasszemet a mellettük álló Richard és Robert párossal)
----
Savi:Eric vissza fog jönni hozzám!
Pollonia:Tessék?
Savi:Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy Eric visszajön hozzám, kibékülünk és minden rendben lesz.
(Pollonia a homlokára csap majd unottan reagál)
Pollonia:Jaj, Savi!
----
Pollonia:Ki az a Barbara, akiről a telefonban meséltél?
Savi:Fogalmam sincs.
----
Max:Anyu mikor jön értem?
(Pollonia arcáról lefagy a jókedv)
Pollonia:Hogy érted, hogy mikor jön érted?
Max:Azok a nénik, akikkel ma jöttem azt mondták, hogy egy darabig ott kell, hogy maradjak náluk és aztán ide kell jöjjek amíg anyu értem nem jön.
Pollonia:Hogy micsoda?
----
(Savi Hilda házának ajtaján kopogtat)
Savi:Hilda! Hahó! Itthon vagy?!
(Egy sötét, koszos, üres pincében egy nő fekszik a sarokban. Mindkét keze kötelekkel van odakötözve a vastag fémcsövekhez, amelyek vízvezetékként szolgálnak.)
----
(Eközben a város egyik utcájába egy busz fordul be majd áll meg az egyik megálló előtt. Róla pedig egy démonian szexi nő száll le. Kihúzza magát majd beleszagol a levegőbe.)
Natasha:Otthon. Édes otthon.
-----------------------------------------------
(Karen-t még mindig a bejárati ajtónak nyomja a hatalmas, erős kéz)
Zoltan:Ha nem sikítasz, elengedlek ígérem.
(Karen szemei teljesen kikerekednek a félelemtől; Zoltan lassan leengedi a kezét Karen szájáról)
Karen:Mit akarsz itt? Megmondtam, hogy ne gyere ide többet!
Zoltan:Azt akarom, hogy hallgass meg! Magyarázattal tartozom neked.
Karen:Nem érdekel a magyarázatod! És mégis hogyan jutottál be a házamba?!
Zoltan:Addig nem engedlek el, amíg végig nem hallgatsz.
(Karen szaporán lélegzik miközben teste remeg a félelemtől)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
-
Karen:Nagyon szépen köszönöm. További szép napot. Viszlát Isabelle.
Isabelle:Jöjjön máskor is Dr. Kim.
(Karen, egy dobozos kávéval a kezében, elsétál a kültéri kávézó pultjától majd átszalad a forgalmas üttesten, de mikor a folyó felett tornyosuló híd korlátjához ér, hirtelen megpillant egy rajta támaszkodó férfit s mikor közelebb ér az alakhoz hirtelen felkiált)
Karen:Te jóságos ég! Eric?!
(Az alak megfordul és Karen azonnal kiveszi belőle a jól öltözött, ingben, nadrágban és ünnepi cipőben álló Eric-et. A férfi elmosolyodik, s mikor Karen odaér hozzá, átöleli őt és két puszit nyom arcára)
Eric:Karen! De rég láttalak!
Karen:Én is téged! Utoljára Savi születésnapján.
Eric:Igen.
(Eric egy pillanatig lehajtja a fejét)
Eric:Az nem éppen egy idillikus emlékképként maradhatott meg a fejedben.
(Karen egy pillanatra félre húzza szája szélét)
Karen:És hogy vagy?
Eric:Jól vagyok köszönöm. És te? Dolgozni mész?
Karen:Igazából onnan jövök.
Eric:Még mindig praktizálsz?
Karen:Persze. És te? Még mindig befektetőként keresed a kenyered?
Eric:Én arra születtem, hogy így keressem a kenyerem.
(Eric újra a híd korlátjára támaszkodik, közben Karen odaáll mellé, s háttal nekidől a korlát szélének)
Karen:Azóta sem beszéltél Savi-vel?
Eric:Nem. Nem is fogok.
(Karen felvonja szemöldökét)
Karen:Ennyire mérges vagy rá még mindig?
Eric:Te nem lennél mérges?
(Karen belekortyol a kávéjába)
Karen:Jogos.
Karen:Bár, be kell valljam, én azt hittem, hogy valahogy ezt is meg fogjátok majd oldani.
Eric:Megoldani? Hogyan?
Karen:Mindenkinek jár egy második esély.
(Eric egy pillanatra mélyen Karen szemébe néz aztán újra a folyón megcsilanó naplemente fényeit bámulja)
Karen:Lehet, hogy időt kellene adnod magadnak, hogy tisztázd a dolgokat.
Eric:Már tisztáztam. Eldöntöttem, hogy elválok és kész.
Karen:És ki ez a Barbara?
(Eric elmosolyodik)
Eric:Ezt is elmondta?
Karen:Mi mindent elmondunk egymásnak.
Karen:Tényleg elveszed őt feleségül?
Eric:Igen. Úgy tervezem. Savi teljesen felnyitotta a szemem.
Karen:Miért?
Eric:Mert csak. Amikor kiderült, hogy megcsalt egyszerűen rájöttem, hogy nem ez az mód, ahogy élni akarok. Izgalmat akarok az életembe. Szenvedélyes szerelmet és változatos programokat a párommal.
Karen:És Savi-vel ezt nem lehetett?
Eric:Az elején még igen... De később már nem. Éjjel-nappal dolgozott, közben meg megcsalt aztán meg még ki tudja, hogy mit csinált a hátam mögött, amit nem mondott el nekem.
Karen:És úgy érzed, hogy elárultak téged.
Eric:Úgy érzem, hogy elárult engem az, akit a legjobban szerettem és akiben a legjobban bíztam. Ha egyszer megtette, hogy megcsal, megtenné újra.
Karen:Miért vagy ebben olyan biztos?
Eric:Akarsz fogadni?
Karen:És Barbara? Ő milyen?
Eric:Mint egy villámcsapás. Egyszerűen csak felbukkant az életemben és a feje tetejére állította az egészet. Vele nagyon jól kijövök. Úgy érzem, hogy megtaláltam a legjobb barátomat, a szerelmemet és a lelki társamat. Egy igazán kedves és gondoskodó nő társaságában.
(Karen meglepetten és kissé szerény hangnemben reagál)
Karen:Komolyan?
Eric:Igen. Még soha nem éreztem ilyet. Még Savi-nél sem.
Karen:Ó.
(Eric hirtelen felegyenesedik, nagy levegőt vesz és kihúzza magát)
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
Karen:De miért nem beszélsz vele te?
Eric:Nem akarok. Nem vagyok rá képes. És kedvem sincs hozzá. Nem akarok megjelenni nála, nehogy azt higgye, hogy talán újratárgyalhatjuk az egészet.. mert nem úgy van. Én már teljesen túl vagyok rajta és kész. Szeretném, ha ezt ő is tudná.
Karen:Értem.
Eric:Nem okozna neked olyan nagy terhet, ha át kellene adnod neki ezt? Nyíltan és őszintén?
Karen:Nem. Dehogy. Megteszek minden tőlem telhetőt.
Eric:Remek. Köszönöm.
(Eric megöleli Karen-t)
Eric:Most mennem kell.
(Eric ad egy puszit a nőnek majd elindul, de mielőtt még elsétálna Karen felszólal)
Karen:Eric!
(Eric visszafordul)
Eric:Igen?
Karen:Ha esetleg szeretnél még beszélgetni.. tudod, hogy merre van rendelőm.
(Eric rámosolyog a nőre majd elsétál. Karen nagy levegőt vesz s folytatja útját hazafelé)
...
(Savi, kezében egy bevásárló kosárral sétálgat a húsos púlt előtt. Néha kivesz egy-egy csomagolt, mirelit árut; megnézi az árát majd félrehúzza a száját és visszateszi. Egyik pillanatban egy sejtelmes, tűsarkúban topogó nő áll meg mellette)
Natasha:Hm.. úgy tudtam, hogy nem szereted a borjút.
(Savannah felpillant a mirelit pulttól, szemei elkerekednek s álla majdnem a padlót üti a látványtól. Natasha áll előtte, talpig vörösben)
Savi:Te jóságos szent szar!
Natasha:Semmit nem öregedtél az elmúlt évek alatt.
(Savi elszörnyedve néz végig a nőn)
Savi:Te sem. Jól nézel ki.
Natasha:Te is.
(Savi gyorsan beledob egy csomagolt csirkemellet a kosarába majd hátat fordít a nőnek és sebes léptekkel a kassza felé siet, de Natasha követi őt és a háta mögül folytatja a beszélgetést)
Natasha:Hallottam Eric-kel zátonyra futott a házasságotok.
(Savi hirtelen megáll és végig néz a mellette álló polcon, de nem néz hátra a mögötte állő Natasha-ra)
Savi:Kitől hallottad?
Natasha:Eric mesélte.
(Savi arcára torz mosoly ül ki majd hirtelen továbbsétál, eredeti célja felé)
Savi:Hogy micsoda?
Natasha:Mondta, hogy örül, hogy egy kicsit kiszabadulhatott a megszokott mókuskerékből, mert majd megfulladt egy olyan órarend-gépezet mellett, mint te.
(Savi és Natasha végül elérnek a pénztár előtt álló hosszú sorhoz)
Savi:Hogy milyen gépezet?
Natasha:Én sem értem, de szerintem ezt Eric-kel kellene megbeszélned.
(Savi kissé mérgesen hajtja oldalra a fejét, de még mindig nem fordul meg, hogy lássa a mögötte toporzékoló nőt)
Savi:Na figyelj! Fogalmam sincs, hogy honnan tudod, hogy szétmentünk Eric-kel, de biztos vagyok benne, hogy nem Eric mondta el neked. Ugyanis Eric szóba se állna veled. Azok után, hogy rámásztál pedig megmondta, hogy házas.
Natasha:Az valóban egy fájó momentum volt a számomra. De megbocsátottam.
(Savi elmosolyodik majd felkiált)
Savi:Háh! Ez nagyon vicces. Reméltem, hogy azután a hatalmas veszekedés és pohárdobálás után, ami történt soha többé nem tolod majd vissza a sejjhajod ide.. de tévedtem. Neked tényleg jó, vastag bőr van a pofádon.
Natasha:Ezt most bóknak veszem.
Savi:Mi a francot keresel itt?
Natasha:Csak látogatóba jöttem.
Savi:Na persze. Ha te valamit csinálsz vagy valahova mész annak mindig nyomós oka van.
Natasha:Ennyire átlátszó lennék?
Savi:Kiismertelek a fiatal éveim alatt. De a többiek is. Bármit is keresel itt, azt nem fogod megtalálni úgyhogy akár vissza is mehetsz a fővárosba. Szerintem jó világod volt ott amúgy is.
Natasha:Ki akarok békülni veletek!
(Savi hirtelen hátrafordul s szembe néz Natasha-val)
Savi:Hogy micsoda?!
Natasha:Olyan jó lenne megint együtt lenni. Csak gondolj vissza a tini éveinkre. Menekülések a zsaruk elől. Amikor elbújtunk a bokorba, a rendőrautó meg előttünk húzott el és a két fakabát észre sem vette, hogy a bokor alján lapulunk. Emlékszel?
(Savi démonian mosolyog)
Savi:Hát persze, hogy emlékszem.
Natasha:Hajnali egy volt és mindenki minket keresett. Mi meg csak futkoztunk. Két kiskorú a város közepén. Azok az ablakon való kimászások. Amikor becsengettünk a vén tatákhoz és elrohantunk meg telefonbetyárkodtunk, hogy mi vagyunk az adó- meg a földhivatal. Emiatt is gondolom úgy, hogy lehetnénk újra barátnők..
(Savannah annyira felnevet, hogy egy pillanatra még a pénztáros is ránéz)
Savannah:Háhá! Neem.. bocs! Az nem fog megtörténni. Már elkövettem azt a hibát kétszer is. Nem egyszer! Kétszer! Bőven elég volt, nagyon szépen köszönöm. Ez az egész romantikus múlt idézgetés valóban negédes és bohókás a számomra, de tudod nem fogok leállni veled többször.
Natasha:De miért mondod ezt?
Savi:Azért, mert te egy pszichopata vagy. És ezt te tudod is nagyon jól. Mindig szarban hagytál mindenkit. Csak a saját hülyeséged után mentél. Mindig keverted a lét és folyton mindenkit csak tönkre akartál tenni. Soha a büdös életben nem bántad meg, hogy mennyi embert szétválasztottál és soha nem is kértél senkitől sem bocsánatot, ha épp megbántottál valakit. Igen, egy pszichopata vagy. Ennek a beszélgetésnek pedig hivatalosan is vége úgyhogy légyszíves akadj le rólam. Tegyünk úgy, mintha nem is találkoztunk volna.
Natasha:Nekem nyolc. De gondolom akkor Mariella sötét titkai sem érdekelnek.
(Savi újra hátat fordít, szájával csücsörít egyet aztán nagy levegőt vesz, s közben próbálja figyelmen kívül hagyni Natasha-t)
Natasha:Mert Mariella-nak voltak sötét titkai az már biztos.
(Savi idegesen kezd el kopogtatni a padlón, topánkája hegyével)
Natasha:Olyan titkok is, amik még rátok is behatással lehetnek.
Savi:Menj a picsába!
Natasha:Felőlem! Azt csináltok, amit akarok.
Savi:Még szerencse.
(Savi végre eléri a pénztárost, fizet és szemrebbenés nélkül távozik is a boltból)
...
(Savi heves léptekkel hatol be Pollonia kávéházába majd meglepetten pillantja meg, amint az egyik asztalnál Karen, Samantha és maga Pollonia ülnek. Savi odasétál hozzájuk, bevásárló szatyrát ledobja az asztalra majd leül eléjük)
Savannah:Nem fogjátok elhinni, hogy kivel találkoztam a minap a boltban.
(Karen belenéz a bevásárló szatyorba majd meglepődik)
Karen:Ez hús?
Savannah:Hús, de most nem ez a fontos.
Karen:Bocs.
Pollonia:Neked is szia.
Samantha:Kivel?
Savannah:Régi barátosnénkkal.
(Hirtelen mindenki zavarodott arckifejezéssel pillantgat egymásra az asztalnál ülve)
Savannah:Szarkeverő Natashával.
Pollonia:Hogy micsoda?!
Karen:Te jó ég!
Savannah:Aha! Visszajött a városba. Úgy tűnik nem volt még neki elég, amit kapott tőlünk.
Hilda:De mit keres itt?
Savannah:Fogalmam sincs, de azt már kívülről fújja, hogy én és Eric szétmentünk.
Karen:Én ezt nem értem.
Samantha:Azt meg honnét tudja?!
Savannah:Hát ez az! Azt még én sem tudom.
Karen:Mégis mi a fenéért jött vissza?
Pollonia:Én hozok még egy kávét.
Savi:Egy jó erőset, kérlek.
(Pollonia megsimogatva Savi vállát feláll az asztaltól majd elsétál)
Samantha:Mit mondott még?
Savi:Semmi mást, csak azt, hogy hallotta, hogy szétmentünk Eric-kel, mint mondták.. ja, és Mariella-val sokkolt.
Karen:Azon belül mivel?
Pollonia:Mi van Mariella-val?
(Pollonia letesz egy csésze, gőzölgő kávét Savi elé)
Savi:Köszi.
Pollonia:Szívesen.
Savi:Semmi nincs Mariella-val. Csak a szokásos. Natasha azt állítja, hogy Mariella-nak mocskos és sötét titkai vannak, amelyek ránk is behatással lehetnek.
Karen:Butaság.
Pollonia:Én nem mondanék ilyet.
Samantha:Mert? Nyílván Natasha most is csak hazudozik, mint a vízfolyás.
Savi:Én is erre tippelek.
Pollonia:Mariella-nak egész életében csak mocskos és sötét dolgai voltak. És aztán meg megölték. Nem is csodálkozom, ha esetleg van még valami, ami ránk is hatással lenne és amit Mariella nem akart, hogy kitudódjon. Annyi minden van még, amit nem tudunk róla. Engem inkább az lep meg, hogy Natasha visszajött.
(Savannah belekortyol a kávéjába majd tele szájjal hümmög egyet)
Savannah:Ühüm.
Savi:Én is ezen vagyok kiakadva.
Karen:Ha Natasha visszajött akkor annak nyomós oka van.
Pollonia:Szerintetek kereshet valamit?
Savi:Mégis micsodát?
(Pollonia vállat von, Karen félrehúzza a száját míg Samantha elmereng miközben az előtte heverő üres poharat bámulja. Végül Karen témát vált.)
Karen:Jut eszembe: Hilda előkerült már?
Savannah:Hívtam Marco-t, aki felvette és azt mondta, hogy Hilda és ő elutaztak külföldre, egy kis romantikus kiruccanásra. Jó sok szexszel.
(Pollonia felkiált)
Pollonia:Óóóó.. ez Hildára vall.
Savannah:Aha!
Samantha:De miért nem válaszol a mi telefonhívásainkra?
Savi:Marco azt mondta, hogy Hilda telefonja elromlott.
Samantha:És beszéltél Hilda-val?
Savi:Nem, mert épp aludt amikor hívtam és Marco nem akarta felébreszteni.
(Karen és Pollonia hirtelen összenéznek)
Karen:Nem gondoljátok, hogy ez egy kicsit bizarr?
Savi:Mert?
Pollonia:Hilda soha nem hagyna lógva minket. És tuti, hogy nem menne külföldre anélkül, hogy ne szólna nekünk.
Samantha:Szerintem is bűzlik valami az egészben.
Savi:Szerintetek hazudott?
Pollonia:Hívd fel még egyszer.
Savi:Hogyan?
Samantha:Aha. Hívd fel még egyszer és kérdezd meg Marco-tól, hogy felébredt-e már, mert valami fontosat akarsz neki elmondani.. vagy találj ki valamit.
Savi:Hát ha ennyire akarjátok.
(Savi előveszi a mobilját a retiküljéből és tárcsázni kezd)
Savi:Pszt! Kicsöng!
(A lányok feszülten figyelik Savi-t, miközben folyamatosan kósza pillantásokat váltanak egymással)
Savi:Na szia Marco! Szia-szia! Igen, Hilda-t keresem! Felébredt már?... Nem?... Elment shoppingolni? Miért ment el shoppingolni?... Ó!... Oké... Értem, rendben. Azért majd még később hívlak, jó? Jólvan! Vigyázz magadra. Csáó-csáó.
(Savi lenyomja a telefont majd leteszi az asztalra)
Savi:Azt mondja, hogy Hilda elment vásárolgatni.
Samantha:Vásárolgatni?
Karen:Shoppingolni, ha jól hallottuk.
Savi:Valami tényleg nincs rendben itt srácok.
(A csajok összenéznek egy pillanatra)
Pollonia:Szerintetek el kéne mennünk Hilda házához?
Savi:Már voltunk ott délelőtt. Nincs otthon senki.
Samantha:És mi lenne, ha nem Hilda házánál keresnénk őt?
Savi:Hanem?
Samantha:Mondjuk Mariella-nal. Ott lakik Marco úgyhogy...
Savi:De Hilda külföldön van Marco-val.
Karen:De mi van, ha Marco hazudik?
Pollonia:De akkor hol van Hilda?
...
(A lányok Savi sötét kocsijából szállnak ki, amely az imént parkolt le Mariella háza előtt)
(Savi, Pollonia, Karen és Samantha egyszerre kezdik el vizsgálgatni a ház minden külső szegmenség szembogaraikkal miközben Savi felszalad a lépcsőn és a bejárati ajtó melletti csengőt nyomogatja a falon. A többiek jobbra-balra sétálgatnak a ház előtt, benézve a bokrok alá, körülnézve az ablakok alatt mígnem Pollonia leguggol, hogy belásson a pince kicsi, téglalap alakú ablakán)
Savi:Hahóóó! Marco! Hilda! Helóóó!
(Savi a csengőt nyomkodja és közben az ajtón dörömböl, de nincs válasz. Mindeközben Karen isf felsétál a lépcsőn és odaáll Savi mellé)
(Hirtelen Savi és Karen egy kiáltást hallanak a ház oldalából)
Pollonia:Te jó ég! Ezt nézzétek!
Samantha:Az meg micsoda?
Pollonia:Csak nem?
Samantha:Az Hilda!
Pollonia:Savi, gyere gyorsan!
(Savi és Karen lefutnak a bejárati ajtó előtt heverő lépcsősorról majd odarohannak a lányokhoz, akik a ház oldala előtt, térdelve kukucskálnak le a pincébe a pinceablakon keresztül)
Pollonia:Hilda!
(A lányok kiabálni kezdenek miközben a picike ablakot ütögetik öklükkel, azonban a koszos, hegekkel és vérfoltokkal teli Hilda, aki a vízcsövekhez van kötözve meg sem mozdul)
Savi:Hívom a rendőrséget.
(Savi előveszi a mobilját és tárcsázni kezd. Karen felfut a lépcsőn majd a kilincset kezdi el nyomogatni, de a bejárati ajtó nem nyílik, a többiek pedig továbbra is megpróbálják felkelteni Hilda figyelmét, aki látszólag teljesen élettelenül hever a romos, koszos, dohos pince sötét mélyén)
...
--------------------------
-------------------
----
Alison:Ezennel a tárgyalást megnyitom. A felperes Richard és Robert Hilligan. Az alperes Samantha Williamson. A felperes azzal vádolja az alperest, hogy az szexuálisan molesztálta és nemi aktusra késztette a felperes fiát.
(Samantha leengedett fejjel áll a vádlottak padján miközben Savi kiegyenesedve néz farkasszemet a mellettük álló Richard és Robert párossal)
----
Savi:Eric vissza fog jönni hozzám!
Pollonia:Tessék?
Savi:Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy Eric visszajön hozzám, kibékülünk és minden rendben lesz.
(Pollonia a homlokára csap majd unottan reagál)
Pollonia:Jaj, Savi!
----
Pollonia:Ki az a Barbara, akiről a telefonban meséltél?
Savi:Fogalmam sincs.
----
Max:Anyu mikor jön értem?
(Pollonia arcáról lefagy a jókedv)
Pollonia:Hogy érted, hogy mikor jön érted?
Max:Azok a nénik, akikkel ma jöttem azt mondták, hogy egy darabig ott kell, hogy maradjak náluk és aztán ide kell jöjjek amíg anyu értem nem jön.
Pollonia:Hogy micsoda?
----
(Savi Hilda házának ajtaján kopogtat)
Savi:Hilda! Hahó! Itthon vagy?!
(Egy sötét, koszos, üres pincében egy nő fekszik a sarokban. Mindkét keze kötelekkel van odakötözve a vastag fémcsövekhez, amelyek vízvezetékként szolgálnak.)
----
(Eközben a város egyik utcájába egy busz fordul be majd áll meg az egyik megálló előtt. Róla pedig egy démonian szexi nő száll le. Kihúzza magát majd beleszagol a levegőbe.)
Natasha:Otthon. Édes otthon.
-----------------------------------------------
(Karen-t még mindig a bejárati ajtónak nyomja a hatalmas, erős kéz)
Zoltan:Ha nem sikítasz, elengedlek ígérem.
(Karen szemei teljesen kikerekednek a félelemtől; Zoltan lassan leengedi a kezét Karen szájáról)
Karen:Mit akarsz itt? Megmondtam, hogy ne gyere ide többet!
Zoltan:Azt akarom, hogy hallgass meg! Magyarázattal tartozom neked.
Karen:Nem érdekel a magyarázatod! És mégis hogyan jutottál be a házamba?!
Zoltan:Addig nem engedlek el, amíg végig nem hallgatsz.
(Karen szaporán lélegzik miközben teste remeg a félelemtől)
---------------------------------------
Szeretők
---------------------------------------
-
Karen:Nagyon szépen köszönöm. További szép napot. Viszlát Isabelle.
Isabelle:Jöjjön máskor is Dr. Kim.
(Karen, egy dobozos kávéval a kezében, elsétál a kültéri kávézó pultjától majd átszalad a forgalmas üttesten, de mikor a folyó felett tornyosuló híd korlátjához ér, hirtelen megpillant egy rajta támaszkodó férfit s mikor közelebb ér az alakhoz hirtelen felkiált)
Karen:Te jóságos ég! Eric?!
(Az alak megfordul és Karen azonnal kiveszi belőle a jól öltözött, ingben, nadrágban és ünnepi cipőben álló Eric-et. A férfi elmosolyodik, s mikor Karen odaér hozzá, átöleli őt és két puszit nyom arcára)
Eric:Karen! De rég láttalak!
Karen:Én is téged! Utoljára Savi születésnapján.
Eric:Igen.
(Eric egy pillanatig lehajtja a fejét)
Eric:Az nem éppen egy idillikus emlékképként maradhatott meg a fejedben.
(Karen egy pillanatra félre húzza szája szélét)
Karen:És hogy vagy?
Eric:Jól vagyok köszönöm. És te? Dolgozni mész?
Karen:Igazából onnan jövök.
Eric:Még mindig praktizálsz?
Karen:Persze. És te? Még mindig befektetőként keresed a kenyered?
Eric:Én arra születtem, hogy így keressem a kenyerem.
(Eric újra a híd korlátjára támaszkodik, közben Karen odaáll mellé, s háttal nekidől a korlát szélének)
Karen:Azóta sem beszéltél Savi-vel?
Eric:Nem. Nem is fogok.
(Karen felvonja szemöldökét)
Karen:Ennyire mérges vagy rá még mindig?
Eric:Te nem lennél mérges?
(Karen belekortyol a kávéjába)
Karen:Jogos.
Karen:Bár, be kell valljam, én azt hittem, hogy valahogy ezt is meg fogjátok majd oldani.
Eric:Megoldani? Hogyan?
Karen:Mindenkinek jár egy második esély.
(Eric egy pillanatra mélyen Karen szemébe néz aztán újra a folyón megcsilanó naplemente fényeit bámulja)
Karen:Lehet, hogy időt kellene adnod magadnak, hogy tisztázd a dolgokat.
Eric:Már tisztáztam. Eldöntöttem, hogy elválok és kész.
Karen:És ki ez a Barbara?
(Eric elmosolyodik)
Eric:Ezt is elmondta?
Karen:Mi mindent elmondunk egymásnak.
Karen:Tényleg elveszed őt feleségül?
Eric:Igen. Úgy tervezem. Savi teljesen felnyitotta a szemem.
Karen:Miért?
Eric:Mert csak. Amikor kiderült, hogy megcsalt egyszerűen rájöttem, hogy nem ez az mód, ahogy élni akarok. Izgalmat akarok az életembe. Szenvedélyes szerelmet és változatos programokat a párommal.
Karen:És Savi-vel ezt nem lehetett?
Eric:Az elején még igen... De később már nem. Éjjel-nappal dolgozott, közben meg megcsalt aztán meg még ki tudja, hogy mit csinált a hátam mögött, amit nem mondott el nekem.
Karen:És úgy érzed, hogy elárultak téged.
Eric:Úgy érzem, hogy elárult engem az, akit a legjobban szerettem és akiben a legjobban bíztam. Ha egyszer megtette, hogy megcsal, megtenné újra.
Karen:Miért vagy ebben olyan biztos?
Eric:Akarsz fogadni?
Karen:És Barbara? Ő milyen?
Eric:Mint egy villámcsapás. Egyszerűen csak felbukkant az életemben és a feje tetejére állította az egészet. Vele nagyon jól kijövök. Úgy érzem, hogy megtaláltam a legjobb barátomat, a szerelmemet és a lelki társamat. Egy igazán kedves és gondoskodó nő társaságában.
(Karen meglepetten és kissé szerény hangnemben reagál)
Karen:Komolyan?
Eric:Igen. Még soha nem éreztem ilyet. Még Savi-nél sem.
Karen:Ó.
(Eric hirtelen felegyenesedik, nagy levegőt vesz és kihúzza magát)
Eric:Megtennél nekem valamit?
Karen:Micsodát?
Eric:Megmondanád Savi-nek, hogy boldogabb vagyok, mint valaha és hogy szeretném, hogy aláírja azokat a válási papírokat és leadja az ügyvédemnek? A papírokon minden rajta van, amit tudnia kell.
Karen:De miért nem beszélsz vele te?
Eric:Nem akarok. Nem vagyok rá képes. És kedvem sincs hozzá. Nem akarok megjelenni nála, nehogy azt higgye, hogy talán újratárgyalhatjuk az egészet.. mert nem úgy van. Én már teljesen túl vagyok rajta és kész. Szeretném, ha ezt ő is tudná.
Karen:Értem.
Eric:Nem okozna neked olyan nagy terhet, ha át kellene adnod neki ezt? Nyíltan és őszintén?
Karen:Nem. Dehogy. Megteszek minden tőlem telhetőt.
Eric:Remek. Köszönöm.
(Eric megöleli Karen-t)
Eric:Most mennem kell.
(Eric ad egy puszit a nőnek majd elindul, de mielőtt még elsétálna Karen felszólal)
Karen:Eric!
(Eric visszafordul)
Eric:Igen?
Karen:Ha esetleg szeretnél még beszélgetni.. tudod, hogy merre van rendelőm.
(Eric rámosolyog a nőre majd elsétál. Karen nagy levegőt vesz s folytatja útját hazafelé)
...
(Savi, kezében egy bevásárló kosárral sétálgat a húsos púlt előtt. Néha kivesz egy-egy csomagolt, mirelit árut; megnézi az árát majd félrehúzza a száját és visszateszi. Egyik pillanatban egy sejtelmes, tűsarkúban topogó nő áll meg mellette)
Natasha:Hm.. úgy tudtam, hogy nem szereted a borjút.
(Savannah felpillant a mirelit pulttól, szemei elkerekednek s álla majdnem a padlót üti a látványtól. Natasha áll előtte, talpig vörösben)
Savi:Te jóságos szent szar!
Natasha:Semmit nem öregedtél az elmúlt évek alatt.
(Savi elszörnyedve néz végig a nőn)
Savi:Te sem. Jól nézel ki.
Natasha:Te is.
(Savi gyorsan beledob egy csomagolt csirkemellet a kosarába majd hátat fordít a nőnek és sebes léptekkel a kassza felé siet, de Natasha követi őt és a háta mögül folytatja a beszélgetést)
Natasha:Hallottam Eric-kel zátonyra futott a házasságotok.
(Savi hirtelen megáll és végig néz a mellette álló polcon, de nem néz hátra a mögötte állő Natasha-ra)
Savi:Kitől hallottad?
Natasha:Eric mesélte.
(Savi arcára torz mosoly ül ki majd hirtelen továbbsétál, eredeti célja felé)
Savi:Hogy micsoda?
Natasha:Mondta, hogy örül, hogy egy kicsit kiszabadulhatott a megszokott mókuskerékből, mert majd megfulladt egy olyan órarend-gépezet mellett, mint te.
(Savi és Natasha végül elérnek a pénztár előtt álló hosszú sorhoz)
Savi:Hogy milyen gépezet?
Natasha:Én sem értem, de szerintem ezt Eric-kel kellene megbeszélned.
(Savi kissé mérgesen hajtja oldalra a fejét, de még mindig nem fordul meg, hogy lássa a mögötte toporzékoló nőt)
Savi:Na figyelj! Fogalmam sincs, hogy honnan tudod, hogy szétmentünk Eric-kel, de biztos vagyok benne, hogy nem Eric mondta el neked. Ugyanis Eric szóba se állna veled. Azok után, hogy rámásztál pedig megmondta, hogy házas.
Natasha:Az valóban egy fájó momentum volt a számomra. De megbocsátottam.
(Savi elmosolyodik majd felkiált)
Savi:Háh! Ez nagyon vicces. Reméltem, hogy azután a hatalmas veszekedés és pohárdobálás után, ami történt soha többé nem tolod majd vissza a sejjhajod ide.. de tévedtem. Neked tényleg jó, vastag bőr van a pofádon.
Natasha:Ezt most bóknak veszem.
Savi:Mi a francot keresel itt?
Natasha:Csak látogatóba jöttem.
Savi:Na persze. Ha te valamit csinálsz vagy valahova mész annak mindig nyomós oka van.
Natasha:Ennyire átlátszó lennék?
Savi:Kiismertelek a fiatal éveim alatt. De a többiek is. Bármit is keresel itt, azt nem fogod megtalálni úgyhogy akár vissza is mehetsz a fővárosba. Szerintem jó világod volt ott amúgy is.
Natasha:Ki akarok békülni veletek!
(Savi hirtelen hátrafordul s szembe néz Natasha-val)
Savi:Hogy micsoda?!
Natasha:Olyan jó lenne megint együtt lenni. Csak gondolj vissza a tini éveinkre. Menekülések a zsaruk elől. Amikor elbújtunk a bokorba, a rendőrautó meg előttünk húzott el és a két fakabát észre sem vette, hogy a bokor alján lapulunk. Emlékszel?
(Savi démonian mosolyog)
Savi:Hát persze, hogy emlékszem.
Natasha:Hajnali egy volt és mindenki minket keresett. Mi meg csak futkoztunk. Két kiskorú a város közepén. Azok az ablakon való kimászások. Amikor becsengettünk a vén tatákhoz és elrohantunk meg telefonbetyárkodtunk, hogy mi vagyunk az adó- meg a földhivatal. Emiatt is gondolom úgy, hogy lehetnénk újra barátnők..
(Savannah annyira felnevet, hogy egy pillanatra még a pénztáros is ránéz)
Savannah:Háhá! Neem.. bocs! Az nem fog megtörténni. Már elkövettem azt a hibát kétszer is. Nem egyszer! Kétszer! Bőven elég volt, nagyon szépen köszönöm. Ez az egész romantikus múlt idézgetés valóban negédes és bohókás a számomra, de tudod nem fogok leállni veled többször.
Natasha:De miért mondod ezt?
Savi:Azért, mert te egy pszichopata vagy. És ezt te tudod is nagyon jól. Mindig szarban hagytál mindenkit. Csak a saját hülyeséged után mentél. Mindig keverted a lét és folyton mindenkit csak tönkre akartál tenni. Soha a büdös életben nem bántad meg, hogy mennyi embert szétválasztottál és soha nem is kértél senkitől sem bocsánatot, ha épp megbántottál valakit. Igen, egy pszichopata vagy. Ennek a beszélgetésnek pedig hivatalosan is vége úgyhogy légyszíves akadj le rólam. Tegyünk úgy, mintha nem is találkoztunk volna.
Natasha:Nekem nyolc. De gondolom akkor Mariella sötét titkai sem érdekelnek.
(Savi újra hátat fordít, szájával csücsörít egyet aztán nagy levegőt vesz, s közben próbálja figyelmen kívül hagyni Natasha-t)
Natasha:Mert Mariella-nak voltak sötét titkai az már biztos.
(Savi idegesen kezd el kopogtatni a padlón, topánkája hegyével)
Natasha:Olyan titkok is, amik még rátok is behatással lehetnek.
Savi:Menj a picsába!
Natasha:Felőlem! Azt csináltok, amit akarok.
Savi:Még szerencse.
(Savi végre eléri a pénztárost, fizet és szemrebbenés nélkül távozik is a boltból)
...
(Savi heves léptekkel hatol be Pollonia kávéházába majd meglepetten pillantja meg, amint az egyik asztalnál Karen, Samantha és maga Pollonia ülnek. Savi odasétál hozzájuk, bevásárló szatyrát ledobja az asztalra majd leül eléjük)
Savannah:Nem fogjátok elhinni, hogy kivel találkoztam a minap a boltban.
(Karen belenéz a bevásárló szatyorba majd meglepődik)
Karen:Ez hús?
Savannah:Hús, de most nem ez a fontos.
Karen:Bocs.
Pollonia:Neked is szia.
Samantha:Kivel?
Savannah:Régi barátosnénkkal.
(Hirtelen mindenki zavarodott arckifejezéssel pillantgat egymásra az asztalnál ülve)
Savannah:Szarkeverő Natashával.
Pollonia:Hogy micsoda?!
Karen:Te jó ég!
Savannah:Aha! Visszajött a városba. Úgy tűnik nem volt még neki elég, amit kapott tőlünk.
Hilda:De mit keres itt?
Savannah:Fogalmam sincs, de azt már kívülről fújja, hogy én és Eric szétmentünk.
Karen:Én ezt nem értem.
Samantha:Azt meg honnét tudja?!
Savannah:Hát ez az! Azt még én sem tudom.
Karen:Mégis mi a fenéért jött vissza?
Pollonia:Én hozok még egy kávét.
Savi:Egy jó erőset, kérlek.
(Pollonia megsimogatva Savi vállát feláll az asztaltól majd elsétál)
Samantha:Mit mondott még?
Savi:Semmi mást, csak azt, hogy hallotta, hogy szétmentünk Eric-kel, mint mondták.. ja, és Mariella-val sokkolt.
Karen:Azon belül mivel?
Pollonia:Mi van Mariella-val?
(Pollonia letesz egy csésze, gőzölgő kávét Savi elé)
Savi:Köszi.
Pollonia:Szívesen.
Savi:Semmi nincs Mariella-val. Csak a szokásos. Natasha azt állítja, hogy Mariella-nak mocskos és sötét titkai vannak, amelyek ránk is behatással lehetnek.
Karen:Butaság.
Pollonia:Én nem mondanék ilyet.
Samantha:Mert? Nyílván Natasha most is csak hazudozik, mint a vízfolyás.
Savi:Én is erre tippelek.
Pollonia:Mariella-nak egész életében csak mocskos és sötét dolgai voltak. És aztán meg megölték. Nem is csodálkozom, ha esetleg van még valami, ami ránk is hatással lenne és amit Mariella nem akart, hogy kitudódjon. Annyi minden van még, amit nem tudunk róla. Engem inkább az lep meg, hogy Natasha visszajött.
(Savannah belekortyol a kávéjába majd tele szájjal hümmög egyet)
Savannah:Ühüm.
Savi:Én is ezen vagyok kiakadva.
Karen:Ha Natasha visszajött akkor annak nyomós oka van.
Pollonia:Szerintetek kereshet valamit?
Savi:Mégis micsodát?
(Pollonia vállat von, Karen félrehúzza a száját míg Samantha elmereng miközben az előtte heverő üres poharat bámulja. Végül Karen témát vált.)
Karen:Jut eszembe: Hilda előkerült már?
Savannah:Hívtam Marco-t, aki felvette és azt mondta, hogy Hilda és ő elutaztak külföldre, egy kis romantikus kiruccanásra. Jó sok szexszel.
(Pollonia felkiált)
Pollonia:Óóóó.. ez Hildára vall.
Savannah:Aha!
Samantha:De miért nem válaszol a mi telefonhívásainkra?
Savi:Marco azt mondta, hogy Hilda telefonja elromlott.
Samantha:És beszéltél Hilda-val?
Savi:Nem, mert épp aludt amikor hívtam és Marco nem akarta felébreszteni.
(Karen és Pollonia hirtelen összenéznek)
Karen:Nem gondoljátok, hogy ez egy kicsit bizarr?
Savi:Mert?
Pollonia:Hilda soha nem hagyna lógva minket. És tuti, hogy nem menne külföldre anélkül, hogy ne szólna nekünk.
Samantha:Szerintem is bűzlik valami az egészben.
Savi:Szerintetek hazudott?
Pollonia:Hívd fel még egyszer.
Savi:Hogyan?
Samantha:Aha. Hívd fel még egyszer és kérdezd meg Marco-tól, hogy felébredt-e már, mert valami fontosat akarsz neki elmondani.. vagy találj ki valamit.
Savi:Hát ha ennyire akarjátok.
(Savi előveszi a mobilját a retiküljéből és tárcsázni kezd)
Savi:Pszt! Kicsöng!
(A lányok feszülten figyelik Savi-t, miközben folyamatosan kósza pillantásokat váltanak egymással)
Savi:Na szia Marco! Szia-szia! Igen, Hilda-t keresem! Felébredt már?... Nem?... Elment shoppingolni? Miért ment el shoppingolni?... Ó!... Oké... Értem, rendben. Azért majd még később hívlak, jó? Jólvan! Vigyázz magadra. Csáó-csáó.
(Savi lenyomja a telefont majd leteszi az asztalra)
Savi:Azt mondja, hogy Hilda elment vásárolgatni.
Samantha:Vásárolgatni?
Karen:Shoppingolni, ha jól hallottuk.
Savi:Valami tényleg nincs rendben itt srácok.
(A csajok összenéznek egy pillanatra)
Pollonia:Szerintetek el kéne mennünk Hilda házához?
Savi:Már voltunk ott délelőtt. Nincs otthon senki.
Samantha:És mi lenne, ha nem Hilda házánál keresnénk őt?
Savi:Hanem?
Samantha:Mondjuk Mariella-nal. Ott lakik Marco úgyhogy...
Savi:De Hilda külföldön van Marco-val.
Karen:De mi van, ha Marco hazudik?
Pollonia:De akkor hol van Hilda?
...
(A lányok Savi sötét kocsijából szállnak ki, amely az imént parkolt le Mariella háza előtt)
(Savi, Pollonia, Karen és Samantha egyszerre kezdik el vizsgálgatni a ház minden külső szegmenség szembogaraikkal miközben Savi felszalad a lépcsőn és a bejárati ajtó melletti csengőt nyomogatja a falon. A többiek jobbra-balra sétálgatnak a ház előtt, benézve a bokrok alá, körülnézve az ablakok alatt mígnem Pollonia leguggol, hogy belásson a pince kicsi, téglalap alakú ablakán)
Savi:Hahóóó! Marco! Hilda! Helóóó!
(Savi a csengőt nyomkodja és közben az ajtón dörömböl, de nincs válasz. Mindeközben Karen isf felsétál a lépcsőn és odaáll Savi mellé)
(Hirtelen Savi és Karen egy kiáltást hallanak a ház oldalából)
Pollonia:Te jó ég! Ezt nézzétek!
Samantha:Az meg micsoda?
Pollonia:Csak nem?
Samantha:Az Hilda!
Pollonia:Savi, gyere gyorsan!
(Savi és Karen lefutnak a bejárati ajtó előtt heverő lépcsősorról majd odarohannak a lányokhoz, akik a ház oldala előtt, térdelve kukucskálnak le a pincébe a pinceablakon keresztül)
Pollonia:Hilda!
(A lányok kiabálni kezdenek miközben a picike ablakot ütögetik öklükkel, azonban a koszos, hegekkel és vérfoltokkal teli Hilda, aki a vízcsövekhez van kötözve meg sem mozdul)
Savi:Hívom a rendőrséget.
(Savi előveszi a mobilját és tárcsázni kezd. Karen felfut a lépcsőn majd a kilincset kezdi el nyomogatni, de a bejárati ajtó nem nyílik, a többiek pedig továbbra is megpróbálják felkelteni Hilda figyelmét, aki látszólag teljesen élettelenül hever a romos, koszos, dohos pince sötét mélyén)
...
--------------------------
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)